Tolnai Népújság, 2009. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság 2009-01-11 / 02. szám
3 2009. JANUÁR 11., VASÁRNAP TOLNÁBAN, KÖZELRŐL Katonás rendben őrzi emlékeit donor Negyvenkét éve minden adandó alkalommal elmegy vért adni Nagy István naptárában tízhetenként ismétlődik egy bejegyzés. A következő véradás februárban esedékes. Negyvenkét éve volt az első alkalom, amikor rászánta magát. Napra pontosan nem tudja mikor. Ez azért meglepő, mert szinte minden dátumot megőriz az emlékezete. Vida Tünde Az ötgyerekes családba született dunapataji parasztgyerek hiába álmodott pedagógusi pályáról, szüleinek csupán arra futotta, hogy szakmát adjon a kezébe. Kőműves lett. Igaz, csak nagyon rövid időre, mert a sorkatonai szolgálat alatt úgy megtetszett neki az egyenruha, hogy hivatásosnak állt. A jobb anyagi feltételek csábították, meg az is mellette szólt, hogy itt emberekkel foglalkozhatott. Szolgált tíz éven át Kalocsán, majd 78 márciusában Paksra szegődött. Mint mondja, itt „M” feladatot látott el. Kérdő tekintetemre elneveti magát: az esetleges háborúra való felkészülést takarja a titokzatos elnevezés. Az M mozgósítást jelent. A katonaéletet szerette, jól érezte magát. Vezérelvnek azt tartotta, hogy emberként, egyenrangú partnerként kezeljen mindenkit, a kiskatonákat is. Azt is elárulta, hogy legendává vált történettel nemigen tud szolgálni, azok inkább a sorkatonai időszakhoz kapcsolódnak. A hivatásos évek inkább olyanok voltak, mint egy hivatalnoké. Ami viszont beléivódott és ma is nagyon fontosnak tartja, az a pontosság. - A 10 óra az 10 óra, ha valakinek én azt ígérem, hogy addigra ott leszek, akkor az úgy is van - szögezi le. Alig több mint tíz év után megszűnt a beosztása, felszámolták a szolgálati helyét. Döntenie kellett, marad-e katona és megy Debrecenbe, vagy negyvenegy évesen a nyugdíjat választja. Szerencsre a kőművesként eltöltött inaséveket is figyelembe vették, így megvolt a szükséges 25 évnyi szolgálati idő, dönthetett az utóbbi mellett. Felesége is arra ösztökélte, hogy maradjon, ő is erre hajlott, így hát letelepedtek. 1985-86 táján vettek egy tanyát, ahol nagyüzemben tartottak disznót. Nagydorogra, napra pontosan 1989. augusztus 19-én költöztek. Ugyanilyen precízen megmondja, még azt is, hogy melyik napon vették a házat, és mikor jelentkeztek be. - Szeretem a számokat - indokolja. Ezt alátámasztva azt is elárulja, hogy négy hónap és négynapnyi ismeretség után házasodtak feleségével, aminek idén lesz negyven éve. A nagypapa nem nézné el, hogy óra, vagy délutáni elfoglaltság után valamelyik unokának a buszmegállóban kelljen fagyos- kodni. Több mint száztízszer segített már embertársain önkéntes véradóként Jó kedélyű ember, még azt is derűsen meséli, hogy a disznótartást azért adták fel, mert hiábavaló volt a sok munka, nem érte meg. A gyógynövénytermesztésről is le kellett mondania megromlott egészsége miatt. 2002. október 2-ától - megint egy pontos dátum - máig tíz műtéten esett át. Manapság már főként az unokák körüli teendők és a horgászat tölti ki az idejét. Egy fiuk, egy lányuk és hat unokájuk van. István, amiben tudja, segíti őket, viszi- hozza őket az iskolába, oda megy, ahol éppen szükség van rá. Két ifjonc Györkönybe jár, a legidősebb pedig Bajára, német nyelvű gimnáziumba. A nagypapa pedig biztosan nem nézné el, hogy óra, vagy délutáni elfoglaltság után valamelyiküknek a buszmegállóban kelljen várakozni, fagyoskodni. A szoros kapcsolatnak köszönhetően már megfertőzte őket a pecázás iránti szenvedéllyel. - Kisgyerek korom óta horgászom, még a nagyapám vitt magával - meséli.. Azt, hogy az unokákból véradó lesz, borítékolni lehetne, hiszen a nagyapjuk ebben is jó példával jár elöl. Lánya és fia mindenesetre követői lettek apjuknak, aki 114-szeres véradó. István nem rejti véka alá, első ízben érdekből segített. Egy gyöngyösi baleset sérültjeinek kellett nullás vér, két nap szabadságot ígértek a katonának érte. Az első négy-Öt alkalom ugyancsak a soron kívüli szabadság reményében volt, aztán automatizmussá vált életében a véradás. Tudja, hogy saját szervezete számára is fontos, hiszen egészen másképp érzi magát egy-egy alkalom után, de a segítőkészség is hajtja. A naptárában minden esetre már hosszú évek óta tízhetenként - ennél gyakrabban nem adhat vért - van egy bejegyzés. Ilyenkor az sem baj, ha helyben nincs lehetőség, elutazik Szekszárdra, a véradó állomásra, és karját nyújtja, hogy mások segítségére legyen. Ez most különösen fontos, hiszen januárban csökkent az önkéntesek száma. nagy István Dwiapatajon született. Pedagógus szeretett volna lenni, de végül kőműves, majd hivatásos katona lett. A háborúra való felkészülés volt a feladata. Negyvenkét évesen leszerelt. orogsa 1989-ben költözött. Tenyésztett disznókat, gyógynövényeket, de megromlott egészsége miatt ma már elsősorban az unokáknak és a horgászatnak él. Száztízszeres véradó. JEGYZET WESSELY GÁBOR Problémák a gondok mögött a nagyhatalmak versengenek. Ki tudja jobban taccsra tenni a világot? Előrukkolt az USA ezzel a pénzpiaci balhéval. Béleborzongtak a fejlett országok, de nem volt igazán ütős a mutatvány. Aki elvesztette a vagyonát, vagy a munkahelyét, persze másként vélekedik. Izland bankcsődöt jelentett, a japán Fujitsu 16 400 dolgozónak mondott fel, Zimbabwében kibocsátották a százmilliárd dolláros helyi bankót. Összességében azonban lecsengeni látszik a hitelválság, anélkül, hogy alapjaiban megrázta volna a Föld nevű bolygót. sokam inkább bizalmi válságot emlegettek. Érzelmi oldalról próbálták megközelíteni, megmagyarázni a helyzetet, ám ez, főleg Magyarországon, nem járható ösvény. Nálunk nem azért szokás valamit bírálni, mert rossz, hanem azért, mert jobboldali, vagy baloldali. Szóval aki kritizál, az ellenfél. A JELZÁLOGHíTEl-válságra rákontráztak az oroszok a gázos cirkusszal. Ez már közelebbről érintett többünket. Ám, ha vetünk egy pillantást a térképre, láthatjuk, hogy a lakott vüág 80 százalékát hidegen hagyja, ha 10-15 kis európai országban hidegek maradnak a radiátorok. Ez sem egy planétarengető nagy durranás. Pedig Moszkva gondosan időzített, kivárta a tél közepét. Azt mondták, hogy az ukránok lopnak, azok meg azt mondták, hogy nem. Valahol állítólag mégis megcsapolták a vezetéket, kevesebb ért Magyarországra, mint amennyi elindult, és az ilyesmi nyilvánvalóan csak a hatalomgyakorlók tudtával és beleegyezésével történhet. Vagyis akad olyan ország, melyben a nép által megválasztott vezető politikusok egyike-másika hazudik és lop. Tehát nagy baj van. A néppel. Az 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium 7200 Dombóvár, Népköztársaság u. 21. Tel.: 74/465-725; Fax: 74/466-732 www.iszi516-dombovar.sulinet.hu , e mail: iskola@iszi516-dombovar.sulinethu BEISKOLÁZÁSI HIRDETÉSE A 2009-2010-es tanévre nappali tagozatra Szakiskolai képzés (9-10. osztály) Könnyűipari előkészítő, alapozó oktatás Környezetvédelmi előkészítő, alapozó oktatás Villamosipari előkészítő, alapozó oktatás Fémipari előkészítő, alapozó oktatás Építőipari előkészítő, alapozó oktatás Vendéglátás előkészítő, alapozó oktatás Faipari előkészítő, alapozó oktatás Szakközépiskolai képzés (9-12. osztály) Ruhaipari orientáció Vendéglátás orientáció Villamosipari orientáció Humán orientáció Környezetvédelmi orientáció Érettségi utáni szakképzés (13-14. osztály) erősáramú elektrotechnikus informatikai rendszergazda ruhaipari technikus autószerelő környezetvédelmi technikus vendéglős Szakképzés, OKJ szerint (11-12. osztály) villanyszerelő í | cukrász szabó í bolti eladó asztalos | szerkezetlakatos pincér ; kőműves szakács 1 festő, mázoló, tapétázó környezetvédelmi j ; gépi forgácsoló szakmunkás j í hegesztő ! géplakatos Szakközépiskolai képzés (11-12. osztály) 10. osztályt végzett, szakmával rendelkező fiatalok számára ad lehetőséget arra, hogy 2 év alatt a speciálisan, számukra kifejlesztett helyi tanterv teljesítésével eljussanak az érettségi vizsgáig, majd utána szakképzési évfolyamokon második szakmát, vagy a felsőfokú képzésben diplomát szerezzenek Felzárkóztató, szakiskolai előkészítő oktatás Azoknak a tanulóknak a számára, akik nem fejezték be az általános iskola nyolcadik osztályát. Hetedik osztály megléte esetén: 1 év: akinek nincs meg a hetedik osztály: 2 év A program befejezése után a tanulók a megszerzett modulok /ismeretek/ birtokában jelentkezhetnek bármilyen érettségihez nem kötött OKJ-s szakképzésre, és az ottani követelmények teljesítése után szakmunkásbizonyítványt szerezhetnek. Információt, felvilágosítást lehet kérni: Or. Urbármé Patkás Márta igazgatóhelyettestől, illetve az iskola titkárságán. oktatási központ JOVENKER Kft. Oktatási Központ 1143 Budapest Tábornok u, 11/a. Az alábbi OKJ-s képzéseket indítjuk érettségizettek részére: . Lakberendező . Divattervező Stylist . Rendezvényszervező További információ: 06 20 95 54357 Web: www.jovenker.hu Lakberendező szakon intenzív két féléves képzést indítunk szombati napokon, erre vidéki hallgatók jelentkezését is várjuk! hétköznap 8-tól 16-ig HIRDETÉS