Tolnai Népújság, 2008. február (19. évfolyam, 27-51. szám)

2008-02-15 / 39. szám

Plakátharcban a Fidesz is népszavazás Tarlós István szerint az SZDSZ miatt hirdetnek Tarlós István szerint a jövő igennel kezdődik. A kampányfőnök a plakátbemutatón elmondta: az ellenzéki párt a tudás, az egészség és a jövő mellett érvel. SBHiEEEÄl Újmohácsi révtragédia: elítélték az apát EGY Év, HÁROM évre felfüg­gesztett fogházbüntetésre ítélte a Pécsi Városi Bíróság tegnap hozott nem jogerős ítéletében az édesapát, aki felelős a tavaly januárban, az újmohácsi révnél történt, két gyermeke halálával végző­dött tragédiáért. G. Tamást halálos közúti baleset gon­datlan okozásának vétségé­ben mondta ki bűnösnek, és mellékbüntetésként két évre eltiltotta a járművezetéstől. Végső búcsút vettek Nagy Imre lányától eltemették tegnap Nagy Er­zsébetet, Nagy Imre mártír miniszterelnök lányát Buda­pesten a Farkasréti temető­ben. A gyászszertartáson megjelent Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök, Göncz | Árpád volt köztársasági el- f nők, Mandur László, az Or- 1 szággyűlés alelnöke, vala- | mint a politikai és a közélet s több ismert személyisége. A Draskovics-akták nyomában a Fidesz „követeljük, hogy nevezzék meg, ki adott utasítást a Draskovics Tibor számára kellemetlen olajügyi iratok eltüntetésére a rendőrség internetes honlapjáról” - mondta tegnap Demeter Ervin fideszes képviselő. Daróczi Dávid kormányszó­vivő elmondta: semmi köze nincs Draskovics igazság­ügyi miniszteri kinevezésé­hez, hogy már nem érhetők el a papírok. Draskovics: kellemetlen papírok Szimpatikus doktornő, jö­vőbe néző fiatalok és mo­solygós család szerepelnek a Fidesz tegnap bemutatott népszavazási kampánypla­kátjain. Ma megkezdődött az újabb plakátháború. Szabados B.-Takács Z. A Fidesz kampányvezére, Tarlós István mutatta be a párt három új népszavazási plakátját tegnap a budapesti kampányközpont­ban. A „doktornős”, a „diákos” és a „családos” plakátokon „A jövő igennel kezdődik” jelmondat sze­repel, amelyet Orbán Viktor, a Fi­desz elnöke hirdetett meg szer­dai országértékelő beszédében. Tarlós István elmondta: az embe­rek akár már péntektől találkoz­hatnak az óriáshirdetésekkel. A kampány politikai irányítója elárulta azt is, hogy elkerülte vol­na a hírverés ezen módját, de mi­vel az SZDSZ plakátjai elözönlöt- ték az országot, kénytelenek vol­tak ezt a figyelemfelkeltő mód­szert is alkalmazni. Mint ismert: a szabad demok­raták a „Nem elég gondolni a nemre!” szlogenű plakátjukat már múlt év december 30-án le­leplezték. Kampányuk következő elemét, a Fidesz „Szociális nép­szavazás” lógójára reagáló „Nép­szavazás a szocializmusról” pla­kátot provokációnak ítélte az el­lenzék. Egyebek közt felrótták az önkényuralmi jelkép használatá­nak vétségét, hiszen a képen a felkelő napot a liberálisok stilizált vörös csillaggal helyettesítették. orbán Viktor szerint na­gyobb arányban mehetnek el az emberek a népszavazásra, mint korábban. A Fidesz elnö­ke az egyik kereskedelmi adó műsorában tegnapelőtti évérté­kelője kapcsán elmondta: sike­res népszavazás után azt fog­ják mondani az embereknek, hogy ha van véleményük, mondják el, ha akarnak, tün­tessenek, de mindig békésen. Tarlós a tegnapi rendezvényen a kormánypártok ellenkampá­nyáról úgy nyilatkozott: „Milliár- dokat költenek rá, hogy az embe­reket utólag tájékoztassák arról, hogy jó nekik, hogy kétszer fizet­nek.” Hozzátette: ezzel szemben a Fidesz a tudás, az egészség és egy új jövő mellett érvel. Újságírói érdeklődésre vála­szolva Tarlós István a bemuta­tott plakátok költségeiről annyit mondott: azok nagyságrendek­kel kevesebbe kerültek, mint az KÖKÉNY MIHÁLY, CIZ MSZP or- szággyűlési képviselője ugyan­akkor azt mondta tegnapi saj­tótájékoztatóján, hogy az ellen­zéki pártvezér becsapta a vá­lasztókat a több-biztosítós egészségügyi rendszerrel kap­csolatban, mert nem valósítot­ta meg az 1998-as kormány- programját, amelyben éppen egy több-biztosítós rendszer be­vezetése szerepelt. SZDSZ azon sűrűn cserélt rek­lámhordozói, amelyekkel a ki­sebbik kormánypárt naponta alázza meg a baloldali érzelmű embereket. Válaszul Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke nyílt le­vélben kérte meg Tarlóst, hogy válaszoljon: nem mondott iga­zat, vagy félretájékoztatták, ami­kor még egy hónapja is azt mondta, hogy a Fidesz nem ter­vez sem óriásplakátokat, sem té­véreklámot. MSZP-s feljelentés FELJELENTÉST TETT beCSÜletsér­tés miatt Földesi Zoltán, az MSZP Szarvason élő ország gyűlési képviselője. A képviselő sérelmezte, hogy a polgármes­teri hivatal elé egy olyan plaká­tot függesztettek ki, amelyen az egészségügyi miniszter társasá­gában látható a „Ne légy a gyilkosunk” felirat mellett. Ki­derült: a plakátot a Jobbik szarvasi szervezete tette ki. Az Orbán-évértékelő felemás utózöngéi Hídfoglalás: Budaházy nem érezte magát felelősnek Tagadta bűnösségét a budapesti Erzsébet híd 2002-es lezárása miatt közérdekű üzem működé­sének megzavarásával vádolt Budaházy György a Pesti Köz­ponti Kerületi Bíróság tegnapi tárgyalásán. A vádirat szerint Budaházy és öt társa 2002. július 4-én reggel gépkocsijukkal lezár­ták a forgalmat a hídon, ahol rö­vid időn belül tömeg gyűlt ösz- sze, amelyet a rendőrségnek kel­lett feloszlatnia. „A vádlottak ma­gatartásukkal á fővárosi tömeg- közlekedésben jelentős zavart okoztak, a forgalomkorlátozás 244 ezer embert érintett, fél-egy­millió forint kárt okoztak a BKV- nak” - mondta az ügyész. Budaházy nem kívánt vallo­mást tenni. „Fel akartuk hívni a társadalom figyelmét arra, hogy az országgyűlési választásokon leadott szavaztok megsemmisíté­sével a csalások soha többé nem lesznek kideríthetők” - mondta. A bíró tervei szerint az ügy­ben február 19-én születik ítélet. ■ Vég M. Országjárásba kezd, es nemre buzdít Gyurcsány „A következő három hétben új szakaszába lép a népszavazási kampányunk. Célunk, hogy mi­nél több embert gondolkodásra késztessünk” - mondta tegnap Juhász Ferenc. Az MSZP elnök- helyettese hozzátette: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is ország­járásba kezd, és a józan ész nevé­ben arra kér majd mindenkit, hogy menjen el, és szavazzon nemmel március 9-én. Közben sajtóértesülések sze­rint hétfői évértékelő beszédé­ben tízpontos, elsősorban a mik­ro-, kis- és középvállalkozások­nak kedvező adópakkal rukkol­hat elő a kormányfő. Eltörölhetik például a szolidaritási adóként elhíresült 4 százalékos külön­adót. A tervek szerint az intézke­dések jövőre lépnének életbe. 2008. FEBRUÁR 15„ PÉNTEK ni A magyar, a francia és a belga tagpárt tiltakozása ellenére tegnap hely­reállították éf Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) szlovák kormánypárt ideiglenes tagságát az Európai Szocialisták Pártjában. A párt tagságát 2006-ban azért füg­gesztették fel, mert koalícióra lépett a radikális Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal HIRDETÉS Uj Magyarország Mikrohitel Az Európai Unió támogatásával létrejött Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. Feltételek: • a hitel kamata a futamidő alatt 6,5%, • felső összeghatára 6 millió Ft, • türelmi ideje maximum 24 hónap, • futamideje 5 év, ez idő alatt az igénylőt kezelési költség nem terheli. A hitelt kezdő vállalkozások is felvehetik. Érdeklődjön: ' a MiFiN Mikrofinanszírozó Pénzügyi Zrt-nél, a 06/1-90-90-290-es telefonszámon vagy a www.mifin.hu honlapon Öt napig még biztosan elindulnak a vonatok vasutassztrájk Most egy közvetítőtől reméli a megoldást a MÁV és a szakszervezet „További öt nappal meghosszab­bítjuk a sztrájk felfüggesztését - jelentette be tegnap délután Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke. - Döntésünkre azután került sor, hogy sike­rült a munkáltatóval megegyezni: von­junk be közvetítőt a jövőbeni egyeztető tárgyalások lefolytatá­sára” - tette hozzá. Igaz, a MÁV és a VDSZSZ között a tegnapi bér- tárgyalás sem vezetett eredmény­re, a fennálló, Gaskó szavaival él­ve „válságos” helyzetet azonban csakis így lehet megoldani. A békítő szerepére Herczog Lászlót, a munkaügyi tárca szakállamtitkárát, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgá­lat közvetítőjét kérték fel. 1995- ben már töltött be közvetítő sze­repet Herczog a MÁV és a szak- szervezet között. Munkája akkor si­kerrel zárult. A VDSZSZ to­vábbra is követeli a MÁV-tól kiszervezett cégek dol­gozóinak a tízszázalékos bér­emelést, és a cargósok kivételé­vel a MÁV-csoport valamennyi dolgozójának nettó 250 ezer fo­rintos egyszeri juttatást. A mun­káltató nem enged a követelé­seknek. A tárgyalások, immár Herczog bevonásával, ma dél­előtt folytatódnak. ■ V. H. ■ Herczog László szakállamtitkár lesz a békítő. Zöld utat kapnak ma Is a mozdonyok. A tárgyalások pedig folytatódnak. Nem voltak veszélyben az utasok a tárca szerint az utasok nem voltak veszély­ben a sztrájk idején a VDSZSZ által megjelölt vonatokon - ál­lapította meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, miu­tán a tárca áttekintette a Ma­gyar Vasúti Flivatal jelentését. A vizsgálatot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezte, miután Gaskó István megkér­dőjelezte a vasúti közlekedés biztonságát a sztrájk ideje alatt. Gaskó szerint negyven vo­nat hagyta el a kötelező bizton­sági vizsgálat megléte nélkül az állomásokat a munkabeszünte­tés idején.

Next

/
Thumbnails
Contents