Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)
2008-07-31 / 178. szám
2008. JÚLIUS 31., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Forintosított iskolások falu- és iskolavezető a társulási tortúrák miatt már régóta nem szeretnék lenni, de most egyszerű, kisgyermekes mezei polgár sem. Emlékszem az iskolába íratás tortúrájára. Azon törtük a fejünket, hogy testnevelés tagozatot, vagy néptáncot válasszunk, angolos osztályba vagy németesbe írassuk a gyereket, Zsolnai-módszerrel tanuljon olvasni, vagy hagyományossal. Sokat gondolkodtunk, de álmatlan éjszakáink nem voltak. Nem így manapság. A mostani anyukáknak, apukáknak nem árt számba venniük, hogy gyerekükkel meg lesz-e a szükséges létszám, mert ha nem, oda a normatíva. Sőt, ha nincs elég gyerek, odalesz a felső tagozat, aztán az egész iskola. Nagy úr a pénz, de sokszor a falvaknak még lehetőségük sincs dönteni, nem tarthatják meg iskolájukat. Ezért aztán elkezdődött a beiskolázási matematika. Asztal fölé hajolnak az illetékesek, és sakkozni kezdenek. A Bencékből, Fannikból létszám lesz, mégpedig normatívát, tovább élést biztosító osztálylétszám. így hát elkezdődik a hadjárat. Kampá- nyolnak a falu- és iskolavezetők. Propagálják iskolájukat, agitálják a szülőket. Közben mutogatnak, vádaskodnak, egymás torkának esnek. na most. ha én kisiskolás szülő lennék, nagyon rosz- szul érezném magam. Ha polgármesterek, iskolaigazgatók ugranak egymásnak, nagyon nagy lehet a tét Most azon túl, hogy töprengenék, mi jó az én csemetémnek, még azon is törhetném a fejem, hogy melyik falut, iskolát taszítom a tönk szélére. S ha én ezt megteszem, az milyen következményekkel lesz magamra, a gyerekemre, a falumra nézve. nahát, én ezért nem szeretnék most általános iskolás gyerek édesanyja lenni. Rendőrjárőr kerékpáron fiatalok Többségük tud beszélni legalább németül vagy angolul Cser Attila főtörzszászlós (balról) és Ambrus Attila főtörzsőrmester Gunarasban, az üdülőterületen járőröznek, jelenlétük biztonságot nyújt A fiatal rendőrök értenek, és meg tudnak szólalni idegen nyelven. Tevékenységüknek köszönhetően csökkent a megyében pihenőkkel szemben elkövetett bűncselekmények száma. Ihárosi Ibolya Havonta legalább egyszer, más szervekkel közös akciót szerveznek a rendőrök az egész országban, így Tolna megyében is az idegenforgalomban leginkább érintett területeken. Idén is külön tervvel készültek a szezonra - mondta el Kis- Csordás Béláné, a dombóvári rendőrkapitányság sajtóreferense. Magyar, angol és német nyelven készült vagyonvédelmi tájékoztatót juttattak el az üdülőkbe és a turisták látogatta nyilvános helyekre. Több éves munka eredménye, hogy az utóbbi két évben nem volt sorozatbetörés, és nem loptak el nagy értékű autót Gunarasból. Tapasztalataik szerint a külföldiek minden problémájukkal a rendőrséghez fordulnak. A jelek szerint a nyugati turisták érzékenyebbek a környezetvédelemre, mert bejelentik, ha például szemét marad a kukák környékén. A rendőrök nem utasítanak el senkit, hanem igyekeznek az illetékesekkel együtt a problémát megoldani. Az üdülők kérésére pár hete helyi rendelet tiltja az este tíz utáni hangoskodást. A rendezvényeket előzetesen be kell jelenteni. A rendőrök meg tudnak szólalni idegen nyelven, s van a tiszthelyetteseknek is német nyelvvizsgája Dombóváron. Az idei első dombori nagyrendezvény ideje alatt nem történt több bűncselekmény, mint máskor. Hága Tamás, a tolnai rendőrőrs parancsnoka közölte, igyekeznek folyamatos jelenlétet biztosítani az üdülőterületen. Idén több volt az állampolgárokat bosszantó, kis értékű lopás, mint tavaly. Azt azonban kiemelte az őrsparancsnok, a jelenlétük is hozzájárulhatott, hogy a nagy nyári forgalom ellenére évek óta nem történt súlyos, úgynevezett diszkóbaleset Domboriban. Az ÁNTSZ-szel, vámosokkal, munkavédelmi felügyelőséggel közös akciót szervezett a szekszárdi rendőrkapitányság Domboriban. A szekszárdi kapitányságon idén két finn házaspár kért segítséget, akikkel angolul tudtak beszélni - mondta dr. Buda Bernadett sajtóreferens. Tamásiban, az üdülőterületen egyetlen bűncselekményről tudnak idén - tájékoztatott dr. Bognár Szilveszter rendőrkapitány. A parkolóban nyitva hagyták egy autó hátsó ablakát. A tolvajnak fel sem kellett törni a kocsit, hogy kilopjon belőle minden értéket. A megyében egyedülálló kezdeményezés a városban a kerékpáros rendőr. Két biciklivel a városközpontban és a fürdő területén különböző időpontokban teljesítenek szolgálatot. Köny- nyebben elérhetőek, és közvetlenül tudnak segítséget nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Tizenkét úgynevezett diáktolmács is dolgozik a fürdő területén az ön- kormányzat alkalmazásában. A németül, angolul, vagy mindkét nyelven beszélő középiskolásokat általában Tamásival és környékével kapcsolatos kérdésekkel keresik fel a külföldiek - mondta dr. Szabó Ágnes, a polgármesteri hivatal tikársági munkatársa. Leginkább azt kérdezik tőlük, mi hol található, hova érdemes elmenni. Harminc év alatt van a rendőrök átlagéletkora harminckét év volt márciusban a rendőrség hivatásos állományának az átlagéletkora - mondta Daubner Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság osztályvezetője. Azóta azonban mintegy harminc frissen végzett rendőr állt szolgálatba. Döntő többségük rendőr szakközépiskolát végzett, húszas éveinek elején járó fiatal tiszthelyettes. Ebből következően harminc év alatt lehet azoknak a rendőröknek az átlagéletkora, akikkel az utcán, közutakon az állampolgárok és a külföldiek kapcsolatba kerülnek. ■ Csökkent a bűncselekmények száma. Hárman ültek a műszaki nélküli motorkerékpáron bonyhád Három fiatalember utazott egy MZ-n, amelynek nem volt műszaki vizsgája. A motort a tulajdonosa vezette, de a jármű még nem volt átíratva, és nem volt jogosítványa sem. A fiatalokra a Tesco áruháznál figyeltek fel a rendőrök, majd Kakasd közelében, a 6-os úton igazoltatták őket. Dr. Marcsek Sándor bonyhádi rendőrkapitány elmondta, mindhármójuk ellen eljárást indított a rendőrség. (ii) Ketten sérültek meg a megye közútjain tegnap DOMBÓVÁR-NAGYSZÉKELY Két baleset történt tegnap megyénk útjain. Dombóvár belterületén, a Radnóti utcában egy 23 éves férfi motorjával figyelmetlenségből az árokba hajtott. A mentők kórházba szállították, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Nagyszékely belterületén egy személy- gépkocsi gázolt el egy gyalogost, aki könnyű sérüléssel megúszta a balesetet, (kp) Ahol felsértették az utat, ott helyre is hozzák hőgyész A szennyvízberuházást kivitelező vállalkozás folyamatosan újítja fel azokat az útszakaszokat, amelyeket a munkálatok során felsértettek. Gyetvai László polgármester elmondta, a renoválást korrekt módon, jó minőségben hajtotta végre a cég. így sok helyen jobb lett az út, mint valaha, és nem jelentett plusz költséget az önkormányzatnak, (hé) Ezt a közt is érintette a felújítás @ TOVÁBBI HÍREK: www.teol.hu Árvízből mentett táncosok Románia A katasztrófa miatt elmaradtak a fellépések M6: már keresik a tolvajokat tévedés Építik az autópályát, de az alagutakat nem (folytatás az 1. oldalról) Bíró Sándorné, a Bonyhádi Székely Kör elnöke elmondta, a romániai fesztivál helyszínétől tíz kilométerre egy erdei táborban volt a szállásuk, ahol a faházak nagy részét elöntötte a víz. Az út több helyen teljesen be-, illetve leszakadt, ezért a katasztrófavédelem segítségével, egy napi váltóruhával a kezünkben hét kilométert gyalogoltak, néhol keskeny, húszcentis padkákon a zuhogó víz felett, szakadó esőben. Autóbuszuk bőröndjeikkel a szállásunkon maradt a hegyen. Egy román busszal indították haza őket, mivel kétséges volt, | hogy a járművük mikor szabadul ki a hegy fogságából. - Útközben Kolozsváron szálltunk meg, ahol másnap délután a magyar busz is utolérte a csoportot, mivel időközben a település vezetőinek és lakóinak óriási erőfeszítése árán sikerült az utakat nagyjából járhatóvá tenni - mesélte az elnök. A kör most gőzerővel készül a hétvégén Bonyhádon megrendezendő 19. Bukovinai Találkozásokra. ■ Hunyadi I. szekszárd Téves sajtóinformációnak nevezte Rakita András, hogy az épülő M6-os beomlott alagútjánál a hatósági tiltás ellenére tovább dolgoznának. Élet- és vagyonvédelmi, valamint kármentési utómunkálatok folynak - hangsúlyozta -, de építésről szó sincs. A Mecsek Construction Group (MCG) főmérnöke elmondta azt is, hogy a pálya egyéb szakaszain továbbra is megfelelő intenzitással folyik a töltések és a hidak építése. A nemrégiben napvilágot látott lopásokkal kapcsolatban kitért arra, hogy szigorítják az ellenőrzéseket mind az építőanyag-, mind az üzemanyagfelhasználás terén, de feljelentést nem kívánnak tenni. Olyan konkrét, bizonyítható visszaélés nem is történt mostanában, amiről a fővállalkozói menedzsment tudomást szerzett. Az alvállalkozóknál persze történhettek visszásságok, ám arra a fővállalkozónak nincs rálátása, és intézkedni se ■ A rendőrség szerint néhány ügyben valószínűleg meglesz a tettes. neki kell. Fuvarozó, földmérő, útépítő kisvállalkozások tucatjai dolgoznak a sztrádán. Rakita András azt is hozzátette, hogy a híradásokban közölt tíz feljelentés nem mostani keletű. Az egész év során történt eny- nyi rendőrségi kivizsgálást igénylő eset, főként üzemanyaggal való visszaélés és feketefuvar: humusz- illetve földszállítás. A szekszárdi rendőrkapitány, Varga Péter is megerősítette: 10- 15 ügy van folyamatban, üzemanyag-, gépalkatrész- és földlopás. Ezek időben és térben is egymástól távol történtek. Egy-kettő már lezárult anélkül, hogy az elkövetőt megtalálták volna. De befejezésükhöz közelednek olyan nyomozások is, melyekben nagy valószínűséggel meglesz a tettes. Az MCG a földtani intézet igazgatójának kedden megjelent közleményére, miszerint sajnálatos módon nem kérték szakvéleményüket az alagutak fúrása előtt, egyelőre nem reagált. ■ W. G. Víz az úr. Mindent vitt, ami az útjába került, utakat és töltéseket rongált meg