Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-14 / 38. szám

4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2009. FEBRUÁR 14., SZOMBAT A játékvezető rehabilitációjára gyűjtenek dombóvár Egy csepp figyelmet kérünk! címmel indította útjára adománygyűjtését a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft. Volt dolgozójuk, Somogyi Zoltán rehabilitációjához várják a segítséget. A férfi játékvezető volt, ám tavaly októberben egy futballmérkőzésen agyvérzést kapott. A cég által kezdeménye­zett jótékonysági akcióhoz csatla­kozott a Dombóvári FC-Rutin csa­pata is. A klub vezetői a szurko­lók adományait is várják: ma a 11 órakor kezdődő meccs előtt, a Ka­tona József utcai pályán. ■ K. K. Felháborította a helyieket a díjemelés (regszemcse Februártól a lakos­ságra terhelte az iregszemcsei önkormányzat a szemétszállítás költségét. A tény a legutóbbi köz­meghallgatáson borzolta a kedé­lyeket. Süvegjártó Csaba a jelen­lévőknek magyarázatként el­mondta: az állami támogatások csökkenése miatt az önkor­mányzat idén huszonhét millió forinttal kevesebb bevétellel szá­molhat, így közel 538 millió fo­rintból kell gazdálkodniuk. A ki­sebb költségvetésből kevesebb­re futja. A szemétszállítás díját a lakosságra terhelték ugyan, de cserébe a kommunális adó éves díját tízezerről négyezer forintra mérsékelték. A két fizetési köte­lezettség együttesen havonta át­lagosan ezeregyszáz forintos többletkiadást jelent majd a ház­tartásoknak - tette hozzá. Az ön- kormányzat a hetven éven felü­li, egyedül élő lakosok költségét átvállalja. ■ G. N. Süvegjártó Csaba polgármester Ismét kinyitott a dombóvári információs pont dombóvár Újra kitárta kapuit a Városi Információs Pont - mond­ta Béres Sarolta kulturális és ci­vil tanácsnok a Civü Fórumon. A szervezetek ide fordulhatnak, ha támogatással kapcsolatos kérdé­seik vannak, illetve a rendez­vényterveket is ide várják febru­ár 23-ig. A fórumon felmerült, az adatok alapján érdemes lenne egy civü programtárat készíte­ni. Béres Sarolta azzal a kéréssel fordult a civil szervezetekhez, hogy amelyik önkormányzati tá­mogatásban részesül, egy hó­nappal a megrendezett program előtt jelezze ezt a városi infor­mációs pontban. A megújuló iro­dában Esés Edina látja el az ad­minisztratív feladatokat ■ K. I. KÖRKÉP Dejcző Bálint németből és informatikából is előrehozott érettségit tett. Baksai Bianka szintén a második évben nyelvvizsgázott angolból. A nyelvi előkészítő előnyei oktatás Széleskörű lehetőségek hat, öt és négy évfolyamon Az öt évfolyamos, nyelvi előkészítővel kezdődő gimnáziumi képzés elő­nyeit nem mindenki is­meri. A Vak Bottyán isko­la végzős diákjainak pél­dája azt mutatja, nem hi­ábavaló a plusz egy év. Az alapos nyelvtudás és a nyelvvizsga csak egyike az előnyöknek. Vida Tünde Baksai Blanka általános iskolás korában németet tanult, angol nyelvvel csak szakköri foglalko­záson ismerkedett. A Vak Bottyán Gimnáziumban az öt évfolyamos képzést választotta, és már a második év végén sike­res nyelvvizsgát tett. Ez nem­csak azért jó, mert mentesül az érettségi alól, a továbbtanulását is meghatározza. Bianka nem­zetközi gazdálkodás területén szeretne diplomát szerezni, ké­sőbb pedig külföldön dolgozni, vagy szakmai gyakorlatot sze­rezni. A gimnáziumi évek alatt cserediákprogramban vett részt, olasz és német fiatalokkal kötött barátságot a nyelvisme­retnek köszönhetően. Mint mondta, informatikát is emelt óraszámban tanultak. Az itt szerzett tudást országos verse­nyen kamatoztatta, sőt már sike­res ECDL vizsgát is tett. Dejcző Bálint is osztja diáktársa véle­ményét, ma elengedhetetlen az idegen nyelv ismerete. Ő néme­tet tanul, amiből - ez a Vak Boty- tyán Gimnáziumban cseppet sem meglepő - már a második évfolyam végén leérettségizett. Miután informatikából is előre­hozott érettségit tett, a többi tan­tárgyra koncentrálhat. Ő a mű­szaki egyetemre készül, mér­nök-informatikus szeretne len­ni. Bianka szerint a kiváló kép­zés mellett az is nagy előny az öt évfolyamos osztály­ban, hogy volt egy plusz évük arra, hogy eldönthessék, milyen irányban sze­retnének tovább tanulni. Az intézmény igazgatója is megerősíti, hogy az öt évfolya­mos képzésnek sok előnye van. Nyelvi előkészítő évfolyammal indul, itt az angolt vagy németet heti 10, a második idegen nyel­vet pedig heti 3 órában tanulhat­ják, emellett heti 5 informatika­órájuk is van a diá­koknak. A 10. évfo­lyamtól választhat­ják a matematika-in­formatika vagy hu­mán csoportot emelt óraszámú képzéssel magyar nyelv és iroda­lomból, valamint történelemből, miközben az emelt szintű nyelv- oktatás mindvégig megmarad. C.Szabóné Kocsiczki Ilona sze­rint meglehetősen nehéz az öt­éves gimnáziumi képzés elfo­gadtatása, pedig ebben az osz­tálytípusban óriási lehetőségek vannak: a közoktatásban ennyi idegen nyelvi órát egyetlen más képzési formában sem kapnak a diákok, a kéttannyelvű oktatást leszámítva. Emellett korszerű in­formatikai ismeretekkel is fel­vértezik őket A diákok egy prog­ramnyelvet is elsajátíthatnak, amivel felsőfokú tanulmányai­kat szeretné megkönnyíteni az iskola. Azt, hogy a gimnáziumban fo­lyó oktatás eredményes, jelzik a továbbtanulási adatok, a kompe­tenciamérések eredményei és a tanulmányi, sport- és egyéb ver­senyeken elért sikerek. A büntetés összegét bárki kiszámolhatja Megjelent a Bírságolási kézi­könyv, amelyet az APEH honlap­járól tölthetnek le az érdeklődők. A 46 oldalas dokumentum bolt­ban nem kapható - mondta Nagypál Imre, az adóhivatal dél­dunántúli régiójának ellenőrzé­si szakigazgatója. Ebből azonban mindenki tájékozódhat az adó- és mulasztási bírságok kiszabá­sának módjáról. ■ A negyvenhat oldalas kézikönyv internetről tölthető le. Tavaly a régióban 30 ezer el­lenőrzést végzett az adóhivatal, ebből közel nyolcezret Tolnában. Az adókülönbözet 13,5 milliárd forint volt, ebből közel 3 milliárd megyénkben keletkezett. Az idei év újdonsága, hogy az adóhivatal elkészíti az adózó helyett a beval­lását. Ennek egyetlen feltétele, hogy az érintett február 16-ig nyi­latkozatban kérje ezt - mondta Burgmann György, a régió adó- és illetékügyi szakigazgatója. Eddig 12 ezer nyilatkozat érkezett Pécs­re, a régió központjába, ebből 2300 Tolna megyéből. Szintén új dolog, hogy akinek százezer fo­rintnál nem nagyobb a személyi jövedelemadó tartozása, az pót­lékmentes részletfizetést kérhet legfeljebb 4 havi részletre. Ez au­tomatikusan jár annak, aki igény­li, de a kedvezmény egyéni vállal­kozókra nem vonatkozik. ■ M. I. Pályaműveket vár a sarszentlőrinci Lázár Ervin Kör SÁRSZENTLŐRINC A Lázár Ervin Baráti Kör pályázatot ír ki „Leve­lek Lázár Ervinhez” címmel. A pá­lyázaton a magyarországi és a ha­táron túl élő általános és középis­kolások vehetnek részt Tartalmi és formai megkötés nincs. A pá­lyamunkákat a beküldő nevének, korának és elérhetőségének fel­tüntetésével e-maüben vagy pos­tai úton március elsejéig kell eljut­tatni a sárszenüőrinci polgármes­teri hivatalba. A legjobb pályamű­vek megjelennek a Lázár Ervüi- Füzetekben, az első három helye­zett pedig 20 illetve 10 ezer forint értékben könyvutalványt kap. Az' eredményhirdetés 2009. május 10-én lesz a településen, a Lázár Ervin-napok keretében. ■ V. T. Minden igényt kielégít a képzési kínálat a paksi Vak Bottyán Gimnázi­um képzési kínálatában meg­található a négy-, öt- és hat­éves osztálytípus is. Mindegyi­ken belül kétféle csoport vá­lasztható, hogy a legkülönfé­lébb érdeklődésű diákok igé­nyeit is ki tudják elégíteni A reál osztály négy évfolya­mos, matematika-fizika illetve komplex természettudományos csoporttal indítják, ami több­letórákat jelent biológiából, kémiából és fizikából Ezekből az osztályokból főként műsza­ki, egészségügyi és közgazda­ságtudományi szakirányban tanulnak tovább a diákok. A humán tagozat végzősei több­nyire jogi, bölcsészettudomá­nyi, művészeti szakirányokat választanak, a matematika-in­formatika csoport pedig kiváló alapozást jelenthet a műszaki, informatikai szakmákhoz. A hat évfolyamosok az angol nyelvet és a matematikát ta­nulhatják emelt óraszámban, s a többi osztályhoz hasonló­an a 11. évfolyamtól bármely tárgyból specializációt választ­hatnak, ahol céltudatosan az emelt szintű érettségire készí­tik fel őket ■ Már a 2. évfo­lyamon nyelv- vizsgáznak. Kötelező lesz a továbbképzés háziorvos Eddig is tanultak, csak saját pénzen A fele igénylő kap csak szőlőkivágási támogatást Kötelező továbbképzést szervez az ÁNTSZ a régió szakemberei­nek, miután egy pécsi házior­vos agyvérzést állapított meg a halál okaként egy nőnél, holott leszúrták. Dr. László Eszter me­gyei tiszti főorvos elmondta, pénteken a kistérségek tisztior­vosaihoz eljutott az a körlevél, amelyben az áll: a képzést egy hónapon belül igazságügyi orvos szakértő bevonásával kell megtartani. Tolna megyében a százhatvan érintett várhatóan két turnusban: február végén, illetve március elején tanul majd. Dr. Schrancz Róbert szek­szárdi háziorvos, a Tolna Me­gyei Orvosi Kamara titkára el­mondta, hasonló továbbképzés néhány éve volt a megyei kór­házban. Ettől függetlenül örül­nek neki, ha lehetőségük adó­dik tudásuk felfrissítésére. A pé­csi eset kapcsán elmondta, az elhunytat valóban minden eset­ben le kell vetkőztetnie a házior­vosnak, csakhogy ez gyakran nehézségekbe ütközik. Például ha az illető száz kiló, az orvos pedig ötven. Vagy ha a család felöltöztette őt, és nem engedi újra levetkőztetni. Dr. Schrancz Róbert arról is tájékoztatott, hogy az orvosok kötelező és fa­kultatív továbbképzésre egy­aránt rendszeresen járnak. Eze­ket legtöbbször saját zsebükből fizetik, és szabadidejükben vég­zik el. ■ B. K. E dr. Schrancz Róbert háziorvos A szőlőültetvények kivágásához az országban 5420-an kértek ta­valy támogatást a Mezőgazdasá­gi és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH). Ez mindössze 3400 hek­tárra vonatkozott, szemben a 2007. évi 4070 hektárral és a 2006. évi 4800 hektárral. Annak ellenére, hogy az agrár­tárca rendeletben meghatározott keretébe minden benyújtott ké­relem belefért volna, az uniós bi­zottság novemberi döntése értel­mében a magyar igénynek csu­pán a 45,9 százalékát támogatja. A elutasítás oka: a többi tagál­lamokból beérkező, nagyságren- düeg magasabb igény. Hazánk számára így az igé­nyelt 21,3 millió euróssal szem­ben mindössze 9,8 millió eurós költségvetési keret áll rendelke­zésre, tájékoztatták lapunkat az MVH sajtóosztályán. Az előze­tes várakozásokkal szemben emiatt a hivatalhoz benyújtott támogatási kérelmek jelentős részét át kell sorolni a követke­ző borpiaci évre. Összességé­ben az MHV mintegy 2700 ki­vágási engedélyt, továbbá közel 2100 értesítést küldött ki. Ez utóbbi a támogatások átvitelé­ről szól. A kivágási engedéllyel rendelkezőknek április 15-ig kell a munkálatokat elvégezni­ük. Az MVH a helyszíni ellenőr­zések után utalja át a támoga­tást a kedvezményezettek ré­szére. ■ Mauthner I.

Next

/
Thumbnails
Contents