Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-01-11 / 02. szám

2 KÖZÉLET 2009. JANUÁR 11, VASÁRNAP Kártérítést követelnek a türingiai kormányfőtől kártérítést követelnek a türingiai kormányfőtől. Dieter Althaus síelés köz­ben ütközött egy 41 éves szlovák nővel, aki a szeren­csétlenség után belehalt koponyasérüléseibe. Azt mondják: a politikusnak úgy kellett volna haladnia a pályán, hogy senkit ne ve­szélyeztessen. Sajtójelenté­sek szerint a január elején történt balesetet a kormány­fő okozta azzal, hogy idegen pályára „tévedt át”. Hat nappal az elévülés előtt fogtak el egy rablót MÁR CSAK HAT NAPIG kellett volna bujkálnia egy rablá­sért elítélt férfinak, és el­évült volna az ügye. A rend­őrség azonban szombat haj­nalban elfogta: egy gardrób­ban találtak rá. A 35 éves, budapesti férfit a bíróság 4 év 6 hónap plusz egy év letöltendő szabadságvesz­tésre ítélte, de a börtön- büntetés letöltésére nem vonult be. Az ítélet idén január 16-án évült volna el. Orbán Viktor: az unió védi meg a magyarokat az EU T sok mindenért lehet kritizálni, ám „abban is van igazság, hogy hazánk csat­lakozása óta a magyar polgárt sok szempontból az Európai Unió óvja - nem egy esetben saját kormá­nyának politikájával szem­ben” - fogalmazott a Ma­gyar Nemzetben megjelent írásában Orbán Viktor. A Fidesz-elnök szerint Magyarország érdekérvé­nyesítő képessége elmarad a csatlakozás előtt várttól. Az unióról fejtette ki nézeteit WWW« WWWWWtt Megnőtt a kereslet a hősugárzók iránt Magyarországon is. Több helyen elkapkodták, nemcsak magánszemélyek, hanem intézmények is vásároltak. Még mindig nem jön gáz félmegoldás Most már csak az ukrán aláírásra várnak a felek Szerbia után Bosznia-Her­cegovinába és Horvát­országba is küld földgázt Magyarország. Moszkva és az EU ugyan aláírta az Európának szállított orosz gáz megfigyeléséről szóló megállapodást, de az ukrán szignó még hiányzik. Vég Márton Továbbra is bizonytalan, mikor indul meg a gázszállítás Európá­ba. Oroszország és az Európai Unió tegnap már aláírta, Ukraj­na viszont még mindig nem a gázszállítás megfigyeléséről szóló megállapodást, amely alap­ján megkezdhetné munkáját az uniós, orosz és ukrán szakembe­rekből álló ellenőrző bizottság, és ezzel megnyílhatna a gázcsap. „Remélem, sikerül meggyőzni az ukrán partnereket is, hogy alá kell írni a megfelelő dokumentu­mokat, amelyek alapján megvaló­sulhat az ellenőrzés a mi gázunk Ukrajnán keresztül történő szál­lítása felett” - fogalmazott Vlagyi­mir Putyin orosz miniszterelnök. Moszkva csak akkor nyitja ki újra a csapot, ha az uniós meg­figyelők mellett oroszok is me­hetnek Ukrajnába. Ezzel szinte egy időben azonban Konsztan­tyin Jeliszejev ukrán külügymi­niszter-helyettes Kijevben ki­jelentette: Ukrajna tiltakozik az ellenőrzéssel kapcsolatban tá­masztott „elfogadhatatlan orosz feltételek eüen”. Kljev az ellen tiltakozik, hogy a megfigyelő­csoportban a legnagyobb nyu­gat-európai gázimportáló cégek képviselői is jelen legyenek. Sze­rintük az érintett cégek közül számosban a Gazpromnak van jelentős érdekeltsége. Jeüszejev azt áhította, hogy Oroszország a határ orosz oldalán hasonló meg­figyelést nem tervez, csak az uk­rán vezetékrendszer feletti ellen­őrzést akarja megszerezni. Mindenesetre a megfigyelő­csoport európai szakértői - köz­tük a Földgázszállító Zrt. alkal­mazottja - már pénteken délután stabillá vált a gázellátás szombat délre Szerbiában. A tartalékokkal nem rendel­kező, száz százalékban az orosz gázszállításoktól ßggö országban majdnem egy­millió ember fagyoskodott, miután kedd délutántól nem érkezett fűtőanyag. SZOMBAT REGGELTŐL a horvát megérkeztek Kijevbe, és hozzá­láttak munkájukhoz, egyelőre a tranzitvezeték-rendszer disz­pécserközpontjában. Kijevben azonban egyáltalán nincs mit megfigyelni, ugyanis a gáz be­áramlását az Ukrajna keleti hatá­rán lévő, továbbítását pedig a nyugati határon lévő mérőállo­másokon és a föld alatti tárolók­nál lehet nyomon követni. Megnyugtató helyzet termé­szetesen csak akkor alakulhatna ki, ha a gáz áráról is sikerülne megállapodni. Ukrajna mellett már több EU-s ország is felvetet­te, hogy a gáz árának a jelenlegi mintegy 450 dollárról mintegy 250 dollárra kell majd csökken­nie ezer köbméterenként, mivel az a dollár árfolyamához és a kő­olaj árához kötődik, amely egy­kormány rendelkezése értel­mében szünetel az ország nagyobb ipari felhasználói ré­szére a gázszolgáltatás. Szlo­vákiában ezer gyár leállításá­ról tettek bejelentést, és akár az egész ország sötétbe borul­hat. Ukrajna péntek óta korlátozza az ipari fogyasztók gázfelhasználását. re csökken a világpiacon. „Ma­gyarország szombaton Szerbia mellett Bosznia-Hercegovinába és Horvátországba is szállít föld­gázt” - mondta az Országos Me­teorológiai Szolgálat központjá­ban tartott sajtótájékoztatóján Molnár Csaba energiaügyi mi­niszter. Hozzátette: nem kellett hozzányúlni a stratégiai készle­tekhez, a kereskedelmi tározók­ban felhalmozott és a nyugatról érkező gáz továbbra is fedezi az országos szükségleteket. A miniszter tételesen is iga­zolta állítását: mint felsorolta, a kereskedelmi tározókból 54, a hazai kitermelés során pedig 9 millió köbméter gáz használ­ható fel napi szinten, amihez hozzájárul még az Ausztrián ke­resztül érkező 4 millió köbmé­ter is. Magyarország szombati földgázfogyasztását Molnár 62 millió köbméter körül saccolta meg, ami két és fél millióval ke­vesebb a péntekinél. A mennyi­ség tehát nemhogy elegendő, de még balkáni tranzitra is futja: i szombaton 4,7 millió köbméter I jutott belőle Szerbiának, 1,51 millió Horvátországnak és I 1 millió Bosznia-Hercegoviná-1 nak. Ugyanakkor azt is hang­súlyozta, hogy a balkáni szállítás bármelyik pillanatban meg­szakítható. Már nem fagyoskodnak a szerbek Boross Péter: Dávid Ibolyát nem utálja, a széket igen A parlamenti közviszonyok rom­lásával, idős korával és egészsé­gének megóvásával indokolta Boross Péter, hogy lemond parla­menti mandátumáról. Az MDF 81. évében járó politikusa tegna­pi sajtótájékoztatóján azt mond­ta: egyetlen szó sem igaz azokból a hírekből, amelyek szerint sze­mélyes ellentétbe került Dávid Ibolya pártelnökkel, és ez vezet­ne a távozásához. Boross Péter lemondása ellenére a jövőben erősíteni akarja részvételét az MDF munkájában. A volt minisz­terelnök a jövő hét elején dönti el, mikor adja vissza mandátumát. Boross elmondta: csak a hét végén akarta bejelenteni szán­dékát, de az már pénteken ki- szivárgott. Megjegyezte, hogy a gondolat már korábban meg­érett benne, de nem akarta azt az MDF elnökválasztása előtt nyilvánosságra hozni. A politikus felolvasta az MDF tagságának írott levelét. Ebben kifejti, hogy túlvállalta magát, és amikor nyolcévnyi szünet után, 2006-ban visszatért a parlamen­ti munkába, nem számolt a köz­viszonyok romlásával. A volt mi­niszterelnök szerint a parlamen­ti ülésterem mára elsődlegesen nem a törvényhozás, hanem a terméketlen politikai küzdel­mek színterévé vált; a túlzott feszültség jegyében a felszólalá­sok többnyire agresszívan elő­adott politikai deklarációk. Dávid Ibolya pártelnök ezután megerősítette, hogy továbbra is számítanak Boross Péter mun­kájára. Hozzátette: a munká­hoz múzsa és nyugalom kell. Az utóbbi megteremtésének ér­dekében egy hintaágyat adtak át a volt miniszterelnöknek, aki ezt a „köszönöm, ami a hintaágyat illeti, utálom a széket” szavak­kal nyugtázta. ■ Z. M. Kora és a Dar­Izrael bekeményít Gázában tiltakozás Már nyolcszáz áldozata van az offenzívának Törvénnyel a fagyhalál ellen javaslatok Értesítenék az önkormányzatot a kikapcsolásról Világszerte tiltakoztak tegnap Izrael gázai offenzívája ellen. Budapesten több százan, köztük radikális pártok vonultak fel. Közben folytatódott a beavatko­zás. Izraeü gépek szombat haj­nalban csapást mértek a Ha- mász egyik használaton kívüli épületére az övezet déli részén fekvő Hán-Júnisz városban, vala­mint egy piacra Bét-Lahíja tele­pülésen. Szombaton röplapok figyelmez­tették a palesztin lakosságot, hogy Izrael fokozni akarja a két hete indított offenzíva erejét. A hadsereg szerint keményedni fog az a hadművelet, amelynek során eddig mintegy 800 palesz­tin vesztette életét. ■ Földünk var. Biztosan visszatérünk! A palesztinok védelmében vonult fel a Jobbik és a Munkáspárt is A Fidesz szerint törvényjavaslat­ra van szükség, hogy a hideg miatt ne fagyjanak meg saját la­kásaikban az emberek - közölte Túri-Kovács Béla, a Fidesz or­szággyűlési képviselője a Sol­tész Miklós kereszténydemokra­ta képviselővel tartott szombati sajtótájékoztatón. Soltész szerint a kormánynak nemcsak a táv­hővel és gázzal fűtő családokat kellene támogatnia, hanem azo­kat is, akik szénnel vagy fával fű- tenek. Hozzátette: 1,3 millió ház­tartásban fűtenek hagyományos módon. Daróczi Dávid kormányszó­vivő pedig közölte: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt kérte Molnár Csaba energiaügyekért Megfagyott, mert nem volt kályhája idén több mint harminc ember halálát okozta a hideg Magyarországon. A kihűlés fő­ként az egyedül, rossz szociá­lis körülmények között élő, illetve idős vagy más okból gondoskodásra szoruló embe­reket, valamint a fedél nélkü­lieket fenyégeti. Tegnap egy 50 éves tiszaszigeti nő fagyott meg a saját lakásában. Kiderült: korábban kapott ugyan öt mázsa tűzifát az önkormány­zattól, de nem tudott ßteni vele, mivel nem volt kályhája. felelős és Szűcs Erika szociális minisztertől, hogy készítsenek elő egy olyan javaslatot, amely segíthet a fagyhalálok megelő­zésében. A kormányfő kérte a tárcavezetőktől, olyan indítványt tegyenek le az asztalra, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy a szolgáltató cégek csak ak­kor kapcsolhassanak ki bármely alapvető közszolgáltatást - ide tartozik a víz, a villany és a gáz -, ha erről előzetesen értesítik a helyi önkormányzat jegyzőjét. Ebben az esetben a szociális el­látórendszert működtető önkor­mányzatnak lenne információja arról, hogy intézkedésre lehet szükség - tette hozzá a kor­mányszóvivő. ■

Next

/
Thumbnails
Contents