Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-13 / 265. szám
4 Ál-adórevizorok félmilliót csaltak ki Szekszárdon egy kereskedőtől szekszárd A rendőrség keresi azt a két negyven és ötven év közötti férfit, aki Szekszárdon, egy autókereskedő cégnél hamis igazolvánnyal adóellenőrnek adta ki magát. Arra hivatkoztak, hogy feljelentés érkezett a cég ellen, és azt vizsgálják ki. Elkérték az iratokat, amiket átnéztek. Később közölték, mivel az autókereskedésnek nem megfelelő a telephely engedélye, ezért 3 millió forintos bírságot kell fizetnie. Majd felajánlották, hogy félmillió forintért cserébe elintéznek egy alacsonyabb összeget. A tulajdonos fizetett az álrevizoroknak. Napokkal később, amikor rendezni szerette volna a telephely engedélyét, kiderült, hogy nincs is vele gond. Az áladóellenőrök egy kaposvári vállalkozónál is jártak, de ő nem fizetett a zsarolóknak, viszont az adóhivataltól kért tájékoztatást a bírságról. Ekkor derült ki, csaló a két férfi. Az APEH közleménye szerint országos csalássorozatról lehet szó, a rendőrség az ügyben csalás és közokirat-hamisítás miatt nyomoz. Marton Ferenc, az APEH Déldunántúli Regionális Igazgatóságának sajtószóvivője felhívta az emberek figyelmét arra, az adó- ellenőrzésnek megvannak a szabályai: a szolgálati igazolvány mellé mindig be kell mutatni az adóhivatal megbízólevelét is. A kettő együtt érvényes. ■ M. I. Eltartja magát a szekszárdi karácsonyi vásár szekszárd Nullszaldósra tervezi a szekszárdi közgyűlés gazdasági bizottsága a hagyományos Garay téri karácsonyi vásárt, amelynek szervezésével a Szekszárdi Turisztikai Kft.-t bízták meg. A várhatóan idén is befolyó 1,6-1,7 millió forint körüli ösz- szegből meg lehet oldani a kivilágítást és Törő György fából faragott és némi restaurálásra szoruló óriási betlehemi jászolának felállítását - mondta Kővári László, a gazdasági bizottság elnöke. A polgárőrség segítségével a jászol biztonságáról is gondoskodni szeretnének. Mint ismeretes, tavaly kilopták és eltörték, majd eldobták a kis Jézus figuráját. ■ 1.1. A születés segítése a hivatása dúla Azt a gondoskodást pótolja, amit a szülő nők a civilizációval elvesztettek KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Bár ideje nagyobb részét Budapesten tölti, Novák Julianna gyakori előadója a megyei babás-mamás rendezvényeknek Novák Julianna a kilencvenes évek elején egy alternatív iskola pedagógusaként döbbent rá, hogy a várandós, szülő kismamák nem kapják meg azt a figyelmet és gondoskodást, amire igazán szükségük lenne. Dúlaként - sokszor szélmalomharcot folytatva - ezen próbál változtatni. Hargitai Éva- A civilizált világban a nők elvesztettek valamit, ami nagyanyáiknak, dédanyáiknak még megvolt. Saját várandósságukat megelőzően nincsenek kapcsolatban a születéssel, a szülésnél nincsenek mellettük olyan tapasztalt segítők, akiket ismernek, akik lelkileg és gyakorlati ismeretekkel is átlendítik őket a nehezén - mondta Novák Julianna dúla, aki az elmúlt tizen- két-tizenhárom évben több mint száz szülésnél nyújtott támaszt az anyukáknak. ■ Már az ovisokat is érdemes megismertetni az anya-, apaszereppel. Annak idején pedagógusként dolgozott egy alternatív iskolában, ahol a gyerekek felvételénél esszét kértek a családoktól, amelyből a gondolkodásmódjukra tudtak következtetni. A kérdések közé betett egyet - akkor még nem tudva, mi is ezzel a pontos célja - a szülés körülményeire vonatkozóan. Ebből kiderült, hogy rengeteg kismama várandóssága, illetve szülése volt rémtörténetbe illő, ami - úgy vette észre - a gyerekek teljesítményén is megmutatkozott. Ekkor döbbent rá, hogy neki ezzel a területtel kell foglalkoznia.- Négygyermekes anyukaként azonban sem az orvosi egyetem, sem a szülésznőképző elvégzése nem volt járható út, így akkor találtam rá a megoldásra, amikor egy újságcikkben olvastam a dúlaságról - emlékezett vissza a tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtti kezdetekre Julianna. Az Egyesült Államokban a 80- as években Marshall Klaus figyelt fel rá, hogy a szülő nők hiába kapják meg a legjobb orvosi ellátást, mégis hiányzik az, ami az otthonukban evidencia volt. Egy felmérést is készített, amiből kiderül, hogy a kismamák számára a szülészeti ellátás csak 45 százalékban meghatározó, míg igényeik nagyobb része a lelki támaszra, figyelemre és gondoskodásra vonatkozott. Később kétezer szülést hasonlított össze. Kiderült, hogy ahol segítők voltak, ott a szülések 25-30 százalékkal rövidebb ideig tartottak, feleannyi császármetszésre volt szükség, fájdalomcsillapítást is kevesebben kértek, jobb volt az anyukák hangulata, és könnyet)- ben ment a szoptatás. Régebben ismerős, tapasztalt asszonyok vették körül a szülő nőket. Ma már ez nincs, még a leendő nagymamák sem igazán tudják betölteni ezt a szerepet. A dúla őket helyettesíti a szülésnél, illetve már azt megelőzően.- A legjobb az, ha a jövendőbeli kismama már a családtervezésnél felkeresi, hiszen sokszor a kilenc hónap is kevés egymás megismeréséhez, a tapasztalatok átadásához, sőt a szerepre már óvodás kortól kellene felkészíteni a gyerekeket. Ezt követően a megbeszélt rendszerességgel találkoznak, megbeszélik az aktuális dolgokat, közben a dúla tisztába jön vele, hogy mi az, amit „pártfogoltja” szeretne, hogy kellőképpen tudja az igényeit képviselni szülés közben. Természetesen ez szoros kapcsolatot jelent, nem véletlen, hogy többen később is hozzá fordulnak, akár nevelési kérdésekkel is. Ehhez azonban az is kell, hogy á dúla és a kismama hasonló beállítottságú legyen, el tudják fogadni egymás értékeit. Ha úgy érzi, nem tud segíteni, a dúlának tudnia kell nemet mondani. Ez már csak azért is így van, mert bár huszonnégy órás szolgálatról van szó, de neki is négy gyermeke, magánélete van. A gyerekek - ketten már felnőttek - pedig jól viszonyulnak mamájuk elhivatottságához. Néha ugyan kicsit sokallják a témát, de a lányai már felkérték, hogy legyen mellettük a szülésnél, és megadatott nekik az, ami nem minden gyermeknek, pár napos babákat tarthattak a kezükben. Számára pedig életforma ez a hivatás.- Egy sikeres szülésnél jelen lenni hatalmas élmény, és rengeteg energiát ad a hétköznapok gondjainak átvészeléséhez, egy rosszul sikerült szülés pedig újabb löketet ad a küzdelemhez - mondta. Küzdeni pedig kell: bár egyre jobb a helyzet, a magyar egészségügyben még nem igazán elfogadott a dúlaság intézménye. Sokan nem ismerik fel, hogy az élet megkezdésének feltételei meghatározóak. Ennek és. a nőiség eredeti mibenlétének elfogadtatása néha szélmalomharcnak tűnik, de nem tudna, és nem is akarna mást csinálni. Végzi a munkáját, szervezi a tanfolyamokat a jövendőbeli szülőknek és dúláknak, iskolákban és óvodákban tart előadásokat a tapasztaltakról. Névjegy név: Novák Julianna lakhely: Nagyszékely, Budapest foglalkozás: pedagógus, Gordon-instruktor, dúla. tevékenység: A 2001-ben alakult Magyarországi Dúlok Egyesületének képzési koordinátora, tanfolyamok, klubok szervezője, előadója. CSALÁD: négy gyermek édesanyja. Múlt, amire a jövő épül címmel nyílt tegnap a Paksi Városi Múzeum új időszaki kiállítása, amelyet két, Pakson zajló építkezést megelőző régészeti feltárás leletanyagaiból állítottak össze. A tárlaton, amely áprilisig várja az érdeklődőket, az Erzsébet szálló és a Lidi áruház területén májusjúniusban végzett feltárás régészeti anyagát mutatják be. Az előbbi terület a bronzkortól a XIX. századig igen gazdag leletanyagot adott. Az utóbbi a hun korból származó üzeneteket hordozott. 5““ A múlt héten két jelölt közül új elnököt választottak a megyei agrárkamara élére. Kővári László, a régi elnök már nem indult a versenyben. Olvasóink közül többen is találgatták, mi lehet ennek az oka.- Tizenkét évig vezette a megyei agrárkamarát. Mi késztette arra, hogy váltson?- Már tavasszal elhatároztam, hogy nem indulok a következő választáson. Tavaly múltam 62 éves, nyugdíjas lettem, és fizikailag is megterhelő már számomra a sok feladat, amit évekkel ezelőtt még bírtam. A szekszárdi önkormányzati képviselő-testületnek is a tagja vagyok, a gazdasági és mezőgazdasági bizottságnak az elnökeként továbbra is tevékenykedem. A szakmától nem szakadok el, hiszen megválasztottak a kamara alelnökének és a növénytermelési osztályvezetőjének. Mindemellett pedig mezőgazdasági termelőként a családi gazdaságunkban is van munka bőven, amit a fiammal közösen végzünk.- Ha végiggondolja az elmúlt 12 évet, melyik az az időszak, amelyikre igazán büszke?- Sok hasznos év van mögöttem. 1994-ben alakult meg a megyei agrárkamara, '97-től voltam az elnöke. Abban az időben még kötelező volt a tagság, ami abból a szempontból volt szerencsés, hogy sok, érdekes előadást tudtunk szervezni a gazdáknak. Ez volt a legszebb időszak.- Mennyi ideje jut a sok teendő mellett kikapcsolódásra?- A mezőgazdaságban szezonálisak a feladatok, az április, a szeptember és az október a legzsúfoltabb. Addig még nincs baj, amíg érzem, hogy jólesik a fizikai munka, de szívesen utazom Harkányba is, ahol a fürdőzés felfrissít.- Mit kíván az új elnöknek?- Az érdekérvényesítést próbálja jobban erősíteni, akár magántermelőkről, akár társas vállalkozásokról legyen szó. Ha ez sikerül, az agrárkamara szerepe felértékelődhet. ■ M. I. Kővári László Tizenkét évig volt az agrárkamara élén ? 4 \