Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)

2008-11-13 / 265. szám

A konferencia záróakkordja az óvodapedagógus hallgatók ünnepi műsora volt a főiskola aulájában. A képen az I. évfolyamosok egyik produkciója. Bár mesteri szinten dolgo­zó óvónőkben eddig sem volt hiány, az óvodapeda­gógusoknak erről hama­rosan papírjuk is lehet. Steinbach Zsolt Jelentős változás alatj/előtt áll az európai összehasonlításban is példaértékűnek számító magyar óvodapedagógus képzés. A kö­vetkező tanévtől a hallgatók a hároméves alapképzés után kétéves, egyetemi végzettséget adó mesterképzésben vehetnek részt. Erről is szó volt azon a tegna­pi konferencián, amelyet abból az alkalomból rendezett a PTE szekszárdi főiskolai kar pedagó­gusképző intézete, hogy huszon­öt tanévvel ezelőtt kezdődött az óvodapedagógus képzés a főis­kolán. Dr. Kurucz Rózsa főiskolai ta­nár, intézetigazgató érdeklődé­sünkre elmondta: a hároméves főiskolai szintű képzés kísérleti jelleggel 1987-ben, majd hivata­losan 1990-ben indult Szekszár- don. Az úgynevezett bolognai fo­lyamat nyomán bekövetkező vál­tozás szerint az eddigi három­éves képzésnek lényegében megfelelő alapszintre épül rá a kétéves neveléstudományi mes­terképzés Szekszárdon is. A mesterképzésben csak korlátozott számban vehetnek részt a hallgatók,' jellemzően a legjob­bak. Szekszárdon húsz-huszon­öt ilyen hellyel számolnak. Az alapszintet elvégzők az ed­digiekhez hasonlóan óvónők le­hetnek. A „mesterek” számára jellemzően két fontos terület kí­nálkozik: oktatók lehetnek az óvodapedagógus képzésben, il­letve szakértők a közoktatásban. A Szekszárdon kiadott oklevelek száma* (*nappali és levelező tagozat összesen) Nő a népszerűsé­ge az óvodapeda­gógus szaknak. Forrás: PTE-IGYFK 3 S i — — : C0 j r* j n 1986­2007 1996­2000 2000­2007 Dr. Kurucz Rózsa szerint az óvodapedagógus szak ismét nö­vekvő népszerűségnek örvend a szekszárdi főiskolai karon. Bár a harmadévesek viszonylag ke­vesen vannak, az első évfolyamban majdnem negyven hallgató tanul. A kérdés az, hogy a munkaerőpiacon milyen keres­let lesz irántuk, tekintettel arra, hogy néhány éve igen sok óvo­dapedagógust képeztek, de üres óvónői állás nemigen volt. Dr. Kurucz Rózsa szerint most az óvodapedagógusok mintegy öt­ven százaléka egy éven belül el tud helyezkedni, két-három év után pedig általában találnak ál­lást. A mesterképzésben részt­vevők elhelyezkedési esélyei vé­leménye szerint még jobbak lesznek. Néhány éven belül tovább nő­het a kereslet az óvodapedagógu­sok iránt. Egyre inkább előtérbe kerül ugyanis a bölcsődék fej­lesztése, amit a remények sze­rint az óvodák követhetnek. Vár­ható az is, hogy a nagy gyermek­létszámú Ratkó-korszakban szü­letett óvónők két-három év múl­va nyugdíjba vonulnak. Vannak óvóbácsik is, ha nem is sokan évfolyamonként általában ßgy-ßgy férfi hallgató választja Szekszárdon az óvodapedagó­gusi képzést - tudtuk meg dr Kurucz Rózsától. Az ő tapaszta­latai szerint a fiúk a képzést nagyon szeretik, de ritkán he­lyezkednek el óvodában. Inkább „három-négy másoddip­lomával a zsebükben mennek ide-oda”, és lesznek esetleg gyermekvers írók. pálfi Balázs, a szekszárdi főis­kola harmadikos, végzős óvoda- pedagógus hallgatója lapunk­nak azt mondta: szakmájában szeretne elhelyezkedni, de gyógypedagógiai csoportban. Ó a mesterképzés helyett gyógy­pedagógusi tanulmányokat foly­tat majd, egy másik iskolában. ismeretei szerint a társai közt van, aki már biztos munka­hellyel rendelkezik, de olyanok is akadnak, akik valószínűleg pályaelhagyók lesznek. Az ő, ilyen szempontból úttörő évfo­lyamukban legfeljebb egy-két embernél merül fel a mester- képzésben való részvétel. Maszkos támadó lőtte le az egyiptomi vállalkozót csibrák Holtan találtak egy arab férfit tegnap reggel Diósberény és Hőgyész között, a műút mellett. Farkas Kinga, a megyei rendőr-fő­kapitányság sajtóreferense el­mondta: egy maszkos támadó lőt­te le az áldozatot. Később megtud­tuk, hogy a csibráki fa­telep bérlőjéről, dr. Hú­széin Tamerról van szó. A rendőrséget a gyilkosságról a vele utazó nő értesítette, akit a táma­dó elengedett. A csibráki polgár- mester, Kardos János semmi kü­lönöset nem hallott a messziről jött vállalkozóról. Ismeretei sze­rűit fejleszteni akart, modernizál­ni a szárítóüzemet, elmozdítani a többszöri tulajdonosváltás dacára A dolgozóit rendesen fizet' te a fatelepen. is csődhelyzetben lévő céget a holtpontról. A nevüket nem adó helybeliek szerint az egyiptomi férfi tavasszal vette át a faipari vállalkozást Embereit keményen dolgoztatta, de fizetett is rende­sen. Ugyanakkor többen is talál­koztak a nevével az interneten, Szeged környéki zsarolási ügyek kapcsán. Ér­dekes adalék, hogy akit itt a fabizniszben utazó üzlet­embernek ismertek, eredetileg nőgyógyász volt. Hetente általá­ban kétszer jelent meg Csib- rákon. Tegnap reggel 8-ra várták, de nem érkezett meg. Lehetséges­nek tartják, hogy leszámolás ál­dozata lett. ■ W. G. Tamási zsarolókat fogtak el a paksi kommandósok szekszárd Zsarolás megalapozott gyanúja miatt elfogott és őrizetbe vett a Tolna Megyei Rendőr-főka­pitányság Felderítő Osztálya és a Neutron Bevetési Osztály két ta­mási férfit kedden Szekszárdon. Farkas Kinga, a főkapitányság saj­tóreferense elmondta, a bíróság a gyanúsítot­takat előzetes letartóz­tatásba helyezte. Mint annak idején beszá­moltunk róla, október 15-én vesz­tegetés gyanúja miatt őrizetbe vet­tek három férfit, akik pénzért se­gítettek vezetői engedélyhez jutni olyanokat, akiknek az addig kü­lönféle okokból nem sikerült. Az ügy kapcsán a rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy akik része­sei voltak ennek, de önként jelent­keznek és beismerő vallomást tesznek, mentesülnek a következ­mények alól. A két tamási férfi erről érte­sülve megkereste az egyik előze­tesben lévő férfi egy családtag­ját. Azt állították, Újabb zsaro- hogy ők is nagyobb fást szült a összeget fizettek a vesztegetés. rokonának. Közöl­ték, ha nem kapnak több százezer forintot, akkor fel­jelentést tesznek a rendőrségen. A megzsarolt családtag a rendőr­séghez fordult, s így sikerült el­fogni a két tamási férfit. A tör­vény maximálisan öt év szabad­ságvesztéssel fenyegeti az aktív vesztegetőket. ■ I. A. Kicserélték a kazánokat, új tetőt kap a hivatal cikó A polgármesteri hiva­tal felúj ításá, valamint az is­kola négy épületének fűtés­korszerűsítését végzik el a TETT, azaz a Társadalmi El­lenőrző Tájékoztatási Társu­lás támogatásával az idei évben Cikón. Az iskolákban már kicserélték a kazáno­kat. A hivatal tetőfelújítása és akadálymentesítése is el­kezdődött, és várhatóan no­vember végéig e munkákat is befejezik, (szm) Három év után ismét van védőnője a falunak kéty Hosszú idő után ismét van védőnő Kétyen. Három éven keresztül, egészen no­vember 1-jéig helyettesítés­sel oldotta meg a település a védőnői feladatok ellátá­sát. A friss diplomás, fiatal szakember Felsőnánán és Murgán is végzi munká­ját, így hozzá tartozik a ké- tyi tagóvoda és a felsőnánai alsó tagozatos iskola és óvo­da is. (hb) Virággal köszöntötték a szociális munkásokat SIMONTORNYA A Szociális Munka Napja alkalmából Csőszné Kacz Edit polgár- mester a nőiességet és a reményt szimbolizáló ró­zsaszínű szegfűvel köszön­tötte a szakterületen dolgo­zó 23 nőt. Beszédében kiemelte, hogy a munkában a szakértelem mellett az emberek szeretete a leg­fontosabb, enélkül nem tud­nák ilyen jó színvonalon ellátni emberpróbáló felada­tukat. (vl) ■H Csőszné Kacz Edit polgármester @ TOVÁBBI hírek: WWW.TEOL.HD Veszélyben a Kodály-féle módszer az iskolákban Szakmai berkekben hallani, hogy veszélybe került a zeneoktatás és ezzel együtt a Kodály-módszer a magyar iskolákban. Ezen a hely­zeten változtatni kell, mert Ma­gyarország elveszítheti eddigi ve­zető helyét a zenei oktatásban, és az európai áüag szintjére süllyed­het a zenei nevelés színvonala. Erről is szólt a parlamentben 15 perces hozzászólásában Tóth Gyula, Dombóvár és környéke szocialista országgyűlési képvi­selője az előadómfivészeti szer­vezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvényjavaslat részletes vitájá­ban. Nem mulasztotta el az 50 éves dombóvári énekzene-oktatás méltatását sem. ■ 1.1. Tóth Gyula 2008. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR JEGYZET WESSELY GABOR Több fényt a közéletbe! A közéleti szerepvállalók­nak érdemes tisztán, példa­adó módon élni, és választó­ik, olvasóik, nézőik, rajon­góik szellemi és anyagi ní­vójának emelésén munkál­kodni. Persze csak akkor, ha pozitív hősökként akar­nak bekerülni a történelem- könyvekbe. Ha nem, akkor megelégedhetnek az önme­nedzseléssel, a zavarosban pecázással és a tiszavirág­életű sztársággal. TÖBB FÉNYT! Állítólag ez Volt Goethe utolsó mondata. Ma már az árnyak a lét innenső felén is terjeszkednek. Nem­csak az Univerzum keletke­zése és a lélek tartózkodási helye megfejthetetlen, az is homályos, hogy mitől is van most gazdasági válság. Nem értjük, hogy ha nincs baj, akkor miért van baj. A ga­bona szépen termett, a fo­lyóink az árvízvédelmi tölté­seken belül hömpölyögnek, a férfiak nem vonultak had­ba, az asszonyok nem vál­tak meddőkké, még sincse­nek rendben a dolgok. Sem­mit nem vétettünk, mégis meglakolunk. Nem loptunk, de megfizetünk érte! A ködszürkálás hiábavaló­ságát Latinovits Zoltán pél­dája szemlélteti. Jeles szín­művészünk fényt akart derí­teni arra, hogy sokan nem a képességeiknek megfelelő szerepben tetszelegnek a színházi világban. Kereste az őt megillető helyet a te­hetséget fegyvernek gondol­va, aztán feladta. zavarosak, áttekinthetetle­nek szűkebb pátriánk ese­ményei is. Egyre több a ti­tok. A közpénzből fizetett köztisztviselők menesztésé­ről hallgatnak a felek. Per­sze nem bánnák, ha egy rá­menős újságíró fellebbente- né a fátylat. Készítene egy jó szaftos oknyomozó ripor­tot. Nyilatkozók nélkül. Elvinné a balhét. Mert izgal­mas, leleplező cikkeket mindenki nagyon szívesen olvas - másokról. Mesterré válhat az óvónő képzés A szakember szerint jó esély van az elhelyezkedésre ✓ í

Next

/
Thumbnails
Contents