Tolnai Népújság, 2008. november (19. évfolyam, 256-279. szám)
2008-11-13 / 265. szám
2 PAKS, DUNAFÖLDVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. NOVEMBER 13., CSÜTÖRTÖK HIRSAV Ezren vonultak fel a település utcáin hőgyész Több mint ezren vettek részt a Márton-napi lampionos felvonuláson, amely az óvoda, a Hunyadi János Általános Iskola, az Apponyi kastély és végül a Platán Idősek Otthona érintésével zárult. Ezt követően tábortűz mellett a gyerekek tea és zsíros kenyér, míg a felnőttek forralt bor mellett folytatták a Szent Márton püspökről való megemlékezést. (gcs) Tíz hónapon keresztül kétezer forintot kapnak tevel Tizenhárom főiskolai hallgatót támogat az önkormányzat a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázaton elnyert összegből. A tanulók tíz hónapon keresztül havi kétezer forint juttatást kapnak az állami támogatáson kívül, (wd) Aranyhalak, csont- és kerámiadarabok dombóvár Aranyhalak úsznak a dombóvári Helytörténeti Múzeum vízforgató kádjában. Bánki Bence, Bánki Soma és Cserkuti Péter egy látogatás alkalmával helyezte őket a kutas kiállítás kádjába. Nemcsak hármuk, de több idelátogató diák tetszését is elnyerte a múzeum interaktív kiállítása. (kk) a — wm auiB A medencébe tették a halakat Székely és roma ételek is készültek Zombán zorvtBA Hat helyi és két testvértelepülés, Orosháza és Alsószeli csapata mérte ösz- sze gasztronómiai tudását a Zombai ízek fesztiválján. A rendezvényen mintegy félezren vettek részt. A csapatok a saját hagyományainak megfelelően készítették el sváb, székely és roma ételeiket bográcsban, illetve kemencében, (szm) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Stangliczky József 70/223-47-22 HIRDETÉS Kertész Bt. Cím: Dunaföldvár, Reiter köz 4. Tel.: 75/541-255, 30/216-3395-181369* Köszöntötték az újszülötteket Ismét kilenc kis polgárt avattak Nagydorogon, ennek már hatéves hagyománya van a településen. Most is, mint korábban, Dobri István polgármester üdvözölte a község legifjabb lakóit és szüleiket, majd négyezer forint értékű babaápolási csomaggal, oklevéllel és Nagydorogról szóló könyvvel ajándékozta meg a családokat az önkormányzat nevében. Molnár Milán, Dobosi Teofil, Hahn Bércéi, Sarok Hetény, Csötönyi Nóra, Szabó Molli, Sáfrány Dominik, Kollár Kristóf és Láng Csenge Violetta Nagydorog új kis polgára. (További képek: www.teol.hu ) Pakson nem a lét a tét testületi ülés Nincs szükség megszorításra, működésre is jut Vita, sőt kérdés nélkül fogadta el a képviselő-testület a város 2009. évi költségvetésének irányelveiről szóló előterjesztést. Néhány rendelet módosítása és intézmények munkája került még terítékre a tegnapi ülésen. Vida Tünde PAKS Az, hogy az I. István Szakképző Iskolában miként fordul meg a busz, nagyobb érdeklődést váltott ki a képviselőkben, mint a város jövő évi költségvetése. Legalábbis a napirendi kérdésekre fordított idő ezt a látszatot keltette. Az igaz - miként Barnabás István, az ülést vezető alpolgármester is mondta -, hogy a költségvetésre vonatkozó előterjesztés a vakrepüléshez hasonlítható. Azt ugyanis még nem lehet tudni, hogy az önkormányzat az állami normatívákból mekkora bevételre számíthat. Barnabás István lapunknak elmondta, Paks abban a szerencsés helyzetben van, hogy a gazdasági válság és a települési finanszírozás körüli bizonytalanság nem azt a kérdést veti fel, hogy lesz-e elég pénz működésre, hanem azt, hogy mennyit szánhatnak beruházásra. Mindennek ellenére meglepő gyorsasággal fogadta el a képviselő- testület a jövő évi költségvetés irányelveire vonatkozó előterjesztést. A tervezet szerint a város bevételei és kiadásai azonos nagyságúak, a főösszeg valamivel több mint hétmilliárd és vaszemélyi KÉRDÉSEK is terítékre kerültek a képviselő-testület tegnapi ülésén. Egyrészt a né hány hónapja megüresedett aljegyzői posztra írtak ki pályázatot. A Dél-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal tett törvényességi észrevételt ennek elmulasztása miatt. A DC Dunakom Kft. ügyvezetőjének mandátuma a hónap végén lelamivel kevesebb, mint amivel tavaly ilyenkor kalkuláltak. Az ominózus autóbuszos kérdés az I. István Szakképző Iskola igazgatója, Czetthoffer Gyu- láné beszámolója kapcsán hangzott el. Mezősi Árpád (MSZP) bizottsági elnök két javaslatot fogalmazott meg. Lévén az iskola Biritón működik, busszal járnak a diákok. A képviselő javasolta, hogy kérje az önkormányzat a Volán társaságot, hogy ne az intézmény területén, hanem azon jár. Újabb két évre, tervezett nyugdíjba vonulásáig kapott megbízást Saáry Miklósáé a tisztség betöltésére. Szinger Ferenc méltányosságra hivatkozva, Herczeg József tanácsnok, a felügyelő bizottság elnöke az elvégzett munka és a magukért beszélő eredmények miatt szót is emelt a megbízatás meghosszabbítása mellett. kívül forduljon meg a busz a balesetveszély elkerülése érdekében. A másik gond azzal is ösz- szefügg, hogy nincs tornaterme az iskolának, s a gyerekek Paks- ra járnak testnevelés órára. A busz a város főutcáján áll meg, onnan vissza a lakótelepre gyalog járnak a gyerekek, ami sok időt elvesz. Több hozzászólás után abban maradtak, hogy a város kezdeményezi, hogy a busz a tornateremhez közel iktasson be egy megállót. Az iskola beszámolója kapcsán az is elgondolkodtatta a képviselőket, hogy az ott tanuló diákok zöme kényszerből jár oda, sem motivációja, sem jövőbeli elképzelése nincs, csak a tankötelezettség lejártáig tölti ott az idejét. A Vak Bottyán Gimnázium igazgatójának beszámolója kapcsán azt vesézgették, hogy megfelelő-e az intézmény számító- gépparkja az informatika érettségi lebonyolítására. A tegnapi testületi ülésen minden előterjesztés megkapta a jelenlévők mindegyikének támogatását. Kommandó harcol az illegális lerakók ellen PAKS Hulladék-kommandó jött létre tegnap az ÖKO Munkacsoport Alapítvány kezdeményezésére, intézmények és civil szervezetek részvételével. Jantnerné Oláh Ilona, a munkacsoport vezetője beszámolt róla, hogy nyíregyházi mintára hozták létre ezt a szervezetet, amelynek célja az illegális hulladéklerakók felszámolása. Mint mondta, a hulladékkezelésre vonatkozó szabályok változása az ezért fizetendő lakossági tarifák emelkedését eredményezi. Ha többet kell fizetni, várhatóan többen igyekeznek majd kibújni a kötelezettségük alól, és szabadulnak meg szemetüktől a természetben. Ezt szeretnék megakadályozni, ezért hozták létre a hulladékkommandót. Pakson Jantnerné Oláh Ilona szerint még jó a helyzet, de a város határában már sok a kidobott szemét, ami azon túl, hogy bántja a jó érzésű emberek szemét, ártalmas a környezetre és az egészségre. A kommandóhoz az önkormányzat, rendőrség, polgárőrség, mezőőri szolgálat és több civil szervezet mellett csatlakozott a DC Dunakom Kft., amely a hulladékkezelésért felel. A következő találkozón, decemberben, a jogszabályokkal ismerkednek a tagok. Erre azért van szükség, hogy minden esetben törvényesen járjanak el - mondta a munkacsoport vezetője. ■ T. V. Ezüstöt ért a szép, egységes tánc és viselet németkér Minden eddiginél jobban szerepelt az Országos Német Nemzetiségi Néptánc Fesztiválon a németkéri nemzetiségi együttes. Hermann Emil művészeti vezető elmondta, hogy az immár hatodik alkalommal megrendezett seregszemlén ők harmadszor vettek részt, és ezüst minősítést kaptak. A zsűri az értékelésnél kiemelte az egységes koreográfiát, a fegyelmezett előadást és a sok embert felvonultató, szép színpadi képet, illetve a pontos és egységes viseletét - számolt be sikeres bemutatkozásukról az együttes vezetője. Elmondta továbbá, hogy több fesztiválon és versenyen szerepeltek már hasonló sikerrel. ■ A. E. Jó és eredményes munka indokolja a kinevezést Népi kultúrát, táncot tanulhatnak a gyerekek Petra fejére került a korona verseny A szépséges királynő az ESZI-ben tanul PAKS Új művészeti műhely indul azzal a céllal, hogy az eredeti archaikus népi kultúra megőrzését segítse. Iker Józsefné néptánctanár országszerte hatszáz fiatalt tanít. Mivel Pakson lakik, szeretné, ha az itt élő gyerekek is lehetőséget kapnának arra, hogy egy olyan együttesben táncoljanak, amely rendszeresen színpadra lép. A gyerekek nemcsak táncolni tanulnak majd, hanem jártasságot szereznek folklórismeretben, viselettörténetben, néprajzi és kinetográfiai ismeretre tehetnek szert, elsajátíthatják a Berczik-technikát. A Tehetség Táncművészeti Műhelyben tánc- művészeti főiskolát végzett tanárok és a dunaújvárosi táncszínház művészei tanítanak majd, bázisa a városi művelődési központ lesz. Itt tartanak válogatót november 24-én 16 órakor. Olyan 6 és 12 év közötti gyerekeket várnak előképzettséggel vagy anélkül, akik jó mozgásúak, van rit- musérzékük, hallásuk. Iker Józsefné harminc éve foglalkozik néptánccal. Együttesei szép sikereket érnek el országszerte. Mint mondta, azt szeretné, ha a most alakuló paksi együttes is megjelenne az országos szakmai palettán. A művészeti műhely segíti a magyar paraszti kultúra továbbörökítését, és a tervek szerint évente legalább tucatnyi fellépési lehetőséget kínál a gyerekeknek. ■ V. T. Királynők születtek a hétvégén Pakson. Három lány fejére került korona a szépségversenyeken. Lapunk hasábjain mindhármukat bemutatjuk. Elsőként Prancz Petrát, aki nagy reményekkel indult a Nemzetközi Alpok Adria Szépségverseny első ízben megrendezett Tolna megyei döntőjén. Nem kellett csalódnia, megnyerte a fordulót, és ott lesz az országos döntőn. A 18 esztendős paksi lány több szépségversenyen letette már névjegyét. Először a Szexi vagy nem szexi? című televíziós műsorban hallhattunk róla, ezt a Csillagfény Parádén aratott tavalyi győzelem követte, majd idén nyáron a Sió Miss Balaton Prancz Petra szépségversenyen való részvétel. A18 esztendős 170 centi magas szépség focizni, röplabdáz- ni és futni szeret. Imádja a szép ruhákat és a fotózás, modell- kedés velejáróit. Az Energetikai Szakközépiskolában koptatja az iskolapadot, menedzser asszisztens szakon tanul. Mellette szívesen vállal hostess- vagy mo- dellmunkát. Petra elárulta, az Alpok Adria szép élményt jelentett számára. Sok szép lány volt, de rosszindulat, furkálódás nem. Neki különösen élvezetes volt a mostani verseny, mert kedvese, Lichosyt Róbert is nevezett. - Nagy önbizalmat, biztonságérzetet adott, hogy ott volt - mondta. ■ Vida T. t > i 4