Tolnai Népújság, 2008. szeptember (19. évfolyam, 204-229. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság 2008-09-07 / 36. szám

2008. SZEPTEMBER 7., VASÁRNAP 17 SZTORI tolerancia Némelyek szerint azt jelenti: ők zavarhatnak másokat, akik ezt kötelesek eltűrni Jog a csendhez, vagy jog a zajhoz? A buli zajjal jár. Fiatalkorom­ban évente kettőt rendeztem. Negyven négyzetméteres lakás­ban, papírvékony falak közt, ko­ra estétől a másnapi macska­jajig. Némelykor minden négy­zetcentimétert elleptek a vendé­gek, akik az idő és a pia előre­haladtával egyre vérmesebbek és hangosabbak lettek. Elő­vigyázatos voltam: előzőleg szóltam az összes szomszéd­nak, hogy bocsika, nálam más­nap éjjel lesz egy kis zenebona. A bácsik és nénik ilyenkor mind jóindulatúan bólogattak: semmi vész, csináljuk csak. Egyetlenegyszer felejtettem el szólni. A máskor oly türelmes szomszédok kopogtak, zörög­tek, verték a falat. Sőt volt, aki becsöngetett, legyünk egy kicsit halkabban, ő aludni akar. Éjsza­ka két óra volt. És én akkor elő­ször belegondoltam: nem lehe­büntesse. Nem. A lényeg: ez a város - így a híres filmes - nem szereti a fiatalokat. Miért? Az öregeket talán sze­reti? Akik úgy vannak beállít­va, mint gonosz hárpiák, csak mert éjszakánként szeretné­nek pihenni? Akiknek nem ad­ják át a helyet a zsúfolt buszon- villamoson, és akiket fellöknek az utcán? Akik némelyikének olyan alacsony a nyugdíja, hogy a parizert zugeszik a sar­ki áruházban? Igaz, a fiatalokat meg azzal riogatják: nekik még az a pici pénzecske sem jut majd havonta. Úgy tűnik, ez a város nem szereti sem az öregeket, sem a fiatalokat. Sőt az ország sem. Van viszont egy tanácstalan em­berhalmaz, amely még a tole­ranciát is úgy értelmezi: az azt jelenti, hogy neki joga van za­varni másokat. ■ Rados Virág tett nekik valami kellemes egész éjjel száraz szemmel me­redni a sötétbe, és várni, mikor ül el a ricsaj. Most áll a bál a Kultiplex, a pesti ifjak és lélekben ifjak ked­velt szórakozóhelyének lebon­tása miatt. A tévében láttam ró­la egy beszámolót: a riporter a járda két oldalára állította a Kultiplex-pártot és az ellenzé­ket. Utóbbi két idős, egyszerű asszony volt. Elpanaszolták, hogy a szórakozóhellyel szem­ben volt az ablakuk, évszámra hallgatták az éjjeli randalíro- zást, taxiajtó-csapkodást, részeg káromkodást. Sőt az odavizelők után takaríthatták a kapu- aljukat I Aztán kontra nyilatkozóként | jött a csúcsértélmiségi fi Imrén- 1 dező-operatőr, aki ugyanabban | a házban lakik. Szerinte az * * egész zajongásügy pusztán mo- Van, akinek jó szórakozás, másoknak zavaró ricsaj egy éjszakai buli dern városi legenda. Bezzeg amikor ő sráckorában ugyanitt rúgta a labdát, akkor nem volt baj. Csak azt felejti el, hogy sö­tétben minden labda fekete, szó­val éjszaka biztosan nem rúgta, így olyankor nem is ordítozott a hölgyek ablaka alatt, ja, és igaz, ő sem fiatal, de a felesége annál inkább. A szőke asszonyka felettébb sajnálkozott, hogy sze­gény pesti ifjoncokat megint megfosztotta egy jó helytől a csúnya önkormányzat. Az szóba sem került, hogy az egykori tulaj talán kihúzhatta volna a baj méregfogát, ha a be­járat elé biztonsági őröket állít, akik elejét vehették volna a ri­csajnak. Az sem hangzott el, hogy a magyar jogszabályok szerint aki másokat indokolaüa- nul zajjal zavar, csendháborí- tást követ el, és még rendőr is hívható hozzá, hogy jól meg­ORSZÁGOS APRÓHIRDETÉSEK ________INGATLAN________ AB ALIGETEN, barlanghoz közel 600 nm-es építési telek eladó, 1200 Ft/nm. 70/328-0057, e-mail: scheffermagdi@gmail.com — ■ - *34573* AKÁCERDŐT, tanyahelyet keresek.30/366-0917 •24527* 8 BALATONSZENTGYÖRGYÖN 90 nm-es, teljesen felújított családi ház eladó. Keszthely 12, Hévíz 17 km. 7,5 M Ft. 20/228-3822 *24380* KISKUNHALASON a Vasút utcában első emeleti, 1,5 szobás,48 m2-es, konvektoros lakás eladó. 30/300-5654,20/436-8015 *24560* MISKOLC belvárosában 2 szoba összkomfortos, 55 nm-es, jó állapotban lévő, erkélyes, napos, csendes, II. emeleti, Szinva patakra néző, azon­nal beköltözhető öröklakás tulajdonostól eladó a Hadirokkantak útján, három emeletes lakótele­pi házban 12 lakóval. Ár: 8 millió forint. Közvetí­tők kíméljenek. Tel.: 06 209 445 253 •24544* TÁZLÁR0N igényesen felújított összkomfortos, bútorozott családi ház, dupla garázzsal, klímák­kal, melléképületekkel, azonnal beköltözhetően eladó. 20 M R. 30/6528-464 •24607* 8 VÁLLALKOZÓK, befektetők figyelem! Reális áron eladók az ország különböző részein belterületi-kül­területi ingatlanok. Tanya, szántó, gyep, legelő, ná­das, szőlő, erdő, amely alkalmas fakitermelésre, vadászatra, üdülőnek, halastónak, kúriának, bá­nyaterületnek, ipari üzemnek, építési teleknek. Hív­jon, válasszon magának megfelelőt! 70/574-61-03 *24581* BÉRLEMÉNY NAGY létszámú sertéstelepet bérelnénk Tolna megyében vagy vonzáskörzetében. 70/240-8775 *24554* JÁRMŰ AUDI A6 Quattro V6 2.5 TDI180 LE 2002. új mo­dell ezüst sedan dupla klíma sok extra, szervizkönyvvel 3,27 M Ft hitelre is háztól eladó. 30/9381-306 — *24617* RAT Ducato 2.5 dízel 1994. évj. magyarországi körablakos, 9 üléses (6 szem. tgk) mikrobusz 1290 E Ft eladó. 30/9381-306 •24617* FORD platós, 6 szem. 2000. évj. eladó. 30/219- 6867 *24620* ■ FORD transitokat vásárolnánk 2000-es év­járattól, 9 személyeset, készpénzért! Tel.: 30/746-7347 •24582* MAZDA platós újszerű állapotban eladó. 30/219- 6867 •24620* MERCEDES Vito 111 CDI 2005.évj. 111 LE 3 szem. sárga sok extrával eladó. 30/3499-854 *24621* ■ MERCEDES Vitokat 112-est vásárolnánk, 2000-es évjárattól, 9 személyeset, készpénzért! 1:30/746-7347 •24585* PEUGEOT 607 2.0 HDI 2004. évj. klímás, extrás eladó. Autót beszámítok. 20/9603-007-- *24616* ■ VOLKSWAGEN T-4-est és T-5-öst vásárolnánk, 1999-es évjárattól, 9 személyeset, készpénzért! T.: 30/746-7347 *24584* VW PASSAT 1.9 TDI 90 LE limuzin klímás, extrás eladó. 20/9603-007 •24616* VW POLO 3 db, 2003-as VW Bora 1.6 B, Renault Megane 1.6 B ‘97-es eladók. 3Q/740-1098 *24598* VW TRANSPORTER 2000. évj. 1.9 TD dízel 9 szem. mikrobusz metálzöld új modell kitűnő 2,895 M Ft, hitel megoldható. 30/9381-306 •24617* 1983-AS Subaru 700-as, forgalomból ideiglene­sen kivont, felújításra szoruló zöld színű autó pa­pírokkal eladó. I.ár: 100 E Ft. 70/328-0057, scheffermagdi@gmail.com •24573* GÉPEK BÁLABONTÓ aprító eladó. 30/3302-765 CASE IH MX 120. vagy 135. traktort vennék. 20/5518-983 *24610* DIGÉP felújított lemezolló eladó 2500/16. Hét vé­gén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu 20/972-6425 •24627* EGYSOROS silózó, 3 m. vetögép, 4-es váltva' for­gós eke, Cabridzs henger. 20/3934-567. •24623* ELADÓ: híddaruk 1-3,2-5-8-10-20 tonnásak. Hét­végén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu 06-20/972-6425 •24627* ELADÓ: PÉT flakonfúvógép 35 báros, 110 köbmé- ter/h telj. kompresszorai: 130 kW-os gázmotoros áramfejlesztő; lemezcsévélö és egyengető Schuler; lemezhengerítő 250/4; frekvenciavál­tók; excenterprések; szennyvíz prés szalagszűrő; szemcseszóró-revétlenítő; CSN-600-as csigaszi- vattyú-borszivattyú, hidraulikus emelőasztal: 8 tonnás; T0S faipari megmunkáló 8 fejes; 5 köb­méteres légtartály; hidraulikus tápegységek; Numatic vizes csiszoló; 10,3 kW-os FLI 210 D áramfejlesztő; 1,5 tonnás teherbírású lemez­tároló polcok. Hétvégén is non stop nyitva tartás­sal! www.telkesgep.hu , 20/9726-425 •24627* GÁZÜZEMŰ targonca: 3 tonnás, DAEWOO gyárt­mány; Jungheinrich elektromos 1,2 tonnás gya­logtargonca eladó. Hétvégén is non stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu 20/972-6425 *24627* HÁROMFEJES Rába-Werk váltvaforgós eke eladó. 20/5518-983 •24610* HOLDER vízhűtéses 1 hengeres motor, T4K-10 motorblokk főtengellyel eladó. UL: 650x20 kere­kek, 2db eladó. 30/472-98-21 •24609* KUKORICA adapter 4 soros új tip: Claas eladó. Ugyanitt kanalas lánc. 30/424-8606 •24599* MULTICAR 2 szem. billenős eladó. 30/472-98-21------- *24609* TÁ PKEVERŐ darálóval, gyári. 30/3302-765 *24626* MEZŐGAZDASÁG 8 BÉBITÖK eladó TeL: 30/630-1122 •24608* EGY db alig használt napraforgó présgép /Mágocsi/ eladó. 70/363-6901 *24603* HW 80-11-ES pótkocsira keresek szőlőszállító tepsit. I: 06/20/9727-145 *24624* ® LUCERNAMAG, vörösheremag eladó 30/9672072 *22168* « MADÁRRIASZTÓ „műsas" Ára: 15.000 Ft Tel.: 06-30/9467-970 www.madarriaszto.hu •24422* REPCÉT és napraforgót veszek. 20/562-0666 •24595* SAVÁLLÓ tartályok eladók. T.: 30/9250-858 *24625* ÁLLÁST KÍNÁL COMB-, császár-, karajszalagra csontozni és ki­vágni tudó embereket keresünk Németországba és combszalagra németül beszélő helyettes veze­tőt. Érd: 30/693-0856 — ' •• - ••—- *2461«: EGYEDÜLÁLLÓ férfit keresek juhászati állásba. Tel.: 30/341-96-62 *24605* 8 FABERLIC kozmetikumok katalógusbői való ér­tékesítésére munkatársakat keresek. 30-40 %-os jutalék. 30/976-6646 •23025* ■ JÓLRZETŐ bedolgozói munka, leinformálható cégtől 30/846-1819 •24593* S KIVÁLÓ minőségű parfümök First parfumery katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. T: 30/630-7999 *23974* A Novamont Kft. németországi munkahelyre többéves gyakorlattal csőszerelők, minősítéssel rendelkező hegesztők, lakatosok jelentkezését várja. Önéletrajzokat 1184 Budapest, Építő u. 14-re kérjük küldeni. Tel.: 06-1/290-6872 KŐMŰVESEK, segédmunkások és kőmüvesbrigá- dok jelentkezését várom, hosszú távú munka, bér megegyezés szerint. 70/235-5733 *24604* NEMZETKÖZIS TIR-es sofőröket keresek 7,5t és 24t (nem uniós munkára Kecskemét). 30/9-531- 816 *24596* ■ 0RIFLAME kedvelő hölgyek ingyenes belépését várom! 30%jutalék, ajándékok! 70/776-8294 *24559* ■ TÖBBFÉLE otthoni papírmunkát kínálok, vá­laszborítékot kérek. Debreceniné 7608 Pécs, Pf.8. •23937* TÁRSKERESÉS 8 KERESZTÉNY szemléletű országos társközvetí­tő iroda, bárkinek szeretettel. Hit, család, meg­becsülés. 06/76-413-871, 30/439-5839 *24533* 8 RANDISULI! Személyiségközpontú társközvetí­tés. www.randivar.hu 1000 Ft/hótól. 30/475- 7664 •24493* 8 63 ÉVES hölgy intelligens, egzisztenciával ren­delkező úriembert keres, aki kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne élettárs és társtulajdonosként. 30/261-1244 •24629* OKTATÁS 8120 órás akkreditált tanártovábbképzések in­dulnak újra ősztől a Faludi Ferenc Akadémián! Filmtörténet és filmesztétika, médiaismeret, vala­mint komplex drámapedagógia képzésre jelent­kezhetnek az érdeklődők szeptember 30-ig. Rész­vételi díj: 80 000 Ft. www.faludiakademia.hu 06-1/4110825 *24542* UTAZÁS 8AKCIÓ!!! 20 fő feletti csoport esetén 3 éj­szakából kettőt fizet. Harkány 72/480-087 www. arzenalmotel.hu •24298* 8 BELFÖLDI wellness és külföldi luxus üdülési jo­gok akciós áron elaldók! Ha eladná üdülési jogát, hívja irodánkat: 30/460-5855, 1/769-0931 www.udulesijoginfo.net •24456* ■ HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 30/587- 5564 •22976* 8IGAL gyógyfürdőnél szobák, apartmanok ki­adók, vízhez közel. Üdülési csekket elfoga- dok.70/2187823* *23651* 8 KEDVEZMÉNYES élményfürdőzés szálláslehe­tőséggel a Debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpanzio.hu , 06/52/532-104 *24425* ■ SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941- 2649 •23177* 8 ÜDÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015 •22968* ÜDÜLJÖN Zalakaroson. Tel.: 06-30/517-6546 *24606* PÉNZPIAC 8 NAGY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574-6103 *24521* __________ÁLLAT__________ ■ EB-ÖRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektra Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/307-1437, 30/2147677, www.villanypasztorok.hu •23009* 8 HASAS üszők eladók. T: 30/913-6694 *24578* NÉMET fekete fejű Tiúsjuh törzstenyészetből, jer­kebárányok eladók. Legelőkertek tisztántartásá­ra, hobbinak is kiválóan alkalmas, nagyon szép állatok. 30/9434-322 •24583* PÓNIK, Shetland kancák és Apaloosa póni csődö­rök eladók, Kecskemét. T: 30/270-04-86 •24587* TŐKESZELÍD választási welsh-póni csikó eladó. 70/504-3322 *24613* SZOLGÁLTATÁS ANTIBAKTERIAUS KIVITELBEN ISI , A TOILETTE NETT® MEGOLDÁS MINDEN ESETRE! INTEREX KFT. www.interex.hu interex@interex.hu ATALAKITAS NÉLKÜL! KERESSE A FÜRDŐSZOBA SZAKÜZLETEKBEN! ■ ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956 •23226* 8 PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881 •22901* VEGYES CSAPDA eladó, kártékony állatok (patkány, menyét) elfogására alkalmas. 20/448-4588 •23039* CSEPEL motoros aggregátorokat veszek állagától függően. T.: 20/534-5158 •24514* 8 INFRAPANEL eladó. A jövő fűtéstechnológiája a legtakarékosabb elektromos fűtőeszköz. Ismer­je meg. Postai utánvéttel is rendelhető. wWw.nyirinfrapanel.hu 06(20)426-8060 •24555* KARBOROTOKAT vásárolnék, 80.000-300.000 Kcal-ig. Több db-ot, jó állapotban, fóliavázak fűtésére. Tel.: 06-30/9358-708 •24594* KAROS kávégépeket veszek. 1:20/534-5158 *24514* KIÖREGEDETT gyümölcsöst veszek. 30/366-0917 •24592* KÖRBÁLÁS lucerna eladó. T.: 30/2732-351 •24602* KÜLÖNFÉLE rácsos konténerek, fa raklapmagasí­tók, fém alkatrészes alapanyagtároló ládák és do­bozok eladók. Hét végén is non-stop nyitva tar­tással! www.telkesgep.hu 20/972-6425 •24627* MINDENFÉLE kábelhulladékot veszek, elfekvőt is. T.: 70/423-4110 •24514* NAGY teljesítményű hegesztőgépeket, villany- motorokat, trafókat, elfekvő gépeket, pont­hegesztőket veszek. T.: 20/3930-115 *24514* 8 SZŐLŐSGAZDÁK! Automata szőlőprés olcsón eladó! 06/20/514-6151 *24618* 8 VADRIASZTÓ ultrahangos Tel: 06/30/9467-970 www.madarriaszto.hu *24479* 12/70 sörétes Bock vadászfegyver eladó. Ára: 70 E. Ft. Cserélhető 222. vagy 223. golyósra. 70/554-2346, 77/425-818 *24622* ________EGÉSZSÉG________ 8 HÁ ZI ápolásra többfunkciós betegágyak, ápo­lási eszközök harmadáron eladók 70/5376682 *22973* ________GONDOZÁS________ 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozását vállalja. Jelentkezés: Czeglédi Hen­rietta. 70/369-3613,20/313-7309 •24520* ■ BENTLAKÁSOS intézetünkben, egyszerűsített eljárással, az ország egész területéről idős embe­rek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri nagy összegű befizetés nélkül, napidíj ellenében. 1/350-0997,1/350-0999 *24586* VÁLLALKOZÁS ÁTADÓ a Dinamix mozgókép magyarországi mesterfranchise joga. 30/956-9022 •24460* HANGSZER 8 ZONGORA, pianino vétel-eladás, javítás, han­golás, bérbeadás.1/239-7138,20/470-2091 •24480* RUHÁZAT 8 ANGOL originál használt ruha készpénzes el­adásra! 30/618 3005 •24464* 8 ANG0L-H0LLAND-NÉMET használt ruha kis­nagykereskedés! Eredeti bontatlan zsákos ruha már 200-400 Ft/kg-ig. Extra és l.oszt. gyerek-fel­nőtt ruhák: 500-1000 Ft/kg-ig. I. oszt. gyerek-fel­nőtt ruhák: 200 Ft/kg. Német ágynemű, lepedő: 500 Ft/kg. Felnőtt pulóverek 300 Ft/kg! 200 kg feletti vásárláskor árengedmény. Felnőtt dzsekik: 400 Ft/kg. Ingyenes kiszállítás!20/3230212, 70/3167296.E-mail: beastex@globonet.hu Nógrád megye •24449* 8 KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető ára­kon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesse­lényi u. 19. Tel.: 20/962-0553 *22931* 8 KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető árakon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel: 20/962-0553 *22931* 8 HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! 30/413 0147 *24262* KÖNYV ■ ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Telefon: 1/340-3760,1/354-0978, 30/922-0436 *22921* HIRDETMÉNY 8II. OSZT. trapézlemezek és szelemenek hihe­tetlen áron, Dabason most. Tel.: 29/367-618; 70/318-9472 •24423* RENDEZVÉNY 8 ESKÜVŐRE élőzene 20/964-6289 •24266* ZENEKAR! Érd: 20/438-7340 www.formixduo.hu *23485* NÖVÉNY CSAVARPÁLMA eladó! 1,5 m T: 46/397-480 *24619* ELADÓ csavart pálma! Sürgős! 06/46/397-480 *24547* 8 KÁVÉCSERJE kapható! 94/352-552 *24579* _________BÉLYEG_________ 8M AGÁNGYÜJTÓ régi képeslapokat, papírpén­zeket postatiszta bélyeggyűjteményt keres meg­vételre. 1/4057330,1/4094628, 20/5430446 •24522* a 1915-TÖL napjainkig magyar bélyeggyűjtemény olcsón eladó. Jó befektetés! 30/546 1925 .24580* Apróhirdetések felvétele telefonon: 06-1-488-5765 és faxon: 06-1-488-5769

Next

/
Thumbnails
Contents