Tolnai Népújság, 2009. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
2009-08-07 / 184. szám
3 2009. AUGUSZTUS 7., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR JEGYZET VENTER MARIANNA Semmit a szemnek zborák bandi nevű volt általános iskolai osztálytársam- a ma divatos megfogalmazással élve - többszörösen hátrányos helyzetű volt. Akkoriban nagyanyám úgy mondta, Zborákék olyan szegények, mint a templom egere. így aztán Bandinak még az SZTK-szemüvegre is nehezen gazdálkodta ki a pénzt a család. (A többszörös hátrányba az erős rövidlátás is beletartozott ugyanis.) Ráadásul igen élénk, mondhatni rossz gyerek volt- vagy azt kellene mondani, hogy a viselkedés terén kihívásokkal küzdött? -, ami erősen lerövidítette a szemüvegek élettartamát. Úgyhogy szegény Bandi legtöbbször ragtapasszal, sőt, dróttal úgy-ahogy kijavítgatott okulárét hordott. hogy mivégre ez a több évtizedes történet? Mert tartok tőle, hogy a Bandiéhoz hasonló házilagosan javítgatott szemüvegkeretekkel egyre gyakrabban fogunk találkozni. Új jogszabály született ugyanis, amely szerint 6 dioptria alatt nem támogatja a szemüvegeket az OEP. Ha most valaki nem minden irónia nélkül megjegyezné, hogy bizonyára a legtöbb magyarországi szemüveg 6 dioptria alatti, igaza lenne. Egészen pontosan a szemüveget viselők 90 százaléka tartozik ebbe a kategóriába. a hivatalos hivatkozás az, hogy az állami támogatás csak elaprózódik így, és valami hatékonyabb módozatot kell keresni - ami mellesleg kevésbé terheli meg az államkasszát. Az Európai Unióban élők kétévente vizsgáltatják a szemüket, és készíttetnek új szemüveget. A Magyarországon élők átlag hat- évente. Zárjuk hát egy matematikai feladvánnyal: ha még drágább lesz a szemüveg, vajon a szemüveg ára, és a két új szemüveg között eltelt idő egyenes, vagy fordított arányban nő majd? A bank is vállaljon részt javaslatok A megyében még nem kerülnek utcára családok Az otthon elvesztése a család széteséséhez vezet - állapította meg a Nagy- családosok Országos Egyesülete (NOÉ) sajtó- nyilatkozatában. Steinbach Zsolt A gazdasági válság miatt fizetés- képtelenné, előbb-utóbb otthontalanná váló családok védelmére a szervezet több javaslatot is tett. Ezek között van a kilakoltatások, az árverezések átmeneti felfüggesztése, amíg nem jön létre egy, a hátralékos családok lakhatásának megőrzését segítő program. (A krízisalap egyszeri 20-50 ezer forintos támogatása a NOÉ szerint erre nem megoldás.) A szervezet azt is javasolja, hogy a megemelkedett lakáshitel-törlesztések növekményét méltányosan osszák meg az adósok, a bankok és az állam között. Ez elviselhetőbbé tenné a családok terheit, emellett az állam is megszabadulna az esetleg nagy számban hajléktalanná váló gyerekek elhelyezésének szinte megoldhatatlan feladatától. A NOÉ rámutatott: az otthon nélkül maradt családok gyermekeinek állami elhelyezése évente mintegy másfél millió forintba kerül gyerekenként. Az általunk megkérdezett Tolna megyei nagycsaládos egyesületek vezetői lényegében osztják a NOÉ álláspontját Baksainé Kenessei Éva, a Nagycsaládosok Tolnai Egyesületének elnöke úgy véli, biztosan vannak, akik meggondolatlanul vettek fel hiteleket, de nem ez a jellemző. Akik például elveszítették a munkahelyüket, nem tudnak mit tenni. Hangsúlyozta: az árverezés, kilakoltatás nem megoldás. SokA krízissegély a nagy- családosok szerint nem megoldás. ' * 8 A legifjabb Zsolnaiak. Szüleiknek esetenként fejtörést okoz, miből fizetik a törlesztőrészletet vagy a számlákat kai nagyobb problémát okozna, ha családok tömege kerülne az utcára. - Hová teszik akkor a gyerekeket? - tette fel a kérdést. A munkanélküliségi mutatók kistérségenként Szekszárdi Paks Bony háti i Dombóvár Tamást mmámm ..ho,s □ 2SX>& április S 2009. január szeptember a... mi aj 134,3 FORRÁS: DDRMTI A tolnai elnök egyébként úgy tudja, hogy az egyesülethez tartozó mintegy hatvan tolnai nagycsaládot egyelőre nem fenyegeti otthona elvesztése. Tumpek János, a paksi nagy- családosok vezetője szerint sajnos igaz, amit az országos egyesület leírt, és egyet is ért vele. Azt mindenképpen támogatná, hogy a bankok is vállaljanak részt a megemelkedett hitelek törlesztéséből. Ő is úgy nyilatkozott: nem hallott arról, hogy akár tagjaik, akár a város többi nagycsaládja közül valamelyiket is veszélyeztetné az otthonvesztés.- Hála Istennek, ilyen problémáról eddig én sem hallottam a tagságunk köréből, de az egész városban sem - fogalmazott Sírok János. A bátaszéki nagy- családos szervezet elnöke eddig nem ismerte a NOÉ állásfoglalását. „Első hallásra” viszont azzal feltétlenül egyetértett, hogy a bankoknak is részt kellene vállalniuk az önhibájukon kívül eladósodott családok terheinek csökkentéséből. GVORSSZAVAZAS ■I Ön szerint valós veszély, hogy utcára kerülhetnek családok? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: TEOLhu A szavazás eredményét a szombati számunkban közöljük. Fergeteges buli várja a helyieket és a vendegeket Kutatják, mit hozott a változás szele tábor Szentendrei fiatalok gyűjtöttek adatokat egy XX. századi faluhoz mórágy Ötödik alkalommal rendezik meg a Mórágyi Sörnap elnevezésű falunapot a településen. A rendezvényt, a hagyományokhoz híven, a 33. éve működő Mórágyi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes szervezi. Augusztus 8-án, szombaton, 9 óra 30 perckor kiállításmegnyitóval kezdődik a program, 10 órától elsősorban a fiatalabb korosztálynak kínálnak színes és élvezetes programot. A Csirkefőző versenyre benevező csapatoknak a szervezők biztosítják az alapanyagot. Délután együttesek lépnek fel, a sztárvendég Szűcs Judith. A falunapot fergeteges buli és tűzijáték zárja. ■ V. M. GERJEN Egy négy éve útjára indított kutatási program keretében néprajzosok és e témában tanulmányokat folytató fiatalok vizsgálják Gerjenben az életmódváltozásokat. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum az Országos Tudományos Kutatási Alaptól nyert rá támogatást A terv - mint dr. Sári Zsolt kutatásvezető elmondta - az, hogy egy XX. századi falut bemutató épületegyüttest hoznak létre Szentendrén, a Skanzenben. Ehhez gyűjtenek anyagokat Az el- ö múlt években végeztek egyéni ku- I tatásokat és a mostanihoz hason- a ló gyűjtést többek között Erdőhor- | vátiban, Káváson, Gellénházán és | Ebesben. Gerjenre azért esett a vá- 1 lasztás, mert arra kíváncsiak, A helyi életmódváltozásokat vizsgálják a néprajztáborosok hogy egy erőteljes hagyományos kultúrával rendelkező településre milyen hatást gyakorolt a 70-es, 80-as évek ipari fejlődése, jelen esetben az atomerőmű üzembe helyezése. Dr. Sári Zsolt kifejtette, hogy ennek számos következményét fellelték a gerjeniek megkérdezése során. De az interjúk során az is kiderült, hogy a szekszárdi híd megépülése sem hagyta érintetlenül a Duna menti, egyébként hagyományosan átkelésnek helyet adó települést Külön vizsgálták és figyelmet szenteltek a XX. század építkezésének. Erre az időszakra jobbára már a típusterves építkezések voltak jellemzőek, ami Gerjenben is nyomon követhető. ■ V. T. Lehet jelentkezni a komposztáló ládákért Paks A paksi kistérségben az ÖKO Munkacsoport Alapítvány vállalta fel a komposztálási program koordinálását. Jantnerné Oláh Ilona az alapítvány vezetője elmondta, hogy ötven ládát vettek át a megyei önkormányzat jóvoltából a szekszárdi Zöldtárs Alapítványtól. Amennyiben ennél több jelentkező lesz, sorsolással döntik el, hogy ki használhatja a komposztáló ládákat. Egy feltétel van csupán, az igénylőnek részt kell vennie egy szakmai előadáson szeptember 9-én, 17 órakor a városi művelődési központban. (vt) A hétvégén felbőgnek a városban a versenyautók simontornya Augusztus 8-án és 9-én Simontornyán rendezik a Dunántúli Rally Trophy autósbajnokság 4. futamát. Az első nap a vasúti rakodó mellett tartják a prológoL Vasárnap 8 órától előreláthatólag 18 óráig tartanak a gyorsasági szakaszok futamai. A nap folyamán több utcát lezárnak a forgalom elől. A zavartalan közlekedés érdekében azonban körülbelül másfél óránként megszakítják a versenyt, az érintett utcákon ekkor lehet járművel közlekedni, (vl) Több mint egyméteres amur kacsintott rájuk kisszékely Szenzációs fogással kezdte az augusztust id. Boczor Gyula. Huszonhárom kilogrammos és több mint egy méter hosszú amurt akasztott a kisszékelyi Barátok taván. A nagyszékelyi férfi lapunknak elmondta, a hal a fűzött kukoricára harapott rá, és közel félórás fárasztás után adta meg magát. Az állatot a férfi horgásztársa segítségével emelte a partra. Az amurban 3,5 kg mennyiségű ikrát találtak, (gn) Boczor Gyula a zsákmánnyal Német nemzetiségi napot rendeznek tolna Szombaton rendezik a német nemzetiségi napot Tolnán. Délelőtt tizenegy órától német nyelvű misét tartanak a katolikus templomban, Erb József bonyhádi plébános közreműködésével. A misén tatabánya-alsógallai, óbudai, szakadáti és tolnai német nemzetiségi kórusok énekelnek. Délutáni 16 órakor lesz a megnyitó a Duna-parton. A német nemzetiségi csoportok fellépése után a civil házban folytatódik a program, ahol Peller Anna ad műsort, majd svábbál lesz. (sk) Továbbiak a TEOLhu hírportálon * »