Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-18 / 91. szám

HÍRSÁV Kirándulni mennek a konfimandusok SÁRSZENTLŐRINC A sár- szentlőrinci evangélikus egyházközség ifjú konfir­mandusai Kismányokra kirándulnak a hétvégén. Mint azt Kari Jánosné Csepregi Erzsébet evangé­likus lelkész elmondta, a 14 pünkösdkor konfirmáló ifjú két napig kiránduláso­kon vehet részt, és együtt felkészülhet a jeles alka- ' lomra, (hé) Rézfúvósok zenélnek az istentiszteleten nagydorog A Kajsza Rézfú­vós Kvartett közreműködé­sével tartanak a jövő héten vasárnap zenés istentiszte­letet a református gyüleke­zetben - tájékoztatott ben­nünket Bocskorás Bertalan református lelkész. Ezt kö­vető vasárnap a felnőtt konfirmandusok, majd pün­kösdkor a gyermekek kon­firmálnak. (hé) Tavaszy Noémi műveit állítják ki Dunakömlődön DUNAKÖMLŐD Új kiállítás nyílik a Dunakömlődi Ró­mai Katolikus Egyházköz­ség szervezésében. Fitt Sza­bolcs plébániaigazgató el­mondta, Tavaszy Noémi fes­tő-grafikusművészt látják vendégül. Az alkotó jelenlé­tében nyitják meg a kiállí­tást április 19-én 15 órakor. A közösségi házban olyan linómetszeteket, illusztráci­ókat állítanak ki, amelyek a Szentírás szövegrészeihez készültek, (vt) családtervezés. Bíró László úgy fogalmaz, hogy az egyház a ter­mészetes családtervezés esz­közeit tartja elfogadhatónak, ami tulajdonképpen a szere­lem megélésének egyfajta kul­túrája. Megvan az együttlét ideje és az egymásra várás ide­je. Ez őrzi meg frissen a szerel­met. Sok esetben a kedves, sze­rető szavak, simogatások töb­bet jelenthetnek a léleknek, mint egy beteljesült testi egye­sülés. Az elkötelezett keresztény há­zasságban élők között elvétve for­dul elő válás. Hasonló elkötelezett­ségnek, hasonló elhivatottságnak tekinti a lelkipásztor a papi nőtlen­séget, a cölibátust is. Azt mondja: mindkét életállapot szent. Mind­kettő az intenzív érzelmi kapcso­lat, a szeretet állapota. Mindkettő akkor eredményez boldogságot, ha teljes odaadottságból fakad és táplálkozik. És ha megvan benne a hűség. A családpüspök azt vall­ja, hogy a pap és a házasember kö­telessége egyaránt: a krisztusi szeretetet megjelenítése. A család élet, öröm, távlat és remény BÍRÓ LÁSZLÓ püspök hoSSZÚ évek óta foglalkozik család- pasztorációval. Hitvallása sze­rint „...a család evangélium, öröm, az élet helye, távlat és remény. a család viszonyítási pont, szeretet, amely felszabadítja az emberi energiákat. A csa­ládról szólni annyi, mint óvni az életet A CSALÁDÉRT tenni nem más, mint szolgálni Istent és az em­beriség jövőjét. ” Tavaszy Noémi @ további hírek: www.teol.hu Az egyháztól sem idegen a családtervezés Programokat szerveznek a gyerekeknek reformátusok Simontornyán közösen tölthetik el a hétvégéket a fiatalok EGYHÁZI TŰKOR TOLNAI NÉPÚJSÁG ­2008. ÁPRILIS 18. PENTEK kai, akik konfirmálni fognak, hi­szen kis gyülekezetekben erre sok lehetőség nincs. Itt ráhango­lódhattak az előttük álló ese­ményre és a református ifjúsági életbe is bepillanthattak. Pál Tamásné arról is beszá­molt, hogy szombaton náluk, Kaj- dacson lesz a soron következő Sztáray Kupa. Ezt 2006. óta hirde­tik meg általános iskolásoknak. Évente négyet tartanak, kettőt ta­vasszal, kettőt ősszel. A lelkész hozzátette, lesz olyan gyülekezet, ahonnan több csapat is érkezik, így 80-100 diákra számítanak. Az egész faluban lesznek állomások, többek között a templomban és a parókián is. ■ Vida T. tolna Tizennégy első osztályost írattak be a tolnai Szent Mór ka­tolikus iskola első osztályába a következő tanévre - tudtuk meg Kleinné Hága Györgyi tagintéz­mény-vezetőtől. Az 1997-ben in­dult tolnai egyházi iskola törté­netében ez az eddigi legnagyobb létszámú elsős beíratás. A leen­dő elsősök mellett további tíz, je­lenleg más iskolába járó tanuló esetében érkezett jelzés, hogy ősztől a katolikus iskolában foly^ tatnák tanulmányaikat. A Szent Mórban jelenleg 98 diák tanul. Jövőre száztíz fölé emelkedhet a létszám. A tagintézmény-vezető úgy látja, az iskola iránti érdeklő­dés növekedésének elsődleges oka, hogy szélesebb körben is megismerték az iskolában folyó pedagógiai munkát. Az utóbbi időben a tárgyi körülmények Is sokat javultak az intézményben. A tolnaiak mellett fácánkerti, faddi és gerjeni diákjai is van­nak az iskolának. ■ S. K. Szív alakú úton érkeznek meg Csíksomlyóra dombóvár Szárnyas kereszt járt az újdombóvári katolikus temp­lomban. Az ember nagyságú, fá­ból faragott keresztből kettő jár­ja az országot. A keresztek nagy­pénteken indultak Zamárdiból. Az egyik keleti, a másik nyugati irányba. Dombóvárra a kaposvá­ri egyházközség tagjai hozták. Ahol a szárnyas keresztek meg­fordulnak, mindenhol szalagot kötnek rájuk és általános keresz­tény áhítatot tartanak. A dombó­vári állomás után a hívek Egyházaskozárra szállították a szárnyas keresztet, onnan pedig Bonyhádra vándorolt tovább. Molnár Ottó dombóvári római katolikus lelkésztől megtudtuk, a szárnyas keresztek arra a nép­szavazásra emlékeztetnek, mely­nek tétje a határainkon túl élő magyarok kettős állampolgársá­ga volt. A lelkész szerint a ke­resztek az összetartozást jelké­pezik. Szív alakú utat járnak be az országban. Nagyon sok tele­pülést érintenek. A keresztek ha­marosan újra találkoznak: pün­kösdkor Csíksomlyón. ■ Kazinczi Kata símontornya Főként a gyerekek­ről szól a mostani időszak az Észak-tolnai Sztárai Mihály Lel­készkor és Gyülekezeti Együtt­működésnél. Múlt héten a kon­firmandusoknak ren­deztek Simontornyán közös hétvégi progra­mot, szombaton pedig Sztáray Kupát szer­veznek általános iskolásoknak. Simontornyán van olyan lehe­tőség a református egyházközös­ségek számára, ahol akár több napot is ott tölthet egy népesebb csapat. Ezért lett a város a hely­színe a konfirmálás előtt álló fi­atalok felkészítését, ráhangoló­dását szolgáló összejövetelnek. A gyülekezeti kör tucatnyi tele­pülésén hirdették meg a progra­mot, a huszonkét résztvevő négy helyről érkezett. Ők Pál Tamásné kajdacsi és Lenkeiné Teleki Má­ria paksi lelkész tár­saságában töltötték a hétvégét, de csatla­koztak olyan fiatalok is, akik tavaly konfir­máltak. Nem csak igehirdetése­ket tartottak, más közösségková­csoló és kikapcsolódást szolgáló lehetőség is volt. Pál Tamásné el­mondta, egy-egy ilyen hétvége jó alkalom arra, hogy a fiatalok hozzájuk hasonló élethelyzetben lévőkkel beszélhessenek, talál­kozhassanak több olyan társuk­Pál Tamásné kajdacsi lelkész Jegyespárokat áldott meg Szekszárdon Bíró László családpüspök. A főpap szerint az élettársi kapcso­lat általában három évig tart, míg a keresztény há­zasság egy életre szól. Wessely Gábor A családok lelki életének kar­bantartására hivatott a család­püspök. A magyar katolikus püspöki kar családreferense Bí­ró László. A szekszárdi szárma­zású főpap püspökké szentelé­se, 1994 óta tölti be ezt a posztot. Rendszeresen tart házasságra való felkészítő oktatásokat Bu­dapesten. Kéthetente 15-20 pár keresi fel. Nemrég Szekszárdon járt, s az itteni jegyesoktatás vé­gén - amit a helyi plébános, Bacsmai László tartott - megál­dott 25 esküvő előtt álló párt. A családpüspök tapasztalatai szerint az emberek többsége nem látja a házasság és az élet­társi kapcsolat közötti különbsé­get. Minek a papír? - kérdezik. Pedig nem a papíron van a hang­súly, hanem az áldozatvállalá­son. Az élettársi kapcsolat átlago­san három évig tart. Addigra el­unják egymást a partnerek, akik általában csak anyagi vagy sze­xuális okok miatt jöttek össze, de eszükbe sincs hordozni a másik terheit, vállalni a betegségekkel, a gyerekekkel, az öregekkel való kínlódást. A mai individualista gondolkodásnak prímán megfe- , lel az élettársi viszony, de ellen- § kezik a szeretet igazságával, s Amire légiiéiül mindenki vágyik. í Az élettársi viszonyban nem jön | létre az önátadás. Viszont aki £ megházasodik, egy életre elköte­leződik; szeretetet ad. A házas­ság nem egoizmus kettesben, ha­nem kölcsönös ajándékozás. És a legnagyobb ajándék, hogy a pá­rok viszontlátják önmagukat a gyermekben. Természetesen tisztában van a főpap a köznapi gondolkodás­sal, miszerint a gyerek teret, időt, pénzt vesz el tőlünk. De azt is példák sorával tudja bizonyí­tani, hogy a saját terükről, ide­jükről és pénzükről általában azok mondanak le könnyebben, akik vállalják a közösség szolgá­latát. A nagycsaládosok. A gyermek: áldás. Ugyanak­kor az egyháztól sem idegen a Bíró László püspök szerint a házasság lé­nyege nem a papír, hanem az áldozatvál­lalás. Aki megháza­sodik, egy életre elköteleződik: szeretet ad MISÉK.ISTENTISZTELETEK KATOLIKUS MISÉK: Bátaszéken vasárnap fél 9 és es­te 18 órakor. Bonyhádon szomba­ton este 6 órakor, vasárnap reggel fél 8,9 órakor, Dombóváron va­sárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 19 órakor, Dunaföldváron, a kül­városi templomban: vasárnapon­ként 7.30-kor és 11 órakor, a bel­városi templomban szombat este 18.30- kor, vasárnap 9 órakor. Gerjenben 11 órakor, Kajdacson 9.30- kor, Pakson a belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 18 óra kór. A Szentlélek templomban szom­bat este 7 órakor, vasárnap reggel 7.30- kor. Szekszárdon, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 18, vasárnaponként három­negyed 9,11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban: szomba­ton 17 órakor, vasárnap délelőtt 7.30- kor és 10 órakor, Tamásiban szombaton este 17.30-kor (nyáron 18.30), vasárnap pedig délelőtt 9.30- kor van szentmise. Nyáridő­ben vasárnap este is van mise 18.30- kor a Rozália-kápolnában. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET: Zombán vasárnap 8.30-tól, Szek­szárdon a hónap első vasárnapján 10 órától kezdődik az istentiszte­let, úrvacsorával. A hónap máso­dik vasárnapján 9.30-tól német áhítat van. A következő települése­ken istentisztelet csak a hónap 1. vasárnapján van: 13.30-tól Felsőnánán, 14.30-tól Kétyen, 16 órától Decsen. A református istentisztelet Szekszárdon vasárnaponként 10 órakor, Gerjenben, az imaházban 10 órakor, Kajdacson 11 órakor kezdődik. A házasság egy életre szól szerelmi kultúra Megvan az együttlét és az egymásra várás ideje Évről évre több diákja lesz a tolnai Szent Mór iskolának ■ Négy helyről érkeztek a résztvevők.

Next

/
Thumbnails
Contents