Tolnai Népújság, 2009. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-04-12 / 14. szám
2009. ÁPRILIS 12., VASÁRNAP 7 INTERJÚ világnézet Még a legsúlyosabb krízisben is megtalálhatja az ember önmaga békéjét, harmóniáját, vallja Müller Péter. Szerinte akkor van baj, ha nincsenek eszmények az ember számára HIVATÁSOM, HOGY DERŰT SUGÁROZZAK Az író-dramaturg azt tartja életművének, hogyan kell túlélni a bajt, és miképp tudja kivonni magát az ember az általa közhü- lyítésnek nevezett folyamat alól. Minderre saját sorsából, életéből említ példákat. Ambrus Vilmos- Hogyan látja, milyen lelkiállapotban van most, a válság időszakában a magyar társadalom?- Olyan mértékig szuggerál bennünket a média, hogy amit valóságos lelkiállapotnak nevezünk, nem egyéb, mint hipnotikus állapot. Reggeltől estig a válságról, a pénzről és a kilátástalan jövőről beszélünk. Arról sosem olvasunk híreket, hogy hány ember volt boldog, vagy hány szerelem szövődött, hanem csak arról, hogy a pedofil rém megerőszakolta a saját lányát. A média befolyásolja a tudatunkat. Ezt közhülyítésnek nevezem.- Azzal azért egyetért, hogy ha valaki elveszíti a munkahelyét, és megélhetési gondjai vannak, akkor bizony ez határozza meg a gondolkodását?- Említek egy példát. Én a második világháború alatt nyolcéves voltam. A házunkat porig bombázták. Rengeteg tömegsírt, vért, halottat láttam. Hónapokig egy bunkernek nevezett gödörben éltem, anyámmal. De ha visszaemlékszem, derűs emlékeim vannak, mert az anyám lelkében derű volt. És erőt adott. Pedig akkor nem csak arról volt szó, hogy kirúgtak az állásomból. Akiben élnek az igazi valóság erői, nem így viszonyul a gondokhoz. Belül derűs. És erős. Meggyőződésem, hogy ezt kell szuggerálni a művésznek. Ez a hivatásom, és nem várom a politikusoktól, s főleg nem a bankároktól, a megváltást. Mi most abban bízunk, hogy majd a Világbank megoldja a problémáinkat. Miközben nemcsak pénzügyi, hanem totális erkölcsi, lelki, párkapcsolati és családi válság van a világon. Minden ponton válságban élünk, még a levegőnk is fogy. De ez a válság jóval enyhébb formája annak, mint amit gyerekként átéltem.- De egy olyan súlyos krízis- helyzetben, mint a háború, amely nyilván nem hasonlítható a mostani válsághoz, sokkal inkább felerősödik az ember életben maradási ösztöne.- Ha valódi a katarzis, akkor két lehetőség van: vagy padlón marad az ember, vagy megerősödik. És alkalmassá válik egy új világ megteremtésére. A mi korunknak az a legnagyobb baja, hogy nincs igazi katarzis. Ami most van, az nem az.- A Medián legutóbbi felmérése szerint a lakosság 91 százaléka úgy ítéli meg, hogy rossz irányba mennek a dolgok, és romlott a közhangulat. Feltételezem, ez azt is jelenti, hogy az emberek sincsenek különösebben jó lelki- állapotban. Az ember attól szellemi lény, hogy valami többért él. Ez lehet a szeretet, lehet a gyereke, lehet valamilyen isteneszmény, valamilyen munka, mű. Minden életnek egyéni értelme van- Igazuk van az embereknek. Rossz irányba mennek a dolgok. De most érkeztünk a legfontosabbhoz. Nekem az egész életművem arról szól, hogyan kell túlélni a bajokat, hogyan tud az ember a közhülyítésből fólébredni, hogyan tud visszatérni a saját belső erejéhez. Hogyan tud a saját szívére hallgatni. Ez az alapvető kérdés, amit én a pokolban tanultam meg. Ha valaki önmaga, ha szeretni tud, és erős, még egy süllyedő hajón is jól érezheti magát. Tudja, hogy néztem ki gyerekként a világháborúban? Csontváz voltam, két dülledt szemmel, nem ettem, nem ittam. Ami most van Magyarországon, ahhoz képest operett. Mégis nyöszörög mindenki. És attól várjuk a megváltást, hogy majd valaki pénzt csinál. Egy bankártól függjön az én lelkiállapotom?- Ám akkor is rengeteg dologról le kell mondania.- Akár mindenről. Néha az élet a tét.- És önmaga harmóniája nem borul fel?-Alapvetően nem. Nagyon sok derűs emberrel találkozom. Aki nem lett áldozata a közhülyítésnek. 1956-ban átmentem egy halálélményen. Csoda, hogy életben maradtam. De én a sebészeten fölolvastam a betegtársaimnak az egész Svejket.- Mikor és hogyan sikerült megtalálnia magát?- Azt hiszem, ezt hoztam magammal. És anyám élesztette fel bennem azokban a borzalmas időkben. A „Valahol Európában- generációhoz” tartozom.- Az előbb a közhülyítésről beszélt. Mire használja ezt a fogalmat?- A közhülyítés az, hogy teljesen eszménytelen a világ. Más szóval: minden eszményünk hazug szó. Ilyen volt valaha a kom1945 után megalapította a harmadik bécsi pszichológiai iskolát. Azt mondta, hogy az emberi léleknek egyetlen baja, ha nem látja az életének az értelmét. Ha a ma emberének meg kellene fogalmaznia az élete értelmét, azt mondaná: pénz. És ez a vég. Ha az utolsó eszményét is elveszti egy kultúra, meghal.- A mai krízishelyzetben milyen eszményeket fedezhet fel magának az ember?- Mindenki a saját módján keresi az eszményeit. Erre Franki is rájött. Meg kell keresni, mi az, amiért valaki él. Az ember attól szellemi lény, hogy valami többért él. Ez lehet a szeretet, lehet a gyereke, lehet valamilyen isteneszmény, valamilyen munka, mű, önmaga megismerése. Minden életnek egyéni értelme van. A világháborúban csontváz voltam, két dülledt szemmel, nem ettem, nem ittam. Ami most van Magyarországon, az ehhez képest operett. Röhögött az egész osztály. Ami akkoriban egy vágóhíd volt. Alig várták a sebesültek, hogy véget érjen a vizit, s nevessenek tovább. Aki meghalt, már nem hallotta a regény végét. Az, hogy önmagamat megtaláltam, azt jelenti, hogy ha süly- lyed a hajó - márpedig a mienk süllyed -, mégis derűs és erős maradok. Névjegy Müller Péter író, dramaturg, BUDAPESTEN született 1936. decem- 1-jén. A MADÁCH SZÍNHÁZBAN dolgozik 1955-től, színház több darabját is- Ugye, nem azt akarja mondani, hogy a válság okozta krízishelyzettől teljesen el tudnak vonatkoztatni az emberek a hétköznapok során?- Nem elvonatkoztatni kell, hanem túllépni rajta. Ha az ember jól megvan önmagával, a nehéz helyzetben is sokkal derűsebben és erősebben él. munizmus, s most a demokrácia. Valójában ez „moneykrá- cia”. Ha valakitől megkérdezik, mi az életének az értelme, nem tud válaszolni. Pedig az ember e nélkül nem élhet. Volt egy csodálatos szellemiség, Viktor E. Franki, aki Auschwitzban, a legnagyobb pokolban, ahol az egész családját kiirtották, jött rá arra, hogy az életnek értelme van. játssza. Drámákat, zenés darabokat, spirituális tárgyú könyveket ír. munkásságát többek között József Attila-díjjal és a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje arany fokozatával ismerték el.- Tud-e a társadalom kollektiven közös eszményeket keresni?- Van egy kínai bölcsesség: a világot nem tudod megváltoztatni, csak magadat. Ha magadat megváltoztatod, akkor a családodat is megváltoztathatod, azaz a klánt is, s a klán az egész társadalmat. Fordítva nem működik.- A mai magyar társadalomban oly mértékű konfliktusok vannak, hogy egyáltalán nem vagyok biztos abban: ez a kínai bölcsesség érvényes lehet.- Ez mindig érvényes. A világ megváltoztatása mindig a saját szívünknél kezdődik. Más kérdés, hogy ez továbbsugárzik-e.- A válság alkalmas lehet arra, hogy az emberekben felébressze az eszmények iránti vágyat, az eszmények keresését?- A válság nem, csakis a katarzis. A válság terméketlen, és el tud húzódni. A jelenlegi gazdasági helyzet csak válságban van. Egy pillanatra rádöbbentek, hogy süllyed a hajó, de megpróbálják a lyukakat befogni. Megpróbálják ugyanúgy folytatni, mint előtte. Megpróbálják állami pénzből betömni a lyukakat, de ahol betömték, ott máris lopják, újra. Nem ismerték fel a tanulságokat. A katarzis az, amikor nincs tovább.- A krízishelyzetben a választott vezetők, politikusok meg tudnak-e határozni kollektív célokat, eszményeket a társadalom tagjainak? Vagy jobb, ha ezt magára a társadalomra bízzák?- A valóságos értékeket sosem a politikusok határozták meg. Nem is a tömegek. Ez a szellemi elit feladata.- De a szellemi elit nálunk olyan megosztott, és olyan dühvei feszül egymásnak, hogy nem az eszmények meghatározásán fáradozik.- Nincs szellemi elit Magyarországon. Igazi szellemi elit, amelyik képes egy társadalomnak eszményt, életrendet és morált adni, nagyon régóta nincs. Ha valahol pesszimista vagyok, akkor ezen a téren igen. A legnagyobb baj az írástudók árulása. Jézus egyszer fakad ki az evangéliumban: amikor az írástudókat elátkozza. Hirtelen olyan vulkánszerű indulat robban a szavaiból, mintha nem is ő mondaná: „Jaj néktek!” Pedig még a kínzóiról is azt mondta: „Bocsáss meg nékik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.” A szellemi elit árulását megbocsáthatatlannak tartotta. Nekem, írónak tehát iszonyú felelősség leírni egy mondatot.
