Tolnai Népújság, 2008. március (19. évfolyam, 52-75. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2008-03-09 / 10. szám
4 A HÉT TEMAJA 2008. MÁRCIUS 9., VASÁRNAP tabutéma A nők minimum negyven százalékát zaklatták már a munkahelyén, évente mégis egy-két alkalommal tesznek feljelentést. Szexuális zaklatás ugyanúgy érheti a férfit is, ha a felettese nő. NEM KÍVÁNT MUNKAHELYI KÖZELSÉG A legtöbb áldozat szégyelli és magát vádolja, amiért szexuálisan zaklatták, pedig az elkövetők rendszerint nem a kihívó öltözködés alapján választják ki zaklatásuk célpontját. Ha kezeletlenül marad a jelenség, súlyos egészség- ügyi problémákhoz vezethet és a vállalatban gazdasági károkat is okozhat. Boda V. - Éber S. - Fábos E. „Egy jó hangulatú céges buli után egyik közvetlen főnökömtől érkezett néhány SMS-üzenet, amelyben finoman ugyan, de udvarolni kezdett a nálam 20 évvel idősebb, családos férfi” - mesélte a 23 éves Edit, aki egy marketingcégnél asszisztensként dolgozik. „Az elsőre udvariasságból válaszoltam, de úgy tűnik, hiba volt, mert még több üzenetet küldött. Miután ezekre már nem reagáltam, durvulni kezdett az ügy: egyre intimebb és egyre rámenősebb lett, végül már szóban is elkezdődött a nyilvánvaló, szexuális töltésű utalgatás és az ígérgetés, mennyire előnyös lenne számomra, ha hálás lennék. Amikor valami feladatot adott, fogdosta a kezem, vagy a hajamat simogatta. Mindenkinek feltűnt. Végül döntöttem: megmutattam neki néhány elmentett üzenetét és azt mondtam, ha nem hagyja abba, továbbküldöm őket a feleségének. Akkor visszavonulót fújt, persze már a nagyfőnök előtt sem dicsért olyan lelkesen, mint addig. Később kiderült, ugyanazokat a szerelmes verseket kapta meg egy kolléganőm is.” A történet szinte áüagos egy magyar munkahelyen, de idén januártól egy hasonló eset már jogi következményekkel jár. „Fontos kezelni ezt a jelenséget - állítja Szomor Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság főreferense -, mert a rendszerint tartós háborgatások, ha nem érnek célt, egyre fenyegetőbbek és durvábban lesznek.” Tehát mintegy megelőzési céllal is született az a büntetőtörvény-módosítás, amely 2008. január elsejével lépett hatályba Magyarországon. Ennek értelmében a tartós vagy rendszeres háborgatás, amelynek célja a megfélemlítés, vagy beavatkozás más magánéletébe, bűn- cselekménynek minősül, és különböző formái 1-3 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható- ak, mondja a főreferens. Zaklatást nemcsak személyesen, hanem levélben, faxon, üzenetrögzítőn keresztül is el lehet követni, ugyanis az is bűncselekmény, ha valaki telefonon kapcsolat fenntartására törekszik mással, annak akarata ellenére - teszi hozzá Szomor. A szexuális zaklatásnak különböző megnyilvánulási formája lehet, az ízléstelen megjegyzésektől és viccektől kezdve a tapogatáson, ártatlannak tűnő simogatáson át a fenékcsipkedésig. Viszont nem számít szexuális zaklatásnak, ha egy kolléga vagy főnök is kifejezi szexuális vonzódását, esetleg találkát is kér, ha ezzel nem kényszeríti lépésre partnerét, sőt ez neki is tetszik. Ha mégis büntetőjogi eljáMondatfokozatok az erős bóktól a büntetőjogi kategóriáig ■ Kollegina, nem inna meg velem egy kávét munka után? ■ A délutáni megbeszélés után szívesen elvinném vacsorázni, ha van kedve hozzá. ■ Ha eljön velem a koncertre, utána beszélhetünk a fizetésemeléséről. ■ Új frizura? Nagyon rendben van, végre eltereli valami a tekintetemet a dekoltázsáról. : Ne akarja nekem bemesélni, hogy ezek igazi mellek! I Gratulálok! Maga az ágyban is ilyen kreatív, mint a munkában? í A kiránduláson ne felejtsen el megjelenni a szobámban, és megbeszéljük az előléptetését. ^ I Jönnek a leépítések, ideje lenne, hogy egy kicsit odaadóbb legyen, ha érti, mire gondolok. Világos leszek: kétszer lefekszik velem, és maga az osztályvezető. Ha nem hajlandó a szeretőm lenni, kirúgom! öSSS 4^é$‘ * Az érintés, simogatás egyértelműen a munkahelyi közeledés jele, és nincs helye a normális kollegiális kapcsolatokban A legtöbb nő Finnországban, a legkevesebb Spanyolországban érzi magát zaklatva AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN egy felmérés szerint az amerikai nők mintegy 44 százaléka tapasztalta már a nemkívánatos szexuális figyelem valamilyen formáját munkahelyén. Az uniós adatok kedvezőbbek, „csak” minden tizedik alkalmazottat - évi ötmillió eset - ért munka közben zaklatás. A zaklatás leginkább az ideiglenes szerződéssel alkalmazott fiatal nőket érinti. az eu-ban a nők több mint 6, a férfiak pedig 4,5 százaléka szenvedett el valamiféle nem szexuális jellegű zaklatást munkahelyén. Ez az arány a finn nők (23%) és férfi társaik (15%) esetében volta legmagasabb, eddig a legkevesebb esetről Spanyolországban és Bulgáriában (2,5% alatt a nők és férfiak esetében egyaránt) számoltak be. Egyedül Görögországban és Lettországban jelentettek több zaklatásról férfiak, mint nők esetében. A zaklatás előfordulásának esélye a legnagyobb az oktatásban, az egészségügyben, a közigazgatásban, a vendéglátóiparban, a közlekedésben és a kommunikáció terén dolgozók között volt. DAVID SIEGEL 72 éves floridai milliomost 2004-ben Dawn Georgette Myers beperelte szexuális zaklatás miatt. A bíróság 5,4 millió dolláros - 924 millió forintos - fájdalomdíjat ítélt meg a hölgynek, mivel az üzletember falhoz szorította, megfogdosta, és 1 millió dollárt - 171 millió forintot - ajánlott neki, ha ágyba bújik vele. ,a Borisz jelcin, oíz egykori orosz államfő arról is elhíre- sült, hogy egy nyilvános, televízió által közvetített rendezvényen megpaskolta egy hölgy fenekét. móse kacav volt izraeli elnök tavaly nyáron bűnösnek vallotta magát zaklatásban és szeméremsértésben, cserébe ejtették ellene a nemi erőszak vádját, s így megúszta a börtönbüntetést. Egyúttal lemondott posztjáról. Kacavot négy korábbi munkatársa jelentette fel. Egyikük állítja, az ötgyermekes politikus lelki és fizikai terrorral vette rá a szexre. Silvio berlusconi azzal járatta le magát, hogy egy rendőrnő mögött azt játszotta el, mintha magáévá tenné őt, majd széles vigyorral beült limuzinjába. rásra kerül sor, bizonyító erejűek lehetnek az elmentett SMS-ek, e-mailek, valamint a rendőrség a híváslistákat is bekérheti. Ha munkahelyi zaklatásról beszélünk, mindenki egyből a szexuális zaklatásra gondol, holott a háborgatás nem feltétlenül kell, hogy szexuális töltetű legyen. „Van a háborgatásnak egy másik, sokszor még kellemetlenebb és elviselhetetlenebb formája is: a munkahelyi pszicho- terror” - állítja Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NaNe) Egyesület munkatársa. Mint mondja, pontos felmérések Magyarországon még nem készültek a munkahelyi zaklatásról, az európai tapasztalatok azonban hazánkra is vonatkoztatható, elkeserítő képet mutatnak. Az Európai Unió tagállamaiban végzett felmérés szerint a dolgozó nők 40-80 százaléka szenvedett már el valamilyen zaklatást a munkahelyén. Nálunk az alacsony tájékozottság és a lehetőségek hiányos ismerete vezet oda Wirth Judit szerint, hogy évente mindössze 3-4 esetben fordulnak a NaNéhoz munkahelyi zaklatás áldozatai. Pedig egy eltitkolt, kibeszélés, illetve esetleges kezelés nélkül maradt zaklatásnak súlyos következményei lehetnek. Az ilyen esetek a munkáltatót is negatívan érintik, a károk számszerű- síthetőek a dolgozók hiányzási mutatóinak növekedésében, a rossz közérzet sokat ront a teljesítményen, valamint észrevehető a munkahely iránti kereslet csökkenésében. Ráadásul az esetleges kezelési költségeket is a vállalatnak kell állnia. Dr. Demeter Judit, az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) elnöke azt javasolja, mielőtt a hatóságokhoz fordulna a zaklatott, érdemes megpróbálni a konfliktusokat helyben, a munkahelyen kezelni. A munkáltatóhoz, kollégákhoz kell fordulni, mivel a legtöbb esetben a zaklatok nem csak egy embert zaklatnak és összefogva nagyobb eredmények érhetőek el - véli a szakértő. 5 jó tanács zaklatottaknak ±. Ne vádolja önmagát! Ne gondolja, hogy ön viselkedett fél- reérthetően, és ezzel váltotta ki a nem kívánt közeledést. 2 Adja tudtára a kellemetlenkedőnek, hogy terhes az ön számára ez a viselkedés. Ha szóban nem megy, tegye meg írásban. 3, Beszélje meg a történteket kollégáival, hátha ők is ugyanebben a cipőben járnak. Érdemes körültekintően megválogatni, kivel beszéli meg ezt a kényes témát, óvakodjon a rosszindulatú kollégáktól. 4. Ha nem oldódik meg a helyzet, forduljon a zaklató főnökéhez, a következményeket ugyanis az elkövetőnek kell viselnie, nem önnek. s. Ha mégis bírósági úton óhajtja rendezni a dolgot, először feljelentést kell tennie. Ezek után a rendőrség kivizsgálja az esetet, és ha eredményes, megteszi a szükséges lépéseket az ügyészség felé.