Tolnai Népújság, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-07 / 184. szám
3 2008. AUGUSZTUS 7., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Alig épít lakást a megye statisztika A hét magyar régió közül a Dél-Dunántúl az utolsó Rég nem látott mélyponton van a lakásépítés: Tolna megyében az első negyedévben tízezer lakosra mindössze egy új lakás jutott Régi idők útjai A TÖRTÉNELEMFORMÁLÓ személyiségek, a híres és véres uralkodók a környezetet is formálták. Országhatárokat mozgattak, hegyeket hordat- tak el, kontinenseket átszelő utakat, vasutakat építtettek. A mélyalapozású, fagyálló római utak némelyike megfelelő burkolóréteggel ellátva ma is szolgálja a közlekedőket. hajdan minden út Rómába vezetett. Augustus császár a nulla kilométernek megfelelő kiindulópontot egy színarany mérföldkővel jelöltette meg. A színesfémlopás akkoriban még nem virágzott, és nem voltak profitorientált felvásárlók. Történelmi időket élünk Magyarországon, legalábbis az útépítések mennyiségét tekintve. Külföldi fővállalkozó viszi a hasznot, magyar melós kezeli a munkagépeket az Alföldön, a főváros körül, a Balatonnál és a Duna mentén. Az M6-os alag- útjainak kivitelezését horvátországi sztrádaépítési tapasztalatokat szerzett osztrák cég végzi. Hazai vállalkozásnak nem voltak olyan referenciái, amelyek alapján pályázhatott volna. Szerencsére. Merthogy beomlott a védmű. voltak már ennél súlyosabb közlekedésépítési balesetek is. A skóciai Tay folyó hídját egy vihar romba döntötte 1879-ben, és az érkező esti lokomotív kétszáz utassal a semmibe rohant. Ilyenkor következik a felelősség megállapítása, ami igazi megnyugvást sosem hoz. A háromszáz éve élt francia mérnök, Bélidor mondta ki először, hogy az építkezési hibákért a vállalkozó és a munkás is felelősségre vonható. a vállalkozók ugyanis nem terveztek kellő körültekintéssel, a munkások pedig sok építőanyagot elloptak és törmelékkel pótolták - az ő idejében. Gyenge kezdés után erős visszaesés. így lehetne jellemezni az elmúlt tizenkét hónap lakásépítési mutatóit a Dél-Dunán- túlon. Szeri Árpád Mindössze 218 lakás épült idén az első negyedévben a régióban a KSH Pécsi Igazgatóságának statisztikai tükre szerint. Ez a szám az egy évvel korábbi időszakhoz képest - az országos 5 százalékos növekedéssel szemben - jelentős csökkenést mutat: idén március végéig kevesebb mint felét tetté ki a tavalyi első három havinak. Az ország hét tervezési-statisztikai régiója közül itt volt a legkedvezőtlenebb a helyzet. A térséget megyénként tekintve megállapítható, hogy a legkevésbé Baranyában esett vissza - 33 százalékkal - a lakásberuházás. Ezzel szemben Somogybán a használatba vett új otthonok száma valamivel több mint egy- harmadára zuhant. A pangó lakásépítési kedvet jelzi, hogy a régió településeinek 90 százalékában egyetlen lakás sem épült az idei esztendő első három hónapjában. Azon városok között, melyekben március végéig nem épült lakás, két megyeszékhely is megtalálható: nevezetesen Kaposvár és Szekszárd. A régión belül a lakásépítések területi különbségeiről a kistérségenként! áttekintés nyújt részletesebb képet. Ebből kitűnik, hogy az idei első negyedévben a tájegység 25 mikrokörzete közül hétben egyetlen új lakást sem vettek használatba. Baranyában Sásd és Sellye, Somogybán Csurgó, Tab és Kadarkút, Tolnában pedig Dombóvár és Szekszárd környéke volt ilyen kistérség. Az egy évvel korábbihoz képest igencsak romlott e téren a helyzet, hiszen a Dél-Dunántúlon akkor még mindössze három ilyen kistérség akadt. A lakások komfortját tekintve a régió három megyéje közül Somogy helyzete a legkedvezőbb. Az épített lakások közműves vízellátottsága itt teljes körű, csatornázottsága pedig a térségen belül a legmagasabb, 86 százalékos volt. A legmostohább körülmények Tolna megyét jellemezték, ahol a csatornázott és a vezetékes gázzal rendelkező új otthonok aránya jóval elmaradt a régió, illetve a másik két megye átlagától. Tolna megyét önmagában értékelve szembetűnő, hogy az első negyedévben továbbra is alacsony volt az építési kedv. Az előző év hasonló időszakához képest mintegy felére zuhant vissza a használatba vett lakások száma, miközben az újonnan kiadott építési engedélyeké harmadával csökkent. A régió egészét, és benne a másik két megyét is hasonló irány jellemezte: Somogybán erőteljesebb, Baranyában mérsékeltebb, de még mindig számottevő visz- szaesést rögzítettek. Tolna megyében tízezer lakosra csak egy elkészült lakás jutott, ami a megyék rangsorában a legalacsonyabb érték volt. Visszatérve a régióhoz, a legfőbb építtető 84 százalékban továbbra is a lakosság. A többi lakás építését vállalkozás finanszírozta értékesítési céllal. Az első három hónapban 61 új építési engedélyt adtak ki a hatóságok. Az első negyedévben tizenegy - hatvan évvel ezelőtt, vagy még régebben épült - lakás szűnt meg, egy kivételével mindegyik avulás miatt. HÍRSÁV Másik társasághoz csatlakozott a falu Medina Kivált a tolnai vízmű társulásból Medina ön- kormányzata. Mint azt Szalai László polgármester elmondta, a testület úgy döntött, hogy másik vízműhöz csatlakozva oldják meg ezentúl a település ivóvízellátását. Ezentúl a Tevel-Zá- vod társuláshoz tartozik a település. Nemcsak Medina távozott a tolnai társulásból, hanem Szedres is, ez a település szintén a tevel-závodi vízmüvet választotta, (vm) A modern művészettel is megismerkednek paks-dunakömlöd Rajztábort rendez a dunakömlődi faluház. Zirczi Judit festő-tanár, Raffai Éva rajztanár és a Leitner Barna vezetésével harminc hét és tizenöt év közötti gyermek a hagyományos képzőművészeti technikákkal és a modern művészettel ismerkedik játékos formában, (vt) Játék a művészet Dunakömlődön Hamarosan kinevezik a művelődési ház vezetőjét tolna-mözs Három jelentkező közül választják majd ki a mözsi művelődési ház új vezetőjét. Eddig Kurz Evelin vezette az intézményt 2004 novemberétől ez év augusztusáig. Most családi okokra hivatkozva kérte áthelyezését a Wosinsky Mór Oktatási Intézménybe, ahol eddig is tanárként dolgozott. A pályázókról a napokban dönt a Bezerédj Pál Szabadidőközpont vezetője, (kp) @ TOVÁBBI hírek: www.teol.hu A116 Lakásépítések a Dél-Dunántúlon co (SOMOGY, VÁLLALKOZÁS: NINCS ADAT) □□ nx 7 '1 in Éri 90 . jééíL uinn 0 1 ■ Somosv OffTf Összes Vállalkozás Saját ■ Mintegy felére zuhant vissza a használatba vett lakások száma. Száz német ágyat kap a megyei kórház partnerség A szülészeten, nőgyógyászaton és a tüdőosztályon cserélnek A mobiltorony díjából futja az új motorra Száz korszerű ágyat kap ajándékba a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza a lud- wigsburgi kórháztól. Az első szállítmány tegnap érkezett, egy negyvenkét ággyal megrakott teherautó gördült be a szülészet udvarára. Horváth István polgár- mester elmondta, az ágyakat Szekszárd testvérvárosának, Bietigheim-Bissingen vezetésének közreműködésével sikerült megszerezni a tolnai delegáció múlt heti, németországi látogatásán. Amennyiben meg kellett volna vásárolniuk a kórházi ágyakat, úgy negyvenmilló forintba került volna a fejlesztés. A ludwigsburgi kórház korszerűsíti az ágyait, és ingyen felajánlotDr. Muth Lajos (jobbról) már megtalálta az új kórházi ágyak helyét ták a szekszárdiaknak. Dr. Puskás Imre, a Tolna megyei közgyűlés elnöke hozzátette, a szállítási költségeket a megye és a város közösen fizeti majd ki. Dr. Muth Lajos, a kórház főigazgatója arról tájékoztatott, évek óta nem kaptak ágyakat, most pedig a szülészet és a nőgyógyászat, valamint a tüdőgyógyászati osztály ágyait cserélik le az újabbakra. Teljesen felszerelt fekvőhelyek ezek, mechanikusan állítható a földtől való magasság, valamint a fej és a láb magassága, továbbá az ágyakhoz jár huzattal bevont matrac is. Kerekekkel ellátott, így nem kell a betegeknek az egyik ágyról a másikra átmenniük, ha vizsgálatra viszik őket. ■ K. P. fadd Új, az eddiginél strapabí- róbb motort szerez be az egyik faddi mezőőr részére az önkormányzat. A faddi képviselő-testület tegnapi ülésén döntöttek arról, hogy egy 125 köbcentis, félmillió forint értékű Yamaha motort lízingel a község. Az eddig használt robogó ugyanis nem bírta a terepen az igénybevételt, gyakran kellett javítani. Az új motorra kétszázezer forintot kell befizetni, a fennmaradó háromszáz- ezret pedig egy éven át lízingben fizetik ki. Ez a díj nagyjából annyi lesz, mint a javításra eddig fizetett összegek. A lecserélendő motort megjavítják, tartalék járműként szolgál majd. A mezőőri szolgálat további két robogója jó állapotban van. Az új jármű beszerzésére egy újonnan befolyó bérleti díjból biztosítanak fedezetet. Az egyik mobiltelefoncég ugyanis átjátszó állomást telepítene Faddon, tekintettel arra, hogy sok panasz volt a szolgáltatásra a környéken. Az antennákat a Rózsa utcában, a víztoronyra szerelik fel, egy másik mobilcég berendezései mellé. Az új állomásért évi nettó 550 ezer forint bérleti díjat kap az önkormányzat, hasonló összeget, mint amit a másik telefontársaság fizet. ■ S. K. ■ Évi félmilliós djj a mobilcégektől.