Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-02-15 / 07. szám

2009. FEBRUÁR 15., VASARNAP 13 MŰVÉSZBEJÁRÓ Két órára visszatért közénk az ABBA Kultúra takaréklángon elvonás A Nemzetit és az Operaházat is érinti a válság Hagytuk magunkat becsapni, ez az igazság, s még jól is esett. Sőt: éppenséggel ezért az élményért zarándokolt el több tízezer em­ber a budapesti Arénába, hogy láthassa az ABBA együttest. Mi? Hogy ez nem az igazi ze­nekar volt? Összevesztek, meg­öregedtek, és soha többé nem szerepelnek már együtt? Na és? Tudtuk ezt valamennyien, de a racionalitás ezen az estén ott­hon maradt. A tömeg csodát akart látni, s ezt meg is kapta. Az ABBA Show szervezői azt ígérték, hogy ez a legjobb ABBA az ABBA óta, és nem tódítottak. Mintha csak visszapörgettük volna az idő kerekét: amint a londoni Nemzeti Filharmoniku­sok rázendítettek, a színpadon ott volt a fiatal Agnetha, Björn, Benny és Anni-Frid, s mielőtt le­leplezhettük volna a másolatra utaló apró jeleket, máris szólt a Dancing Queen, a Mamma Mia és a többi sláger. A hangzás, a fellépőruha, a mozgás - mindez valóban az ABBA volt. Sokat el­árul a tökéletes illúzióról, hogy a koncert második részében még a 15 ezer forintos színpad előtti helyek közönsége sem bír­ta ki ülve. Az első elköszönést nem is vette komolyan senki: hogy is ne, hiszen hol volt még a Waterloo. A számítás bevált, a karmester fejére fölkerült a Na­póleon-kalap, és újra lehetett táncolni, nevetni, fityiszt mutat­ni az 1982 óta eltelt időnek. Még hazafelé menet is maradt a va­rázslatból, hiszen egész úton le­hetett dúdolni: Thank You for Miniszteri garancia ide vagy oda, a Nemzeti Szín­ház és a Magyar Állami Operaház sem úszhatja meg elvonás nélkül. A tervek szerint az előb­bitől 85 milliót, az utóbbi­tól még az is lehet, hogy 400 millió forintot vesz el a gazdasági válság. Europress-összeállítás „Elkészítettük a csökkentett és a normális költségvetésre is a ter­veket” - mondta el lapunknak Hegedűs Judit, a Nemzeti Szín­ház gazdasági igazgatója, mi­után januárban egy e-mailből ki­derült, 2009-ben 85 millió forint­tal kevesebbet ad a költségvetés a Nemzetinek, és nem a három évre garantált 1,7 milliárd forin­tot. A tárgyalások jelenleg is folynak a 2009-es támogatások összegéről. „A csökkentett költ­ségvetést nem lehet fájdalom- mentesen megúszni" - mondja az igazgató. „A rezsin csak minimálisát lehet megtakaríta­ni, hiszen nem fagyoskodhat a néző a színházban. így csak bi­zonyos előadások elhagyása, il­letve a létszámcsökkentés jö­hetne szóba” - teszi hozzá. A Nemzetit csak kis mértékben érinti a gyenge forinttal járó ár­emelkedés: csak egy külföldi produkciót terveztek, de az nem akkora volumenű, hogy a lemon­dását kelljen fontolgatni. A mi­nisztérium arra hivatkozott, hogy a költségvetési törvény alapján a Nemzetiben is korlá­tozzák a 13. havi bérek kifizeté­sét. Ám mivel a színház zártkö­rű részvénytársaság formában | működik, nem is fizetnek 13. ha­vi bért. Pontos számokat egyelőre a Magyar Állami Operaházban sem tudnak. Azt viszont Szabó Attila gazdasági igazgató leszö­gezte, bemutató nem fog el­maradni a tervezett elvonások miatt. „Elbocsátások lesznek az átalakítás folytatása során, de ezek semmiképpen nem a támo­A sevillai borbély premierje az Operaházban. Békés András rendezését Kovalik Balázs alkalmazta színpadra. gatás csökkentésének az eredmé­nyei lesznek” - tette hozzá. Konkrét számokat még nem tud mondani, de korábban a Ma­gyar Távirati Irodának az igazga­tó úgy nyilatkozott, hogy az 5,3 milliárdos éves támogatás akár 4,9 milliárdra is csökkenhet. Az elvonásokat itt is a 13. havi bé­rek elvonására hivatkozva terve­zik. Csakhogy 2007 nyarán, ami­kor Vass Lajos főigazgató megál­lapodott a miniszterrel a három évig garantált támogatásban, a csődbe ment az állami opera az amerikai Hartfordban. Con­necticut állam dalszínháza a gazdasági válság miatt 67 éves működés után bezárta kapuit. Elbocsátották az ott dolgozó­kat, s még az előzetesen eladott jegyek árát sem tudják visszafi­zetni Az Egyesült Államokban súlyos pénzügyi gondokkal 13. havi béreket már levonták az állami hozzájárulásból, ezeket külön kapta meg az intézmény. Most a 2009-ben erre fordítható keretet, 276 millió forintot az alaptámogatásból vonták le. Megkerestük a minisztériu­mot is, ahol közölték: a február 8-i kormányülésen született dön­tés arról, hogy a hiánycél meg­tartásáért a kormány tovább csökkenti a kiadásokat. A mi­nisztériumoknak saját költség- vetésükből 60 milliárd forintot küzdenek a zenekarok, vala­mint a balett- és operatársula­tok. A Los Angeles-i Opera 17 alkalmazottját bocsátotta el, és kevesebb darabot állít színre. A New York-i Metropolitan eb­ben az évadban néggyel csök­kenti a produkciók számát, a New York-i Opera Zenekara is lemondta két előadását. kell zárolniuk. Hogy ez milyen mértékben érinti az intézménye­ket, az a február 15-i kormány­ülésen derül ki: ekkor ismertetik a minisztériumok, hogy miként képzelik el a spórolást. Abban az Operaház és a Nem­zeti vezetői sem reménykednek, hogy szponzort találnak a szűk esztendőre. Az előbbinek 900 millió forint az éves jegybevéte­le, és mint Szabó Attila elmond­ta, a szponzoráció eddig is mini­mális volt. Hegedűs Judit pedig úgy vélekedett, hogy a magyar vállalati szférában eddig is ne­héz volt támogatókat találni, most pedig még nehezebb: ami­kor a legnagyobb vállalatok is le­építésre kényszerülnek, joggal vonják vissza a szponzorációra fordított összegeket. Azt még ő sem tudja, visszaesik-e majd a látogatószám. „Válságban a taka­rékosságot a kulturális fogyasz­tásnál kezdik az emberek. A lak­bért, a tankönyveket ugyanis meg kell venni, de a színházról kevésbé fájdalmas lemondani.” Amerikában már becsődölt egy dalszínház Operafilmet készít Emir Kusturica A világhírű szerb rendező, Emir Kusturica operafilmet készít Ivó Andric Híd a Drinán című művéből. A munkával 2011-re akar elkészülni, mert akkor lesz 50 éve, hogy a szerb író al­kotásáért megkapta a No- bel-díjat. A film valószínű­leg nemzetközi összefogás­sal készül el. Akvarellvirágok nyílnak a Vili. kerületben urmai ungurán László fes­tőművésznek nyílt kiállítá­sa Budapesten, a VIII. kerü­leti Mitra étteremben. A pénteki megnyitón bemu­tatták a mester könyvét is, amely a Fessünk akvarellel virágokat! címet viseli. A tárlat március 12-ig te­kinthető meg, mindennap 12 és 22 óra között. A válság a Christie's aukciós házat sem kíméli ALACSONY BEVÉTELLEL zárult a londoni Christie’s 1945 utáni és kortárs műalkotá­sokat felvonultató árverése, ahol az aukciós ház „nya­kán maradt” az egyik legki­emelkedőbb tételnek szánt Francis Bacon-festmény is. A várt 15 és 22 millió fon­tos (5-7 milliárd forint) be­vétel helyett, csak 8,4 millió fontot (2,7 milliárd forint) sikerült összegyűjteniük a február 11-i aukción. 200 pécsi rendezvény kap állami támogatást ÖSSZEÁLLTAK a 2010-es pé­csi Európa Kulturális Fővá­rosa program felvezető évé­nek programjai: a 810 mil­lió forintos keretből mint­egy 200 rendezvény kap tá­mogatást. A programok magját olyan események adják, mint például a Pécsi Tavaszi Fesztivál, vagy a Balkán Világzenei Fesztivál, ám azokat magasabb szín­vonalon bonyolíthatják le. HIRDETÉS I Az év Bankja' 2008 számíthat ránk BIZTOS 30-AS CIB JUBILEUMI KÖTVÉNY EHM az első forgalmazási napon 2009. február 3-án évi 9,14% Jelen tájékoztatás nem teljes körű. A CIB Jubileum 2012/A Kötvény részletes leírását tartalmazó Alaptéjékoztató és a végleges feltételeket tartalmazó hirdetmény, valamint a 2007. évi CXXXVIII.tv. által előírt részletes terméktéjékoztató tartalmazza, amely megtalálható a forgalmazási helyeken és a www.cib.hu internetes oldalon. A CIB Jubileumi 2012/A Kötvény a 3 éves futamidő végén visszafizeti a névérték 100%-át, valamint 30% kamatot a névértékre vetítetten. A futamidő alatt a bank vételi árfolyamot jegyez a kötvényre, amelynek ezen árfolyamon történő értékesítése esetén a jelen hirdetésben szereplő hozam (EHM) elérése nem biztosított. A kötvény hozama a forgalmazás alatt a bank által megállapított eladási árfolyam alapján változhat. A kötvény kamata bruttó kamat, amelyet a köt­vénytulajdonos jogállásától függően kamatadó terhelhet. A kibocsátó a CIB Bank Zrt. (eng.sz.: PSZÁF 957/1997/F; 111/41.044-10/2002.). A forgalmazási költségek­ről tájékozódjon a forgalmazási helyeken található hirdetményekből és a www.cib.hu internetes oldalon. A bank fenntartja magának a jogot, hogy a piaci kamatok változásának függvényében módosítson a kötvény eladási árfolyamán, és ezen keresztül a kötvény éves hozamán. A bank jogosult meghatározni, hogy az általa jegyzett eladási árfolyamon egy ügyfél legfeljebb mekkora névértékű kötvény vételére adhat megbízást, A jelen hirdetés közzétételekor a banklegfeljebb 100 millió forint névértékű kötvényre vonatkozó vételi megbízást fogad el egy ügyféltől. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, vagy befektetési tanácsnak, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Részletes információk: a CIB fiókokban, www.cib.hu vagy a CIB24 telefonos ügyfélszolgálaton a 06 40 242 242 telefonszámon. CIB BANK 5*jyütf, ajövőről. EHM évi: 9,14% Bank of INTEM □ SNNIMOIO i é r i

Next

/
Thumbnails
Contents