Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-15 / 112. szám
10 HÍRSÁV Befejeződött a vetés, több lett a kukorica TOLNA MEGYÉBEN az idén 105 ezer hektáron vetettek a gazdák kukoricát, ez 5-10 ezer hektárral több, mint egy átlagos esztendőben. A korán vetett mag már ki is kelt, de voltak területek, ahol kicsit késtek a munkával, így a termelők egy része a múlt hét végén fejezte be a vetést. Vitanap a hungarikumok védelmében AZ ORSZÁGGYŰLÉS mezőgazdasági bizottsága egyhangúan általános vitára alkalmasnak tartotta a hungarikumok védelméről szóló törvényjavaslatot. A képviselők ebben arra kérik a kormányt, nyilvánítsa ki szándékát, hogy a hungari- kumokban rejlő egyedi tulajdonságokat, melyek nemzeti értéket képviselnek, megőrzi. Emellett ösztönözze az agrártermékek eredet- és földrajzi jelzései uniós közösségi oltalmának megszerzését. Hungarikum: szalámi és pálinka Aranyat érne a májusi eső, de szárazak a földek A májusi eső aranyat ér, tartja a mondás, de eddig még kevés jutott belőle. A hónap közepén járunk, és eddig 6 milliméternyi eső hullott a megyében. A nagyobb baj az, hogy ez sem egyszerre, hanem részletekben, 2-3 milliméterenként. A fokozódó aszály a kelő növényeknek, kukoricának, napraforgónak, valamint a kiskerti növényeknek árt. Áprilisban egyébként 36-45 milliméternyi csapadék hullott, ami átlagosnak. mondható. Lisztharmat ellen kell a szőlőt permetezni A meleg időben 70 centiméteresre nőttek a szőlő hajtásai. Hajnalban azonban csupán 7-8 Celsius fok van, így a napi átlaghőmérséklet 16- 17 fok - tájékoztatta lapunkat dr. Gabi Géza, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal növényvédelmi igazgatóhelyettese. A permetezésnél a lisztharmatra kell odafigyelni, bár még járvány nincs. Amíg nincs csapadék, addig a peronoszpóra sem tud fertőzni. A szakember még virágzás előtt, május 20-a körül ajánlja a permetezést kontakt szerekkel. Atka ellen kénes készítményekkel lehet védekezni. @ további hírek: www.teol.hu GAZDASÁGI TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK Teljes pompájában jól mutat az akácos, de ami a szemnek szép, az nem biztos, hogy a méhészeknek is eredményes. Megyénkben a mélyebben fekvő területeken jelentős volt a fagykár. Mauthner Ilona Paks, Tengelic, Németkér körzetében, valamint a homokosabb talajú és mélyebben fekvő területeken lévő akácosokban elfagytak az első rügyek - mondta Hanh Mihály nagydorogi méhész, akinek 110 kaptárja van. Az elmúlt pár évben nem tudtak kirobbanó sikert felmutatni a méhészek akácvirágzás idején. Tavaly az aszály, tavalyelőtt a hűvös, szeles idő borította fel a terveiket. Az idén nem volt nagy hideg, de az a pár napos fagy éppen az akácrügyek pattanásának idejére esett. Nagyernyei Attila, a megyei méhészegyesület elnöke szerint nem jók az előjelek. - Tisztában vagyunk azzal, hogy jó szezonban is az akácerdőnek csupán a tíz százalékát hasznosítják a méhek hordás idején. Ezért nehéz megbecsülni, mi várható. Tíz nap a szezon, ha szélcsendes, napfényes, hajnalban harmatos az idő, akkor akár kiváló is lehet a mézgyűjtés - mondta. Pünkösd hétfőjén már próbaméréseket végeztek a méhészek, akkor még csak 10-20 dekát gyűjtöttek a méhcsaládok. A hordás azonban most indul, a dandárban, vagyis a legszorgalmasabb napokon akár 3-5 kiló méz is összegyűlhet kaptáran- ként. A csúcs eddig 10 kiló volt. A kívülálló másként nézi az akácot, mint a szakember. A méhész akkor élvezi a munkát, amikor már olyan a virág, mint a pattogatott kukorica, és a sziromlevelek hullani kezdenek. A laikus azt mondja erre, hogy elvirág- zott a fa, pedig ekkor kellene 4-5 meleg nap, hogy tele legyenek mézzel a kaptárak. A méhészeknek most nincs más dolguk, mint a kaptáraikat figyelni. Ez teljes embert kíván, hiszen a hordás hajnali 4-től este 9-ig is eltarthat, ha az időjárás engedi. Hanh Mihály még a szezon megkezdése előtt végigjárta az országot, a fiával voltak a Bakonyban, Nógrád és Vas megyében. Megnézték, hogy ott milyen lesz az akácvirágzás, mire számíthatnak, ha Tolna megyében kipörgetik a mézet, hová lehet majd vándorolni. A kaptáraikat felkészítették a nagy munkára, a füvet levágták a környékén, és figyelik a hordást. Az idén a szokásosnál is több volt a rajzás, ami a legnagyobb gond akácvirágzás előtt. Ilyenkor ugyanis az erő kirepül a kaptárakból, a maradék méh pedig nem alkalmas arra, hogy nektárt gyűjtsön. Egy évet ilyenkor elveszteget a méhész. A rajzás oka, hogy tavasszal telehordták magukat virágporral a méhek, a méhész nem bővítette időben a kaptárát, és a túlfejlett család kirepül. így készül a méz, a sokoldalú táplálék Kevesen vállalják a vándorlást A mézet a méhek a virágok nektárjából gyűjtik össze saját szervezetükben átalakítva. A virágos növények nektárt termelnek. A nektár gyorsan romló, híg cukoroldat, melyet a méhek felszívnak, és a szájukban lévő garatmirigy váladékát keverik hozzá. A begyűjtött nektárt így alakítják át mézzé. A méz sokoldalú táplálék. FELVESZI A KÜZDELMET a baktériumokkal, támogatja az emésztést, a májat és a vízkiválasztást. Sajnos a hazai mézfogyasztás fejenként csupán hatvan dekagramm évente, míg Nyugat-Európában hat kilogramm. TOLNA MEGYÉBEN 500 körül van a bejegyzett méhészek száma, ebből 320 a szekszárdi, 120 a bonyhádi egyesület tagja. A méhészek 20 százaléka vállalja a vándorlást, amihez méhegészségügyi papírt és az adott önkormányzattól engedélyt kell beszerezni. Tolna megyéből Nógrádba mennek sokan, mert ahogy nálunk elnyílik a virág, azt követően kezdődik az északi megyében. Vas és Zala megye akácosai is szépek, de az ottani virágzás túl közel van a Tolna megyeihez. A VÁNDORLÁST NEHEZÍTI ö 330 forintos üzemanyagár, illetve az alacsony, 500forintos mézár. Ml. H Csökkent a forgalom, a repce viszont kapós Jelentősen visszaesett a forgalom a Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában április 30-a és május 8-a között. A 27 új üzletből 13-at eurobúzára, 10-et takarmánybúzára, kettőt takarmánykukoricára és ugyancsak kettőt napraforgóra kötöttek. A búza és az árpa tőzsdei jegyzése stagnált, a kukoricáé nőtt. Az eurobúza augusztusi jegyzése 44 ezer forint felett állapodott meg, a távolabbi határidős árak 45-48 ezer forint között változtak. A takarmányárpa piaca stagnált, az augusztusi jegyzés 38 400 forinton zárt. A napraforgó esetében vegyesen mozogtak az árak, a kifutó májusi jegyzés 2000 forinttal gyengült, míg az októberi és novemberi 2000, illetve 490 forinttal erősödött. A repce piacán továbbra is nagy a kereslet, csupán a novemberi jegyzés csökkent 500 forinttal. A repce augusztusi elszámoló ára 101 200, a novemberi pedig 105 500 forint. ■ Forrás: AKI TÁMOGATÁS A területalapú határideje lejár E hét közepéig a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) adatai szerint 155 ezer területalapú támogatási kérelem elkészítése fejeződött be. Ugyanakkor 22 ezer ügyfél még nem jelentkezett a falugazdászánál. Ez azért gond, mert a szankciómentes határidő május 15. Az igénylést a támogatás összegének napi 1 százalékos csökkentésének a terhe mellett május 31-ig még befogadja az MVH, és eddig a határidőig a már beküldött kérelem is módosítható. Az igényjogosultak több mint 90 százaléka az elektronikus bevallás mellett döntött. A támogatási kérelmeket május 15-ig lehet benyújtani. A papíron elkészítetteket postán az MVH terü- letíleg illetékes megyei ki- rendeltségeinek címezve, vagy elektronikus úton a http://e-kerelem.mvh.gov.htt/ portálon keresztül lehet elküldeni. ■ M. I. Tizennyolcadik évét kezdi az idén a jégeső-elhárítás A dél-dunántúli régióban a mezőgazdasági termelők szerencsés helyzetben vannak, mivel az országban csak itt van meg a lehetőség, hogy az elemi károk közül a második legnagyobb, a jégverés ellen hatékony védelemben részesüljenek a jégesőelhárításnak köszönhetően. Az Egyesülésnél a tavaszi felkészülési időszak befejeződött. Októberben a pécsudvardi telephelyre beszállított 141 talajgenerátor javítása, karbantartása és áprilisban az üzemeltetőkhöz a kiszállítás megtörtént. A három megye, Baranya, Somogy és Tolna 141 településén 10 kilométerenként egy képzeletbeli rácsháló metszéspontjában vannak a generátorok letelepítve. Május 1-jétől, a védekezési időszak kezdetétől 10 speciálisan képzett meteorológus dolgozik. Az idén május 1-je óta már két eredményes beavatkozásuk volt, amikor szükség volt a felhők magvasítására, a kisebb jégszemek létrehozása érdekében. A múlt évben az aszály ellenére a - 17 évet figyelembe véve - a legtöbb olyan időjárási folyamat zajlott le, ami szükségessé tette a jégeső-elhárítás működését. A szezonban 63 beavatkozás volt, a generátorok átlagosan 285 órát működtek. A védekezési szezonban a régióban 31 napon észleltek jégesőt. ■ Mauthner Termeljünk többet és jobbat! A termelőket régóta foglalkoztatja a kérdés, miként lehet nagyobb mennyiségű és jobb minőségű árut termelni. A jobb termést sokáig a több alaptrágya kijuttatásától és a jó időjárástól várták a gazdák. Mára azonban szemléletváltás történt, hiszen a gazdálkodás egyre intenzívebbé válik, a fogyasztók magasabb igényeket támasztanak a termékek iránt. A növekvő igényeket csak úgy tudjuk kielégíteni, ha kiegészítő tápanyagellátást biztosítunk a növények számára. Ennek a megoldása a levélen keresztüli táplálás. A lombtrágyázás egyaránt fontos szerepet játszik szántóföldön és a szőlő- gyümölcsültetvényekKISKERTÉSZ A lombtrágya javítja a minőséget ben is. Ha a termesztéstechnológiába beépítve, megelőző jelleggel használjuk ezeket a termékeket, jelentős minőségjavulást érhetünk el. A minőségi paraméterek javításával a termékek könnyebben eladhatóak a piacon, a búzának magasabb lesz a sikértartalma, a gyümölcsök íze zamatosabb, színe markánsabb. A szőlőültetvények lombtrágyázása azért fontos, mert csökkenti az évjárathatásokat, és közvetve javítja a bor minőségét. E termékkörben széles palettával rendelkezünk, hiszen minden termelőnek más módon kell kiegészítenie a tápanyagellátást. Igyekszünk a széles termékkör és személyes szaktanácsadás segítségével mindenki számára megfelelő megoldást találni. Az Agrobázison választhatnak Partnereink a Fitohorm, a Yara, a Kwizda, a Damisol, és a Biomit termékeiből. Az Agrobázis nyitva tartása: hétfőtől péntekig: 8-14 óráig, szombaton: 8-12 óráig Telefon: 74/413-156 ▲ I l 4 Szabó László és fia a szekszárdi dombokon nyíló akácosba vitte a hatvan kaptárát, a repce közepesre sikerült, az akáctól jobb eredményt várnak Harmat kell az akácmézhez gyűjtés Az első rügyek elfagytak, bizonytalanok a méhészek