Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-06 / 27. szám
12 # SZTORI 2008. JULIUS 6., VASÁRNAP miss universe Az lenne a legszebb szülinapi ajándék, ha az első tízbe jutna a magyar szépség a világversenyen Jázmin Vietnamban szeretne kivirágozni Dammak Jázmin nagy vágya, hogy a vietnami Miss Universe világversenyen benne legyen az első tízben. Ez magyar lánynak még nem sikerült. Fábos Erika A Miss Universe világszépségverseny magyar indulója, Dammak Jázmin Vietnamban ünnepelte 24. születésnapját, és azt reméli, hogy ez szerencsét hoz majd neki. A szülinapi tortájánál mindenesetre azt kívánta, hogy jusson be az első tízbe. „Azt hiszem, a győzelem azon is múlik, hogy ki mennyire akar nyerni, illetve hogyan készül fel a versenyre, mennyire hisz magában - mondta Dammak Jázmin. - A szokásos bemutatkozásokon kívül személyes interjúkra is sor kerül. Azaz a talpraesettség is számít, tehát nemcsak szépnek kell lenni, hanem szellemileg, idegileg is jó forma kell. Én voltam már néhány szépségversenyen, ezért bevált módszerem van arra, hogyan kell a legjobb formát éppen a versenyre időzíteni.” Nha Trang városban Jázminnal együtt nyolcvan nemzet legszebb lánya áhítozik a győztesnek járó, drágakövekkel ékesített, színarany koronára, amely értéke 120 ezer dollár, azaz 18 millió forint. A gyönyörű fejdíszt 18 karátos fehér-és sárgaaranyból alkotta meg egy vietnami ékszerészcég. Az értékes fejdíszt kereken 1000 drágakő ékesíti, köztük 555 fehér-és 375 úgynevezett konyakgyémánt. A 2008. év Miss Universe-ének szánt remekmű tervezői hölgyek: Rosalina Tran Lydster és Ms. Dang Thi Kim Lien a világ egységét kívánta szimbolizálni a finoman hajló ívekben gazdag, mégis az erős stabilitás képzetét sugalló ékszer révén. Dammak Jázmin egyébként nem kezdő a szépségiparban. Névjegy DAMMAK JÁZMIN, MÍSS Universe Hungary 1984. június 27-én született Budapesten A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM bölcsészkarára jár magyar- kommunikáció szakra, de érdekli a külső- és belsőépítészet és a filmrendezés is. hobbija a görkorcsolyázás, de nagyon szeret táncolni is, főleg latin estekre jár. Élete első szépségversenyére édesanyja nevezte be 15 éves korában. A sikerek gyorsan jöttek is: 1999-ben ő volt a Miss Cyberspace győztese, majd megnyerte a Miss Hungaryt, és a Miss Mare versenyen is első lett. A tavalyi Miss Balatonon pedig bejutott a döntőbe. Aki bekerül a legjobbak közé a július 14-i döntőn, a kamerák kereszttüzében a világ szeme előtt vonulhat, hiszen az NBC élő adásban közvetíti a jeles eseményt. Magyar lány még sosem nyert ezen a versenyen, és általában az európai szépségek sem szerepelnek túl jól. Európából utoljára 1990-ben a norvég Mona Grudtot koronázták királynővé. A szépségkirálynők rangsorát egyébként az Egyesült t Államok vezeti hét elsőséggel, | aztán Puerto Rico és Venezuela 1 következüt. Egy emlékezetes pillanat. Nagy öröm lenne, ha megismétlődhetne. ORSZÁGOS APROHIRDETESEK INGATLAN AKAC gyérítést keresek. 30/366-0917 8 BACS-KISKUN megyében 2,5 szobás felújított családi ház 2,2 M Ft-ért eladó 30/507-9747--------------------------------------------------------------------------------- '23977' 8CSENGERBEN építési telek eladó. Telefon: 20/427-1575-----------------------:--------------------------------------- *24157* EG ER, Remenyik Zs. u. 3 szintes tházban III. em., nem lakott, Igényesen felújított, 2 szobás lakás harmonikus, csendes zöldövezetben 11,5 M Ftért tulajdonostól eladó, igény szerint berendezve is. Budapesti csere érdekel. 20/444-4624 EGEIT fenyő eladó. 30/366-0917 ELADÓ Csömörön négy lakásos, új építésű társas házban, 145 nm-es lakás. 06/1/215-6732--------------------------------------------------------------------------------- *2 8 KASTÉLY-JELLEGŰ luxusvilla gyógyfürdővárosban eladó! 30/929-9265, www.thermalcastle.com--------------------------------------------------------------------------------- *21039* 8 VÁ LLALKOZÓK, befektetők figyelem! Reális áron eladók az ország különböző részein belterületi-külterületi ingatlanok. Tanya, szántó, gyep, le gelő, nádas, szőlő, erdő, amely alkalmas fakiter melésre, vadászatra, üdülőnek, halastónak, kúriának, bányaterületnek, ipari üzemnek, építési teleknek. Hívjon, válasszon magának megfelelőt! 70/574-6103--------------------------------------------------------------------------------- *2 8 XI I. kér. Istenhegyi úton 47 nm-es, panorámás nagy erkélyes, azonnal beköltözhető lakás eladó Közvetlen vevők telefonáljanak! 30/367-3365-----------------------------:----------------*212 _________JÁRMŰ_________ AU DI 100 2.5 TDI 140 LE 6 seb. limuzin klímás 1992. modell magyarországi háztól eladó. 1195 E Ft Kiskunhalas. 30/9381-306----------------------------------------—:-------------------------------- *21286* 8 FO RD Transitokat vásárolnánk 2000-es évjárattól, 9 személyeset, készpénzért! Tel.: 30/746- 7347--------------------------------------------------------------------------------- *21229* 8 KISBUSZOK bérbe, 9-11 szem. 30/630-1122---------------------------------------------- *24035* MAN TGA 18.460 hidraulikás nyerges 45 mJ billenős pótkocsival eladó. 30/9534-472.--------------------------------------------------------------------------------- *24270* 8 MERCEDES Vitokat 112-est vásárolnánk, 2000-es évjárattól, 9 személyeset, készpénzért! T.: 30/746-7347------------------------------------,-------------------------------------------- *21232* 8 RE NAULT Traficot vagy Opel Vivarokat vásárolnánk, 2002-es évjárattól, 9 személyeset, készpénzért. T.: 30/746-7347--------------------------------------------------------------------------------- *21231* 8 VOLKSWAGEN T-4-est és T-5-öst vásárolnánk, 1999-es évjárattól, 9 személyesek készpénzért! T.: 30/746-7347 _________GEPEK_________ FŰ KASZA, V-tárcsa vontatott, gyűrűs és Cabridzse henger, vetőgép eladó. 20/3934-567--------------------------------------------------------------------------------- *24269* ALTERNÁLÓ kasza 150-es, kis eke.77/422-517--------------------;------------------------------------------------------------ *21273* EL ADÓ: híddaruk: 1-3,2-5-8-10-20 tonnásak. Bakdaruk, ABUS gyártányok, 2 tonnásak. Forgódaruk: 500-250-125 kg teherbírásúak. Hétvégén is non-stop nyitva tartással, www.telkesgep.hu , 20/9726-425---------------—----------------------------------------------------------- *21290* EL ADÓ: 130 kW-os gázmotoros áramfejlesztő; lemezhengerítő: 3000/20; excenterprés: 40 tonnás; szennyvíz prés aalagszürő; szemcseszóró- revétlenítő; CSN-600-as csigaszivattyú-borszi- vattyú, hidraulikus emelőasztalok: 2-8 tonnás: 980000 Ft/db; 35 báros, 110 köbméter/h telj. kompresszor 550000 Ft; T0S faipari megmunkáló 8 fejes; elektromos gyalogtargonca, 5 köbméteres légtartály; takarítógép; hidraulikus tápegységek; 570 kW-os Vismann gázkazán; Numatic vizes csiszoló; 10,3 kW-os FLI210 D áramfejlesztő; 1,5 tonnás teherbírású lemeztároló polcok; rácsos konténerek, különböző méretű PEFÉM alkatrésztároló fémdobozok, fa raklapmagasítók. Az árak nettó árak! Hétvégén is non-stop nyitva tartással! www.telkesgep.hu , 20/972-6425-----------------------;---------------------------------------------------------*21290* FO GAS 3 m szántóföldi permetező. 77/422-517-----------------------------------------------------------------------------------*24273* IFA L60 szerelvény eladó. 20/3934-567.--------------------------------------------------------------------------------- *21294* IPARI varrógépek olcsón eladók. 30/9439-276---------------------------------------------- *21212* MANÍT0U eladó. 30/9534-472.--------------------------------------------------------------:----------------- <24270* MF-7 0 és MAG fűkaszák eladók. 70/368-9719.--------------------------------------------------------------------------------- *21271* MTZ-RE KHR homlokrakodó eladó. 30/3700-207----------------------------------------------------------------------------------*21285* SZIPPANTÓ DETK-205 eladó. 30/3302-765.-----------------------------------------------------------------------------------*24291* TÁPKEVERŐ darálóval, ipari. 30/3302-765.------,-------------------------------------------------------------------------- *24291* TA RGONCÁK eladók, gázüzemű, 2-3 tonna teherbírású, Daewoo gyártmány, jó állapot. Hétvégén is non-stop nyitva tartással! 20/972-6425, www.telkesgep.hu-----------------------------------------------------------------------------------*21290* TEJHŰTŐK eladók. 30/3302-765.--------------------------------------------------------------------------------- *24291* UNIMIX kiosztó kocsi eladó. 30/9534-472. MEZOGAZDASAG LUCERNÁT vennék. 20/3934-567.---------------------------------------:----- *24294* 8 M ADÁRRIASZTÓ „műsas” Ára: 15 000 Ft Tel.: 06-30/9467-970, www.madarriaszto.hu---------------------------------------------- *23975* REPCÉT nagy tételben vennék. 30/619-1509.---------------------------------------------------------------------------------------------- *24270* ÁL LÁST KÍNÁL 8 FABERLIC kozmetikumok katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. 30-40%-os jutalék. 30/976-6646 8 JÖVEDELMEZŐ kiegészítő tevékenységet kínálunk! Jelentkezni SMS-ben névvel, címmel: 30/846-1819--------------------------------------------------------------------------------- *24265* 8 KIVÁLÓ minőségű parfümök First parfumery katalógusból való értékesítésére munkatársakat keresek. T.: 30/630-7999 TÁRSKERESÉS 8 KÜLFÖLDI munkák nyelvtudás nélkül is, otthoni bedolgozások! Costa B. Kft. Telefon: 30/502-1719 *21098* 8 TÖBBFELE otthoni papírmunkát kínálok, válasz- borítékot kérek. Debreceniné 7608 Pécs, Pf. 8.---------------------------------------------------------------------------------.23937. Építőipari Kft. budapesti munkahelyre kőműves jelentkezését várja. Önéletrajzokat az 1184 Budapest Építő u. 14. címre kérjük küldeni. TeL: 06-1/290-6872 8 KERESZTÉNY szemléletű országos társközvetítő iroda, bárkinek szeretettel. Hit, család, megbecsülés. 06/76-413-871, 30/439-5839---------------------------------------;------ *24218* 8 63 ÉVES hölgy olyan intelligens, egzisztenciával rendelkező, romantikus úriembert keres, aki kölcsönös szimpátia esetén dunakanyari házamba költözne élettárs és társtulajdonosként. 30/261-1244 OKTATÁS 8 ANGOL-NEMET szakos (külön is) ált. iskolai tanárt keres az Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola 2008. aug. 25-től. Cím: 1183 Bp., Gyöngyvirág u. 41. E-mail: iskola@sztlorinc.hu T.: 1/290- 6369,1/291-4414--------------------------------------------- .24215* 8 SL ÁGERÉNEKOKTATÁS! Lemezkészítés! Telefon: 20/964-6289 UTAZAS 8 BALAT0NB0GLÁR kertváros részében igényesen berendezett családi ház 06.20-08.30-ig 6-7 fő részére kiadó. 1500-2000 Ft/fő/nap. Érd.: 70/942-9487------------:--------------------------------- *24165* 8 BA LAT0NB0GLÁR0N, Igái gyógyfürdőnél, Kaposváron szobák, apartmanok kiadók, vízhez közel. Üdülési csekket elfogadok. 70/218-7823---------------------------------------------------------------------------------.23651. 8 BALATONGYÖRÖKI üdülőház kiad 2-3-4 ágyas, teraszos szobákat fürdőszobával, 2800 Ft/fő/éj idegenforgalmi adóval. Reggeli lehetőség! Érd.: 83/346-329------------------------------------------■--- *21242* BA LATONNÁL, Gyenesdiás partközeli apartmanok kiadók. Érd.: 20/5922-225--------------------------,-------------i---- *24162* 8 BE LFÖLD! wellness és külföldi luxus üdülési jogok akciós áron eladók! Ha eladná üdülési jogát, hívja irodánkat: 30/460-5855,1/769-0931 Töltsön el néhány napot Debrecenben, a Hotel Lycium****-ban! Nyári akciós csomagajánlatunk élményfürdő-belépővel, félpanzióval 35.900 Ft/2 éj Foglaljon mosi, és további 10% kedvezményt adunk a fenti csomagárunkból. Részletek: www.hotellycium.hu Belföldi üdülési csekket elfogadunk. sSHOTEL LYcfŰM DEBRECEN H-4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3. Telefon: 52/506 600 Fax: 52/506 601 E-mail: sales&hoteliycium.hu www.hotellvcium.hu VARJA ÖNÖKET az üdülés, a pihenés, a szórakozás csodás élménye BIBIONÉBAN a kékfő Adria selymesen homokos tengerpartján. Nagyszerű villák, apartmanok. most 20% árengedménnyel a Sabina Utazási Irodánál. Közvetlen kapcsolat. Ingyen katalógus, szállásfoglalás: Szondi Gabriella gabriella@agenzlasablna.lt Tel.1 0039-331/765-5816, 9-13 óráig ■fel.: 0039-347/888-6959 8 CSOPORTOKNAK szálláslehetőség, Harkány. 72/480-087, www.arzenalmotel.hu-----------------------------------------------------------------------------------*23589* EGERTŐL 4 km-re Osloroson jól felszerelt apartman bográcsozási és parkolási lehetőséggel kiadó. T.: 20/364-7409-------- *24275* GY ULAI magánszálláshelyek: 1500 Ft/fő/éj-től. Tel.: 30/437-8900, www.herbacio.hu---------------------------------------------- *24038* * HÉVÍZ, apartman kiadó 1500/fő. 30/587-5564--------------------------------------------------------------------------------- *22976* ALLAT VÁLLALKOZÁS ANGOL buldog kiskutyák eladók. 30/239-8627 — *21278* ANYABIRKÁK és toklyók eladók. Kisbálás szalmacsere érdekel. 20/3934-567.--------------------------------------------- *21294* BE AGLE kiskutyák eladók. 30/239-86-27----------------r--------------------------- *21278* 8DR ÓTSZÖRÜ foxterrier kiskutyák eladók. 30/916-4369, 75/333-050---------------------------------------------*24253* 8 OR ÓTSZÖRŰ németvizsla kölykök aktívan vadászó szülőktől, törzskönywel eladók. 30/2168-911-------------"-----------------------------------------------------------*24191* SE B-ŐRÖK, villanypásztorok, kártevőriasztók utánvétellel is. Elektro Start Szaküzlet: 8181 Berhida, Szabadság tér 5. 30/307-1437, 30/214-7677, www.viilanypasztorok.hu JUH- és bárányfelvásárfókat keresek! Telefon: 20/371-2403 *21268* HORVÁTORSZÁGI nyaralás! www.horvatorszagi- nyaralas.hu , 30/600-4293 8 J0CÓ Panzió Nyíregyháza, Hunyadi út 49., zuhanyzós, kábel-tv-s szobák hűtőszekrénynyel, zárt parkolás, yolíd árak. Várjuk kedves vendégeinket! 06-42/411-297, 30/367- 2898, nyitva: 0-24 *23275* 8 KEDVEZMÉNYES élményfürdőzés szálláslehetőséggel a Debreceni Nagyerdőn! Nádix Panzió, www.nadixpahzio.hu , 06/52/532-104--------------------------------------------------------------------------------- *21011* 8 PIHENJEN Komárom-Esztergom megye legnyugatibb csücskén található faluban. Bana pihenésre nagyon alkalmas, csendes település. 20 km-es körzetben található Győr, Pannonhalma, Komárom, Tata, Bábolna. A település a Duna menti kerékpárút mentén helyezkedik el. Érd.: Hilda panzió 30/391-5846--------------------------------------------------------------------------------- *21217* 8 SZILVÁSVÁRADON szobák kiadók. 70/941-2649--------------------------------------------------------------.----------------- *23177* 8 ÜD ÜLJÖN Gyulán, a gyógyfürdő közelében, a családias Székely Panzióban! 06-66/361-015--------------------------------------------------------------------------------- *22968* 8 ÜDÜLJÖN kellemes környezetben a Balatonnál a Bogiári Kollégiumban. Európai színvonal,magyar árak, gyönyörű park, sportpálya, konditerem, szauna váija Önt! Étkezés légkondicionált étteremben, svédasztalos reggelivel. Elhelyezés 3 és 6 ágyas galériás szobákban. Minden szobában telefon, fürdő, WC van. Üdülési csekket elfogadunk! Érd.: Szabódé Molnár Bernadett, 06/30/937-5250, www.boglarikollegium.hu , dettl@bogbrikollegium.hu--------------------------------------------------------------------------------- *21190* ZALAKAR0S0N jól felszerelt apartmanok kiadók. www.katihaus.info , 06-20/983-6574--------------------------------------------------------------------------------- *23981* ________PÉNZPIAC________ 8 NA GY összegű kárpótlási jegyet magas áron veszek! Hagyatékra várót is. 70/574-6103------------------------------------------------------------------------------- *24220* 8 VÉ GREHAJTÁSOS illetve terhelt ingatlanok kiváltása, jelzáloghitel ingatlanfedezetre BAR- osoknak, nyugdíjasoknak is országos hatáskörrel, vállalkozói hitelek, gyorshitel: 3-5 nap alatt! TeL: 20/215-1504 MT BIKA 3 napos eladó. 20/3676-613-----------;-------------------------------------------------------------------- *21276* MT ÜSZŐK továbbtartásra eladók. Érd.: 06-70/6220-783--------------------------------------------------------------------------------- *24257* SZARVASMARHA állomány 14 db vegyesen eladó. 20/3676-613---------------------------------------------- *24276* 10 DB limuzin bika borjú eladó 30/2732-351---------------------------------------------- *24271* SZOLGÁLTATÁS 8 ABLAKSZIGETELÉS garanciával. 20/374-7956---------- -*23226* 8 KE DVENC festményeiről hü másolatot készítek. www.rozsahegyi.fw.hu , 06-30/934-9154------- ------- — - *21077* 8 KE DVES pécsi és Pécs környékiek! Megnyitottuk kárpit- lakó- és légtértisztító gépkölcsönzőnket, mélytisztító és atkamentesítő funkcióval. Időpontegyeztetés: 30/6888-398,30/6824-688--------------------------------------------------------------------------------- *21279* 8 PORSZÍVÓZSÁK készítése, 20/478-2881------------‘--------------------------------------------------------------------*22901* _________VEGYES_________ BO NTÁSRA mindenféle kocsit veszek. T.: 20/534- 5158---------------------------------------- ----------------------------.24292KA ROS kávégépeket veszek. T.: 20/534-5158------------------------------------- —------------*21292* 8 KR 0K0DIL-STRANDKAJAK0K eladók. 30/916- 4369, 75/333-050 * MEGVÉTELRE keresek vas- és fémhulladékot,díjtalan elszállítás. Kisebb mennyiséget is elszállítunk! Magyar Imre, 30/398-1597 NAGY teljesítményű hegesztőgépeket, villany- motorokat, trafókat, elfekvő gépeket, ponthegesztőket veszek. T.: 20/3930-115----------------------------------------------*21292* EGÉSZSÉG 8 HÁZI ápolásra többfunkciós betegágyak, ápolási eszközök harmadáron eladók, 70/537-6682----------------------------------------------*22973* GONDOZÁS SA BESENYSZÖGI Idősek Otthona családias, szép környezetben, most nyíló egy ágyas, fürdőszobás lakrészeibe várja időskorúak jelentkezését az ország egész területéről. T.: 56/487-075- — --- *21284* 8 A DÁNYI Idősek Otthona időskorúak ellátását és gondozásátvállalja. Jelentkezés: Czeglédi Henrietta. 70/369-3613,20/313-7309-------;------------------------------------*24223* 8 VI DÉKI (Tolna megye, paksi) családias, bentlakásos intézetünkben az ország egész területéről idős emberek ápolását vállaljuk, teljes ellátással, egyszeri, nagyösszegű befizetés nélkül, napidij ellenében. 75/510-486,20/569-5651 CÉGEK adásvétele. 30/6397-405--------------------------------------------------------------------------------- *21288* HASZNÁLJA ki szabadidejét pénzkeresetre. Levélben tájékoztatót küldök, csak küldje el SMS-ben nevét+címét. 30/481-2618,20/560-4622---------------------------------------------------------;---------------------- *24171* KI SKŐRÖS 53. sz. főút mellett 150 mJ-es új építésű exkluzív üzlet eladó: 30/303-2459--------------------------------------------------------------------------------- *21237* _______HANGSZER_______ 8 ZO NGORA, pianínó vétel-eladás, javítás, hangolás, bérbeadás. 1/239-7138,20/470-2091 ________RUHÁZAT________ 8 AN GOL originál használt ruha készpénzes eladásra! 30/618-3005--------------------------------------------------------------------------------- *24222* 8 HASZNÁLT holland és német ruha, kedvező feltételekkel házhoz szállítva is eladó! 30/413-0147 *22965* 8 KISLÁBÚ nők cipőüzlete új, elérhető árakon várja kedves vásárlóit! 1077 Bp., Wesselényi u. 19. Tel,: 20/962-0553 *22931* KÖNYV 8 ANTIKVÁR felvásárlóközpont vásárol régi könyvet, könyvgyűjteményt, azonnali díjtalan kiszállás. Telefon: 1/340-3760, 1/354-0978, 30/922-0436 *22921* HIRDETMÉNY 8II. OSZT. trapézlemezek és szelemenek hihetetlen áron, most. TeL: 29/367-618; 70/318-9472-----------------------------1---------------- *23976* RE NDEZVÉNY 8 ESKÜVŐRE élőzene 20/964-6289 —------------------------------------------------------------------------------*21266* 8 NŐIZENEKAR leköthető!!! 20/964-6289 _________NÖVÉNY_________ 8 FÜGEKAKTUSZ kapható! 94/352-552--------------------------------------------------------------------------------- *21263* _________BÉLYEG_________ 8 MA GÁNGYŰJTŐ régi képeslapokat, papírpénzeket, postatiszta bélyeggyüjteményt keres megvételre. 1/405-7330,1/409-4628,20/543-0446-------------------------'■------------------------------------------------------- *21159* __________JÁTÉK__________ 8 DA RTS célbadobójáték kihelyezés. Telefon: 30/253-3094 Apróhirdetések felvétele telefonon: 06-1-488-5765 és faxon: 06-1-488-5769