Tolnai Népújság, 2008. július (19. évfolyam, 152-178. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-07-27 / 30. szám

4 A HÉT TÉMÁJA 2008. JÚLIUS 27., VASÁRNAP légi úton Taszáron birkák legelnek, Sármelléken viszont a svéd király gépe landol: sikertörténetekről és bukásokról is hallani a vidéki repülőtér-fejlesztések kapcsán. V- Nyíregyháza Mezőkövesd Debrecen ^ Budapest-Ferihegy ^ Mátyásföld v Kunmadaras Szolnak Békéscsaba Kecskemét Kiskunlacháza Siófok-Kiliti Sármellék Kalocsa Pécs-Pogány „Magyarországon a vasúti, a közúti és a légi közlekedési há­lózat is egyközpontú, centrális szerkezetű lett” - mondta la­punknak Veres Lajos, a Hazai Térségfejlesztő Zrt. elnök-vezér­igazgatója. A repülőterek közül Ferihegy fejlesztését az állam támogatta. Sikeresen, mivel Bu­dapest nemzetközileg is jelen­tős légi közlekedési központ lett. „A regionális repülés kér­dése ezzel szemben évtizedek­re lekerült a napirendről” - em­lékeztetett a szakértő. A szovjet hadsereg kivonulá­sa után 12 betonozott repülőtér maradt az országban. Az állam ezeknek a fejlesztéséhez nem járult hozzá, hogy polgári cé­lokra hasznosíthassák. Több kormányzati cikluson keresz­tül eredménytelenül próbálták ezeket értékesíteni, a kilencve­nes évek végén az önkormány­zatok kértek állami segítséget a fejlesztéshez. Jelenleg két repülőtér lehet regionális központ, a nyugati országrészben Sármellék, míg keleten Debrecen” - vélte Veres Lajos. Elég távol vannak Feri­hegytől, és egymástól is mesz- szebb vannak, mint kétszáz ki­lométer. Egy repülőtér hatósu­gara ugyanis legalább száz ki­lométerre terjed ki. Észak-Magyarországon Me­zőkövesden terveznek jelentős beruházásokat ír befektetőkkel. Veres Lajos szerint azonban Kassa jelentős versenytárs. A Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei település légikikötője tu­risztikai szempontból lehet je­lentős a térségben lévő gyógy­fürdők és a Tisza-tó közelsége miatt, de Európában jegyzett re­pülőtér aligha lesz belőle. A déli országrészben Pécsett és Szegeden lehet esélye egy regionális repülőtér működte­Taszár egyelőre a birkáké. Nemsokára pályázatot írhatnak ki a valamikori amerikai bázis polgári hasznosítására, még idén kiderülhet, ki fejleszti tovább a repülőteret. tésének. Ez a- két város, vala­mint Békéscsaba és Nyíregyhá­za önkormányzata aktívan lob­bizik is a fejlesztés érdekében. Pécsnek azonban Eszék, Sze­gednek és Békéscsabának pe­dig Temesvár jelent konkuren­ciát. Temesváron a román kor­mány is támogatja a város fej­lesztéseit, így a település jelen­tős regionális központtá nőtte ki magát. „A fejlesztéseknél döntő té­nyező, hogy az állam mit vállal fel, és a projekt mennyire illesz­kedik a területfejlesztési kon­cepcióba” - hangoztatta a szak­értő. Beruházni a pólusváro­sokban, illetve azok környékén érdemes. Magántőke is befek­tethet, Győrben az Audi-gyár kezdte el fejleszteni a repülőte­ret. Befektetők tárgyalnak je­lenleg a székesfehérvári és a Magyarország legjelentősebb repülőterei FORRÁS: EUROPRESS-GYŰJTÉS - EUROPRESS-GRAFIKA JL Volt jelentősebb szovjet jl katonai repülőterek Nemzetközi jelentőségű repülőtér Regionális repülőterek v*. Nyilvános nemzetközi repülőterek Magyar katonai repülőterek Tervezett fejlesztések taszári repülőterek hasznosítá­sáról is. Nemzetközi szinten azoknak a repülőtereknek van igazi ér­téke, amelyeket többféle közle­kedési eszközzel is el lehet ér­ni. így nagy szerepe van a gyorsforgalmi utak és a vasút­vonalak közelségének is. „A me­netrend szerinti polgári belföl­di repülés valószínűleg nem éled újjá Magyarországon a gyorsforgalmi utak fejlődése miatt” - hangsúlyozta a szakér­tő. Arra azonban egyre na­gyobb üzleti körökben az igény, hogy a kisebb repülőtereken, kisebb gépekkel rugalmasan és gyorsan juthassanak el az or­szág távoli pontjaira. Ami a légi teherszállítást ille­ti, Veres Lajos szerint Magyar- országon is nő ennek fontossá­ga. Elsősorban olyan árut érde­mes szállítani, amelynek kevés a tömege, de nagy értékű. Ilye­nek például a pótalkatrészek, de arra is volt már példa, hogy vasúti síneket szállítottak légi úton. Sármellék: egyedülálló sikertörténet ír-magyar koprodukcióban A SÁRMELLÉKI FlyBalaton évi több mint százezer utassal ma már Magyarország második legforgalmasabb légikikötője. Innen indul golfozni és vadász­ni a svéd és a holland királyi család, legutóbb Michael Schumacher gépe landolt a za­lai kifutópályán. A VIDÉKI REPTEREK történetében egyedülálló sikertörténet 2004- ben kezdődött Az üzemeltetés jogát egy ír és magyar üzletem­berekből álló csoport vásárolta meg, azóta kétmilliárd forintot költöttek a Balatontól tíz kilo­méterre lévő leszállópályára. 2006-ban adták át az utas­terminált, tavaly 2,5 ezer négy­zetméteres cargo terminált és logisztikai központot építettek. „A RYANAIR és a Lufthansa meg­jelenése nagyságrendi változást hozott Sármelléken - mondta Richter Richárd, aFlyBalaton fejlesztési igazgatója. - Azt azonban nem szabad gondolni, hogy repterek üzemeltetői vidé­ken vagy bárhol az utasforga­lomból meg tudnak élni. Mi is éppen ezért léptünk a logisztika és a cargo irányába. " Szabó Vendel, Sármellék polgármeste­re szerint a település egyértel­műen profitált a reptér fejlődé­sével Ötven munkahelyet a re­pülőtér, további százat pedig a FlyBalaton miatt odatelepült vállalkozások jelentenek m F. E. A Ryanairen kívül a Lufthansa odatelepülése hozott sikert Sármelléknek Egyelőre jövő idő a ferihegyi metróvonal az elmúlt időszak fő fejlesz­tése Ferihegyen az 1-es termi­nál műemlék jellegű épületé­nek felújítása volt - tudtuk meg Hardy Mihálytól, a Buda­pest Airport (BA) közkapcsola­ti igazgatójától. A BA jelenlegi nagyszabású fejlesztése a 2-es terminált és környékét érinti. „A program első lépcsőjében mintegy 261 millió euró, azaz 65 milliárd forint értékben fej­lesztjük a repülőteret. Ez az ütem előreláthatólag 2011-ig tart” - tette hozzá. ennek legfontosabb eleme a 2A és 2B közötti átkötő épület­rész lebontása, ennek helyére a repülőtér új induló és érkező csarnokát tervezik. „Fontos a forgalmi előtér építése is, en­nek eredményeként 76 ezer négyzetméter új beton áll majd a parkoló repülőgépek rendel­kezésére" - mondta a szóvivő. az egyelőre csak íróasztal- vázlatokon szereplő gyorsvas- útról Hardy elmondta: jelenleg a főváros és a kormányzat konzultál róla. „Többféle pro­jekt is szerepel a tervekben, ez lehetne gyorsvasát éppúgy, mint a 3-as metró meg­hosszabbítása Kőbánya-Kis­pesttől Kispest és Pestlőrinc beiktatásával a Ferihegyi 1-es és 2-es terminálig” - mondta. „A környező országok repülő­tereivel versenyben állunk" - tette hozzá. A közhiedelemmel ellentétben azonban - és ezt egy nemrégiben elkészült vizs­gálat is alátámasztotta - a Fe­rihegyi repülőtér egyáltalán nem drágább, mint a régió ha­sonló légikikötői. ■ B. V. Taszár még mindig befektetőre vár a taszári repülőtéren állo­másozó katonai alakulat 1950-től Délnyugat-Magyar- ország légterének védelmét látta el, majd 1995-től a boszniai békefenntartók amerikai alakulatainak légibázisa volt 2004-ig. Azóta keresik az 530 hektá­ron elterülő repülőtér 2500 méter hosszú kifutópályájá­nak hasznosítási módját. Az álom egy európai jelent& ségű interkontinentális cargo repülőtér kialakítása, és ezen keresztül a térség gazdasági fejlesztése. A magyar nemzeti Vagyon­kezelő Zrt. piacfelmérő felhí­vást tett közzé a repülőtér ál­lami tulajdonú ingatlanjai­nak komplex hasznosítására tervezett pályázat előkészíté­seként. Ebben szerepel, hogy a kifutópálya 3500 méterre bővíthető, a környező ßldin- gatlanokkal a fejlesztésbe vonható területet 371 hektár­ral lehet növelni. Évi 650 ezer tonna légiáru-kapacitás kiépítése mintegy 25-30 mil­liárd forintba kerülne. kolber István szerint van remény arra, hogy több be­fektető együttesen pályázzon. A Taszárral foglalkozó mi­niszterelnöki megütött el­mondta: egy magyar projekt­cég járműipari fejlesztő és ehhez kapcsolódó kutatás- fejlesztési bázist hozna létre, egy orosz befektető a konti­nensközi utas- és cargo- forgalomra, egy spanyol kon­zorcium pedig a logisztikára, a légi áruszállításra helyez­né a hangsúlyt. A NYÁR VÉGÉN rövidnek szá­mító, 60 napos határidővel, egyfordulós pályázaton hir­detik meg a taszári bázisre­pülőtér ingatlanegyüttesét hasznosításra. A pályázat el­bírálására még az idén sor kerül. ■ T. Z. Többnyire volt szovjet ka­tonai repülőterek tovább­fejlesztésével épülnek vi­déken légikikötők. Egy­más mellett még megél­nének, de a környező or­szágok repterei konku­renciát jelentenek. Éber Sándor VIDÉKI REPTEREK: FELSZÓLLÓÁGON?

Next

/
Thumbnails
Contents