Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-06 / 27. szám

2008. JÚLIUS 6., VASÁRNAP MEGYEI SPORT 11 Madaras bajnokként áll rajthoz kerékpár Haiszer Ákos betegeskedik, de ígéri, hogy kihajtja magát a futamon Utolsó tatai edzőmeccsén döntetlent játszott a Paks együttese Madaras Zoltán és Hai­szer Ákos. Közös ben­nük, hogy szekszárdiak, s hogy mindketten a P- Nívó Betonexpress-Cor- ratec 2000 SE színeiben tekernek az Alisca Bau 34. Gemenci Nagydíjon. Madaras országos bajno­ki címmel a tarsolyában pattanhat nyeregbe. Rónai Gábor Madaras Zoltán kirobbanó for­mában várja a Gemenci Nagy­díj csütörtöki rajtját. A 28 éves szekszárdi kerekes nemrég el­ső lett az országos bajnoksá­gon, mégpedig kiválóan hajráz­va utasította maga mögé a me­zőnyt. A másodikként célba érő Kusztor Pétert 21 másodperc­cel verte, Ivanics Gergelyt pe­dig több mint egy perccel előz­te meg. Érthető, hogy bizakod­va várja a nagydíjat még akkor is, ha tavaly csak a 24. helyen végzett.- Nagyon jó formában va­gyok, mégsem érzem azt, hogy esélyes lennék az összetett győ­zelemre - mondta Madaras Zol­tán. - Ha sikerülne egy sza­kaszt megnyernem, már elége­dett lennék. Tavaly nem sok hi­ányzott hozzá, hiszen a máso­dik szakaszon második helyen értem célba. Elsősorban a csa­pat akaratának rendelem alá magam, azért fogok dolgozni, hogy Kusztor Péter, Ivanics Gergely vagy Árvái Attila esé­lyes legyen a végső sikerre. Ne­kem elsősorban az egynapos versenyek fekszenek, Kusz- torék pedig a többnapos teke­réseken érnek el jobb eredmé­nyeket. Kusztí egyébként is az olimpiára készül, így pedig ne­künk kétszeresen is az a felada­tunk, hogy segítsük őt, hogy minél jobb formában és hangu­latban utazhasson Pekingbe. Madaras Zoltán elmondta, egyelőre nincs eldöntve, hogy kit támogat a csapat, a prológ után tisztább lesz a kép. Min­den bizonnyal az lesz a kezde­ményezett, aki az első országúti szakaszon a legelőkelőbb he­lyen végez.- Nagyon kemény lesz a ver­seny, hiszen bombaerős né­Haiszer Ákos (balról) és Madaras Zoltán hazai közönség előtt versenyezhet a csütörtökön kezdődő nagydíjon met, szlovák és osztrák csapa­tok is rajthoz állnak - tette hozzá Madaras. - Kezdetben úgy volt, hogy a szervezők minden országból csak egy- egy csapatot hívnak meg, erre a németek rögvest három egy­séggel érkeznek. Sajnálom, hogy itthon nincs még egy hozzánk hasonló erősségű csapat, egyedül kell felven­nünk a harcot a túlerővel. Nem lesz könnyű, de megpró­báljuk. Madaras bízik benne, hogy Haiszer Ákossal együtt a jól is­mert környéken előnyt élvez­nek majd a többiekkel szem­ben, ráadásul a nézők buzdítá­sa is sokszorosa lesz a megszo­kottnak az „itthoni" szakaszon.- Sokat jelent a közönség mindkettőnknek, biztosan meg­kétszerezi az erőnket - így Ma­daras. - Rajtam lesz a magyar bajnoki trikó, ez még inkább ar­ra inspirál majd, hogy a többnél is többet hozzak ki magamból. Haiszernek még annyira sem sikerült a 2007-es Gemen­ci Nagydíj, mint Madarasnak. A rajt előtt titkos esélyesként emlegetet bringás csak a me­zőny hátsó részében ért be a célba, ami számára is csalódást jelentett. Az idei program JÚLIUS 10., CSÜTÖRTÖK: Pro­log. Delta-Coop Kupa 2 kilo­méteres hegyi időfutam. július ii„ péntek: I. sza­kasz a Skoda Kupáért (Ka- posvár-Szekszárd), össztáv: 171 km. JÚLIUS 12., SZOMBAT: II. sza­kasz az Aldor Kupáért (Szek- szárdSzekszárd), össztáv: 163 km. ZÁRÓFUTAM: Alisca Bau Ku­pa, Pálinkás Csaba emlék- verseny, villanyfényes krité­riumverseny Szekszárdon.- Tavaly jó formában voltam, mégsem jött össze semmi - mondta Haiszer Ákos. - Hogy mi lehetett a gond? Rajtunk vol­tak a trikók, azokat próbáltuk védeni! Kevés sikerrel. Nem jól taktikáztunk, ráadásul engem még egy defekt is hátráltatott abban, hogy az élbolyban zár­jak. A győztestől több mint 40 percet kaptam, ez nagyon sok. Szeretnék javítani, de nem túl jók az előjelek. Van némi egész­ségügyi problémám, a pulzus­számom egyik pillanatról a má­sikra váratlanul felugrik 200 fö­lé, s az összes erőm elszáll. Emi­att képtelen vagyok kiegyensú­lyozott teljesítményre. Van, hogy néhány napig nem jön elő semmi, van, hogy a verseny közben tör rám. Remélem, a Ge- mencen nem lesz gond, és tel­jes erőmmel tudom segíteni a csapatot Haiszer Ákos hasonlóan látja az esélyeket, mint Madaras.- Erős a csapatunk, Kusztor, Cziráki, Ivanics, Cador és Ma­dár is jó formában van, bárme­lyikük nyerhet - tette hozzá Haiszer. - Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen a németek, a szlovákok és a bolgárok is erős csapattal jönnek, nekik ráadá­sul saját nemzetükön belül is lesz segítségük, míg mi ma­gunkra maradunk. Nem ije­dünk meg, szerintem bármire képesek lehetünk. Tavaly a csapatversenyben nagy meglepetésre a Team Cornix végzett az élen, a Dukla Trencín és a szlovák válogatott előtt, a P-Nívó a negyedik hely­re futott be. Paksi FC-Slovan Duslo Sala 3-3 (2-2). A Paksi FC összeállítása, I. félidő: Kovács A- Kriston, Éger, Salamon, Csehi- Heffler, Böde D.- Sipeki, Búzás, Báló- Kiss T. II. félidő: Csoknyai- Vári, Horváth S., Hanák, Szabó J.- Tamási G., Mészáros I.- Pap R., Balaskó, Bohner- Márkus. Vezetőedző: Gellei Imre. A Paksi FC góljait Búzás (11-esből), Éger és Pap R. szerezte. A Paksi FC korábban 3-2-re nyert a Dunajská Streda ellen és 3-1-re verte az NB Il-es Integrál DAC csapatát. Pandur az új igazolás Megvan a Paksi FC idei máso­dik igazolása. Pandur Péter hároméves szerződést írt alá az atomvárosiakkal. A 27 éves védőt a Vasastól csábította el Gellei Imre együttese. Pandur az NB I-ben a Honvéd, az MTK és a Vasas együttesében futbal­lozott.- Azért esett a választásom a Paksi FC-re, mert az élvonal egyik legstabilabb együtteséről van szó. Korábban Molnár Zolival és Horváth Sanyival együtt futballoztam, így nem lesz idegen számomra a közeg. Szeretem a kihívásokat, és hi­szek benne, hogy a Paksi FC sokkal többre hivatott annál, mint amit az elmúlt két évben elért az élvonalban. Hiszem, hogy játékommal hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a Paksi FC stabil középcsapat legyen az új idényben. Éger László jól futballozott TARR-ZERO MHORDOZÁS! kapcsolási díj! belül! Ft;* Az akció 2008. április 1-tól TARR Kft. Az Ön szolgálatában! Tel.: 40/416-000 vagy 1223 www.tarr.hu • info@tarr.hu IBIIÉI j ........... ............ HIR DETÉS . -n nagy ízvadászat Küldjön egy receptet, és nyerje meg egyik fődíjunkat! Önnek csak annyit kell tennie, hogy beküldi legkedvesebb receptjeit, me­lyekből a legjobbak naponta megje­lennek a Tolnai Népújság hasábjain. A megye elismert konyhafőnökeiből álló zsűri kiválasztja a három legjob­bat, melyek beküldőire fantasztikus nyeremények várnak! Mi több, az Önök által beküldött re­cepteket a megye legjobb mestersza­kácsai készítik el, és a kiválasztott re­cepteket január 15-től november 1-jéig mindennap közöljük a Tolnai Népújságban. KÖZKÍVÁNATRA: 2008-BAN ISMÉT INDUL AZ EGÉSZ ÉVEN ÁT TARTÓ RECEPTVERSENY!

Next

/
Thumbnails
Contents