Tolnai Népújság, 2007. december (18. évfolyam, 280-303. szám)
2007-12-14 / 291. szám
0 2007. DECEMBER !■ ZELET Sebestyén Balázs A széf címmel vezet műsort. Vágó István pedig a kissé átszabott Legyen ön is milliomossal jelentkezik újra; a két, hétköznapokon adásba kerülő műsor négyhetente j váltja egymást - hangzott el az RTL Klub sajtótájékoztatóján. Aláírták 3 lisszaboni szerződést. Az Európai Unió 27 tagországának vezetői, köztük Gyurcsány Ferenc a lisszaboni Jeromos-kolostorban látta el kézjegyével a közösség új alapszerződését. A reformszerződést a magyar kormány szándékai szerint az Országgyűlés még idén, elsőként hagyná jóvá. Időt húzna a kormány? népszavazás Akár jövő februárban az urnák elé járulhatunk Kínzás miatt perük Kadhafit KÍNZÁS MIATT nyújtott be keresetet Moammer Kadhafi líbiai vezető ellen Franciaországban az a palesztin orvos, akit öt bolgár ápolónővel együtt nyolc éven át tartottak fogva az észak-afrikai országban - jelentette be tegnap az orvos ügyvédje. A per megindítását Kadhafi párizsi látogatásának idejére időzítették. Befejeződött az olasz kamionosok sztrájkja szerda este véget ért az olasz kamion- és teherautóvezetők szakszervezeteinek három napja tartó sztrájkja, miután a kormány ígéretet tett fő követeléseik teljesítésére. Olaszországban már akadozott az üzemanyag- és az élelmiszer-ellátás, számos üzem kénytelen volt átmenetileg bezárni a nyersanyag- és alkatrész-utánpótlás hiánya miatt. Navracsics halasztaná az ombudsmanválasztást A Fidesz frakcióvezetője tegnap levélben fordult a köz- társasági elnökhöz és a házelnökhöz, mert szerinte jövő hétfőn az MSZP miatt nem lesz eredményes az ombudsmanválasztás. Navracsics Tibor azt kérte, hogy az országgyűlési biztosi intézmény tekintélyének megőrzése érdekében halasszák későbbre az adatvédelmi biztos és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának megválasztását. Navracsics az MSZP-t okolja A Fidesz azt feltételezi, hogy a kormány továbbra is időhúzásra játszik, és az Alkotmánybíróságnál megtámadják majd a parlamenti döntést a népszavazás elrendeléséről. Vég Márton Akár februárban sor kerülhet a népszavazásra a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről - mondta tegnap Répássy Róbert. A Fidesz frakcióigazgatója ugyanakkor hangsúlyozta: nincs kétségük afelől, hogy ha a parlament el is fogadja hétfőn a referendumot elrendelő határozatot, a kormány megtámadja az Alkotmánybíróságon (AB). A fideszes politikus emlékeztetett: ha a kormány nem tesz meg mindent a népszavazás lassítása érdekében, már szavazhatott volna az ország, és január 1-jétől nem kellene vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetni. Répássy szerint a népszavazás időpontja attól függ, hogy a kormány mikor támadja meg az AB előtt a határozatot és a testület milyen gyorsan hozza meg a döntését. A népszavazás kiírásáról és időpontjáról amúgy a köz- társasági elnök dönt majd. Az Országgyűlésnek csak formális döntést kell hoznia a népszavazás ügyében. A határozat elleni kifogást nyolc napon belül lehet az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) benyújtani, amit soron kívül bírálnak el. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság tegnapi ülése után jelentette be, hogy hétfőn, az év utolsó plenáris ülésén kerül napirendre a parlamentben a népszavazást elrendelő határozat. Az még kérdéses, hogy egy vagy három határozatot hoz-e a Ház. A Fidesz már megkezdte kampányát a három igen mellett, míg az MSZP és az SZDSZ a három nemre akarja buzdítani az embereket. Lapinformációk szerint a legnagyobb ellenzéki párt olcsó, békés, de profi népszavazási kampányra készül. Fideszes körökből úgy értesültünk, hogy Orbán Viktor pártelnök is azonnal „csatasorba áll”, amint Sólyom László köztársasági elnök kiírja a népszavazást. Addig a kampány első számú arca Tarlós István marad. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz komoly hangsúlyt fog fektetni a következő hónapokban az alternatív módszerekre, mint például az internetes népszerűsítésre és a személyes kontaktuson alapuló kampányeszközökre. Ez azt is jelenti, hogy nem a hagyományos óriásplakátreklámok alkotják majd a Fidesz népszavazási kampányának gerincét. Csak a szerb elnökválasztás után oldódik meg Koszovó helyzete „A koszovói státus rendezése kora tavaszra halasztódik” - jelentette ki egy finn újságnak nyilatkozva az Európai Unió bővítési biztosa. Olli Rehn egy nappal azt követően fejtette ki a véleményét, hogy Szerbiában bejelentették: január 20-án rendezik meg a döntő fontosságú elnökválasztás első fordulóját. Elemzők szerint Rehn, aki a nyugat-balkáni országok EU-csatlakozását is egyengeti, ezzel értésre adta, hogy a közösség a szerbiai voksolás után hoz csak döntést Koszovó ügyében. Szerbiában jó ideje éles vita folyik arról, mikor rendezzék meg az elnökválasztást. Az időzítés következménye, hogy a tartomány fog állni az elnökválasztási kampány középpontjában. A többségében albánok lakta dél-szerbiai Koszovó a függetlenség kivívására törekszik, de törekvéseit a nyugati országokkal, köztük az Egyesült Államokkal egyeztetve akarja megvalósítani. Belgrad azonban hallani sem akar Koszovó kiválásáról. ■ V. M. Ötmilliót érnek Csintalan Sándor támadói Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Bencze József országos rendőrfőkapitány a Csintalan Sándor elleni támadás ügyében - jelentette be a rendőrség csütörtökön. A Hír Tv munkatársát kedden négy ismeretlen, fekete ruhát és csuklyát viselő férfi támadta meg lakásának mélygarázsában. Csintalan Sándor szerdán azt mondta, előbb megverték, csak azután kérték el a pénzét. A műsorvezető nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, az ügyben a rendőrség rablás miatt indított eljárást. A korábbi szocialista politikus szerint nem rablás történt, a támadásnak a munkájához van köze, és politikai indokok állnak mögötte. ■ Sz. B. Újabb elutasítás a Legfelsőbb Bíróságon tegnap a Legfelsőbb Bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította az OVB-nek a Fidesz és a KDNP népszavazási aláírásait hitelesítő döntéseit támadó hatodik beadványát. A felülvizsgálati kérelem egy magánszemélytől érkezett. A gárda „hivatalosan” nem menetel kerepes Sólyom László kedden fogadja a cigány önkormányzat vezetőit Budapesten tárgyaltak a rakétavédelemről A Magyar Gárda hivatalosan nem vesz részt ma a Magyar Önvédelmi Mozgalom kerepesi fáklyás menetén, amelyet a „cigánybűnözés” ellen, valamint a „békés egymás mellett élésért és gyermekeink biztonságáért” rendeznek. A Gárda közleménye szerint Fran- ka Tibor polgármester felhívására döntöttek így, ám fenntartják, hogy a kezdeményezés céljaival egyetértenek. A Roma Sajtóközpont viszont úgy értesült, hogy a polgármester kérte a gárda jelenlétét. Szerdán roma szervezetek a helyszínen tiltakoztak a megmozdulás ellen. A rendezvényen Franka Tibor közölte, Kerepesen nincs cigánykérdés, és szerinte a felvonulás békés lesz. Az országos romanap parlamenti rendezvényén Kolompár Orbán, az Országos Cigány Ön- kormányzat elnöke tegnap bejelentette: Sólyom László köz- társasági elnök jövő kedden fogadja hivatalában a szervezet vezetőit. A rendezvényen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke is elítélően nyilatkozott a Magyar Gárdáról. Gusztos Péter szabad demokrata képviselő pedig bejelentette: ma Kerepesen akar tiltakozni, és arra kéri képviselőtársait, ők is álljanak ki. ■ Sz. B. ■ Gusztos Péter a helyszínen kíván tiltakozni. Már a pártok is tiltakoznak az augusztusban alakult Magyar Gárda miatt Nem ért egyet az amerikai vezetés azzal, hogy ütközőzóna alakulna ki a rakétapajzs kiépülésével a kelet-közép-európai régióban. Erről a fegyverzet-ellenőrzésért és a nemzetközi biztonságért felelős megbízott amerikai államtitkár beszélt, miután tegnap Budapesten tárgyalt Szergej Kiszljak orosz külügyminiszterhelyettessel. John C. Rood szerint a rakétavédelmi rendszer az Egyesült Államok és szövetségeseinek biztonságát szolgálja és nem fenyegeti Oroszországot. Az Egyesült Államok januárban jelentette be, hogy az Iránból és Észak-Koreából kiinduló esetleges rakétafenyegetés miatt Lengyelországba rakétaelhárító rakétákat, Csehországba pedig az ezek vezérléséhez szükséges lokátorállomást építene. Moszkva kitart amellett, hogy Irán nem is tudna ekkora hatótávolságú rakétákat gyártani és nincs atomprogramja, a telepítendő amerikai eszközök tehát fenyegetik Oroszország biztonságát, és aláássák nukleáris elrettentő erejét. George W. Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök július 2-i találkozója óta a budapesti a magas szintű politikai szakértők negyedik tárgyalása volt. ■ M. V. ■ Moszkva ellenzi a pajzs kiépítésének tervét.