Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-03 / 128. szám
2008. JÚNIUS 3., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG KORKÉP 5 Könyveivel a Rákosi-korba repít professzor A biokémia, az orvostudomány és az irodalom egyformán érdekli Együtt ülnek rá a háromlábú Leader-székre a Sárközben Ifjú tudósok sokaságát nevelte Benedeczky István Szegeden. A faddi származású, 76 éves professzor nyugdíjba vonulása óta az irodalomnak szenteli idejét. Wessely Gábor Ha van boldogság a Földön, az az aratás utáni esti fürdés. Ilyen lenyűgözően szép mondatok is találhatók Benedeczky István új kötetében, a Társkeresőkben. A könyv nem irodalmi remekmű, de mindenképp fontos kordokumentum, mely arról számol be, hogy az egyenes, szókimondó, éles eszű faddi parasztfiú hogyan szerzett diplomát és életre szóló társat a zűrös ötvenes években. Meg arról, hogy milyen volt a Rákosi-korban a falusi és a fővárosi élet, és hogy érezte magát az egyetemi DISZ-titkár, aki nyaranta hazajárt aratni, megtapasztalta a beszolgáltatás, a tsz-szervezés nyűgeit, sőt az ávó ténykedését is. Benedeczky István ma már 76 éves, nemzetközi hírű orvosbiológus professzor. Szentendrén él, aktív pályája Pécshez, Budapesthez, Tihanyhoz és Szegedhez kötődött - tudományos kutató és egyetemi tanár volt -, de meghívták vendégprofesszornak Oxfordba, Göttingenbe, Re- gensburgba és az ausztráliai Adelaide-be is. Faddra máig visz- szajár, ott, a falu művelődési házában beszélgetett vele szerdán Gutái István könyvtáros az irodalomról. Mert nemcsak a biológia, a kémia és az orvostudomány áll közel Benedeczky Istvánhoz, hanem az írásművészet is. Már ifjú éveiben vacillált, hogy merre is induljon: orvos legyen, kémikus vagy literátor. Aztán hatvanéves koráig a tudománynak Szülőfalujában, Faddon mutatta be új könyvét az Oxfordot is megjárt orvosbiológus professzor, Benedeczky István szentelte magát, s nyugdíjasként váltott: írni kezdett. Első kötetét 72 évesen adta közre Bűneset nem történt címmel, és most a másodikat, a Társkeresőket. Emellett tudományos és ismeret- terjesztő művek sokaságát publikálta. Neki köszönhetően látott napvilágot Apáti István, a tudós és hazafi életrajza, a Magyar neurobiológusok almanachja és Évtizedekig kutatott, majd nyugdíjba vonulása után kezdett regényeket írni benedeczky István 1955-ben szerzett szakbiológus diplomát az ELTE-n, majd 1959-ben a Pécsi Tudományegyetemen doktorált. Budapestre került 1965 után, és a Semmelweis Ignác Orvostudományi Egyetem tudományos főmunkatársa lett. Pályáját 1975-től a tihanyi kutatóintézetben folytatta, 1982-ben már a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezetője. Közben több külßldi egyetemen volt egy-két hónapig vendég- professzor. 1992-ben ment nyugdíjba, azóta regényeket ír. Felesége is nyugdíjas, két gyerekük és három unokájuk van. az Idegtudományok története című munka. Az élet akkor szép, ha mindenki tudja, hogy mit tesz és miért. Ezt vallja Benedeczky István. Ám a történelmi viharok során Magyarországon egymást érték az olyan időszakok, amikor még a vezetőknek sem volt átgondolt jövőképük. Szétszóródott a nemzet. Külföldi útjai során sok emigránssal találkozott a professzor, akik nagy hasznára lettek volna az országnak, ha itthon kamatoztatják tudásukat. Ő is kint maradhatott volna, ám úgy döntött, hogy hazahozza a szellemi tőkét, és itthon próbál tudományt csinálni. Olyan tudósképzést szervezett Szegeden, aminek híre bejárta a fél világot. Az itthoni megbecsültségnek máig vannak szépséghibái. Benedeczky István legtehetségesebb tanítványa, Somogyi Péter például előbb volt az angol királyi akadémia tagja, mint a magyaré. Egykori növendékei most összefogtak, és kezdeményezésükre az idős professzor várhatóan megkapja a Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb díját, az Eötvös-koszorút. Faddon a Társkeresőket mutatták be. Szemelvényeket olvastak fel a regényből a helyi nyugdíjas érdekszövetség tagjai: Schiffler Györgyné, Bihari Istvánná és Horváth Istvánná. Már készül a szerző következő kötete, Élet a kastélyban címmel. Ebben lengyeli középiskolás éveit eleveníti fel. A főszereplő az egyik tanára, akit B- listára tettek, mert egy fasiszta ország nyelvét, a japánt oktatta. Abban az időben mindenki mindenkit vádolt a súlyos gazdasági bajokkal küzdő országban. Könnyű volt egymásnak ugrasztani a falusiakat és a városiakat, a munkásokat, a parasztokat és az értelmiségieket. Ebből tanulni kellett volna - mondta Benedeczky István mert akármelyik társadalmi réteghez tartozunk, egy nyelvet beszélünk; egy a nemzet. Mi elsősorban magyarok vagyunk. Egy egységes közösség, melynek tagjai a szocializmusban is, a kapitalizmusban is meg kell, hogy találják a közös hangot. Hiszen közös a célunk: a fennmaradás. bogyiszló A bogyiszlói falunapokon mutatták be a Háromlábú szék című fejlesztési modell eredményeit a Sárköz-Dunavöl- gye Leader+ akciócsoporthoz tartozó települések képviselőinek. Ganczer Ferencné, a projekt szervezője lapunknak elmondta: Bogyiszló, Őcsény és Sárpilis csatlakozott a programhoz. A résztvevők minden faluban a „három láb”, azaz az ön- kormányzati, a vállalkozói, illetve a civil szféra képviselői voltak. A cél: közös gondolkodással felvázolni az adott település jövőképét, kidolgozni azokat a projekt-ötleteket, amelyek a kívánatos irányba vihetik a település fejlődését. Ennek elérését alapozta meg a Fekete Katalin által vezetett közösségfejlesztő képzés. Ganczer Ferencné elmondta: kiderült, hogy mindhárom településen hasonló kérdések foglalkoztatják az embereket. Szeretnék szebbé fenni településük képét, hogy az egyben elősegítse a turizmus fejlődését is. A három község olyan kapcsolódási pontokat is talált, mint például a mezőgazdasági termékek azonos módon történő értékesítése. ■ S. K. Megmutatták, ki a legény táncban és lóháton madocsa Lótartó és lószerető emberek összefogásával rendeztek Betyár napot a falu határában, a legelőn. Hirdettek fogathajtó versenyt, is - de mint a szervezők mondták - nem vérre menőt, csak a maguk szórakoztatására vetélkedtek. A támogatóknak köszönhetően nemcsak a versenyzők, hanem a nézők is kaptak egy-egy tányér babgulyást ebédre. Utána csikósbemutatót, népifogatver- senyt rendeztek. Láthatta a közönség a bölcskei ifjabb Tóth Lajos produkcióját is, a huszonegy esztendős fiatalember pusztaötöst hajtott. A helyi néptáncegyüttes is kivette részét a nézők szórakoztatásából, kiskun legényessel mutatkozott be a Betyár napon. ■ V. T. TARCA Soha ne mondd, hogy soha! LENGYEL JÁNOS emondom a mai dumapartit, idegesítenek a csajok - bökte oda barátnőjének Veronika, amikor kilépett a hipermarket ajtaján. Észre sem vette, hogy a biztonsági őr rajta felejtette a szemét, s néhány érthetetlen szófoszlányt is küldött a szemre- való vásárló után. A lány elvi- harzott! Pedig annak idején a főiskolán egy ilyen beszólás nem maradt hatástalan. Ha valaki néhány másodpercnél hosszabban időzött hibátlan alakján, számíthatott legalább egy bátorító, vagy éppen elutasító pillantásra. De hát változnak az idők, s úgy tetszik, csak a lapos csajozós duma maradt.- Már megint mi a bajod? - kérdezte Rita, aki jól ismerte bizalmasát. Érezte, vannak helyzetek, amikor a csend segít. Csak hát a női kíváncsiság nagy úr! - Utálom a pofaviziteket, a bugyuta kis történeteket - fakad ki Nika, aki mindennél kedvesebbnek találta nevének becézett alakját. - Egyáltalán nem érdekel, hogy ki kivel feküdt le egy-két pohár bor után a vállalati bulin, s az sem, hogy mit mondott otthon mit sem sejtő párjának. Egyébként is: nagyobb bűn az, ha valaki egy átmulatott éjszaka után lefekszik alkalmi partnerével, akit többet soha nem lát, mint az, ha valaki ugyan a férjével bújik az ágyba, de mihelyst behunyja a szemét, mást képzel a párnájára? Gondolkodtál már ezen? Hm! V veronikának nincsenek jó napjai. Mostanság igyekszik felszámolni amolyan se veled, se nélküled kapcsolatát. A férfi, aki persze párkapcsolatban él, éveken keresztül áltatta, sokszor hozta kényelmetlen, sőt nem ritkán megalázó helyzetbe, de minden esetben valamilyen úton-módon visszakönyörögte magát. És ahogy az lenni szokott: minden kezdődött elölről, csak hát ennyi újrakezdés után már a folytatás is kiszámítható. Úgy tetszik, nagy igazsága van a régi szólásmondásnak, miszerint felmelegítve csak a káposzta jó. Az újraélesztett szerelem tüze egyre alacsonyabb hőfokon, s egyre rövidebb ideig lobogott. S egy idő után már hiába bókolt, s hiába zsarolt az állhatatos udvarló, a lány rájött: nem szeretik őt, csak használják. Mert hosszú távon nehéz azt elfogadni, ha az ember csak sötétben é$ bujkálva kell, s nyilvánosan nem! A lopott percek és órák, bármilyen kedvesek is, elviselhetetlenek, amikor kiegészülnek az egyedül töltött hétvégékkel és ünnepekkel. Veronika tehát, ha későn is, de rájött arra, amire ilyen helyzetben ma még kevesek: balek lett egy szerelemnek nevezett csapdában. Pedig mennyire hitt benne! Eszébe sem jutott, hogy a házassági bontóperek többsége is úgy kezdődik■ nagy szerelem volt! Pedig tudva tudta: még az őszinte szerelem is a valóságot megszépítő mámor, amelyben a kedves csupa nagyszerű tulajdonságokkal rendelkezik okos, lova- gias, vonzó és persze pótolhatatlanul tökéletes. S amikor oszlani kezd a szerelem köde, akkor derül ki, hogy valóban jól választottunké. Részesei vagyunké a legcsodálatosabb érzésnek, vagy áldozatai egy prédára vadászó cselszövésnek? A kezdet és a vég iszonyatosan közel tud kerülni egymáshoz. Soha többé szerelem!? tapasztalat mindenesetre óvatossá tesz! Nika bizalmatlansága is egészen abszurd helyzetekhez vezetett. Rendszerint kikosarazta azokat, akik igyekeztek őszinte szándékkal a közelébe férkőzni, de több időt adott a csábítóknak, akik csak egy görbe estéhez keresték a szükséges kellékeket. Ebből persze számos kellemetlensége is származott, hiszen nem volt egyszerű elfogadtatni az erősebb nem rámenős képviselőivel, hogy nem minden út vezet az ágyba! sors nem bottal, érzelmekkel ver. Aki eddig ezt nem tudta, megtapasztalhatja! Az ember életében vannak olyan időszakok, amikor szinte minden sikerül. Egymást érik az udvarlók, akár bókversenyt is rendezhetne az önjelölt lovagok között. És persze vannak olyan hetek és hónapok, amikor semmi sem jön össze. Egyszer lent, egyszer fent! S ahogy az lenni szokott, a legváratlanabb pillanatban egyszer csak betoppan a nagy érzés. Először bizserget, majd egyre inkább átjár, aztán csontig hatol. Már nincs menekvés! Egy-egy levél, félve megírt sms, botorkáló betűkből ösz- szetákolt vers, néhány félre nem érhető szó, s máris száguldón zakatol a szív. Miért? S miért ekkor? Senki sem tudja! Ezért soha ne mondd, hogy soha!
