Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-05 / 30. szám

2008. FEBRUÁR 5., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG 13 SZOLGÁLTATÁS JOGTÁR Hatáskör Valamely szerv vagy sze­mély intézkedési jogának köre, érvényességi határa; azoknak a jogosítványoknak az összessége, amelyek meghatározzák, hogy az adott feladat teljesítése érde­kében az adott szerv illetve személy milyen tevékenysé­get jogosított, illetve köteles folytatni. Ezen túlmenően a közigazgatási jogban a ha­táskör azt is meghatározza, hogy milyen jogi hatást ki­váltó döntések meghozata­lára jogosult és köteles a közigazgatási szerv. Ilyen értelemben a hatáskör lehet: jogalkotó, irányítási, felügye­leti, hatósági. FOGADÓÓRA A Szekszárdi Nyugdíjasok Terüle­ti Érdekszövetsége és a Vöröske­reszt Nyugdíjas Alapszervezete értesíti tagjait, hogy 2008. febru­ár 11-től üdülési csekk igénylé­séhez formanyomtatványt ad­nak, valamint annak kitöltésé­ben segítenek a fogadónapokon, hétfőn 8-tól 12 és csütörtökön 8- tól-10 óráig. ÜGYELETESEINK LAPSZERKESZTŐ: Tóth Ferenc ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon: Szeri Árpád, tel.: 74/511-505. Fax: 511-514. Pakson Vida Tünde 06/20/398- 4504. Simontornyán Varga László 30/418-66-16, Tolnán Steinbach Zsolt 440-660, 06/30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. VÍZÁLLÁSOK a dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 14 cm, Paks 167 cm, Dombori 204 cm, Árvízkapu 573 cm. A Sió Palánknál 193 cm. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 12.00- 12.30 6-os főút 82-84 km 12.4014.20 Dunaföldvár (6-os főút, Paksi u., Pentelei u.) 14.30- 15.10 6-os főút 90-94 km 16.00- 16.30 6-os főút 98-102 km 16.30- 17.30 6-os főút 121-123 km 17.30- 18.30 6-os főút 124-126 km KM Ad G-KMrfiTtS na v/éyuK?/.., HOROSZKÓP vízöntő (1.21-11.20.). Kifizetődő üz­leti lépéseket tehet a mai na­pon. Baráti társaság és boldog szerelmi élet várja. Adjon han­got véleményének, legyen tem­peramentumos. halak (II. 21-111.20.). Meglepetések sorozata éri ma, amelyek mind kellemesek. Csak annyi felada­tot vállaljon, amennyivel bizto­san meg tud birkózni. kos (III. 21—IV. 20.). Rengeteg jó ötle­te van, melyek megvalósításá­hoz keressen társakat. Hallgas­sa meg mások objektív taná­csait, elképzeléseit is! Ne űz­zön elérhetetlen célokat! bika (IV. 21-V. 20.). Ne pazaroljon időt megvalósíthatatlan elkép­zelésekre! Ne hagyja kihaszná­latlanul tehetségét! Találja meg az egyensúlyt személyes ügyei­ben. ikrek (V. 21—VI. 21.). Törekedjen ar­ra, hogy munkáját maximáli­san és kifogástalanul elvégez­ze. A minőség legyen mindig szeme előtt. Másoktól ne vár­jon el túl sokat! RÁK (VI.22-VII.22.). Ma bosszúság éri, így végigidegeskedi a na­pot. Annyi esemény zúdul a nyakába, hogy csak kapkodja a fejét. Nehezen tudja kordában tartani az indulatait. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Unja már a hagyományos, sötét téli színeket, és szeretne néhány vidám új holmit vásárolni. A téli kiárusításon akciós ára­kat talál. szűz (Vili. 24-1X23.). Mindenki tud­ja, hogy Ön gyakorlatias em­ber, de azt kevesen sejtik, hogy szeretne egy kisebb vagyont összegyűjteni. Képes megte­remteni az anyagi biztonságot. mérleg (IX.24-X.23.). Valaki meg­próbálja megfúrni a munkahe­lyén. Ha ellenséges és harcia­sán viselkedik, csak rosszabbo­dik a helyzete. Ismerje meg el­lenfele gyengéit. skorpió (X. 24—XI. 22.). A szerelem és magánügyei kerülnek túl­súlyba. Lehet, hogy szerelmi vagy házassági válság miatt nincs ideje többet foglalkoznia a kötelességeivel. nyilas (XI.23-XII.21.). Jól alakulnak a dolgai. Nyugodt, felszabadult, lelki egyensúlya tökéletes. Ezen a télen Ön megtanulja jobban megismerni önmagát. bak (XII. 22-1.20.). Személyes prob­lémák és hosszú távú tervek foglalkoztatják. Mindenképpen tartson ki eredeti terve mellett, hogy mindig az első gondolata a legjobb. SMS-ROVAT: 30/303-0272 (Az SMS-rovatban hirdetést, politikai jellegű üzeneteket verseket, idézete­ket, vicceket, megszólítás nélkül ér­kezett sms-eket nem közlünk. Nem jelentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében közölt telefon­szám nem egyezik azzal a számmal, amiről az üzenet érkezett.) * HENCSÉRE Hrabovszky Mátyásnénak 63. születésnapja al­kalmából sok boldogságot, jó egész­séget és hosszú, boldog életet kíván­nak lányai Zsuzsa & Hajni. Sok-sok puszi! * PÁPAI Máriának Simontornyára boldog születésnapot kíván: apa, anya és Pityu. * ÉVI MAMA! A mai napon is kívá­nunk neked nagyon sok boldog szü­letésnapot! Puszilunk: Dávid, Adél és Mi. * SZÍVESEN megismerkednék egy normál alkatú tolnai lánnyal komoly kapcsolat céljából. Én 22 vagyok, 165 cm, 60 kg, barna hajú, kék sze­mű. Ha többet akarsz tudni, írj vagy hívj bátran. OmaOwjmgmjt * „ÚJ REMÉNY” jeligére üzenem: szí­vesen elhalmoználak szeretetem- mel! írj nekem! Én is szeretetre vá­gyom. 20/ 291-62-51. Sms-t 17 óra után. * „ÚJ REMÉNY” jeligére üzenem: Én is sokat csalódtam! Szeretetre vágysz, szerelemre, engem megta­lálsz. Csinos vagy, ne add fel! bObkhbygé * „ÚJ REMÉNY” jeligére! Van egy szó, mit úgy hívnak: remény! Ha vi­gyázol rá, mindig benned él! Ha szí­vedbe zárod, ki fontos neked, bárhol jársz, ott lesz veled! Kérek rövid be­mutatkozást! Elérhetőség: aOglbieci * A LEHETETLENT keresem! Egy 30- as férfit, aki valóban komoly kapcso­latot szeretne. Szekszárd környékéről várom a hívásokat. Sms-t ne. 30.9916270 * DIÓSBERÉNYBE: Tyúkanyó, remé­lem, nem haragszol, amiért minden bánatomat a nyakadba zúdítottam. Pedig neked is van bőven, de te leg­alább meghallgatod. Millió üdv. * SZIASZTOK! Arányos testalkatú szekszárdi hölgyet keresek tartós kapcsolatra! Én 168/62/33 átlagos pasi vagyok. Sms vagy hívás! 304937578 * 39/175/80 elvált, káros szenve­délyektől mentes férfi keresi 31-38 év közötti hölgy társaságát komoly kapcsolatra, Tolnáról és 30 km-es környékéről. 06707722398 * SZIA! ÉN SZEKSZÁRDI 30 éves, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok, és szívesen megismernélek. Kérlek, erre a számra írj: 30/6015126. Puszi. * HÓVIRÁG! Én szekszárdi 30 éves, káros szenvedélyektől mentes férfi vagyok. Erre a számra írj: 30/6015126 * ORCHIDEÁNAK küldöm: 49 éves, független, vidám természetű, 176 magas, kék szemű, természet- és ál­latbarát gépkocsivezető vagyok. Szél­hámos nem vagyok. Komolyan gon­dolom. * ORCHIDEA jeligére! Tartós kapcso­lat reményében kezdeményezek! Ké­rek rövid bemutatkozást! (cOalvOtlO) MA NAPKELTE 7.06 - NYUGTA 16.50 HOLDKELTE 6.25 - NYUGTA 14.49 Húshagyó kedd. ÁGOTA, INGRID napja Ágota. Görög eredetű név, jelentése: jó. Virága: az afri­kai (fokfóldi) ibolya. A világ legismertebb detektív-re- gényírója Agatha Christie, akinek több millió példány­ban adták el a műveit, a tele­víziók sorozatban játsszák, és színházi előadásként is si­kert arattak. Ingrid. Északi germán eredetű név, jelenté­se: isten által óvott lovasnő. Ingrid Bergman kétszeres Oscar-díjas svéd filmszínész­nő volt, akinek filmjeit ma is szívesen vetítik. EGYÉB NÉVNAPOK: Abiáta, Adél, Adelaida, Agáta, Alida, Etelka, Kada, Kájusz, Kolos, Léda, Modesztusz, Péter. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Ágota, Szent Etelka emléke­zete, Ingrid napja. A refor­mátus naptárban Ágota nap­ja. Az evangélikus naptár­ban Ágota, Ingrid napja. A zsidó naptárban Svát hó­nap 29. napja. napi igék. Katolikus: 2Sám 18,9-10.14b.24-25a.30 -19,3; Zs 85; Mk 5,21-43. Reformá­tus: Mt 11,1-19; 4Móz 4. Evangélikus: Lk 5,33-39; 2Tim 4,9-22. HAJDAN Február ötödikén 120 éve, 1888-ban Baneth Adolf tulaj­donos vezetésével megkezd­te működését Szekszárdon a megye első hatóságilag en­gedélyezett közvetítő és cse­lédszerző intézete. 105 ,/éve, 1903-ban jelent meg Borsos István tolnanémedi reformá­tus lelkész Csend című ver­seskötete, melyről a Tolna­vármegye ezt írta: „az érzel­mek természetessége, ne­mes egyszerűsége páratlan gondos formával igazán él­vezetessé teszik ezt a kis könyvet”. 100 éve, 1908-ban a helyi sajtó szerint „Az eny­he idő lehozta felülről, min­denünnen a jeget, tiszta a Duna Németországtól egész Gemencig, itt torlódott össze mind, nem tudott tovább vo­nulni” a mintegy hatméteres jégfal. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Tóth Ferenc Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NYOMDA Kft. Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelye­in keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a te­rületi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1800 Ft, negyed évre 5400 Ft, fél évre 10 800 Ft, egy évre 21 600 Ft. Hirdetésvezető: Bogár Barnabás, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akci­ókon, szavazásokon és rejtvénypályá­zatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMSüen, interneten, e-mailben meg­adott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Az adatokat meg­adva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft, Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Pe­tőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szol­gáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek feMlágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ÚJ... (FRISS) “fr KAPITÁ­LIS “* HAJ­SZÍNEZŐ ~v JÓZSEF ATTILA VERSE UTOLSÓ PÉLDÁNY EDÉNY TETEJE DÁRDA, ANGOLUL ABLAKOT TART L ▼ HAL PETÉJE ► V ▼ KISDED­ÓVÓ TÖBB HÁZ ► ▼ RIDEG, SPRŐD L A VÉL PÁRJA ► TELEPES NÖVÉNY PÁRT! ► GÖRÖG 0 BETŰ ► T PONTOS SPANYOL VÁROS l KAPOK ÜRÍT PÁRIZSI CSAPAT SZŐKE EGYIPTO­MI ISTEN TÍZ FELE TOJÁS, NÉMETÜL A VÉGÉN MEGÉRT! L T FIRENZE FOLYÓJA ► V VALÓ ► ELTE KAR ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. „MÁRCIUSINAPOK” déli reggeli ,.ms EWS' . hőmérséklet + déli felhőzet Tafnási- 9 °C S'O D(*tövár 9‘C M 4 °C ' ~ Paks­MB Készíttette: i zones Skfesaáfd re Pc 8 °C S“C Tolna megyében ma napközben erősen felhős, ködfoltos idő lesz Időről-időre gyenge eső is esik. Éjszaka viszont kissé felszakado­zik a felhőzet. Gyenge északi szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 9 fok köré emelkedik, szerda reggelre +3 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: péntekig .márciusi" hőmérséklet, időnként - például szerdán - je­lentősebb eső várható. Pénteken erős északi szél, néhány tokos hőmérsékletcsökkenés, átmeneti záporok valószinűek. Hétvégére napos, száraz, kevésbé meleg időre számíthatunk, Orvosmeteorolégia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: átlagos viszonyok között egy 50 km/6 sebességgel haladó személygépkocsi a fékezés megkezdése után száraz úton még 31. esős úton 75, havas úton viszont 125 m-t tesz meg. Az előrejelzés bizonytalansága: csütörtökig „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Vizhőmérséklet Duna 3-5 °C Tisza / i't Balaton 3 °C Velencei-tó 4*C Fertő 4 *C Tisza-tó 2°C Hójelentés Dachstein 100-450 cm Obertauwn 150-240 cm La Tltuile 160-180 cm

Next

/
Thumbnails
Contents