Tolnai Népújság, 2008. június (19. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-02 / 127. szám

Kuncze Gábor megint Kókát támogatja kuncze Gábor Kóka Jánost támogatja az SZDSZ elnök- választásán. Az SZDSZ ko­rábbi elnöke egy a visszahí­vására indított internetes fó­rumon közzétett nyílt levelé­ben úgy fogalmaz: azért sza­vaz bizalmat Kóka Jánosnak a rendkívüli küldöttgyűlé­sen, mert vissza akar térni a küldöttek tavalyi döntésé­hez, lehetőséget akar adni neki ahhoz, hogy kétéves programját maradéktalanul megvalósíthassa. Kubis: Gyurcsány úgyis találna kifogást ján kubis szlovák külügy­miniszter kijelentette: sze­rinte Gyurcsány Ferencnek semmi oka sincs arra, hogy ne tegyen eleget Robert Fico szlovák kormányfő meghí­vásának. Kubisnak az a be­nyomása, hogy ha a szlovák kormányhoz tartozó Ján Slota nem nevezte volna „magyar lovas bohócnak Szent Istvánt, a magyar fél akkor is találna ürügyet a miniszterelnök hivatalos szlovákiai látogatásának elodázására”. Három roma felvételét kérte a Magyar Gárdába KÁROM ROMA FELVÉTELÉT kérte a Magyar Gárdába a Békés megyei Okányról. Egyikük, Keresztesi Zoltán szerint „rémhírterjesztés a szervezettel kapcsolatban rasszizmust emlegetni”. Tóth Zoltán, a Gárda megyei kapitánya kifejtette: regiszt­rálták Keresztesiék tagfelvé- teü kérelmét. Avatás vélhe­tően októberben lesz, ám azelőtt a várományosokkal többször elbeszélgetnek, megismerkednek. * Tel-Avivban meghalt Tomy Lapid hetvenhét ÉVES korában, Tel-Avivban elhunyt Joszef (Tomy) Lapid volt igazság­ügy-miniszter. Az újvidéki születésű, íróként, publicis­taként is ismert politikus halálát rákbetegség okozta. A holokauszttúlélő Lapid 1948-ban vándorolt be Iz­raelbe. Éveken át a Maariv című napilap vezető újság­írója, majd főigazgatója, ké­sőbb az izraeli állami rádió és tévé hivatalának vezér- igazgatója volt. 1999-ben lett az izraeli parlament, a Kneszet tagja. Lapid légének j publicista volt Clinton hiába bizakodik elnökválasztás Barack Obamát 66 voks választja el a jelöltségtől Villám csapott három emberbe egyiküket újra kellett éleszteni Barack Obama kampánya Úgy tűnik, meghozta a gyü­mölcsét: Hillary Clinton már aligha tudja befogni. Hampl Márta-Boda Veronika Kompromisszumos döntést ho­zott szombaton az amerikai De­mokrata Párt két állam, Florida és Michigan elnökjelölt-állító de­legátusainak ügyében. A döntés értelmében a két állam delegátu­sai fejenként csak fél szavazattal dönthetnek augusztus végén, Denverben arról, hogy Barack Obama vagy Hillary Clinton le­gyen a párt elnökjelöltje. A De­mokrata Párt vezetése azért bün­teti meg a két állam delegátusait, mert a párt szabályzatával szem­beszegülve túl korán rendezték meg az előválasztást A volt first lady stábja kézzel- lábbal tiltakozott a szombati íté­let ellen, hiszen mindkét vitatott államban Hillary Clinton aratta le a babérokat. A Demokrata Párt szombati döntésének követ­keztében nemcsak a választási erőviszonyok, hanem annak ma­tematikája is megváltozott. Az új számítás szerint az augusztus végi denveri pártkonvención az Clinton a számára kedvezőtlen döntés után Puerto Ricóban kampányolt Obama kilépett az egyházából KILÉPETT SZOMBATON az egy­házi gyülekezetéből Barack Obama. A szenátor azért döntött a szakítás mellett, mert a Krisztus Egyesült Szentháromság Egyház chi­cagói gyülekezetben egy ró­mai katolikus pap kigúnyol­ta vetélytársát, Hillary Clin­tont Michael Pfleger atya üvöltözve utánozta Clintont, aki szerinte azt hiszi, hogy fehér emberként neki jár az elnökség, egy fekete ellopta tőle a szerepét. elnökjelöltség megszerzéséhez 2117 voks kell. A CNN úgy be­csüli, hogy a michigani és flori­dai félszavazatokkal Obama ed­dig 2051 szavazatot gyűjtött ösz- sze, vagyis mindössze 66 voks választja el a jelöltségtől. Clin­ton ezzel szemben csupán 1877 szavazatot tudhat maga mögött. A hátralevő három előválasztá- si fordulóban - Puerto Ricóban, Dél-Dakotában és Montanában - összesen 86 delegátust osztanak ki a két jelöltaspiráns között. Három emberbe csapott vil Budapesten a Gellért-hegyer sárnap, a jégeső kísérte vihar Az áldozatok, akik egy tör rendezvényen vettek részt, ej alá húzódtak be a zivatar amikor a szerencsétlenség tént. A helyszínen kitört pá ban többen elestek, két en könnyebben megsérült. • ■ Pánik tört ki a tömeg ben a Gellért-hegyen. Győrfi Pál, az Országos A tőszolgálat szóvivője az MTI elmondta: az áramütés erős: egy húsz év körüli fiatalem nél olyan erős volt, hogy élet küzdöttek a helyszínen. Egy sik fiatal férfit is életveszé állapotban, egy idősebb höl könnyebb sérülésekkel száll tak kórházba. Az ország többi részén szombaton tombolta ki máj vihar. Hajdúhadházon egy c: di házba csapott villám, Tiszavasváriban fákat csava a vihar. Közvetlen károkról és ; összegéről még nem érkeze lentés, a fővároson kívül lap tánkig nem történt szeméi} rülés. ■ F HIRDETÉS Magyar-magyar párbaj a romániai voksoláson Országos szinten a 18 millió vá­lasztópolgár 23 százaléka adta le a voksát vasárnap kora délutánig a romániai helyhatósági választá­sokon. A magyarlakta megyék­ben néhány százalékkal ennél is csekélyebb volt a szavazási kedv. Az idei választás egyedülálló helyzetet teremtett az erdélyi ma­gyarság szempontjából, hiszen az RMDSZ mellett a Magyar Pol­gári Párt (MPPj is jelölteket indí­tott. Az RMDSZ-MPP-ütközet Székelyföldön zajlik, ahol mind­két szervezetnek vannak jelöltjei. Idén először választhatják meg közvetlenül, egy fordulóban a me­gyei tanácsok első embereit. Az RMDSZ célja a két székelyföl­di megye és a nagyobb vár megtartása, az MPP számára az is siker, ha az egyik me közgyűlést megnyeri, és mej ja Székelyudvarhelyt, illetv hódítja a többi nagyobb sze város (Csíkszereda, Gyei szentmiklós, Kézdivásár! Sepsiszentgyörgy) valamely Kampánycsendsértése sem volt mentes a vasárnap rosvásárhelyen kirívóan sol jelentés érkezett. A Duna Tv ratőrének még a videokan ját is elrabolták, amikor a ro polgármesterjelölt mellett vénytelenül kampányolóka mezett a város utcáin - á RMDSZ honlapján. ■ í Halálos áldozata is van í macedón választásoknál Lövöldözések és más erőszakos cselekmények zavarták meg a vasárnapi előre hozott parlamen­ti választásokat Macedóniában. Az első lövések azután dördül­tek el, hogy fegyveres albánok egy csoportja randalírozni kez­dett, mert egy társukat nem en­gedték, hogy több ember nevé­ben szavazzon. A Szkopjéhoz kö­zeli Aracinovo faluban a rend­őrökkel való összetűzés egyik ál­dozata a kórházban belehalt sé­rüléseibe - közölte Ermira Mehmeti, a Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) párt szóvi­vője. A legnagyobb albán párt szerint a halálos sebesülés v pártaktivisták elleni rendő madás eredménye. Ugyancsak Aracinov három ember sérült meg másik lövöldözésben. A te lésen nyolc szavazókörze felfüggesztették a voksolási cedónia albánok lakta téri in csaknem húsz szavazi ben állt le különböző okok i a szavazás. Ermira Mehme ról tájékoztatott, hogy löv zések voltak a DUI szk székházánál is, a hírt azo más forrásból nem erősít meg. ■ Bo

Next

/
Thumbnails
Contents