Tolnai Népújság, 2009. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

2009-02-14 / 38. szám

5 2009. FEBRUÁR 14., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG " 1 i iliiBiiii KÖRKÉP Sokat költött rá, mégsem lesz büféje engedélyek Feleslegesen adott ki százezreket a garázsa átalakítására a vállalkozó A kilencvenes évek elején egyre másra szaporodtak a lakótelepi garázsokban a kisboltok. A vállalko­zóknak nem volt más dol­guk, mint ezt bejelenteni a helyi önkormányzatnál. Mauthner Ilona szekszárd Egy kormányrende­let miatt a garázsboltokat illetően 1997-ben megváltozott a helyzet, az eljáró hatóság a helyi önkor­mányzat jegyzője lett - tájékoz­tatta lapunkat Várallyayné Bánki Mária, a szekszárdi polgármeste­ri hivatal általános igazgatási osz­tályának ügyintézője. Ez a gya­korlatban azt jelenti, hogy a kérel­met a jegyzőhöz kell benyújtani, és a jegyző keresi meg a tevé­kenységhez szükséges szakható­ságokat. Addig nem érdemes na­gyobb befektetést eszközölni, amíg előzetesen nem tájékozó­dunk a hatóságoktól - tűzoltóság, ÁNTSZ, építésügy, élelmiszer- és állategészségügy és mások. Ezt a hibát követte el egyik ol­vasónk, aki panaszával szer­kesztőségünkhöz fordult. Szek- szárdon, a Landler Jenő utcában évek óta van egy garázsból át­alakított palackozott italok bolt­ja. A helyzet úgy hozta, hogy sze­rette volna ezt a helyiséget to­vább fejleszteni, garázs-büfének. Érdeklődött, hogy mi kell ehhez, így kialakított egy mellékhelyi­séget, csempézésre, átalakításra elköltött közel nyolcszázezer fo­rintot - mondta Szekeresné mm Kicsi az esély, hogy itt büfé üzemelhet, mondta Szekeresné Handler Ildikó Handler Ildikó. Közben beadta a kérelmeit a különböző hatósá­gokhoz, amihez az illeték egyen­ként újabb 10-20 ezer forint volt. Elmondása szerint az élelmi­szer-ellenőrzési hatóság megad­ta az engedélyt, de az ÁNTSZ és az építési hatóság nem. Ráadá­sul Szekeresné szerint ez utóbbi kettő nem is látta az elkészített garázsbüfét, hanem még félkész állapotban közölték, hiába esi­nál akármit, úgysem kapja meg az engedélyt. Az ÁNTSZ-nél kér­désünkre elmondták, ez valóban így volt, de annak az volt az oka, hogy közegészségügyi szem­pontból maga az épület nem fe­lel meg arra, hogy büfét üzemel­tessenek benne, még akkor sem, ha van benne víz és mellékhelyi­ség. Éppen azért szóltak időben a vállalkozónak, hogy ne fektes­sen bele több pénzt. Az építési osztályon Rozinka Attila osztály- vezető a nem megfelelő belma­gasságra hivatkozott. Az ügy most másodfokú elbírálásra vár. Egyébként a vállalkozó ha büfét nem is, de palackozott italok boltját továbbra is üzemeltethet. Várallyayné Bánki Mária úgy foglalta össze a történtek tanulsá­gát, hogy addig nem érdemes pénzt költeni, amíg a szakhatósá­goktól nem kap visszajelzést a vállalkozó arra, hogy járható-e az általa kijelölt út. Bár a jegyző ad­ja ki az engedélyt, de mérlegelé­si joga nincs, hiszen ha csak egy szakhatóság is nem járul hozzá az engedély kiadásához, akkor azt a jegyző sem engedélyezheti. Szekszárdon egyébként a Béri Balogh Ádám utcára volt jellemző a garázsboltok működtetése, a vá­ros többi pontján csak szórványo­san fordult elő. Az utóbbi évek­ben azonban egyre többen zártak be, az újak nyitásánál pedig már több követelményt kell figyelem­be venni. Ma már az is szempont, hogy az adott lakóközösség mit szól hozzá. Ha a lakógyűlés ellen­zi, akkor nem sok esély van arra, hogy a hatóság rábólintson. Két nagyobb pályázatot ad be az Életút BONYHÁD Az elnökség és a jelen­lévő tagok pozitívan értékelték az egyesület 2008. évi munká­ját az „Életút” Kistérségi Köz­hasznú Családsegítő Egyesület nemrégiben tartott éves köz­gyűlésén. Herczeg Andrea egyesületi el­nök az elmúlt évről összefogla­lóan elmondta, hogy lezajlott a megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató mun­káltatók akkreditációja szerve­zetüknél. Ennek keretében 2008. június 15-e óta két meg­változott munkaképességű munkavállalót alkalmaznak. ■ Az egyesület tagjai egy­hangúlag támogatták az idei elképzeléseket.- A bonyhádi önkormányzat támogatásával telephelyet léte­sítettünk a Solymár Imre Váro­si Könyvtár szárnyépületében. NCA pályázati támogatással le­bonyolítottuk a Völgységi szo­ciális civil kerekasztal progra­mot. Játszóházi programokat szerveztünk, és ősztől rendsze­ressé váltak a délutáni szabad­idős foglalkozások. Mobilitás pályázati támogatással 20 gyer­mek táboroztatását biztosítot­tuk a mórágyi lovas táborban. Konzorciumi partnerként lebo­nyolítottuk a HEFOP 2.2.1 KA­POCS Szociális szakemberek és önkéntesek fejlesztése a Völgy­ségben elnevezésű programot - tette hozzá Herczeg Andrea. Az egyesületi elnök felvázol­ta a 2009. évre vonatkozó prog­ramtervet. A tervezett progra­mok között szerepelt két be­adott pályázat. Az egyik a TÁMOP 5.3.1.- Első lépés az alacsony fog­lalkoztatási eséllyel rendelkező­ket munkaképessé tevő, önálló életvitelt elősegítő programja cí­mű pályzatra beadott INDA - Völgységi álláskeresők fejlesztő programja. A másik az Igazság­ügyi és Rendészeti Minisztéri­um által kiírt - települési konf­liktuskezelés - bűnmegelőzési programban együttműködő partnerként beadott pályázat. Az egyesület tagjai a közgyű­lésen egyhangúlag támogatták az idei évre vonatkozó elképze­léseket. ■ R. T. HIRDETÉS Mogyoró Snips vagy Snips light ■ ■ 200 g/175 g/csomag Coldanti Alma ízű üdítőital szénsavas, 1,5 l/üveg Tészta • cémácska vagy • fodros kiskocka 21/4 tojásos. 500 g/csomag Paraj- g krém "H konyhakész, I mélyhűtő- j pultban kapható, 600 g/csomag 645/737,14 Ft/kg Libamájas hűtőpultban kapható, 150g/darab _ RIQUET Mogyorós tejcsokoládé 100 g/csomag Franciasaláta vagy burgonyasaláta hűtőpultban kapható, 400 g/doboz 20 % zsírtartalom, hűtőpultban kapható, 450g/pohár 2« Ft helyett 447,50 Ft/kg Avokádó I. osztály, 250 g Narancs I. osztály. 1 kg Padlizsán I. osztály, 300 g Paradicsom I. osztályt kg www.aldi-hungary.hu Ajka • Balatonlelle • Bonyhád • Budakeszi • Budaörs • Budapest, X. kér. • Budapest, XVI. kér. • Cegléd • Bahas • Debrecen 2x • Dunaföldvár Dunaújváros • Esztergom • Fót • Gárdony • Gyula • Hajdúböszörmény • Halásztelek • Hódmezővásárhely • Jászberény • Kalocsa • Karcag Kazincbarcika • Keszthely • Kiskunhalas • Miskolc-» Mohács • Mosonmagyaróvár • Nyíregyháza 3x • Pápa • Pécs • Piliscsaba • Siklós Siófok • Szentes • Székesfehérvár • Szombathely 2x • Törökbálint • Veszprém 2x ALDI tájékoztató akció! -50% (02.15 - 02.21.) friss ajánlatunk! r _ Felajánlhatják a termelők a kukoricájukat Ismét felajánlhatják a termelők intervenciós értékesítésre kuko­ricájukat Az idén 172 377 tonná­ra nyílt lehetőség - tájékoztatta lapunkat a Mezőgazdasági és Vi­dékfejlesztési Hivatal (MVH) saj­tószóvivője, Soproni Horváth La­jos. A felvásárlási időszak janu­ár utolsó hetében kezdődött és május végéig tart, de lehet rövi- debb is, ha kimerül a keret. A pá­lyázatokat hetente péntek délig lehet postára adni az MVH szek­szárdi kirendeltségének címére. A formanyomtatványok letölt­hetők az MVH honlapjáról és a 15 euró/tonna biztosíték bekül­dése után érvényes a pályázat. A biztosíték új dolognak számít, ez azt jelenti, ha a lekötött mennyi­ségű és minőségű terményt a gazdálkodó teljesíti, akkor visz- szakapja a pénzt, ha nem, akkor a kaució elveszik. Az összeget forintban kell kifizetni. A felvásárlást egyébként azért kellett megnyitni, mert a tagor­szágoktól a beérkezett összes kí­nálat nem érte el az előre megha­tározott mennyiséget. Az inter­venciós felvásárlási alapár tovább­ra is 101,31 euró tormánként, mely havonta 0,46 euróval nő, az­az a februári felvásárlások esetén már 103,15 euró. A kifizetések fo­rintban történnek, az átváltási ár­folyamot műidig a felajánlás hó­napjának első napján érvényes, az EU honlapján szereplő árfo­lyam határozza meg. ■ M. I. Arányosan fizetik a referens foglalkoztatását FÁCÁNKERT, SIÓAGÁRD Módosítot­ták a megállapodást a fácánker­ti és a sióagárdi önkormányzat által közösen alkalmazott ifjúsá­gi referens foglalkoztatásának fi­nanszírozásáról - tájékoztatta la­punkat Háry János sióagárdi pol­gármester. Eddig fele-fele arány­ban állták az önkormányzatok a költséget, ezentúl az adott helyen történő foglalkoztatás idejével arányosan. Az ifjúsági referens egy héten három napot Fácán­kertben, kettőt pedig Sióagárdon dolgozik. ■ S. K. 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents