Tolnai Népújság, 2009. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-05-10 / 18. szám
4 2009. MÁJUS 10., VASARNAP A HÉT TÉMÁJA tatárszentgyörgy A romák elleni sorozatos gyilkosságok legmegdöbbentőbb helyszíne egy Pest megyei falu, ahol apát és fiát lőtték le közvetlen közelről. A romák a rendőrökre gyanakszanak. * EGY ORSZÁG KERESI A GYILKOST „Amíg tudtunk benzint venni az autókba, addig jártuk a környéket, most marad a virrasztás. Éjjel alig alszunk, a gyerekek minden zajra fölriadnak' Száz nyomozó, az FBI, magándetektívek és jogvédők keresik a sorozat- gyilkosokat, de február óta nincs eredmény. Árvái N. Tivadar Közel jár a cigányok elleni támadások ügyének megoldásához a rendőrség - ezt állítja Bencze József országos rendőrfőkapitány. Hogy ezt mire alapozza, arról keveset lehet tudni: vélhetően a támadások helyszínén vett DNS- minták, az FBI profilalkotó csapatának segítsége, a száz fővel megerősített nyomozói gárda és az ötvenmillió forintra emelt nyomravezetői jutalom adhatott lökést a hónapok óta húzódó ügynek. Vagy mégsem? Tatárszentgyörgyön - ahol február 23-án ismeretlen tettesek lelőttek egy 27 éves roma férfit és annak 4 éves kisfiát, kislányát pedig súlyosan megsebesítették - továbbra sem csillapodnak a kedélyek. Az áldozat szülei szerint a nyomozás az első pillanattól kezdve rossz irányba tart, és a biztató rendőrségi hírek ellenére sem hisznek abban, hogy megtudhatják, ki ölte meg fiukat és unokájukat. Már g csak azért sem, mert a gyilkos- 2 ság éjszakáján a helyszínen in- I tézkedő rendőrök több hibát is % elkövettek, ami miatt az értékel- s hető nyomok egy része megsemmisült. A Társaság a Szabadság- jogokért (TASZ) csütörtökön kiadott jelentése szerint a romák hívására másodszor kiérkező rendőrök csak az akkor már ott tartózkodó Mohácsi Viktória európai parlamenti képviselő határozott kérésére zárták le a helyszínt. Az áldozat apja, Csorba Csaba arról számolt be a TASZ- nak, hogy miután megmutatta a háztól távolabb talált csikkeket és lábnyomokat, az egyik rendőr belevizelt a lábnyomba, és azt mondta, hogy biztosan a család tette oda a töltényhüvelyeket is. A jelentésből az is kiderül, hogy Kocsis Istvánt, a dabasi rendőrkapitányság helyszínen tartózkodó helyettes vezetőjét az áldozatok háza körül talált lőszerek és a megsérült kislány ruhájából előkerült sőrétek sem győzték meg arról, hogy nem baleset, hanem gyilkosság történt. Arról próbálta meggyőzni Mohácsit, hogy a tűz miatt leeső tárgyakból kiálló szög okozhatta a sérüléseket. A képviselőnő ekkor hívta a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI), akik átvették a dabasiaktól a helyszínelést. Noha a feltárt hibák miatt két intézkedő rendőr ellen fegyelmi eljárást indítottak, azt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsáné Belicza Andrea - személyiségi jogokra hivatkozva - nem árulta el lapunknak, hogy melyik két rendőr, és milyen büntetést kapott. A tatárszentgyörgyi romák többek között ezért érzik úgy, hogy mindenki ellenük fordult, s kevesen vannak, akik valóban szeretnének fényt deríteni az igazságra. „Félünk - mondja Csorba Csaba, az elhunyt Csorba Róbert apja. - A tragédia után csak pár hétig jártak ide a rendőrök. Aztán meg mi, cigányok szerveztünk járőrszolgálatot, hogy vigyázzuk a házainkat. Amíg tudtunk benzint venni az autókba, addig jártuk a környéket, most megint marad a virrasztás. Éjjel alig alszunk, a gyerekek minden zajra fölriadnak.” A falu utolsó előtti házában beszélgetünk, mellettünk az erdő szélén ott áll Csorba Róberték leégett otthona. Két és fél hónap telt el a gyilkosság óta. Az üszkös tetőgerendákhoz hozzá sem 2008. június 3. Pátkán Molo- tov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra. Senki sem sérült meg. 2008. július 21. Galgagyörkön éjjel rálőttek három, romák lakta családi házra. 2008. augusztus 8. Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt. nyúltak. A bejárat helyét a kormos ajtótok jelzi, odabent törmelék és elégett bútorok, a padlón egy megolvadt televízió, a konyhában árválkodik a megperzse- lődött faliszekrény. Kérdezem, mikor teszik rendbe a házat, de Csorba úr elkeseredett válaszából érezhető, hogy aligha lesz itt újra élet. „A menyem a tragédia óta nem beszél velünk, pedig a két unoka sokat van nálunk, csak estére mennek haza.” 2008. augusztus 19. Székesfehérváron kövekkel dobálták meg egy romák lakta lakóház ablakait, és életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves roma kislányt 2008. SZEPTEMBER 5. Nyír- adony-Tamásipusztán lövéseket adtak le arra a házra, amelyben romák aludtak. 2008. NOVEMBER 3. Nagy- r A faluban nincs rendőrőrs, csak körzeti megbízott, de a szomszédos Örkényből átjárhatnának a járőrök. „Nem nagyon látni őket - mondja a cigánysor elején álldogáló Vendel úr. - Egy pár napig jöttek, de most csak akkor, ha kihallgatnak valakit.” A faluban ugyanezt mondják. Az egyik kisbolt vezetője azért megjegyzi: „Nincs nekem bajom a romákkal, úgyhogy miattunk nem kell ide több rendőr. Hogy csécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak, és rálőttek két családi házra; ketten életüket vesztették. 2008. november 18. Pécsen kézigránátot dobtak be egy roma család házának ablakán. A szülők meghaltak. 2008. DECEMBER 15. AlSÓZSOlCa romatelepén egy 19 éves fiamáshol mit csinálnak, azt meg nem tudom.” A kettős gyilkosságról azonban keveset beszélnek. „Sokan sokfélét suttognak” - mondják a kocsmában álló férfiak. Láthatóan nem sokat törődnek már az üggyel. Nem így Csorbáék és Horváth Lidia, a helyi cigány ön- kormányzat elnökhelyettese. Ők sok információval rendelkeznek a gyilkosság estéjéről, mégsem hallgatják meg őket. amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült. 2009. február 22. Tatárszentgyörgyön éjjel tűz ütött ki egy roma család házában. A menekülő apát és ötéves kisfiát lelőtték. 2009. április 22. Tiszalök külterületén agyonlőttek egy roma férfit, amikor kilépett a háza kapuján. Szűkszavú a rendőrség a nemzeti nyomozó iroda nem nyilatkozik a százfős nyomozó- csoport munkájáról. Csécsi Soma százados lapunknak nem kívánt nyilatkozni arról, milyen segítséget nyújt és miképp vesz részt a nyomozásban az FBI. Úgy tudjuk, az amerikai szakemberek a magyar profilalkotó csapat munkáját támogatják. korábban Bencze József országos rendőrfőkapitány azt mondta, „túlságosan biztos kézzel” ölnek embert, ezért már nemcsak a vadászok között keresik őket, hanem rendőrök, katonák, a francia idegenlégió magyar tagjai között is. „Csorbáék határozottan állítják, hogy tatárszentgyörgyi is volt az elkövetők között - mondja Horváth Lídia. - Az illetőt ki is hallgatta a rendőrség, de nem tudjuk, hogy mi lett ennek az eredménye. A nyomozás fejleményeiről nem kap a család semmilyen tájékoztatást.” Ez persze érthető, hiszen a támadások elkövetőiről azt feltételezik, hogy valamelyik fegyveres testület tagjai is lehetnek. A leadott lövések pontossága és az akciók kiterveltsége profizmusra vall. Erről beszélt a Népszabadságnak Bencze József országos rendőrfőkapitány is, aki szerint a gyilkosok „túlságosan biztos kézzel” ölnek embert, ezért rendőrök, katonák, illetve a francia idegenlégió magyar tagjai között is keresik őket. Ezt a gyanút erősíti a tatárszentgyörgyi romák vallomása is, bár azzal Csorbáék állítása szerint nem foglalkoznak a nyomozók. „A támadásban megsérült Csorba Róbert hatéves kislánya is, aki azt mondta nekem, hogy látta, kik ölték meg édesapját - mondja Horváth Lídia. - A kislány két rendőrruhás embert és három másik alakot látott, akik fekete ruhában voltak. Még arra is emlékezett, hogy az egyikükön piros póló volt.” Három jogvédő szervezet árnyékjelentést tett közzé a gyilkosságról. Az elmúlt hetekben végzett vizsgálataik után azt követelik, hogy a tűzoltóság hozza nyilvánosságra, mi okozta Csorbáék házában a tüzet. A mentősöktől azt várják, hogy mondják el, miért nem ismerték fel azonnal, hogy az áldozatok sebeit lövések okozták, és azt is tudni szeretnék, hogy mi a cikkünkben említett rendőrségi fegyelmi vizsgálat eredménye. A kormánytól pedig azt várják, hozza nyilvánosságra szaktárcáknál folytatott vizsgálati eredményeket. Izgatja az ötvenmillió a magándetektíveket „Magyarország több ezer magánnyomozójának is megmozgatta a fantáziáját az 50 millió forintos nyomravezetői díj - mondta el kérdésünkre Zsohánszki Mihály, a Magyar Detektív Szövetség Főtitkára. - Noha a magándetektívek nem rendelkeznek hivatalos jogkörökkel, sokkal rugalmasabban tevékenykednek, nincs munkaidejük, ezért éjjelnappal rajta lehetnek az ügyön. Olyan eszközeik vannak, mint a beépülés, a hatalmas kapcsolatrendszer vagy épp a rutin, hiszen a kollégák nagy része valaha rendőrként szolgált. ” Zsohánszki Mihály kizártnak tartja, hogy rendvédelmi szerv dolgozója lenne az elkövetők között. „Nincs megfelelő motiváció. Ha egy bankrablásról lenne szó, és rengeteg pénzről, akkor még megérteném. De egy ilyen ügy miatt nem hinném, hogy valaki kockára tenné az egzisztenciáját. ” [aÍsózsÖÍkT] talember fát vágott, Romák elleni támadások: közös szál a Molotov-koktél, a puskalövések és a falu széli célpontok t\ M tik * i