Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-03-09 / 10. szám
5 2008. MÁRCIUS 9., VASÁRNAP SZTORI Régészeti kincsesbányák az építkezések lelethegyek Az autópályák és a metró nyomvonalán is tonnaszámra rejti a föld az értékeket Az M6-os autópálya építésekor Szebény határában egy késő római kori villa falmaradványai kerültek elő, amelyeken helyenként freskók is láthatók Százkiiencven éves sóház áll a budapesti 4-es metró Fővám térre tervezett aluljárójának útjában Hatalmas kincsesbányák tárultak fel a hazai régészet előtt az utóbbi évtizedben ugrásszerűen megnövekedett állami beruházások nyomán. Legutóbb a budapesti 4-es metró építése okozott meglepetéseket. Dutka Noémi-Tóth Marcella A régészeti emlékek, leletek 70- 75 százaléka az épülő autópályaépítések során kerül elő. Tavaly 2,8 milliárd forintot költött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az autópályák nyomvonalain a régészeti feltárásokra, ami az egy százaléka a kivitelezésre fordított 272 milliárd forintnak - mondta el érdeklődésünkre Béni Gyöngyi, a társaság kommunikációs vezetője. A NIF Zrt. minden egyes beruházásnál talált régészeti leleteket. A kulturális örökség védelméről szóló törvény szerint minden régészeti engedélyt igénylő beruházásnál a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) állapítja meg, hogy a tervezett építkezés milyen régészeti lelőhelyeket érint, és milyen feltételek mellett kivitelezhető - tudtuk meg Újlaki Pongrácz Zsuzsánnától, a KÖH felügyeleti igazgatóságának régészetiigaz- gató-helyettesétől. A törvény szerint az 1711 (azaz a Rákóczi-szabadságharc leverése) előtti korból származó emlékek, illetve leletek számítanak régészeti korúnak. A lelőhelyeket elsődlegesen helyben kell megőrizni. Ha valaki mégis ott szeretne építkezni, akkor vállalnia kell, hogy fizeti a feltárások költségét. A megelőző feltárás teljes költségét, de legalább a beruházási kiadások kilenc ezrelékét kell előirányozni a feltárás fedezetére. Az esetek többségében együtt tudnak működni a beruházók és a régészek. A műszeres lelőhelyfelderítés egyes helyszíneken jelentősen meggyorsíthatja a J munkát. Segítségükkel köny- £ nyebb megtervezni, mennyi idő kell a feltárásra. Ellenben így is csak azt lehet megállapítani, hogy van valami a területen. Ahhoz viszont ásni kell, hogy kiderüljön, pontosan milyen korú leleteket rejt a föld - magyarázta Újlaki Pongrácz ZsuzsánA TÖRVÉNYI IDŐKORLÁT OKOZ fejtörést a budapesti 4-es metró Fővám téri megállójánál pár héttel ezelőtt talált 19. századi sóház sorsáról döntő szakembereknek is. Ugyan nem régészeti emlék az előkerült falmaradvány, de várostörténeti szempontból értékes - hangsúlyozta érdeklődésünkre Zádor Judit, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa. Az 1820 körül épített sóház egyik, U alakú épületszámyának fele, azaz 25 méter hosszú, masszív falszakasza került elő. VÁRHATÓAN HÉTFŐN DÖNT a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a megtalált mészkőfal sorsáról - tudtuk meg Pető Szabolcstól, a DBR Metró Projekt Igazgatóság sajtóreferensétől. A fal megmentése mellett szól, hogy éppen a tervezett aluljáró keleti zárófalának vonalában helyezkedik el. így is módosítani kellene a terveket, ami további költségeket és késést is okozhat. Ha nem kell megvédeni a falat, akkor vagy visszatemetik, vagy lebontják és elszállítják. Hitelbiztosíték megállapítási díj: 0 Ft. Fedezetkezelési díj: 0 Ft. Takarnet lekérdezési díj: 0 Ft. Hitelkeret beállítási jutalék: 0 Ft. Közjegyzői díj: az OTP Bank - OTP Jelzálogbank fizeti meg. A THM meghatározása a forint fizetések alapján történt a 2007. december 3-ai devizaárfolyam figyelembevételével. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamat- és árfolyamkockázatát. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A kölcsön türelmi idős, nem egyenletes törlesztésű, LTP betét fizetéssel kombinálva. Az OTP Bank a hitelbírálat jogát és az ajánlat visszavonásának jogát fenntartja! A tájékoztatás nem teljeskörű, további információk elérhetők az aktuális hirdetményben, továbbá a www.otpbank.hu internetes honlapon. www.otplakaslizing.hu www.otpbank.hu 06 1/20/30/70 3666 666 06 40 366 666 otpbank otp ingatlanfedezetű hitelek és lakáslízing