Tolnai Népújság, 2008. április (19. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-08 / 82. szám
KÖRKÉP TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2008. ÁPRILIS 8., KEDD A temető mellett alakítják ki a buszállomást tolna A temető és a mellette levő benzinkút közötti területre helyezik át a tolnai központi buszállomást - döntött a képviselő-testület. Az elképzelések szerint jövő tavaszra készülhet el a létesítmény. Mint arról korábban hírt adtunk, a képviselők február végén egyetértettek azzal, hogy a Szent István térről át kell helyezni a buszállomást. Lényegében azért, mert az nem való egy városközponti térre. Az új helyszínnel kapcsolatban viszont akkor és most sem volt teljes egyetértés. A temető melletti helyszínben kedvező, hogy így busszal is megközelíthetővé válnak a közelben levő intézmények, a szabadidőcentrum, az idősek otthona, a gimnázium és a temető is. Esetleg a 6-oson közlekedő távolsági buszok is betérhetnek a főúthoz közeli megállóba. A főépítészi tanács elfogadta az elképzelést. Az egyház részéről sem kifogásolják a megoldást. A közelben lakókat be fogják vonni az engedélyezési eljárásba. ■ S. K. A dombóvári csapat képviseli majd a megyét PAKS Negyedszer vállalta az országos komplex tanulmányi verseny megyei fordulójának megszervezését a Gazdag Erzsi Általános Iskola. Hat tantárgyban szerzett tudásukról kellett tegnap számot adniuk a speciális nevelési igényű diákoknak. A hozzájuk hasonló gyerekek nevelésével foglalkozó iskolák neve többször változott, de a verseny maga több mint három évtizede fennmaradt. Célja, hogy a tanulási nehézséggel küszködő gyerekek tehetséggondozását, pályaorientációját segítse. Jantyik Margit, a házigazda iskola igazgatója szerint nagy kihívás egy- egy ilyen verseny. Mint elmondta, a gyerekekre összetett feladatok vártak, amelyeket ugyan nem ők állítottak össze, mégsem indítottak saját csapatot. így öt négytagú csapat állt rajthoz. Első helyen Dombóvár végzett, ők képviselik a megyét júniusban az országos döntőn, amit Velencén rendeznek. A második helyen Szekszárd, harmadik helyen pedig Gyönk sajátos nevelési igényű diákokat oktató iskolájának csapata végzett. ■ V. T. MISCHL ERIK jfidesanyám ugyan sohsem Hj kényszerített estéli imára, mégis minden vacsora után részt vettem benne. Gyönyörű percei voltak ezek a napnak, amitől búcsút vettünk, s amit megköszöntünk a Jóistennek. Köszönetét mondtunk a kevéske kenyérért, ami sanyarú sorsunk ellenére mindennap megadatott, s a cérnáért, amivel ruháinkat foltozhattuk. Szegények voltunk ugyan, lámpavilágra is alig telt, de annyi viasz mindig volt a fiókban, Faültetés a jövőért Tizenötmillió őshonos magyar facsemetét ültetne hét év alatt a Földanya Alapítvány a Kárpát-medence magyarlakta részein. Ebből a mennyiségből mintegy tízezer darabot szállítottak el tegnap a szekszárdi és a bonyhádi kistérség számos településére. Vén Attila szervező elmondta, hogy az önkormányzatok jelképes áron, 18-35 forintért juthattak hozzá a csemetékhez. Az akció lebonyolításában a szekszárdi (képünkön) és a völgységi kistérségi társulás munkaszervezetei működtek közre Fut a pénze után a város perek Az önkormányzat lakásait is eladták, a lakók maguk javítanak Szekszárdnak négy lakás járt volna a telekért, de a Dél-Invest-Bau Rt. azokat is eladta. Az út használhatatlan, a támfal eltér a tervtől, a vízelvezetés el sem készült. A lakók maguk végzik a javításokat. Ihárosi Ibolya szekszárd Van még néhány csontváz az önkormányzat szekrényeiben. Ezek egyike a két Csalogány utcai társasházak ügye. Mindjárt az elején érdemes leszögezni, hogy az alábbiak nem vonatkoznak a Csalogány utca 24-es számú épületre, amelyet a Dunafóldvári Ipari Területfejlesztési Kht. épített meg, kifogástalan minőségben. A másik két épület beruházója és generálkivitelezője a Dél- Invest-Bau (DIB) Építőipari Rt. volt. A 2003. augusztus végén megkötött szerződés szerint a cég tulajdonába adott önkormányzati telek fejében a cég kifizetett 20 millió forintot a városnak. Ezenkívül vagy négy lakást kellett volna átadnia, vagy pedig megfizetni harmincmillió forintot. A város inkább lakást szeretett volna, de nyitva hagyta a pénz megfizetésének a lehetőségét is. A gazdasági bizottság az építési tervek alapján 2004. június 2-án ki is választotta a lakásokat. Két kisebb és két nagyobb lakás tulajdonjogát igényelték összesen 200 négyzetméter nagyságban. A lakásokat azonban nem kapta meg a város, ugyanis azokat is eladta a cég. Tóthi János önkormányzati képviselő, ma a pénzügyi bizottság elnöke a kezdetektől dokumentálta a történteket. Kimerítő irat- és fotógyűjteménye van az eseményekről. Mint elmondta, a panaszok két kategóriára Oszthatók. Az ön- kormányzat igénye és a lakók panasza. Levelezett és interpellált is az ügyben. A lakók szakértőhöz fordultak, hogy a teljes hibajegyzéket elkészíttessék. Újságoldalnyi terjedelmet töltene meg ezek felsorolása. Szabad szemmel és szak- képzettség nélkül is megállapítható azonban, hogy nem épült meg a terv szerint a támfal. Nem készült el a vízelve- zés. A beton sok helyen töredezik, a lépcsők enyhén szólva furán festenek, már ahol elkészültek. Az önkormányzat az idén a legdélebbre lévő épület mellett, a letett bankgarancia 3 millió forintjából megcsináltatja a vízelvezetőt és a levezető lépcsőt, valamint a babakocsi-lejárót. A másik épület lakói pedig azt tervezik, hogy kölcsönből csináltatják meg a vízelvezetést, mielőtt nagyobb károk keletkeznek. Sok külső munkát saját kezűleg megcsináltak, sok hibát kijavítottak. A kivitelező azonban semmit sem tett. Az épületek előtti, aláázott útszakaszt a város nem vette át, több helyen centiméterekkel a levegőben lóg az út, méternyire alá lehet nyúlni egy rúddal. Ennek az az oka, hogy nem tömörítették megfelelően, vagy sehogyan sem az utat. Két éve Deli László, a részvénytársaság vezérigazgatója még vitatta az önkormányzat igényét. Egyeztetésről és hibák kijavításáról nyilatkozott lapunknak. Mára azonban elérhe- teüenné vált. * Időközben a Dél-Invest-Bau ellen felszámolási eljárás indult. A felszámoló szerint nincs esélye, hogy ennek során kielégíthető legyen az önkormányzat anyagi igénye. Dr. Magyarné Nádas Mária, a Vectigalis Zrt. igazgatója kérdésünkre azt válaszolta, hogy a cégjegyzékbe bejegyzett vezető tisztségviselő az adós társaság iratanyagát nem adta át. Ennek megfelelően a fedezetelvonással kapcsolatos kérdésünkre sem tudnak válaszolni. Újabb perben az igazság a város első fokon megnyerte a DIB Rt. ellen indított pert - mondta dr. Göttlinger István irodavezető. Mivel a szóban forgó épületek tulajdonjoga már más cégnél van, azt is beperelték. A perek állásáról szerdai ülésén tájékozódik a közgyűlés jogi és ügyrendi bizottsága. AZ iratokból kiderül például, hogy 2007. szeptemberben 5- én Nyíregj'házán volt a cég új székhelye és vezetése. Szeptember 11-én Deli László bejelentette, hogy tulajdonosváltás történ. A nyíregyházi cégbíróság az ügyet áttette Budapestre. Ők november 12-én értesítették az építési hatóságot, hogy az új tulajdonos bejegyzését megtagadták. ■ A cég ellen felszámolási efjárás indult. TARCA Halottkísérő hog}' az imádságnak szép világot adjon. A gyertya mellett volt még valami, ami a köny- nyes hálát fehérbe öltöztette: egy csipketerítő. Ragyogtak a mintái a pislákoló fényben. Úgy terült el az asztalon, mint a szűz hó a tájon, jjdesanyám a térítőről £ sohsem beszélt. Féltve őrzött titkok sugároztak a tekintetéből, ha rákérdeztem, miféle darab, kitől kapta. Hallgatott csak némán, szeméből olykor-olykor keserédes könnycsepp csordult. Egyik éjjel nagyapám ágya mellé ültem. Még nem aludt. Borostás arcán mosoly látszott a holdvilágban. Rám pillantott, karcos tenyerébe zárta a kezem és így szólt:- Nagyanyádé volt. - Ekkor szemével a hatalmas párnája alá mutatott. A csipketerítő egy sarka csillant meg a félhomályban. Riadtan szisszentem fel:- De papa! agyapám ujját szájához emelve mosolygósán csendre intett, felfedte előttem a féltve őrzött titkát:- Minden este kiveszem a fiókból, hogy éjszaka vele lehessek. Reggelre visszacsenem, hisz édesanyádé. Ő kapta öreganyádtól. Sok csipketerítőt varrt, el is adtuk mindet az uraknak, hogy legyen miből élnünk. Tehenünk is csak egy volt, az se nagyon akart tejet adni. Mégis kellett valami az asztalra, így muszáj volt tizedannyiért eladni a térítőkét, mint amennyit értek, olt azonban egy, amin minden éjjel dolgozott valamit. Volt, hogy a kályha vörös fényénél csipkézett, de ha megvakult is, be akarta fejezni. Mikor erre végre sor került, már nagyon beteg volt. Tudtuk, hogy nem sokáig lesz már velünk. Az utolsó estéjén a ládához sétált, elővette a térítőt a ruhák alól, majd anyád ágyához ballagott. Te ott feküdtél puha, meleg karjai közt, ringatott a szívdobogás. Ö röm volt nézni, ahogy egymáshoz bújtatok. Még álmodban is mosolyogtál. Öreganyád még gyönyörködött bennetek egy darabig, hallgatta a szuszogásotokat, majd óvatosan betakart titeket a csipketerítővei. Csókot lehelt arcotokra, lassan visszasétált az ágyhoz. Fáradtan befeküdt a dunyha alá, s mosolyogva örök álomra hajtotta fejét... Már ezer mesterlevelet adtak át szekszárd Nyolc jelöltből hétnek sikerült a gyakorlati mestervizsga, amelyet a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezett. A többlépcsős megmérettetés két hete kezdődött pécsi és szekszárdi helyszíneken. Elméletből, pedagógiai és vállalkozási ismeretekből még nem minden jelölt esett túl a számonkérésen. Ezek a vizsgák csúsztathatok. Gáz- és olaj tüzelő-berendezés szerelők most tehettek első ízben mestervizsgát Egyébként a klasz- szikus szakmák, asztalosok, pékek, fodrászok, villanyszerelők legjobbjainak évente 80-100 mesterlevelet adnak át Boros Dezsőné szakképzési főmunkatárs már tizenhárom éve szervezi a mestervizsgáztatást Közreműködésével több mint ezer mesterlevél talált gazdára. Mint mondja, volt olyan vállalkozó, aki három szakmában is megszerezte a mester titulust. Ez a gyakorlati hozzáértést bizonyítja. Vannak, akik a technikusi oklevél, sőt a diploma mellé is begyűjtik a mesterlevelet. A vizsgadíj ma a minimálbér 150 százaléka - 103 500 forint kamarai tagoknak 125 százaléka: 86 250 forint. Mestervizsgára általában öt év gyakorlat után lehet jelentkezni, de a henteseknek elég három, a szakmában eltöltött esztendő, míg a pincéreknek legalább tíz szükséges. Már fogadja a kamara az előjelentkezé- seket az év második felében szervezendő vizsgákra. ■ W. G. Boros Dezsőné A kistelepülések népfőiskoláit képviselné PUSZTAHENCSE-BUDAPEST A Magyar Népfőiskolái Társaság tisztújító közgyűlésén az elnökségbe választották Gazdag Ferenc pedagógust, a Pusztahencsei Népfőiskola vezetőjét. A paksi térségnek korábban is volt képviselője a vezetőségben Hefner Erika személyében, de ő - lévén rengeteg más tennivalója - lemondott. Az új elnökségi tag 2001-ben egyszerű hallgatóként került kapcsolatba a Pusztahencsei Népfőiskolával. Utána minden évben előadó volt, majd tavaly, amikor a szervező Pusztahencse Jövőjéért Egyesület vezetője erre felkérte, vállalta a népfőiskola vezetését.- Ma már nagyon sokféle úton hozzá lehet jutni tudáshoz, interneten, könyvekből, televízióból. Ha csak erről szólna a népfőiskola, nem tartanám olyan fontosnak- fogalmazott. Mint rámutatott, közösségformáló és megtartó erőről van szó. Tapasztalatai szerint a falvak lakossága is elidegenedik, elszigetelődik egymástól. Gazdag Ferenc terve, hogy a Magyar Népfőiskolái Társaság elnökségében a kisfalvak népfőiskoláinak érdekeit képviseli majd. ■ V. A.