Tolnai Népújság, 2008. május (19. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-15 / 112. szám
2008. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG BULVÁR - TV-MUSOR 11 Magyar muzsikus nyerte a nagy dzsesszverseny első díját Nagy Amerikai Dzsessz-zongora Verseny. Eredeti angol nevén a Great American Jazz Piano Competition - ez már sugallja, hogy a dzsessz hazájának, az Egyesült Államoknak egyik legrangosabb megmérettetéséről van szó. Ezért is óriási eredmény, hogy az első díjat Botos Róbert, a nyíregyházi születésű muzsikus kapta. Csupa kiváló dzsesszista, azaz Terence Blanchard, Cassandra Wilson, Rufus Reid és Lynne Arriale alkotta Amerika második legnagyobb dzsesszfeszti- válján a verseny zsűrijét. Az öt döntős pedig szintén nagy nevekkel, Dennis Marks bőgőssel és Danny Gottlieb dobossal triózhatott a díjért. ■ Botos Róbert neve már jól cseng a nemzetközi dzsesszéletben is. A tíz éve Kanadában élő Botos Robinak nem ez volt az első sikere. Már Montreux-ben, Párizsban és Torontóban is kiemelkedő elismerést szerzett. A fiatal tehetséget zenekarvezetőként és komponistaként is megbecsülik, előadóként pedig még inkább. Hiszen olyanokkal volt alkalma együtt zenélni, mint Roberta Joey DeFrancesco, James Blood Ulmer, Michael Brecker, Toots Thielemans vagy Avishai Cohen. ■ R. V. Titokban már sztár volt pedagógus Yoga János inkább már csak a fióknak ír dalokat Szeret „harmadhegedűs” lenni, s egyáltalán nem vágyik a sztárságra Voga János, aki Turnovszky Tamással annak idején úgy is híres lett, hogy senki sem tudta, kik is játszanak az általuk alapított zenekarban. Dián Tamás- Turnovszky Tamással önök készítettek először Magyar- országon zenei paródiákat. Látva az Irigy Hónalj mirigy sikerét, nem gondoltak soha az újrakezdésre?- Nem. Ez akkor és ott volt jó. No és persze azt is tudni kell, hogy a 80-as években mi senkitől sem kértünk engedélyt a feldolgozáshoz! Volt ugyanis egy szabály, amely szerint ha csak 30-40 másodpercet veszünk át az eredeti műből, akkor nem kell jogdíjat fizetni. Ezért voltak a mi egyvelegeink összeollózva. Aztán sajnos bezárták ezt a kiskaput, pedig már a fiókban volt egy negyven előadótól összeválogatott paródiánk. Ami pedig az Irigy Hónalj mirigyet illeti: figyelem a fiúkat, tetszik, amit csinálnak, bár néha érződik, hogy mindig ugyanaz a szövegírójuk.- Ön Bochkor Gábor és Boros Lajos mellett vezeti a Bumeráng című reggeli rádióműsort. Nem bánja, hogy a duó mellett ön a ritkán említett harmadik?- Szeretek harmadik lenni. Én már átéltem, milyen az, amikor az ember sikeres, és rájöttem, hogy egyáltalán nem jó sztárnak lenni. Az ember sohasem csinálhatja azt, amit szeretne. Ráadásul a rádiózás számomra nem is munka, inkább szórakozás: beszélgetek a barátaimmal, és ezt mellékesen sok százezer ember hallgatja. Csak hogy érzékeltessem, mennyire nem hiányzik a hírnév: annak idején Turnovsz- kyval mi egyenesen inkognitóban lettünk sztárok. Megalakítottuk a Gémes trió nevű együttest, és az országban mi zenéltünk először lakodalmas rockot. Négy lemezünk jelent meg, óriási sikerünk volt, ennek ellenére senki sem tudta, hogy kik vagyunk. A lemezborítóra kamu arcokat tettünk fel fiktív bibliográfiával. Még a 3+2 zenekar is velünk akart koncertezni, csak nem tudták, hol keressenek minket...- Ön a rádiózás mellett a mai napig egy általános iskolában tanít. Miért?- A napi sikerélmény miatt. Meg aztán én megtanultam, hogy a médiasiker a pillanatnak szól, a következő percben simán ejthetik az embert. A tanítás egy fix pont az életemben, egy olyan közösség, ahol 45 percig hisznek bennem. A mai világban ez nagy szó!- Már nem kívánkozik vissza a zenei élvonalba?- Cseppet sem. A zenélés számomra magánüggyé vált. Olyan, mint a vallás. Magamnak írok dalokat, magamnak játszom, és egyáltalán nem érdekel, hogy más mit szólna hozzá. A mai, sokszor alapjáraton is parodisz- tikus zenei közegben szerintem ez tök természetes. Voga János SZÜLETETT: 1952. szeptember 4-én VÉGZETTSÉGE: bioló- gia-testnevelés szakos tanár pályája: a Voga-Turnovszky duó tagja (1979-2000), a Danubius Rádió műsorvezetője (1992-2000), a Sláger Rádió műsorvezetője (2000-) hobbija: a tanítás Jubilál a Plein-Art fesztivál Ferencvárosban TIZEDSZER RENDEZIK MEG a Plein-Art Kortárs Művészetek Fesztiválját május 16-tól 18-ig Budapesten, a IX. kerületi Ráday utcában, amely ilyenkor a Kultucca nevet viseli. A fesztivál vendége idén Kína lesz. Szabadtéri programokkal csábít az IBS Pub Terasz A SZÍNHÁZI ÉVAD VÉGÉN az IBS Színpad egyes előadásai kiköltöznek az IBS Pub Terasz szabadtéri színpadára. Júniusban a közönség itt találkozhat a Dumaszínház fellépőivel: Badár Sándorral, Benk Dénessel, Kovács András Péterrel, Hadházi Lászlóval, Szupkay Viktorral. Életjáték előadások: rögtönzésből áll az élet az életjáték című rögtönzé- ses előadásnak május 22-én Lovasi András lesz a vendége a Merlin Színházban. Az öt év londoni és két év stockholmi sikert követően most Budapesten jár az improvizált előadás-sorozat. Az Életjáték egy beszélgetős est, amelyen a házigazda kérdez, a vendég mesél, a színészek pedig játszanak. @ további hírek: www.reggel.hu TELEVIZIO-M1JSOR n 8. Ü3 H H *0 H M 'H fi 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 9.00 Csak csajok 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub 11.30 Kovbojok és bolondok (amerikai akcióvígjáték) © Fsz.: Joshua Jackson I 'W p 13.20 Disney-rajzfilm 13.45 06-91-334-455 15.10 Receptklub 15.25 Döglött akták © (amerikai krimisorozat) 16.25 Vacsoracsata © 17.25 Mónika A kibeszélőshow © d TV 2 6.00 Segíts magadon! ( 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.10 Jóban Rosszban ( 9.40 Stahl konyhája 9.45 Kvízió délelőtt 10.25 Teleshop 11.45 Kvízló 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Quinn doktornő © 10.00 A palota ékköve © (dél-koreai sor. - 54/44.) 11.05 Elisa di Rivombrosa (olaszsorozat-26/15.) © 12.55 A magas szőke + két szőke (francia vígjáték, 1988) 77' 14.25 Drága testek © 15.25 „Szentek" kórháza © @ (ausztrál krimisorozat) 16.25 Sentinel - Az őrszem © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Monk - Flúgos nyomozó 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.30 Slovenski utrinki 13.00 Roma Fórum 13.35 Bűvölet© 14.30 Igenis, miniszter úr! © 15.05 Fogadóóra 15.35 Família Kft. © 16.35 Ablak 5.50 Nap-kelte 9.00 Kamerun expedíció 9.40 Arcpoétika 10.05 A hét műtárgya 10.10 Srpski ekran 10.40 Unser Bildschirm 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.15 Ally McBeal © 7.15 8 perc a konyhában 7.25 Vészhelyzet © (amerikai sorozat) 8.30 Kölykök 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok (ián.) © 11.05 Jake és adagi © 6.00 Világunk - reggel 7.05 Kikötő (isn.) 7.25 Élő egyház (ián.) 8.30 Lizzie McGuire 9.00 Sándor Mátyás 10.00 Bűvölet © 11.00 Család-barát 11.30 Kívánságkosár 12.15 Záróra 13.00 Mesélő cégtáblák 13.25 Segítünk! 13.55 Connect with English 14.20 Újrakezdés iskolája 14.50 Olaj, olaj, olaj! © 15.30 Az egyiptológia úttörői 16.00 Érmelléki barangolások 12.05 Baywatch © (amerikai sorozat) 13.10 Szívek szállodája © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai akciófilm-sorozat) | 15.15 Gyilkos sorok 16.20 Jó barátok © 16.50 Két pasi - meg egy kicsi 14.05 Duna tér 14.15 Minden tanulás 14.45 A világörökség kincsei 15.00 Kézművek 15.10 High-Tech W.) 15.45 Prizma 16.15 Világunk 17.15 Mese 18.30 Híradó © Esti kiadás 19.05 A széf Vetélkedő w 20.00 Fókusz® H 20.35 Barátok közt © © ® j (magyar sorozat) W j Utána: H rek 21.15 Esti showder Fábry Sándorral ©( Utána: Hírek Í8.3Ö Tények ® 19.00 Jóban Rosszban ® 19.40 Aktív© 20.10 Hal a tortán © Vendégváró valóságshow 21.10 Az ördög maga ® © (amerikai akciófilm, 1997) R.: Alan J. Pakula Fsz.: Harrison Ford, Brad Pitt, Treat Williams, Julia Stiles, Margaret Colin 17.00 Tv-taxi 17.15 Körzeti hírek 17.45 Max, a zsaru© (portugál krimisor. - 52/20.) 18.40 Az örökös 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Szempont© Magyarország kicsiben és nagyban 21.10 A la carte © 16.20 Balettábécé Henriettel 16.30 Membrán 17.00 Válaszd a tudást! 18.00 Az emberevők földjén 18.30 Fürdőhelyi utazás 8.) 19.00 Kultúrház © 19.20 Esti mese 19.30 Egy lépés előre 20.15 Pillanatok a nagyvilágból 20.30 Híradó este. Sport 17.25 Kölykök © 18.00 Miért éppen Alaszka? , (amerikai sorozat) © 19.00 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.30 Két pasi- meg egy kicsi © (amerikai vígjátéksorozat) 17.45 Hírek. Időjárás 18.00 Bűvölet© 19.00 Irány Thaiföld (magyar ism.-terjesztő sor.) 19.30 Az eljövendő élet © (olasz sorozat - 4/2.) 86' 21.00 Híróra 22.05 Kikötő 22.30 Cseresznyefák és meggyfaligetek királynője ©(német sorozat-3/1.) 23.15 Házon kívül 23.20 Tangó 22.10 Csütörtök este 21.00 Ne játssz a tűzzel! © 21.05 CSI-MiamihelyszínelőkC 24.00 Barátom: Bódy Gábor ij Heti magazin Szerencsejátékshowr 22.45 Kultúrház © (amerikai krimi, 2005) 85' (am. krimisor. - 113., 82.) Cserhalmi 1985 H 23.50 Point Pleasant 23.30 Csillagközi romboló 23.15 Abszolút 22.25 Új egymillió fontos Fsz.: David Caruso 1.10 Híróra (isn.) ►s- Titkok városa © (am. sci-fi sorozat - 10.) © 23.45 Hírek. Időjárás hangjegy 23.05 Nyomtalanul © 2.20 Kikötő (isn.) (am. misztikus thrillersor.) 0.30 Tények este 24.00 Tv-taxi (isn.) A Mini együttes koncertje (amerikai krimisorozat) 2.50 Labdarúgó-mérkőzés 'H 0.45 Reflektor © 1.05 Újra bevetésen © 0.15 Magánbeszélgetések 22.45 Záróra 0.05 Babylon 5 © Honvéd Champions1.05 Infómánia © (amerikai vígjáték, 1980) Juszt László műsora 23.30 Nap-nyugta (amerikai sci-fi sorozat) Brazil Masters 21.15 Esti showder showműsor 'O kJ 13.05 Lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Civil kaszinó. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 16.30 ! Paletta. 17.00 Híradó. 17.30Vonalban. 18.30 | Eu. híradó. 19.00 Híradó. 19.30 Negyedik. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.05 Európai híradó. 22.30 Garázs. 23.05 BBC-híradó, 23.30 Negyedik. 20.10 Hal a tortán vendégváró valóságshow 14.30 Igenis, miniszter úr! angol vígjátéksorozat MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 13.50Többetés- szel! 16.30 Hal-adás. 17.00 Te vagy az életem. 17.55 Híradó. Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.15 Dominó. 22.10 KL Auschwitz (5.). 22.40 Vonalkód. 23.15 Világkép. 23.25 700-as klub. 0.05Többet ésszel! HALOZAT 14.30 Stílus. 15.00 Pénzhalász. 17.00 Kábelvilág. 17.30 Mentőhelikopter. 18.30 A liliomlány. 19.30 Házibuli Attilával és vendégeivel. 20.30 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Tökéletes áldozat (amerikai-mexikói akciófilm, 1997). 23.00 A liliomlány. 24.00 Hírháló. 0.30 Egerszegi Tudományos Esték (4.) 20.15 Pillanatok... angol ism. sorozat 20.00 Jó barátok amerikai vígjátéksorozat 19.30 Az eljövendő élet olasz sorozat BUDAPEST TV Vi 13.05 Közvetlen ajánlat 14.05 Fűben-fában orvosság van. 15.05 Híradó. 15.40 Magyarország nagyító alatt (ism.). 16.45 Amit tudni akarsz. 18.00 Tele-jósda. 18.45 Mesezug. 19.30 Esti híradó. 20.00 Pacsirtaszó. 21.00 Tele-jósda. 23.00 Jótett helyébe... (ism.). 00.00 Tele-jósda. SPORT 1 10.15 Sporthorgászat. 12.00 KO Tv. 12.30 Labdarúgás. UEFA-kupa, döntő. 15.30 Jégko- rong-vb. Negyeddöntő. 19.00 Seat Leon-szu- perkupa. 19.30 Zuhanyhíradó. 20.30 Mai helyzet 20.45 Autósport 21.15 Seat Leon- szuperkupa. 21.45 Kosárlabda, NBA. 23.45 Labdarúgás. 2.45 Jégkorong-vb. 17.10 Gyerekdalok. 17.15 Koala Brothers 17.25 Thomas, a gőzmozdony. 17.35 Vakan 17.45 Irány Dinóföld! 17.55 Loopdidoo 18.05 Maya és Miguel. 18.30 Pat és Stan 18.35 Eperke és barátai. 18.55 Mini News 19.00 Symfollies. 19.05 Jane és a sárkány 19.25 Pat és Stan. 19.30 Moby Dick. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00-, 14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00- 8.00 „Hatra Morgó" - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00- 18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. RADIO ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO H FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy üght. FORTUNA RADII Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráigóránként illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-enésazAM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.0022.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.0010.30.20.00- 20.30 horvát műsor, 10.3012.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.0014.00. 20.30-21.30 szerb műsor. TOLNATÁJ TV 6.30, 7.00, 7.30 Híradó. 17.50 A Holló együttes gyermekkoncertje 2008.19.00 Híradó. 19.30 Kultűrszoba. 20.00 Híradó. 20.30 Közéleti magazin. 21.00 Híradó. 21.30 Vendégségben: Leposa Klaudia hastáncos, Szekszárd. 22.00 Sport magazin. 22.30 Mozaik - dombóvári magazin. 23.00 Híradó. * 4 1 1 Voga János azért még mindig kapható egy kis, fikbolondozásra Jjgj