Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
2009-05-20 / 117. szám
4 KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. MÁJUS 20., SZERDA Állást kínált a hirdető, de csak pénzt vitt PAKS Álláslehetőséget kínálva csalt ki pénzt ismeretlen személy egy nagydorogi férfitől. A kár csupán 800 forint, ennyit kellett átutalni egy megadott bankszámlára, de ennek ellenére nyomozásba fogott a rendőrség. Dr. Péger János, a Paksi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta, szerintük többen is a csaló áldozatául estek, de nem tettek feljelentést, mert egyenként csak néhány száz forintot buktak el. Ám feltételezésük szerint sokakat átvághattak, így komoly összegű csalásról is szó lehet. Az eddig ismertté vált egyetlen eset bejelentője elmondta, az állásközvetítő hirdetés útján kétfajta csomagot kínált, az egyiket hat, a másikat nyolcszáz forintért. Ezekben ígérete szerint különféle álláslehetőségek sorakoztak volna. A pénzt egy bankszámlára befizette a sértett, de semmit nem kapott viszonzásul, az állásközvetítő pedig azóta nem elérhető. ■ V. T. Az állomány és a technika is megújult Pakson Paks Egy sikeres pályázat nyomán teljes körűen felújították a Paksi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság egyik gépjárműfecskendőjét. Ez egy tízéves jármű, de így igen megbízható, mondta Bán Attila parancsnok. Hozzátette, hogy a technikai felszereltségük jó, a másik gépjárműfecskendő és a műszaki mentőszer ötéves, illetve van még egy tartalékautó. A vízszállítót tavaly vették át. Egy magasból mentő autót szeretnének még beszerezni, erre pályáztak még 2005-ben, de egyelőre nincs eredmény. Nyertek viszont védőruhára pénzt, amiből az állomány régebbi tagjai kaptak új bevetési öltözetet, mert az újoncok már új ruhával szereltek fel, náluk nem volt szükség cserére. A tűzoltóparancsnok elmondta, hogy a állományt majdnem teljes egészében feltöltötték a nyugdíjazási hullám után. Jelenleg három új kollégára várnak csupán, ők képzésük után, ősszel csatlakoznak a csapathoz. A védőruhára és autófelújításra szolgáló 40 milliós pályázat 20 százalékos önerejét az ön- kormányzat vállalta. ■ T. V. Rusz István Máté, a szórakozóhely üzemeltetője azt mondta, minden előírást betartott, sőt annál egy kicsit többet is tett a lakók nyugalmáért és a rendért Elcsitultak a hangfalak diszkó Hajnali egyig tarthatna nyitva, de annak nincs értelme Korlátozta az önkormányzat a majosi diszkó nyitva tartását, mondván hogy zavarta a környék éjszakai nyugalmát. Ám mások szerint a szülők akkor voltak nyugodtak, ha a gyerekük a helyi diszkóban mulatott, nem pedig távol. Rácz Tibor bonyhád-majos Korlátozta az egyik vendéglátóegység rendezvényeinek nyitvatartását a város önkormányzata, mivel az több helyi lakos szerint zavarta a környék éjszakai nyugalmát. Póthné dr. Veres Gabriella hatósági osztályvezető elmondta, lakossági feljelentés érkezett a közelmúltban az önkormányzathoz, amelyet többen is aláírtak. A környékbeliek arra panaszkodtak, hogy a diszkóból hajnalban hazatávozó fiatalok zavarták a nyugalmat. Kétszer tartottak helyszíni ellenőrzést az ön- kormányzat munkatársai, a lakosságot, köztük a feljelentést aláírókat, valamint a rendőrséget és a helyi polgárőrséget is megkérdezték a problémával kapcsolatos tapasztalataikról. A környéken lakók, valamint a polgárőrség megerősítette, volt rendzavarás. - Ezek után határozott úgy az önkormányzat, hogy hajnali egy óráig korlátozza az egységben zenés rendezvény tartását - húzta alá az osztályvezető. Hozzátette, a döntés jogerős, ez ellen fellebbezni az ön- kormányzatnál nem lehet, viszont az üzemeltető bírósághoz fordulhat, ha kifogása van. Az egyik közelben lakó férfi kérdésünkre elmondta, egy óra leforgása alatt 61 majosi látta el kézjegyével a beadványt, amelyben arra kérték az önkormányzatot, tegyenek valamit a lakók nyugalma érdekében. - Hogy miért? Azért, mert a fiatalok itt randalíroznak, őrjöngenek, kiborítják a kukákat és hangoskodnak - mondta a nevét nem vállaló lakó. - Az itt élőknek, legyenek azok 3, vagy 87 évesek, sok problémát okoznak a diszkóba érkező fiatalok. Bömböltetik a zenét a kocsijukban, arról nem is beszélve, hogy szemetelnek is. A rendőrséget többször is ki kellett hívnunk, mert már nem bírtuk a zajongást - tette hozzá a férfi. Rusz István Máté, a vendéglátóegység üzemeltetője szerint azonban igazából egyedül az aláírást összegyűjtő férfinak nem tetszik, hogy diszkó működik a szomszédban, a többi embert pedig sikerült meggyőznie. Mint mondta, kéthetente tartott nosztalgiabulit. Ügyelt arra, hogy a minimálisra csökkentse a kiszűrődő zajt, hangszigetelte a meglehetősen régi épület nyílászáróit.- Nagyon odafigyeltem a biztonságra és a tisztaságra is. A biztonsági személyzet egyik tagja például állandóan az utcán dolgozott, s arra ügyelt, hogy kinn ne legyen hangoskodás, balhé, szemetelés. Emellett másnap reggel mindig feltakarítottuk a környéket, mintegy kétszáz méteres körzetben, hogy semmi ne zavarja az emberek szemét. Itt nem volt verekedés, és ami még fontosabb, itt nem volt jelen a drog, a fiatalok biztonságban szórakoztak. Az utóbbi egy hónapban már nem is tartottunk bulit, mindkettő elmaradt, mert egy diszkót nincs értelme hajnali egy óráig nyitva tartani, amikor éjfél körül kezdődik el igazán - tette hozzá Rusz István Máté. A képviselő szerint a szülők örültek a diszkónak Fábián Béla, a választókörzet önkormányzati képviselője kérdésünkre elmondta, meglepte a hatósági osztály diszkóra vonatkozó korlátozása. Szerinte ebben a buliban balhé mentesen, kulturáltan, biztonságos környezetben szórakoztak a fiatalok. Ezért is örültek a majosi szülők, hogy helyben nyűt egy ilyen szórakozóhely, hiszen nem kellett aggódniuk amiatt, hogy esetleg Pécsről, Szekszárdiéi, vagy akár Bonyhádiéi hazafelé történik-e valami a csemetéjükkel. A rendőrség egyik ellenőrzésén ő is részt vett, ahol az egyik rendőr azt mondta neki, hogy szinte példa nélküli, ahogy ez a buli meg van szervezve, nem az utca, hanem az udvar felől oldották meg a beléptetést - Nem értem, miért kellett ilyen szigorú döntést hozni - húzta alá a képviselő. ■ Másnap összetakarították a szemetet. Három országban mutatkoztak be a szekszárdi diákok szekszáro A Tempus Közalapítvány létrehozta a Nemzetközi Együttműködési Kultúráért Nívódíjat. A díjra javasoltak között volt a szekszárdi I. Béla Gimnázium is. Négy ország iskolái vettek részt a diákcserékkel, kőzetgyűjtéssel, növénygyűjtéssel, kulturális feladatokkal tűzdelt Comenius-pályázaton. Az elvégzett munkát, az eredményeket kiállításokon, projekttalálkozókon mutatták be Spanyolországban, Portugáliában, Szlovákiában és Magyarországon. Összesen 332 iskola nyújtott be pályázatot, s közülük 208 nyert támogatást. Nívódíjra 13 intézményt javasoltak, s ebből hárman részesültek a kitüntető címben. A szekszárdi gimnázium igazgató-helyettese, Havelka Gyöngyi nagyon elégedett azzal is, hogy a legjobb 13 közé bekerültek. Máris újabb pályázatokba vágnak bele, egy informatikai témájúba és egy egészséges életmóddal kapcsolatosba. Ezekben már több, 9-10 ország középiskolái vesznek részt. ■ W. G. Tisztújítás és köszöntés a vakok egyesületénél SZEKSZÁRD Ismét Kovács Lászlónét választotta elnökké a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete. A megyei választó közgyűlést tegnap délelőtt tartották a megyeszékhelyen, a Garay gimnázium dísztermében. Az egyesület alelnöke Fehérvízi István lett, emellett elnökségi tagokat, felügyelőbizottsági tagokat és országos küldötteket is választott a közgyűlés. A hagyományokhoz híven idén is átadták a Dr. Thész László-em- lékérmeket. A néhai szemész főorvosról elnevezett kitüntetést 1996-ban alapították, és minden esztendőben a Tolna Megyében élő vak és gyengénlátó emberek érdekében hosszantartó és kiemelkedő munkát végző, jelentősen segítő magán-, illetve jogi személyek, szervezetek vehetik át. Az idei kitüntetettek: dr. Brebán Valéria, a Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szekszárdi tagozata. ■ V. M. Közel 1400 civil szervezet pályázott nca Júniusban eldől, ki mennyit kaphat működésre a 430 millióból Kiss Szabolcs, az NCA regionális kollégiumának elnöke szekszárd Elkezdődött az idei NCA működési pályázatok bírálatának folyamata, többek között ezért ült össze tegnap a szervezet Dél-dunántúli Regionális Kollégiuma Szekszárdon, a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének székházában. A régióból működési célra 1397, Tolna megyéből 373 pályázat érkezett be. Idén is nőtt a szám: 2007-ben még csak 900, 2008-ban már közel 1000 szervezett adta be pályázatát Az idei igényléseket június 11- ig kell elbírálniuk a kollégiumi tagoknak, addigra dől el, kinek mennyi jut az összesen mintegy 430 mülió forintos keretből. Az igényelt összeg ennek azonban többszöröse, körülbelül 3,6 szorosa, több mint 1,5 milliárd forint. A pályázatokkal kapcsolatban tájékoztató fórumokat tartottak a civil szervezetek számára. - Az utóbbi időben a hiánypótlással kapcsolatos kérdésekkel kerestek meg legtöbbször - mondta Kiss Szabolcs, az NCA Dél-dunántúli Regionális Kollégiumának elnöke. Tapasztalatai alapján az egyik fő probléma, hogy azok közül a szervezetek közül is sokan választják a pályázat elektronikus beadását, akiknek nem lenne kötelező, hiszen kevesebb, mint 1,2 millió forintot igényelnek. Ez a módszer viszont több hibalehetőséget rejt, mint a papíralapú. Tolna megyében egyébként a 373 pályázatból 207 érkezett be az interneten. A kollégium tagjai tegnapi ülésükön a beküldött pályázatok közül érvénytelennek minősített közel kétszáz beadvány felülvizsgálatával is foglalkoztak. ■ H. É. 2 IA dél-dunántúli régió NCA-s pályázati eredményei 2004 2005 2006 2007 2008 Nyertes pályázatok 549 1324 840 902 1000 Odaítélt összeg* 362 371 361 407 422 * MILLIÓ FORINT FORRÁS: NCA DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMA Egészséghét Szedresen a helyi egészségnevelési program részeként a szedresi Bezerédj István Általános Iskolába járó gyerekek étrendet készíthettek, ellátogattak az iskolai konyhára (képünkön Deli Zsolt szakács és az érdeklődő diákok), drogellenes rajzversenyen mérkőztek meg, virágot ültettek, szemetet szedtek. A tanulók jutalmazásához az atomerőmű, a Europe Direct, a megyei könyvtár és a Vöröskereszt járult hozzá