Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-02 / 127. szám
008. JÚNIUS 2., HÉTFŐ GAZDASÁG (többségnek etszene egy övidebb, de nagasabb gyes l megkérdezettek csaknem két- armadának tetszik az a javas- ú, amely átalakítaná a gyes je- mlegi rendszerét - derül ki a ledián felméréséből. A most is yesen lévőknek pedig több lint kétharmada azonnal rábó- ntana a kormány kezdeménye- ésére, amely lerövidítené a gyes s a gyed idejét. Ugyanakkor a álaszadók többsége úgy véli, ez változtatás nem növelné a yermekvállalási kedvet, illetve kisgyerekes anyák munkába llását sem segítené. Pedig a szocialista kormány ivaslatának éppen ez lenne a ílja. A miniszterelnök felesége ibbször közölte: a gyes és a yed zsákutca, hiszen sem a gyeiknek, sem pedig az anyának em jó a három évig tartó be- írtság. Dobrev Klára úgy véli, ogy míg a gyerekek ingersze- §ny környezetben nőnek fel, ad- ig a nők három év kiesés után val nehezebben találnak maiknak munkát. A kormánykörökben hallható terv lényege: három év helyett két év alatt fizetnék ki a gyes teljes összegét. Bár kijelentése vihart kavart, a irmány már elkezdett ötletelni szociális rendszer átalakításán. i indok: gyermekes anyák sóiig maradnak otthon, ezzel a unkaerőpiacra való visszatéré- ik esélye csökken, valamint ;m szerzik meg az elengedhe- tlen képzettséget és tapasztatot sem. Ráadásul a nyugat-eu- pai országok többségéhez ké- ist feltűnően hosszú az az idő- ak, ameddig Magyarországon mogatást kajmak a kisgyerme- is szülők. Éppen ezért az az yik felvetésük, hogy az eddig írom évig járó gyermekgondo- si segélyt két év alatt fizetnék . A terv szerint tehát nem a tá- ogatások összegét csökkente- ik, csupán pénzügytechnikai hozás történne. A Fidesz szerint viszont a korány ezzel a lépésével éppen ar- készül, hogy elvegye a gyest isaládoktól. Selmeczi Gabriel- az ellenzéki párt politikusa érint a kormány eddigi re- ■mjai is mindig arról szóltak, gy pénzt vegyenek ki az em- rek zsebéből, és úgy véli, ez )st sem lesz másképp. ■ / Lakáscsere jelzálog mellett ingatlan Nem akadálya az eladásnak, ha nincs visszafizetve a hitel A lakossági ingatlanügyletek alig harmada zajlik egyszerűen. Többnyire jelzáloggal terhelt lakásokat árulnak, ám a bankok erre is találnak megoldást. A közvélekedéssel ellentétben nem akadálya a lakáscserének, ha az ingatlanunkra felvett hitelt még nem fizettük vissza. Molnár Sándor A lakossági ingatlan-adásvételek alig harmada számít manapság rutinügyletnek - állítják a lapunk által megkérdezett szakértők. Rutinügyletnek azokat a tranzakciókat tartják, ahol sem az ingaüan vevője, sem az eladója nem vesz, vett igénybe hitelt, vagy ahol a vevő kölcsönt vesz ugyan fel, ám az eladó ingatlanja tehermentes. Látható tehát, hogy az ügyletek kétharmada bonyolultnak számít A leggyakoribb eset, hogy az eladó még nem fizette vissza a felvett kölcsönt, ezért az ingatlanját jelzálog terheli. Ilyenkor a lakás elidegenítési tilalom alatt áll, vagyis eladni csak a fennálló hiteltartozás megfizetése után lehet. Ez azonban ma már semminek sem akadálya. Bánfalvi Lászlónak, az OC Hitelcentrum vezetőjének segítségével megvizsgáltuk a lehetőségeket: 1. készpénzes fizetés A legegyszerűbb eset, ha a vevőnek a rendelkezésére áll a teljes vételár. Ilyenkor az adásvételi szerződésben kell rögzíteni, hogy a vételi összeg milyen arányban oszlik meg az eladó és annak bankja között. Fontos tudni, hogy az eladó számára külön költséget jelent az ingatlanjára felvett kölcsön idő előtti visszafizetése. A bankok az ilyen esetekben ugyanis „büntetődíjat” rónak ki. A végtörlesztés tarifája lehet százalékos, üyenkor a hátralévő hitelösszeg határozza meg, hogy mennyit kell fizetni. Vagy lehet fix, mondjuk 150 ezer forint. Egyes konstrukciókban pedig az is előfordul, hogy a futamidő elején többe, a vége felé kevesebbe kerül a kiszállás a hitelből. 2. HA ELÉG az önerő Nem változik a helyzet, ha a vevő is kölcsönből vásárol, de az önereje akkora vagy nagyobb, mint az eladó hátralévő hitelösszege. Ilyenkor az önerőt az eladó fennálló kölcsöntartozásának a kifizetésére kell fordítani, amit szintén az adásvételi szerződésben kell rögzíteni. Az önerő feletti részt (azaz a vevő által felvett hitelt) ezután utalja át az eladónak a vevő bankja. 3. ha KEVÉS AZ önerő Ma már azonban az sem okoz problémát, ha a vevő önereje nem elég ahhoz, hogy abból az eladó a hátralévő hiteltartozását kiegyenlítse. A bankok ugyanis rugalmasak, az ilyen típusú ügylet bevett szokásnak számít a pénzintézetek között. Ilyenkor a vevő bankja egyrészt utal az eladónak (a teljes vételár és a hátralévő hitelösszeg közötti részt), másrészt az eladó bankjának (a teljes hitelösszeg és a vevő önereje közötti részt). A vevő által kifizetett önerőt szintén az eladó bankja kapja. 4. És A szocpol? Jelentősen bonyolítja a helyzetet, ha az eladó lakásépítési és -vásárlási kedvezményt, ismertebb nevén szocpolt vett fel. Ha ugyanis a szocpolos ingatlant tíz éven belül értékesíti tulajdonosa, akkor a támogatást vissza kell fizetni. Igen ám, de a szabályozásban az is szerepel, hogy ha egy éven belül az eladásból befolyó teljes összeget Végtörlesztési díjak Devizaalapú, ingatlanfedezetű hitel esetén Budapest Bank 50 000 forint CIB 30000 forint Citibank 35 000 forint Erste 50 000 forint FHB 4% K&H 1,5%, min. 100000forint MKB 0,5%, min. 32 000 forint OTP Bank 1,7%, min. 220 frank/140 euró/22 000 jen Raiffeisen Bank 35 000 forint Unicredit 30000 forint FORRÁS: PSZÁF újabb ingatlan vásárlására költik, akkor a szocpolt nem kell visszafizetni. Figyeljünk azonban oda, az átmeneti időszakra ugyanis, vagyis amíg nincs meg az új lakás, a szocpol összegét letétbe kell helyezni vagy a Magyar Államkincstárnál, vagy ügyvédnél! 5. ÁTHIDALÓ HITEL Az ÍS előfordul, hogy bár már kiszemeltük és meg szeretnénk vásárolni az új ingatlant, de a régit még nem adtuk el. Ilyen esetekben segítség az áthidaló hitel, amelyet az új ingatlan megvásárlására tudunk fordítani. Ám nagyon oda kell figyelni, az áthidaló hitel ugyanis viszonylag kötött konstrukció. Egyrészt a bankok általában csak két évre nyújtják, vagyis könnyen időzavarba kerülhetünk, ha eladó ingatlanunkat valami miatt nem tudjuk értékesíteni. Másrészt a bankok általában megszabják a plafont: a maximális hitelösszeg 15 milüó forint szokott lenni. Végezetül komoly bonyodalmat tud okozni, ha az eladó ingatlanunkat már terheli jelzálog. Az áthidaló hitelt is a régi ingatlanunkra terheli ugyanis a bank, és ha egy új pénzintézettel állunk kapcsolatban, akkor ez két jelzálogot jelentene. Ezt azonban a bankok nem engedik, így a korábbi kölcsönt ki kell fizetni az áthidaló hitel ösz- szegéből. msmmtmm 7 Csökken a tej felvásárlási ára Magyarországon az úgynevezett extra minőségű tej felvásárlási átlagára folyamatosan csökken. A Tej Terméktanács tagjai szerint a májusi felvásárlási átlagár várhatóan 80 forint körül alakul. A terméktanács reményei szerint megáll a jelenlegi tendencia, mert a további felvásárlási árcsökkenés már a tejtermelést is veszélyezteti. Erősen emelkedik az új autók ára JELENTŐSEN MEGNŐ az Új autók ára az Európai Unióban - jelentette ki Günter Verheugen, az Európai Bizottság ipari ügyekért felelős tagja. 2012 után az új autók átlagára legalább kétezer euróval emelkedik a szigorúbb környezetvédelmi és biztonsági normák kötelezővé tétele miatt. A biztos úgy véli, a kötelező felszereléseknek megfelelő gyártási technológiák eredményezik az erős áremelkedést. Verheugen áremelést jósol Kevés a szúnyog, nem fogy az irtószer A tavaszi áradások elmaradása és a szélsőségesen meleg nyár miatt tavaly az átlagosnál jóval kevesebb volt a szúnyog, ami visszavetette a rovarirtó és a rovarriasztó szerek kiskereskedelmi forgalmát. A legnagyobb visz- szaesés a testre kenhető * rovarriasztó termékek szegmensében volt érzékelhető az elmúlt időszakban. A piac mérete azonban még így is csaknem 3,5 milliárd forint volt. jehet, hogy manipuláció áll az olajdrágulás hátterében zsgálat A szerencsejáték logikája vezérli a világpiacon jelen lévő spekulánsok jelentős hányadát íerikai és európai hatóságok : vizsgálják, hogy nem piaci inipulációk okozták-e az olajár napok óta tartó drasztikus elkedését. Az amerikai határ- s piacok legfelsőbb felügyele- CFTC) a napokban jelentette hogy már december óta kielt figyelemmel kíséri az olaj- izerzéssel, -eladadással és tellel kapcsolatos ügyleteket, izsgálat célja annak kiderítése, ty nem manipulálták-e speku- sok az olajár alakulását. Álta- an az ehhez hasonló eljárások ítását titokban tartja a szerve- most mégis annak nyilvánosra hozatala mellett döntött a TC a „piaci körülmények kivé- sen kiélezett helyzete miatt”. Szakértők egyébként egyértelműen úgy vélik, hogy a nagy mennyiségű spekulációs tőke is felelős a magas olajárért. A folyamatosan növekedő kereslet miatt egyébként is felfelé kúszó árak, valamint a hitelezési válság rengeteg nyereségre kiéhezett befektetőt vonzott a pénzpiacokról az olajpiacra. Ám jelentős hányaduknak nincs olajpiaci tapasztalata, nem értenek ehhez a nagyon is speciális területhez. Miként a szakértők fogalmaznak: gyakorlatilag a szerencsejáték logikája vezérli őket. Emiatt egy ár- x folyambuborék, piaci lufi jött I létre, amelynek magas árait a £ keresleti és a kínálati adatok A hét végén Európa-szerte tiltakoztak a magas olajárak miatt Súlyos válság előtt a légitársaságok A 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni megtorpanásnál is súlyosabb recesszió fenyegeti a polgári repülést a rendkívül magas üzemanyagárak, a gyenge dollár és a gazdasági lassulás miatt - nyilatkozta a The Timesnak William Swelbar, a szakma egyik vezető szakértője. A visszaesésnek már megvan az első áldozata: a hétvégén felfüggesztette működését a brit Silverjet. egyébként nem feltétlenül indokolnák. Kérdés, meddig tarthat a lufifújás. Soros György magyar származású milliárdos a napokban az árbuborék kipukkadását jósolta, és úgy vélte: egy-két éven belül a 80 dollár körüli szintre térhet vissza a fekete arany hordónkénti (1 hordó = 159 liter) ára. A kőolaj hordónkénti ára tavaly december elseje óta 47 dollárral nőtt, a múlt héten folyamatos rekordokat döntögetve meghaladta a 130 dollárt is. Az elmúlt napokban kisebb kiigazítás történt, péntekre 124 dollárig süllyedt a még így is rendkívül magas ár. ■ N. M.