Tolnai Népújság, 2009. június (20. évfolyam, 127-151. szám)

2009-06-26 / 148. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. JÚNIUS 26., PÉNTEK Kész a tornaszoba, és a fűtés is korszerűbb elkészült az óvoda új torna­szobája. Mivel az intézmény a művelődési házzal egy épü­letben található, kis átszerve­zéssel megoldható volt a tor­naszoba kialakítása. A kondi­terem helyén tornáznak a ki­csik, a testépítők pedig egy másik helyiségben kaptak helyet. Egy másik, bölcsődék- óvodák inírastruktúrális fej­lesztésére kiírt pályázaton nyert pénzből korszerűsítette az önkormányzat az óvoda fűtését is, amely mintegy két­millió forintos beruházás volt A településnek ehhez öt százalék önerőt kellett adnia. Már két hpzigondozó van az új Elet házában nemrég avatták fel a község legújabb középületét, az Élet házát a Bárka Művésze­ti Szalon reprezentatív ván­dorkiállításával. A nagyte­remben szerdán tartják fog­lalkozásukat a nyugdíjas ér­dekszövetség tagjai, hétfőn­ként pedig az Őszirózsa klub. Az épületben kapott helyet a házi gondozó és a falugondnok irodája is. A házi segítségnyújtás felada­tait azonban a gondozó már nem egyedül látja el, a lét­számot ugyanis bővítette a többcélú kistérségi társulás. A falu legfiatalabb polgára egy kisfiú KORODi lános Péter a telepü­lés legfiatalabb lakója. Édes­anyja, Csillag Éva február 28-án hozta világra. Mint az anyuka elmondta, a kicsi az első gyerek a családjukban, s egyelőre még nem tudják, szeretnének-e neki egy kis­testvérrel is kedveskedni. Korodi János Péter édesanyjával ANYAKÖNYV Az idén eddig a születések szá­ma még nem múlta felül az el­halálozások számát a települé­sen. Összesen két kisgyermek született 2009-ben, míg három ember hunyt el a község lakói közül. AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST RÁCZ TIBOR ÍRTA, A FOTÓKAT MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A VARSÁDI ÖN- KORMÁNYZAT TÁMOGATTA. ALMANACH 2009 - VARSÁD Szauer János (sapkában) és Schulteisz' Imre a település központjában tisztítják a vízelvezető árkot. Összesen tíz közmunkás dolgozik a faluban Gyarapítják az értékeiket fejlődés Összefogással és pályázatokkal tudják elérni céljukat Újra be kell adnia az ön- kormányzatnak a pályá­zatot a szennyvízcsator­na és a szennyvíztisztító építésére, a korábbi pró­bálkozás sikertelen volt. Ennek ellenére a falu­ban nem csüggednek, dolgoznak, szépítik kör­nyezetüket. Rácz Tibor Hasznos munkát végez Varsá­don Szauer János és Schulteisz Imre. A falu vízelvezető árkait mélyítik, tisztítják. A két köz­munkás feladata azért különle­ges, mert a dimbes-dombos vi­dék kis völgyében meghúzódó település korábban sokat küz­dött az esős időben lezúduló vízzel, iszappal. Rajtuk kívül még nyolc közmunkás szépíti, rendezgeti a települést, közü­lük három nő. Ám az ároktisz­títás mellett egy sokkal na­gyobb munkára is készül az önkormányzat. Egy korábbi si­kertelen kísérlet után újra be­adják a pályázatot a szennyvíz- csatorna és a szennyvíztisztító építésére. A beruházás mint­egy 300 millió forintba kerül­ne, ebből 95 százalék a pályá­zati támogatás, de a maradék 5 százaléknyi önerő egy részé­re is lehet pályázni a Belügy­minisztériumhoz. A hamarosan elkészülő tájház is összefogással készül- a település lakossága tudja, összefogással sokkal könnyebb elérni a céljainkat - mondta Andrási Zoltánná polgármester.- Az égik legjobb példa erre a tájházunk, amin most is társa­dalmi munkában dolgozik né­hány polgárunk. A tájház meg nyitását július 25-re tervezzük. A német kisebbségi önkormányzat vásárolta meg a régi svábházat, de mivel székelyek és felvidékiek is laktak, s laknak a faluban, mindhárom népcsoport emlékeit gyűjtjük. Az ünnepségre meghí­vunk majd mindenkit, aki segí­tette a kialakítást és a tulajdo­nosokat is. Hozzátette, az Elet háznál egy garázst építettek, ahol a falugondnok autóját tá­rolják majd, mely egyben a pol­gárőrség járműve is.- Az előkészítés stádiumá­ban vagyunk, megszólítottuk a lakosságot is, felajánlottuk a Lakáskassza szerződést - mondta Andrási Zoltánná pol­gármester. - Ennek segítségé­vel nem kell egy összegben ki­fizetniük a hozzájárulást. Már volt, aki élt is a lehetőséggel, de olyanok is akadtak, akik vál­lalták, hogy majd egy összegben fize­tik ki a teljes össze­get. Hozzátette, mint a legtöbb kis­településen, Varsádon is egy­re nehezebb az önkormányzat gazdasági helyzete. A fejlesz­téseket jóformán csak pályáza­tokból tudják megvalósítani. A bölcsődék, óvodák infrast­rukturális fejlesztésére kiírt pályázaton nyert pénzből kor­szerűsítették az óvoda fűtését, amely mintegy kétmillió forin­tos beruházás volt, a település­nek öt százalék önerőt kellett adnia. - Emellett fontos ki­emelni, hogy az óvónők is fo­lyamatosan pályáznak fejlesz­tőeszközökre, játékokra. Né­met nemzetiségi óvodát mű­ködtetünk, s 22-23 gyermek jár az intézménybe. Az állami normatíva egyre kevesebb, s körül­belül harmincas létszámnak kellene lennie, hogy az óvoda gazdaságosan működ­jön - húzta alá a polgármester. Mindezek ellenére próbál­nak, segíteni a rossz anyagi helyzetben élőkön. A szociális fóldprogramban résztvevő csa­ládok számát tízről tizenötre emelték. A programban a lét­minimum alatt élők, nagycsa­■ Burgonyát, hagymát, bor­sót termelnek. ládosok, kisnyugdíjasok vesz­nek részt. Mindez több okból is nagyon hasznos. Tizenöt eredetileg par­lagon fekvő területet művelésbe vontak, ami a település képén is javít, s nem utolsósorban ezek­nek a családoknak a megítélé­se is pozitívabb lett a település lakosságának körében.- Burgonyát, hagymát és bor­sót termelnek, s vetőmagok mellett a műtrágyát valamint a burgonyabogár elleni vegyszert kapják az önkormányzattól. A családok igen lelkesen és szere­tettel gondozzák a kertet, s büszkék arra, amit maguknak megtermelnek - mondta a pol­gármester. Andrási Zoltánná polgármester Ritkaság, hogy egy kistelepülésen ilyen sok a fiatal A kistelepülésekhez képest Var­sád szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy a fia­talok tanulmányaik befejeztével általában nem hagyják el szülő­helyüket. Legtöbben helyben vesznek maguknak házat, azt felújítják, s részesei a helyi tár­sadalmi életnek is. A 14 év alat­tiak száma viszonylag magas, ebből több, mint 20 óvodás korú, 30 körüli az általános iskolások száma, akik Gyönkön tanulnak. Húsz-huszonöt középiskolás is van, főiskolás viszont csak egy, ám ez a szám növekedhet a nyá­ri felvételiket követően. A lakosság korösszetétele 19-60 év: 239 fő összesen: 437 iakos Egynapos lett a falunap, a többi program maradt Egynaposra szűkült a varsádi fa­lunap. Korábban egy napot szen­teltek a szervezők a sportnak, egyet a kulturális programoknak. Ám az elmúlt években utóbbira már kevesen, leginkább a hozzá­tartozók voltak csak kíváncsiak, így a két napot egybe sűrítették. A labdarúgásé volt a főszerep a két héttel ezelőtti programnak, több mint egy tucatnyi csapat vett részt a kispályás tornán. A gyere­keknek kézművessátor, lovasko­csikázás is adott lehetőséget a szórakozásra. Augusztus végére szintén a futballpályára szervez az ifjúsági klub egy nyárbúcsúz­tató programot a gyerekeknek, hogy mielőtt újra be kell ülniük az iskolapadokba, egy utolsó nagy bulin részt vehessenek. Az azt követő program a szüreti fel­vonulás és bál lesz szeptember­ben, amelyet október-november­ben az idősek napi ünnepség kö­vet. Az évet decemberben a min­denki karácsonyával zárják. Nincs rendezvény nélküle büszkeség Teleházat vezet, pályázatot ír, szervezkedik A falu szépítésében is részt vállal az új férfiklub Ha egy mondatba kellene sűrí­teni, mit is jelent a település­nek Lovász Gabriella, a falube­liek azt mondanák, ő a község motorja. Nincs olyan rendez­vény, esemény, amelynek szer­vezésében ne lenne benne a fi­atal nő. A gyönki Tolnai Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd néhány évig a megyeszék­helyen az egyik elektronikai műszereket gyártó cégnél dol­gozott. Logisztikusi munkáját cserélte hét évvel ezelőtt könyv­tári asszisztensi munkakörére. Elődje ugyanis 2002-ben indult a polgármester-választáson, s meg is nyerte azt. Az évek múlásával Lovász Gabriella feladatai folyamatosan bővültek. Létrejött a könyvtár épületében egy Postafix pont, és a teleház, amelyet színjén ő mű­ködtet. Emellett vezeti az ifjúsá­gi klubot, a művelődési házat, ami egyben azt is jelenti, hogy nincs olyan rendezvény Varsá­don, amely szervezésének szá­lai ne az ő kezében futnának ösz- sze. A klub pályázatait írja, könyvelést vezet és a hagyo­mányőrzésből is kiveszi részét. A helyi magyar néptánccsoport utánpótlásának nevelése szintén olyan feladat, amelyet magára vállalt. Mint elmondta, mind­emellett még arra is időt kell sza­kítania, hogy a párjával a falu­ban vásárolt házukat építgessék, szépítgessék. Lovász Gabriella a község motorja Mivel évek óta nem sikerült megoldani, hogy a varsádi női nyugdíjasklub tagjai közé beszi­várogjanak a férfi nyugdíjasok is, s ezzel koedukált civil szerve­zetté alakuljanak, Hermann Jó­zsef úgy döntött, más utat vá­laszt. Múlt év novemberében megszervezte és létrehozta a Goldment. A férfi klub 11 tagot számlál, de abban bíznak, hogy amint egyre inkább megismeri a falu a tevékenységüket, egyre többen csatlakoznak a szerveze­tükhöz. - Hatvan év feletti és fi­atalabb tagjai is vannak klu­bunknak, hiszen sajnos előfor­dul, hogy valakit idejekorán, egészségi állapota miatt nyug­díjaznak. Ez viszont nem jelen­ti azt, hogy nem tudunk tenni a településünkért. A tájház keríté­sét például társadalmi munká­ban készítettük, úgy, hogy min­den tagunk részt vett a munká­ban mondta az alapító. Hozzá­tette, amellett, hogy folyamato­san alakítgatják a tájházat, kü­lönféle dalos, verses találkozó­kon is részt vesznek, hogy egy kicsit kellemesebben múljon az idő, és hogy más szervezetekkel is felvegyék a kapcsolatot. Úgy érzi, van értelme az összefogás­nak, és abban bízik, hogy egyre több varsádi férfi gondolja majd úgy, hogy szívesen tenne többet szervezett formában a települé­sért, kikapcsolódna a férfiklub tagjaival.

Next

/
Thumbnails
Contents