Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-20 / 296. szám
[ i •• » m 2007. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK KOZELET Éles lőszerrel lőttek rá Miller István oktatási és kulturális miniszter házára hét végén - jelentette be tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Két találat érte a miniszter otthonát, ahol éppen senki nem tartózkodott. A rendőrség éles lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt indított eljárást. mmMMMmMMMmMMNSM HIESAV Time magazin: „Cár született” Vlagyimir PUTYiN orosz elnököt választotta az év emberének szerdán a Time magazin. A neves amerikai hetilap azért döntött Putyin mellett, mert a politikus Moszkvát a XXI. század megkerülhetetlen szereplőjévé tette. A lap főszerkesztője azzal indokolta a döntést, hogy Putyinnak sikerült úgy átalakítania Oroszországot, hogy az visszaszerezze nagyhatalmi státusát. Görög kitüntetés magyar tűzoltóknak a nyári görögországi tűzvész oltásában részt vevő fővárosi tűzoltókat tüntette ki Görögország külügyminisztere szerdán Budapesten. Dora Bakojannisz (aki korábban Athén főpolgármestere volt) az egész görög nép nevében köszönte meg a magyar főváros tűzoltóinak részvételét a nyári tűzvész legyőzésében. Szlovákiában Fico a legnépszerűbb ÉSZAKI SZOMSZÉDUNKNÁL tartósan a kormányfő, Robert Fico a legnépszerűbb politikus: decemberre 35,9 százalékra emelkedett a novemberben mért 31,8 százalékos népszerűsége. Második helyen a magyar- ellenes kirohanásairól híres lan Slota áll. A szlovákiai magyar politikusok közül a legelőkelőbb (8.) helyen Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke áll. Fico a népszerűségi csúcson Reform vagy fércmunka? Kiábrándultak a szavazók: a lakosság fele orvosi kamara Nem tesznek keresztbe, csak kitartóan tiltakoznak nem voksolna Orbán Viktor: visszaállamosítunk Horn Gábor: Orbán rosszul tudja Februárban akkor is hatályba léphet az egészségbiztosítási törvény, ha az államfő alkotmányos- sági vizsgálatot kér vagy visszaküldi megfontolásra az Országgyűlésnek- véli a koalíció. Szabados Balázs Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény szerda délután még nem érkezett meg a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz- közölte Kumin Ferenc, a hivatal főosztályvezetője. Mivel a törvény kihirdetését sürgősséggel kérte az Országgyűlés, Sólyom Lászlónak az érkezéstől számított öt napon belül döntenie kell annak sorsáról. Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint a magyar baloldalnak szembe kell néznie azzal, hogy a kettős állampolgárság elleni kampányakor nevéből kitörölte a magyar szót, az egészségbiztosítási törvény hétfői elfogadásakor pedig a szocialista szót is, így maradt a párt, ami mindig is volt. „Abban egyetlen befektető se reménykedjen, hogy tud olyan szerződést kötni a magyar állammal, amely a következő kormányt megakadályozza abban, hogy ezt visszaalakítsa” - hangsúlyozta több fórumon is Orbán Viktor az egészségbiztosítási törvény megszavazását követően. A volt miniszterelnök szerint még egy olyan roskatag állam is, mint a magyar, kellően erős ahhoz, hogy ezt megtehesse. „A befektetőknek tudniuk kell, hogy veszélyes területre érkeznek, hiszen az egészségügy átalakítását a társadalom nem fogadja el” - vélte az ellenzéki pártelnök. „Orbán Viktor rosszul mondja, rosszul tudja; azok a biztosítók, amelyek bejönnek ebbe a rendszerbe és aláírnak egy szerződést, ha azt az állam egyolda■ Sólyom László még nem kapta meg a törvényt. lúan felbontja, akkor annak az összes következményét az államnak kell viselnie” - reagált Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az ellenzéki vezető szavaira, nyoma- tékosítva: politikai értelemben semmiféle veszély nem leselkedik azokra a biztosítókra, amelyek befektetőként szerepet vállalnak az egészségbiztosítási rendszer átalakításában. A Magyar Orvosi Kamara elnöke Horn Gábor nyilatkozatára annyit mondott: nem ért a kérdéshez, mindössze a politika felelősségét akarja elhárítani. Éger István kérdésünkre cáfolta azt a szájába adott mondatot, miszerint „ott fogunk betartani az A szlovák reform kidolgozója szkeptikus skizofrén helyzetbe kerül a magyar állam - olvasható a pozsonyi Új Szó című lapban. A szlovák egészségbiztosítási reform atyja, Peter Paíitny, aki a magyar törvény előkészítésében is részt vett, úgy nyilatkozott: a magyar reform nem sikerült, hiszen a többbiztosítós rendszernek pontosan az lenne a legfőbb előnye, hogy független a kormánytól. Az SZDSZ egykori tanácsadója szerint a magyar modell lehetőséget ad arra, hogy az állam visszaéljen a helyzetével. Elismeri, hogy a magántőke gazdaságosabb működést eredményezhet, de a gond szerinte az, hogy egy nagyon bizonytalan partnert kap ehhez: az államot. új törvénynek, ahol csak tudunk”. Szerinte a kamara tagjai egyszerűen nem fognak segíteni egy alapelveiben sorsrontó törvény végrehajtásában, amelyből csak a beteg és az orvos szavakat hagyták ki. Úgy látja, egy törvény elfogadása csupán jog- technikai kérdés, a lényeg a végrehajtásában rejlik. „Törvény egyelőre nincs, s reméljük, nem is lesz - mondta a kamara elnöke, hozzátéve: - Az orvosi elégedetlenség nőni fog, és 2008-ban mindenféle eszközzel tiltakozni fogunk.” Tegnapi évértékelő tájékoztatóján Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője mindamellett, hogy közepesre értékelte a kormány idei teljesítményét, szót ejtett az egészségügy átalakításáról. A politikus szerint a legfőbb hibájuk, hogy nem volt megfelelő a társadalmi párbeszéd. A frakcióvezető szerint Orbán Viktor nem gondolja komolyan, hogy egy kormányváltás után visszacsinálhatná a reformokat, mivel nem lépheti át a jogbiztonság korlátáit. A Fidesz elnöke viszont fércmunkának titulálta a készülő törvényt, amelyben - mint mondta - nem rossz kommunikáció, hanem rossz döntések okozták a legnagyobb problémát. Mélypontra esett a lakosság választási hajlandósága a Tárki szerint. A közvélemény-kutató méréseiből kiderült: a szavazásra jogosultaknak csak a 47 százaléka járulna az urnákhoz, ha most vasárnap lennének az országgyűlési választások. Ez az arány jelentősen csökkent a múlt havi 54 százalékhoz képest. A pártválasztók aránya különösen az MSZP esetében esett vissza: a szocialistákat az összes választókorú lakos 13 százaléka preferálja, míg a Fideszre 36 százalék adná szavazatát. Az utóbbi három hónap tendenciáját tekintve az ellenzéki párt esetében ez az eredmény háromszázalékos javulás, míg a szocialistáknál kétszázalékos csökkenés. A pártot választók körében a Fidesz.40 százalékponttal előzi meg az MSZP-t, míg a részvételüket biztosan ígérők esetében nagyobb a szakadék: 68 százalék részesíti előnyben az ellenzéki erőt, s 21 százalék a szocialistákat. A kutatás szerint az MDF és az SZDSZ sem lépné át a parlamenti küszöböt. ■ Maros L. Csökkentik atomtöíteteiket az amerikaiak Még idén csökkenti nukleáris arzenálját az Egyesült Államok - jelentette be a Fehér Ház szóvivője. A töltetek számát arra a legkisebb szintre szerelik le, amely még összhangban van a nemzet- biztonsággal és a kötelezettségvállalásokkal. Dana Perino állítása szerint az országnak így negyedannyi atomfegyvere sem lesz, mint a hidegháború végén. Ezzel szemben a hadsereg megbízhatóbb és erősebb töltetek ki- fejlesztésébe is kezd, amelynek finanszírozásáról a kongresszus még nem egyezett meg. Az atomtöltetek száma titkos, de szakértők becslései szerint Amerikának még legalább hatezer atomtöltete marad. ■ M. L. Megszámolták a sztrájkoló tanárokat? tiltakozás Mintegy 26 ezer pedagógus demonstrált a szakszervezet szerint Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) ne kérjen a jövőben sztrájkadatokat az intézményvezetőktől - jelentette ki Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője a tárca honlapjára december 11-én feltett „körözvény” kapcsán, szerdán Budapesten. Az OKM ugyanis az oktatási hivatal által kérte az oktatási intézmények vezetőit, közöljék, hogy hányán és milyen hosszan vettek részt a hétfői munkabeszüntetésben. „Ez megtévesztheti a vezetőket, mivel azt a látszatot kelti, mintha jelentési kötelezettségük lenne a tárca felé” - mondta a szakszervezeti vezető. A hétfői munkabeszüntetés adatairól szólva elmondta: legalább 26 ezer 400 közoktatási dolgozó nem vette fel a munkát, a legtöbb tanár Budapesten. Kerpen Gábor közölte: nincs olyan megye, ahol ne lett volna sztrájk. A csatlakozó intézmények nagyjából 10 százalékában egyeüen pedagógus sem vette fel a munkát reggel 8-kor. A gyerekek felügyeletét mindenhol a nem sztrájkoló pedagógusok látták el, és ez - Kerpen Gábor tudomása szerint - sehol sem okozott konfliktust a szülők és az intézmények között. Egyelőre erről nincsenek adatok, de a szülők többsége hétfőn nem küldte iskolába gyermekét. ■ F. K. Egyéni foglalkozás. A szülők többsége nem küldte iskolába gyermekét. Bojkott az ellenzéktől Labore kinevezése ellen A Fidesz és a KDNP képviselői a jövőben nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésein - a két ellenzéki párt képviselői így tiltakoznak Labore Sándornak a Nemzet- biztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává való kinevezése ellen. Simicskó István (KDNP) a döntést azzal magyarázta, hogy sérültek a demokratikus elvek, s így ellehetetlenült a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzése. A politikus szerint Labore - aki KGB-akadémiát végzett - kinevezése Gyurcsány Ferenc miniszterelnök antidemokratikus döntése, így joggal tarthatnak Szilvásy szerint a Fidesz jogtalanul támad. attól, hogy az NBH a jövőben nem a nemzet biztonságát, hanem egy az MSZP-n belüli csoport érdekeit védi majd. Szilvásy György polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter közleménye szerint „az NBH alkotmányosan, a nemzetbiztonsági törvény alapján működik a nemzet és a demokrácia védelmében, és nem a pártpolitikai célok képviselete a feladata”. A titokminiszter szerint a Fidesz 2002 óta folyamatos támadásokat intéz a hivatal és annak két korábbi vezetője ellen, most éppen az új főigazgató miatt. ■ Pogrányi A. t i É Éger István: Horn nem ért hozzá Lendvai Ildikó: vicc az államosítás