Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-14 / 87. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. ÁPRILIS 14., KEDD Bejött a véradás két napra osztása paks Bevált a kétnapos véradás az atomvárosban - ösz- szegezte a legutóbbi akció sikerét Ferencziné Veszter- gombi Klára. A Vöröskereszt paksi városi titkára elmondta, hogy tavaly augusztusban rossz tapasztalatokat szereztek a véradáson, sok volt a várakozási idő, akadtak, akik meg sem várták a sorukat Hogy elkerüljék a várakozást, immár másodszor várták két napon át a véradókat Nem hiába tették, a 251 jelentkezőből 227-től vettek vért, köztük tíz új donor volt (vt) Sikeresen pályáztak, tízen dolgozhatnak SIMONTORNYA A Szociális Minisztérium vasúttisztasági pályázatán nyert támogatást az önkormányzat, így 10 munkanélküli 6 hónapot dolgozhat a MÁV területén. Az önkormányzat azért is vállalta a szükséges 10 százalékos, 821 ezer forint önrészt, mert ezzel is csökken a munkanélküliek száma, másrészt tisztább lesz a vasút és környéke, (vl) A Szélkiáltó lépett fel a költészet napján dombóvár A költészet napja alkalmából a városi könyvtár idei rendezvényén a Szélkiáltó együttes adott koncertet a művelődési házban. A megalakulásának 35. évfordulóját ünneplő együttes műsorában az ismert dalok mellett eddig keveset hallott megzenésített versek is szerepeltek, (ts) A Szélkiáltó együttes Megújulhat a szekszárdi önkormányzati bölcsőde szekszárd Több mint 22,7 millió forintos költséggel megújulhat a városi bölcsőde, ha nyer a megyeszékhely a közgyűlés döntése alapján beadott pályázaton. A programban szerepel a gyermek- fürdetők átalakítása, felújítása, egy pavilon bejáratának akadálymentesítése, külső rámpa és akadálymentes mellékhelyiség építése. A támogatás 80 százalékos, az önerőt a pályázati tartalékból biztosítja a város. A pályázat egy több ijiint 120 milliós program része, (ii) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdéseikkel, problémáikkal keressék Tamási ügynökségvezetőjét: Stangliczky József 70/223-47-22 _____________ Lö sch Ferenc 20/969-20-15 TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE Ez a szakasz már vízszintben van. A minden égtáj felé lejtő domborzati viszonyok között tevékenykedik a tereprendezést végző cég Víz hoz pénzt a térségnek hőenergia Másfél év múlva már új rendszerrel várják a telet Komoly fellendülés vár Tamásira és térségére, ha sikerül munkára fogni a város alatt rejtőző termálvizet. A hónap végén már meg is kezdődhet a kútfúrás, a legújabb technikával. Szeri Árpád Évente nem kevesebb, mint húszmillió forint megtakarítást érhet el Tamási, ha megvalósul a geotermikus erőmű terve. Erre egyébként minden esély megvan, hiszen hamarosan megkezdődhet az a kútfúrás, melynek nyomán termálvíz tör a felszínre. A meleg vizet már „csak” munkára kell fogni, de Ribányi József, Tamási polgármestere már erre is kész tervekkel szolgált. Sőt, az új energiaforrásból nemcsak Tamási, hanem kistérsége is profitálhat. Már évtizedekkel ezelőtt tudott volt, hogy a mai város területe alatt, 1850 méter mélyen 114 fokos víz rejlik. Ám ennek kitermelése csak fejlett technikával és technológiával lehetséges. Nemrég viszont a PannErgy geotermikus kútfúró stratégiai partnere, az Aquaplus Kft. 500 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az UMFT gazdaságfejlesztési operatív program keretében. Ennek azért van jelentősége Tamási - és természetesen környéke - számára, mert ebből a pénzből a kft. megvásárolta azt a fúróberendezést, mely akár 3000 méter mélyre is képes lehatolni.- Ez az új, hetvenhét tormás, tizenhét méter hosszú gépezet érkezik hozzánk és kezdi meg a fúrást április végén, vagy május elején - mondta Ribányi József. - Jelenleg már javában tart a fúrást előkészítő munka. Egyébként nem is egy, hanem két kitermelő kutat tervezünk. Amint ezek meglesznek, azon nyomban jelentkezünk a KEOP 4.1 elneveA SOMOGYI-, lOLNM-dombság minden égtáj felé lejtő domborzati viszonyai között végez tereprendezést a kútfúrások helyszínén a Tam-Bau Kft Kő- tya József ügyvezető igazgató elmondta, hogy az első számú fúrási pont megközelítésére alkalmas közlekedési infrastzésű pályázatra, melynek révén támogatást lehet szerezni megújuló forrásból származó hő- és/vagy villamosenergia-előállí- tásra. Szükségünk van az innen származó pénzre, ugyanis hat- százmillió forint értékben kívánunk távfűtő vezetéket építeni. Erre a vezetékre fűzzük fel a városban lévő intézményeket, cégeket és bizonyos tömbházas lakásokat. De ezzel még nem ért véget az előnyök sora. Ha műiden a reményeink szerint alakul, abban az esetben elektromos áram termelésére is lehetőségünk nyűik. Ez újabb adóbevételt és ezzel párhuzamosan megtakarítást jelentruktúra ideiglenes megteremtése a feladatuk. Ezenkívül megépítik a fúrási pont környezeténekfogadóállását is - A jelenlegi készültséget tekintve kijelenthetem, hogy az ígért április 204 átadási határidőt képesek leszünk tartani - mondta el lapunknak az igazgató. hét az önkormányzatnak intézményi szinten is. A viszonylag olcsó energiával, árammal komoly versenyelőnyt nyújthatunk a Tamásiba települő cégeknek. Ezzel együtt a távfűtésből kikerülő, hulladékhővel rendelkező vizet például üvegházaknál, fóliasátras növénytermesztésnél hasznosíthatjuk. Nem kell hosszasan részleteznem, milyen kedvező az, ha egy város saját maga termeszti meg a szükséges palántákat, virágokat, zöldségféléket. Mindent összegezve, ez az egyik hatékony módja nemcsak a munkahelyteremtésnek, hanem az élhető, fenntartható környezet biztosításának is. A polgármester aláhúzta: a kistérség is sokat nyerhet azon, ha az olcsó energiának és a megfelelő adottságoknak köszönhetően cégek települnek Tamásiba. Hiszen ebben az esetben a kistérségben létező, meglehetősen magas arányú munkanélküliséget máris vissza lehet szorítani. Ribányi József egyébként úgy számít, hogy a 2010-ről 2011-re forduló telet már az új rendszerrel várhatja a város. Felajánlások enyhíthetik a milliós kárt fürgéd Szinte minden mozdítható értéket elvittek a fürgedi iskolából egy, a közelmúltban történt betörés során - tájékoztatott Barkóczi József, a település polgármestere. A faluvezető elmondta, hogy négy komplett számítógépet, laptopot, kivetítőt, szkennert, de még mikrohullámú sütőt, kávéfőzőt is eűoptak a betörők. A kár nyolcszázezer és egymillió forint között van. A bajban azonban nem várt segítséget kapott a község. Egy országos kereskedelmi rádió felkarolta a települést, és részben ennek hatására az ország több pontjáról érkeztek felajánlások. A Paksi Atomerőmű komplett számítógépekkel segít majd, de főváros környéki cégek is felajánlottak informatikai eszközöket Magánemberek szintén megpróbálnak segíteni: egy idős férfi például a saját mikrohullámú sütőjét szeretné elküldeni a fürgedi iskolának. Ezen a héten a felajánlott berendezések egy része várhatóan már meg is érkezik a településre. ■ Steinbach Zs. Még áprilisban eldől, van-e mód adócsökkentésre felsőnyék A tervek szerint május elsejétől vezetik be a közvetlenül a lakosság által fizetendő szemétdíjat Felsőnyéken. Mint azt Ács István polgármester elmondta, a képviselő-testület erről legutóbbi ülésén döntött. A szolgáltatást továbbra is a Dél- Kom Kft. végzi a faluban, a cég a jövőben a lakosságnak fog számlázni. A polgármester azt közölte, hogy a társaság árajánlata alapján a 110 literes kuka után negyedévente 4800 forintot kell fizetni. Az egyedülálló idős emberek kedvezményt kapnak: ha 80 literes kukát használnak, a díj részükre 3800 forint lesz. Mindez anyagi tehernövekedést jelent a polgároknak. Eddig az önkormányzat állta a szemét- szállítás cechjét, amelyet csak részben fedezett az évi 7 ezer forintos kommunális adó. A képviselő-testület még e hónapban dönt arról, hogy a szemétszállítási díj részbeni ellentételezéseként van-e lehetőség csökkenteni a kommunális adót. ■ K. S. A jelenlegi készültség alapján tartják a határidőt ■ Már tart a fúrást előkészítő munka. Kilenc település bora vált aranyossá rangsor Idén a Horváth pince vonultatta fel a legtöbbféle kiváló minőségű bort Már hagyomány a húsvét előtti zenés keresztút tamási A tamási kistérségi borversenyen a kistérséghez tartozó települések borászai összesen 48 aranyérmet nyertek. A legeredményesebb a hőgyészi Horváth pince volt, összesen 6 aranyérmes borral. Öt aranyat nyert a tamási Bálizs István, akinek kadarkája közönségdíjat is nyert, cabernet sauvignonja pedig Tamási Város Bora lett. Az iregszemcsei Papp László három aranyérmes nedűje közül az egyik, egy hsai Olivér a verseny legjobb fehérborának bizonyult. Ügyancsak három aranyat nyert a simontomyai Császár Zsolt Az ő kadarkája lett a nagydíjas vörösbor. Szintén három arannyal ismerték el a tamási ifj. Göndöcs Lajos tudását. Két-két aranyérmet szerzett a simontornyai Sió-Bor Kft. és Schweigert György, a hőgyészi Auth János és Gyuris János, valamint a felsőnyéki Debella László. Egy-egy aranyos borral büszkélkedhet a szakályi Balaskó János, a pincehelyi id. Zsiga József, Tamásiból Hajdics József, Németh Miidós, Forró Lajos, Siklósi György, Laki Istvánná, Gu- bicza Csaba, Tóth Attüa, Kovács József, a simontornyai Cseh Atti- g la és Csatári Rezső, a hőgyészi I Máté Attüa, az iregszemcsei Var- | ga István, a nagyszokolyi Kug- | ler Henrik és Fejes János, Re- | gölyből pedig Horgos Ferenc és = Lécser János. iS. K. Érdemes volt kóstolni a borverseny eredményhirdetésén értény Immár harmadszor rendeztek zenés, gitárral kísért ke- resztútjárást Értényben a múlt héten - tudtuk meg a falu polgármesterétől. Máj Zoltán elmondta: az esemény szereplő- gárdája ezúttal is tamási diákokból állt. A templom mellett, a kálváriánál lezajlott zenés, verses rendezvényre több mint százan voltak kíváncsiak, idősek, fiatalok egyaránt. Jelen volt Márton István prépost is. Máj Zoltán szerint a falu népe vaUásosnak nevezhető, bár ez inkább az idősebbekről mondható el. Mindenesetre az ilyen ünnepségek is alkalmasak arra, hogy az emberek közelebb kerüljenek a hithez és egymáshoz. ■ S. Zs. «