Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-31 / 178. szám
FOTÓK: GOTTVALD KÁROLY 2 PA KS, DUNAFOLDVAR ES TÉRSÉGÉ TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JÚLIUS 31, CSÜTÖRTÖK Kissné Müller Zsuzsanna marad az óvodavezető BATASZÉK További öt évig Kissné Müller Zsuzsanna lesz a bátaszéki városi óvoda vezetője. Erről keddi rendkívüli testületi ülésükön döntöttek a város képviselői. A jelenlegi vezető óvónő volt az egyedüli pályázó, megbízása 2013. július végéig szól. (bk) Pályázatot írnak ki a körjegyzői állásra KAJDACS-KÖLESD-KISTORMÁS Megmarad a Kajdacs- Kölesd-Kistormás körjegyzőség. Erről hétfőn rendkívüli ülésen döntöttek a települések képviselői. Berényi István, Kölesd polgármestere elmondta, hogy a körjegyzői állás betöltésére pályázatot írnak ki, és reményeik szerint az őszt már új jegyzővel kezdhetik, (bk) Hangverseny zárja a kilencedik zenei tábort PÁL fa Tizennégy résztvevője van az idei zenei tábornak. A muzsikusok a régióból és Közép-Magyaror- szágról érkeztek. A tábor, amelyet már kilencedik alkalommal rendez az önkormányzat, ezúttal is koncerttel zárul. A hangversenyt pénteken 18 órakor a református templomban tartják, (vt) Kifizetik az adósságot, és járdákat javítanak várong A működésképtelen önkormányzatok számára fenntartott regionális keretből kétmillió forintot nyert Várong. Ebből egyenlítik ki a szakcsi önkormányzat felé 1,5 millió forintos adósságukat, és a maradékból gazdálkodnak az év hátralévő részében. A TEKI alapból elnyert 580 ezer forintot önerőből kipótolva, mintegy 1, 2 millió forintért javítják ki a faluban járdákat, (gn) TISZTELT OLVASÓINK! A lap előfizetésével, kézbesítésével kapcsolatos kérdésekkel, problémáikkal keressék Paks ügynökségvezetőjét: Stangliczky József _________70/223-47-22________ st angliczkyjozsef@gmail.hu Dobri István: emberi kapcsolatok mennek tönkre a társulások miatt Demény Károly: A szülőkre nem gyakorolunk nyomást Csábítják a szülőt, diákot összetűzés Mindkét falu vezetése az iskoláját próbálja menteni Felszínre tört a hosszú ideje lappangó ellentét, elmérgesedett a viszony az iskola miatt Nagydorog és Sárszentlőrinc között. Mindkét felet - mint mondják - a jó szándék hajtja, iskolájukat mentik, gyerekeiket féltik. Vida Tünde Petíciót intézett Demény Károly, Sárszentlőrinc polgármestere a szomszédos Nagydorog képviselő-testületéhez és Dobri István polgármesterhez. Azt írja, megdöbbenéssel értesült arról, hogy „a nagydorogi Széchenyi Sándor Általános Iskola néhány pedagógusa intellektuális pótcselekvésként náluk házal. - Hazug és aljas, alaptalan rágalmakkal traktálja falunk - kizárólag fehér bőrszínű - lakóit, közelebbről azokat a szülőket, akiknek alsó tagozatos korú gyermekeik vannak” - áll szó szerint a levélben. Demény Károly levelében tiltakozik, mert szerinte valótlanságokat terjesztenek a nagydorogi pedagógusok, úgy mint a sárszentlőrinci iskola megszűnését, osztályok összevonását.- Minden szavamat vállalom - mondta Demény Károly. Hangsúlyozta, a pedagógusok és a képviselő-testület felhatalmazásából és egyetértésével írta a levelet. - Nem haragszom a nagydorogiakra, nem ők a hibásak, hanem azok az ámokfutók, akik ezt a helyzetet teremtették - tette hozzá. Demény Károly és Szűsz Jánosné alpolgármester, tanító kifejtették, Pálfával kiegyensúlyozott a viszony, a két iskola hasonló nagyságrendű, az ottani polgármester humánus, jobban szót tudnak érteni egymással, és a diákoknak is volt alkalmuk ismerkedni már egymással, hiszen korábban is társulásban voltak. Ez motiválta őket abban, hogy Pálfával közösen a simontornyai központú társuláshoz csatlakozzanak. Itt szerintük garantált, hogy nem akarják az alsó tagozatos diákokat elcsábítani. A két faluvezető szerint a szomszéd községnek önmérsékletet kellene tanúsítani, mert 2-3 gyerek hiánya az ő iskolájuk létét nem fenyegeti, Sár- szentlőrincen pedig felső tagozat már nincs, de az alsóhoz ragaszkodnak, s miután kevés a gyerek, nem mindegy, hogy elvi■ Önmérsékletet kellene tanúsítani. A két pedagógus is ellentétes véleményen van szabó J. csabáné, a nagydorogi iskola igazgatója szerint a sárszentlőrinci szülők arról számolnak be, hogy megfélemlítik őket, hogy tartsák helyben a gyerekeket, mert nem kapnak segélyt, munkát - Akadt, akit beírattak hozzánk, egy Í hónap múlva pedig visszacsinálták. szűsz jánosné sárszentlőrinci alpolgármester, tanító szerint a lőrinciekben régóta él a félelem a nagydorogi szívóhatás miatt, amit csak erősített a többször hangoztatott terv, miszerint Nagydorog mik- rotérségi cent- £ rum sze- repre készül. szi-e néhány szülő máshova vagy sem. Szabó J. Csabáné, a nagydorogi iskola igazgatója leszögezte, soha rosszat sem sárszentlőrinci pedagógusról, sem az iskoláról nem mondott. Minden környező településen felkeresik a gyerekeket és szüleiket, hogy ajánlják nekik az iskolát, ami - mint mondja - minden tekintetben a legmegfelelőbb. - Mi csak a gyerekek és az iskola érdekét tartjuk szem előtt. Sárszentlőrincen viszont azt sugallja a faluvezetés, hogy bárhova, csak Nagydorog- ra ne vigyék a diákokat. - mondta az iskolaigazgató. Dobri István polgármester hozzáfűzte, erejükön felül támogatják az iskolát, és tesznek azért, hogy jó körülményeket teremtsenek. A bejáró diákoknak még a bérletet is fizetik. A polgármester rámutatott, a közoktatási szakértő tavasszal végzett vizsgálata után egyértelműen megmondta, a Pálfa-Györköny- Kajdacs körben fekvő hat település közül kettő képes helyben tartani iskoláját, Györköny a német nemzetiségi oktatás miatt még egy ideig, hosszú távon pedig Nagydorog. A paksi Pannónia nem kapta meg a belépési engedélyt PAKS Annak ellenére, hogy az út nagy részén túljutottak, és már csupán kétezer kilométerre vannak a céltól, úgy tűnik, mégsem tudnak eljutni Pekingig a paksi veterán motorosok. Treszl Gábor elmondta, megérkeztek a mongol fővárosba, ahol az a hír fogadta őket, hogy nem kapnak belépési engedélyt járművükre.- Nagyon el vagyunk keseredve, hónapokig próbáltuk intézni, és most mégsem látok semmi esélyt arra, hogy megkapjuk - fogalmazott Gábor. Ennek ellenére tesznek még egy próbát, felkeresik az Ulánbátorban lévő pekingi nagykövetséget az engedély miatt. Ha nem kapják meg, elmennek a T5-ös Pannóniával a kínai határig, és ott vonatra szállnak, mert az olimpián ott akarnak lenni. A két paksi motoros egyébként egy Mongóliában élő magyar vállalkozó vendégszeretetét élvezi. Gábor és Magyar Zoltán több mint egy hónapja indultak el Paksról, hogy veterán motorjuk nyergében elutazzanak az olimpiára. ■ Vida T. Újabb nagydorogi kispolgárokat köszöntöttek nagydorog Újabb hat, közelmúltban született gyermeket köszöntöttek tegnap az egészségházban. Évek óta hagyomány, hogy kispolgárrá fogadják az újszülötteket. Éberling Edit, Farkas Csobánka, Landauer Máté, Mészáros Elizabet Csilla, Tóti Anikó, Lázár Jella Nárcisz és Zsolnai Georgina Annabella Nagydorog legújabb kispolgárai. A már szokásos rend szerint Dobri István polgármester mondott köszöntőt, majd megajándékoztak minden családot. Emléklapot, Nagydorogról szóló könyvet, vásárlási utalványt kaptak. A rendezvényre meghívást kapott a paksi térség vezető védőnője, Molnárné Haholt Zsuzsanna is, aki az anyatejes táplálás előnyeiről és a parlagfűmentesítés fontosságáról tartott előadást A védőnő elmondta, számos településen járt és jár a napokban, hogy ezeket a témákat ismertesse a kismamákkal. Szerdán Du- naszentgyörgyön is tartott tájékoztatást, ma pedig pálfai kismamákkal találkozik. ■ V. T. HIRDETÉS Folyik az állványépítés a Sió-hídnál A sárszentlőrinci átkelő felújítását a Tolna Hidak 2007 Konzorcium végzi, a projektvezető a Hídtechnika Kft. A munka során elbontják a burkolatot, megerősítik, festik az acél- szerkezetet, és új pályalemezt helyeznek a meglévő kereszttartókra. A hídfelújítás a múlt hónapban kezdődött Sárszentlőrincnél, s előreláthatólag szeptemberig tart, addig a Nagydorog felé tartóknak, illetve az onnan érkezőknek kerülőt kell tenniük. Közel kétszáz diák dolgozik az erőműben nyári gyakorlat Több ezer fiatal ismerhette meg itt a szakmája alapjait PAKS Évente 160-180 diák tölti nyári gyakorlatát a paksi atomerőműben. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 25 év alatt körülbelül négyezer-négyezer-ötszáz fiatal ismerhette meg itt szakmája alapjait, mélyíthette el elméletben szerzett tudását. Mittler István, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs főosztályvezetője úgy tájékoztatott, hogy ezzel szeretnének hozzájárulni a térség szakemberutánpótlásának biztosításához.- A Paksi Atomerőmű Zrt.-nél a szakiskolások a tanév ideje alatt, illetve a szakközépiskolásokkal együtt a nyári időszakban összefüggő, akár több hétre Is kiterjedő szakmai gyakorlatot teljesítenek. A felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytató hallgatókat pedig egész évben folyamatosan, a főiskolai-egyetemi kimeneti követelményeknek megfelelő időtartamban, illetve a szakdolgozat elkészítéséhez szükséges konzultációk ideje alatt fogadjuk - fogalmazott a kommunikációs vezető. A szakközépiskolai tanulók nagy része a paksi atomerőmű bázisiskolájából, az Energetikai Szakközépiskola és Kollégiumból érkezik. Mittler István kiemelte, a szakmai gyakorlat biztosítása nemcsak a diákok, hanem az atomerő■ A tanulók nagy része az ESZI- ből érkezik. Mittler István mű számára is fontos lehetőséget jelent: a gyakorlati képzésben részt vevő tehetséges fiatalok egy része tanulmányaik befejezése után szakember-utánpótlásként a társaságnál helyezkedik el. Nyirati Izabella környezettechnikusnak tanul, s először járt nyári gyakorlaton az atomerőműben. A két hét alatt - mint mondta - sok új információra tett szert. Hoós Dávid gépésznek tanul, az is elképzelhető, hogy egyszer majd az atomerőműben szeretne dolgozni, éppen ezért úgy gondolja, nagyon hasznos volt a Karbantartó Gyakorló Központban töltött idő, amely alatt megismerhette a főbb berendezéseket. ■ T. V. *