Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-03 / 128. szám

4 HÍRSÁV A Sió partján is nagyon sok az eldobált szemét szekszárd, sióagárd Sze­metet szedtek tegnap dél­előtt a Sió jobb partján a Kö­zép-dunántúli Környezetvé­delmi és Vízügyi Igazgató­ság szekszárdi szakaszmér­nökségének dolgozói. Beke Zsolt, a szakaszmérnökség vezetője elmondta, hogy a 6-os út Sió-hídjától Sióagár- dig tartó partszakaszon ti­zenöt-húsz zsáknyi szemetet gyűjtöttek össze. Különösen a horgászhelyeken találtak rengeteg eldobott hulladé­kot, többek között sörös- és gilisztatartó dobozokat, (sk) Elbúcsúztatták a szürke eminenciást Medina Nyugdíjba vonulása alkalmából elbúcsúztatták Hőger lánost, a medinai pol­gármesteri hivatal irodave­zetőjét, aki 2007-ig, a kör­jegyzőség megalakításáig a község jegyzője volt. Dr. Fá­bián László körjegyző mél­tatásában egy összetartó fa­luközösség szürke eminen­ciásának nevezte Hőger Já­nost. Utódja az irodavezetői poszton dr. Csiki Teréz, (sk) Hőger János Az I. Béla gimnáziummal társul a szedresi iskola SZEDRES, SZEKSZÁRD A Szed- resi általános iskola és az óvoda a jövőben a szekszárdi I. Béla gimnázium és szak- középiskola tagintézménye­ként működik - tudtuk meg Koleszár Mihálytól, Szedres polgármesterétől. Az intéz­ményfenntartó társulás au­gusztus 3-án indul. Az át­szervezés, társulás nyomán három fővel csökken a szed­resi iskola dolgozói létszáma, akik helyére nem vesznek fel új munkatársat, (sk) KORKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. JÚNIUS 3., KEC Pénzt csal ki a gázóracserélő E.ON-álszerelő A wosinskysok nyilaitól... Történelmi témához kapcsolódott a tolnai Wosinsky iskola felső tagozatosainak tegnapi, gyermeknappal összevont diáknapi programja - tudtuk meg Boda Zoltánné tagintézmény-vezetőtől. Az eseményhez kötődő korszak a honfoglalás volt. Ezzel összefüggésben előadást hallgattak, korabeli ruhabemutatót néztek meg a gyerekek. Kipróbálhatták, milyen egy jurta, és megtudhatták, milyen erővel kel kihúzni egy íjat ah­hoz, hogy az, ha félelmet ne is keltsen, de legalább tiszteletet parancsoljon (további képek: www.teol.hu ) Tolnai érzelmű érdekek népszavazás Két kérdést illetően már folyik az aláírásgyűjtés Jelentős véleménykülönb­ség van az esetleges tol­nai népszavazásról a kez­deményezők és a polgár- mester között. Steinbach Zsolt- Ha nem bíznánk benne, hogy si­kerülni fog, el se kezdtük volna - nyüatkozta lapunknak dr. Bencédi Gyula, aki másodmagával több kérdésben is népszavazást kezde­ményezett Tolnán. Az egyik kér­dés a tervezett vízmű-koncessziót érinti: egyetért-e ön azzal, hogy Tolnán a víz- és szennyvízszolgál­tatásban ne legyen üzemeltető-vál­tás? A másik a leendő új egészség­házzal van összefüggésben: egyet- ért-e ön azzal, hogy az orvosi ren­delők a jelenlegi helyükön marad­janak? (Az egészségházba három háziorvosi körzet is átköltözne a mostani helyéről.) A harmadik kérdés arról szólt, hogy a szemét- kezelés és -szállítás kerüljön-e vissza jövőre a Tolnai Kommuná­lis Kft.-hez. (A szolgáltatást ez év elejétől a szekszárdi Alisca Terra Kft. végzi.) Az első két témában már fo­lyik az aláírásgyűjtés. A harma­dikban kétszer volt kezdeménye­zés, a helyi választási iroda veze­tője annak hitelesítését mind­kétszer megtagadta. Hogy ez ügyben fordul-e valaki bíróság­hoz, még nem dőlt el. Dr. Bencédi Gyula, tolnai gyógyszerész elismeri: az egész­ségház létesítése az ő vállalko­zását és a másik két helyi gyógy­- maximálisan a város érde­két szolgálják azok az intézke­dések is, amelyeket most néhá­nyon megkérdőjeleznek - hangsúlyozta dr. Sümegi Zol­tán. A polgármester úgy látja: sokaknak nincs elég informá­ciójuk a döntésekről, emiatt nem értik azok lényegét. Rá­mutatott például, hogy a víz­mű koncesszió egyrészt kény­szerhelyzet, mert a cégbe beke­rült külső tulajdonosok miatt a mostani szerkezetben a tár­saság működésképtelen. Más­részt a koncesszióval több szertárat is hátrányosan érinti. Megítélése szerint ugyanis az, hogy a fővárosi beruházó egy pa­■ A népszavazáshoz har­minc napon belül két­ezer hiteles aláírás kell. tikát hoz létre, amely mellett or­vosi rendelőket alakítanak ki, nem más, mint piacvásárlás, amivel erőfölényt szerez egy kül­százmillió forinthoz jut a vá­ros, amit a település fejleszté­sére, illetve a vízműhálózat karbantartására lehet fordíta­ni. Megítélése szerint a mo­dern egészségház is a lakosság érdekeit szolgálja, ráadásul együtt, egy helyen gazdaságo­sabban is tarthatóak fenn a háziorvosi praxisok. a polgármester felelőtlenség­nek tartja a népszavazási kez­deményezést, amely mögött szerinte politikai erők, illetve a vízművel kapcsolatos üzleti érdekek állnak. ső vállalkozás Tolnán. Ahol egyébként, mutatott rá, nemrég újították fel a központi orvosi rendelőket. A gyógyszerész em­lékeztetett arra, hogy a jelek sze­rint nem csak a helyi patikusok­nak van kifogása az egészség­házzal kapcsolatban. A márciu­si közmeghallgatásra ugyanis néhány nap alatt közel ezer alá­írást gyűjtöttek össze a testületi döntés megváltoztatásáért. Igaz, ez a kezdeményezés a formai előírásoknak nem felelt meg. A szemétszállítással, illetve a vízmű tervezett koncesszióba adásával dr. Bencédi Gyula sze­rint sokaknak az a problémája, hogy míg más települések szá­mára ezek a szolgáltatások nye­reséget és munkahelyeket jelen­tenek, Tolnán a jelek szerint épp ellenkezőleg történik. Kérdésünkre leszögezte: a kez­deményezés mögött nem állnak pártok, a támogatók tolnai érzel­mű, a városhoz kötődő emberek. A népszavazás pedig nem az ön- kormányzat ellen irányul. Ha a város vezetése jó döntéseket ho­zott, akkor az emberek nem fog­nak azok ellen szavazni. Csalók bukkantak fel az E.O Dél-Dunántúli Gázszolgálta Zrt. ellátási területén, így vélh tőeq Tolna megyében is, akik cég munkatársainak adva ki m gukat többszörösen is megkár síthatják az ügyfeleket - tudti meg Varga Ivettől, az E.ON kor munikációs munkatárástól. A csalók a következő módsze alkalmazzák. A magukat E.01 os szerelőnek kiadó személye leszerelték a gyanútlan ügyf mérőóráját azzal az indokká hogy bevizsgálják azt. ígéretű szerint 48 órán belül egy mási szerelőcsapat új mérőórát szer majd fel. Munkájukért 20 OC forintot kértek, és azt a tájéko tatást adták, hogy az összeget < éves elszámoláskor beszámítja a gázszámlába. Tevékenységű dokumentálására kitöltöttek e| formanyomtatványt is, melyet; ügyféllel aláírattak, és le is p csételtek. ■ Az igazi szerelők nem vehetnek át pénzt a lakosságtól. Az E.ON ismételten felhív ügyfelei figyelmét, hogy sei szerelő, sem más munkatársa sem az általuk megbízott kük vállalkozók nem vesznek át a f gyasztási helyén készpénzt, i letve a túlfizetéseket sem téríti vissza személyesen. A be- és k fizetéseket kizárólag folyószár Iáról történő utalással és post; úton kiküldött (a társaság név feltüntető és megfelelő azonos tóval ellátott) csekken bonyolí ja. A hitelesítési mérőcsere ii gyenes, annak költségei az üg feleket nem terhelik, a régi m rő leszerelését követően pedi azonnal felszerelik az új mér órát. Az E.ON minden műnk; társa arcképes, a dolgozó torz számával ellátott, megkülönbö tető arculati elemeket tártaim; zó igazolvánnyal rendelkezi] melyen a dolgozó neve is szer pel. Az E.ON által megbízott vá lalkozók E.ON fejléccel ellátó megbízólevéllel és személyi ig; zolvánnyal igazolják szeméi; azonosságukat. A társaság kéri ügyfeleit, hog legyenek óvatosak, és ne hág ják magukat megtéveszten Amennyiben visszaéléseket t; pasztáinak, kérik, forduljanak területileg illetékes rendőri sze vekhez, valamint jelezzék a ügyfélszolgálatnak (06-40-21 00-22). ■ V. h I A város érdekében döntöttek - állítja a polgármester Készülnek az Eltáncolt szerelemre fiatalok lendületben Ki hogyan viszonyul az eltérő nemzetiségű párokhoz? fácánkert Miképpen viszonyul­nak az egyes nemzetek az olyan szerelmespárokhoz, akiknek tagjai különböző nemzetiséghez taroznak? Ezt mutatja be majd a Danced love - Eltáncolt szerelem című táncjáték, amelyet olasz, lengyel, bolgár és fácánkerti fia­talok adnak elő. A történet rész­leteiről Rikker Anita, a fácánker­ti Forgatós Közhasznú Egyesület elnöke számolt be lapunknak. A Forgatós sikeresen pályázott az Európai Unió Fiatalok Lendület­ben című ifjúsági programjára, több mint 17 ezer eurót nyertek erre a célra. A programot Rikker Anita elképzelései alapján töltik meg tartalommal. Ennek lénye­ge, hogy a fiatalok az egyes nem­A külföldi vendégek és a Forgatós fiataljai a fácánkerti faluház előtt zetek hagyományaira építve megismerjék egymás kultúráját, s ezt a táncjátékban kívánják megjeleníteni. A Forgatós által pályázott prog­ramra Olaszországból, Bulgáriá­ból és Lengyelországból jelentke­zett partnernek egy-egy ifjúsági szervezet Az „Eltáncolt szerelem­projekt” előkészítő találkozója nemrégiben zajlott Tolnán, a Thelena Hotelben, illetve Fácán­kertben, ahol összeállították a táncjáték kerettörténetét A követ­kező találkozó augusztus 13-tól lesz Balatongyörökön. A táncjáté­kot augusztus 19-én, a fácánkerti falunapon, majd 20-án, Faddon adja elő a négy ország összesen hatvan fiatal táncosa. ■ S. K. hirdet: 7630 Pécs, Mohácsi út 16, 06-72/315-821, 06-20/390-8196 perak. zsuzsa@pentz. hu www.pentz.hu NYÍLT nap június 7-8-án 9-15 óráig! A Fellbach utcában. Új lakások az Ön igényeire szabva! Költözzön Ön is a Fellbach utcába! > 1

Next

/
Thumbnails
Contents