Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-02 / 230. szám
4 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. OKTÓBER 2., KEDD Nem akarják akadályozni a társulatból való kiválást SZEKSZÁRD, PAKS - A Szek- szárd-Paksi Vízitársulat nem akarja akadályozni a paksi földtulajdonosok kiválását a szervezetből - mondta érdeklődésünkre Tóth István. A vízitársulat elnöke ugyanakkor hozzátette: szerinte ezzel a lépéssel nem járnának jobban az atomváros környéki gazdák. Mint azt a múlt héten megírtuk, Paks önálló vízitársulatot szeretne létrehozni. Az ottani gazdák szerint a társulat által nyújtott szolgáltatás nincs arányban az érdekeltségi hozzájárulás nemrég megemelt összegével. Tóth István elmondta, hogy a múlt héten már egyeztettek a paksiakkal ebben a témában. Az elnök lapunknak rámutatott: az új vízitársulat ■ Kétharmados döntés kell ahhoz, hogy a terű* letet csökkentsék. alakításánál több jogszabályt kell figyelembe venni. Az egyik, hogy vízitársulatot csak vízgyűjtő határok által körülvett területen lehet létrehozni. Új vízitársulat alakítását a helyileg érintett földtulajdonosok legalább kétharmadának kell támogatnia. Ezen felül szükség van a jelenlegi, azaz a Szekszárd-Paksi Vízitársulat küldöttgyűlésének kétharmados jóváhagyására is ahhoz, hogy a vízitársulat mostani működési területét csökkentsék. A Szekszárd-Paksi Vízitársulat ragaszkodna ahhoz, hogy a szervezet mostani adósságait megosszák egymás között az új társulattal. ■ S. K. Újraélesztik a hochheimi kapcsolatot bonyhád Vasárnap késő este tért haza németországi testvér- városából, Hochheimból a bonyhádi német önkormányzat delegációja. A háromtagú csoport a Hochheimban működő Bonyhádi Baráti Kör meghívására utazott ki pénteken, az immár jó 10 éve megrendezett magyar piac alkalmából - mondta el Glöckner Éva német kisebbségi önkormányzati képviselő. A delegáció tagja volt Zircher Zita, a Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója is, akinek célja a Brentano Schule és saját intézménye kapcsolatának megerősítése volt. Az igazgatónő és a német ön- kormányzat két tagja, Glöckner Éva és Jenei József konkrét tervekkel, célokkal és megvalósítandó feladatokkal térhettek haza. - Tavasszal egy csoport diák utazik Hochheimba, nyáron pedig a Vörösmarty iskola fogadja a német gyerekeket. A Baráti Kör célja, hogy felélénkítse a két város kapcsolatát, nemcsak intézményi szinten, hanem a kialakuló személyes barátságok révén is. Ezen célok eléréséért hamarosan Bonyhádon is újraalakul a Hochheimi Baráti Kör, ahová mindenkit szeretettel várnak a német önkormányzat munkatársai - tette hozzá Glöckner Éva. ■ R. T. KÖRKÉP Jó pénzért adják a több tudást oktatás A korrepetálás, szakkör, különóra nem kíméli a szülő pénztárcáját Szeptember végére már kiderül, milyen iskolán kívüli elfoglaltságot talált magának a gyerek. A választék nagy, csak a csemete és a családi kassza teherbírása szab határt. Pécsi Bence trombitálni tanul a szekszárdi Liszt Ferenc művészeti iskolában. Tanára, Pecze István nagy jövőt jósol neki Venter Marianna Az osztályterem dekorációját - a cserepes virágot, vázát, falidíszt, egyebet - a legtöbb iskolában a diákok viszik be, otthonról. Olyan is előfordult már nem egyszer, hogy az amúgy berendezési tárgynak számító dologra, a függönyre a gyerekektől szedtek be pénzt. Ennek ellenkezője is igaz, egy szekszárdi óvodában az egyik óvodapedagógus saját pénzből varratott függönyt a csoportszoba ablakára. Az oktatási intézményeknek egyre kevesebb a pénze, csakúgy, mint a családoknak. Az általános iskola utolsó két esztendejében és a közép- a iskolában felértékelődnek az | osztályzatok, hiszen a bizo- | nyítványtól a felvételi sikere g függhet. Az igazán jó ered- | mény eléréséhez nem mindig £ elegendő a gyerek szorgalma, elkel a segítség, mégpedig a különóra. A korrepetálások általában a gyengébb tanulóknak szólnak, nem annak a gyereknek, aki mondjuk négyes helyett ötös osztályzatot szeretne. Holott ez utóbbin kemény pontok múlhatnak a felvételinél. A gyengébb tanulók között is vannak olyanok, akiknek nem elég az iskolai segítség, jobban haladnak, ha egyénileg foglalkoznak velük. Az iskolai nyelvoktatás sem mindig elegendő ahhoz, hogy sikeresen rugaszkodjon neki a nyelvvizsgának a diák. A különtanár, a különóra szintén nem olcsó mulatság, csakúgy, mint a külön nyelvtanár. Bár az emelt szintű érettségivel nyelvvizsgát lehet szerezni, még mindig sokan választják ez utóbbit is, mint lehetőséget. Nem ritkán két nyelvből is megszerzik a középfokú végzettséget a diákok már érettségi előtt, hogy később ne ez legyen az akadálya a diploma- szerzésnek. Egy-egy gyerek esetében elképesztő összegeket jelenthet, ha a legjobbat és a legtöbbet akarja elérni. Ha egy diák úgynevezett fizetős szakkörbe jár, emellett egy héten két különórája van, ennek költsége egy hónapban elérheti a 15 ezer forintot. A középiskola két utolsó osztályában, a megfelelő életkort betöltve nem kevés fiatal igyekszik megszerezni a jogosítványt. A tanfolyam és a vizsga költsége nagyjából 150 ezer forint. m Elképesztő összeg lehet a nyelvvizsga A mai gyerekek szabadidős elfoglaltsága szintén nem kíméli a pénztárcát. A számítógép, az internet lassanként alapszükségletté válik. Főként Díjak iskolában és azon kívül zeneiskola 10 500 Ft* * különtanár _________1000-2300 Ft/óra sz akkörök 5-15 ezer forint/tanév nyelvtanfolyam 32 ezer Ft-tól (60 órás) osztálypénz_____________200-1000 R * A MŰVÉSZETI ISKOLÁKBAN A HANGSZERES KÉPZÉS AZ ÁLLAMI NORMATÍVA TÍZ SZÁZALÉKA (10500 FORINT) F£Y TANÉVRE FORRÁS: WGYCjTfo a középiskolásoknak, egyetemistáknak van rá szükségük. Interneten keresik meg a szak- irodalmat, sokszor a tanárok jegyzeteit is a netről tudják letölteni és kinyomtatni. A vizsgákra is az interneten keresztül lehet bejelentkezni. Az előfizetés változó összegű, hiszen mindig vannak akciók, ajánlatok, de nagyjából 4-9 ezer forint körüli összeg havonta. Mobil számítógépet, azaz laptopot pedig 120 ezer forinttól vásárolhat a család. A számítógépes újságok, amelyeket a fiatalabb korosztály részesít előnyben, ezer forint körüli áron kaphatók. Az MKB Bank Zrt. 2007. fiókvezetőt keres. A fiókvezető feladatai: • a Bank képviselete és üzletpolitikai célkitűzéseinek éfvényesítése, • a bankfiók üzleti és operatív működtetésének kialakítása, irányítása, • a lakossági és mikro vállalati üzletágban előírt tervfeladatok (profit, üzleti volumen) teljesítésének elősegítése, illetve biztosítása, • a fiók munkatársainak szakmai irányítása, illetve felügyelete, • a fiók ügyfélorientált működtetésének biztosítása, amely a meglévő ügyfelek magas szintű kiszolgálásán túl a potenciális ügyfelek aktív megkeresését jelenti, • ügyfelekkel való közvetlen kapcsolattartás. Pályázóval szembeni elvárások: • felsőfokú közgazdasági/pénzügyi végzettség, • többéves pénzintézeti, ügyfélkezelési gyakorlat/tapasztalat, • legalább 3 éves vezetői gyakorlat, • tárgyalóképes angol- és/vagy németnyelv-tudás. • határozott, jó fellépés, • kreativitás, önálló döntési, hatékony probléma-megoldási képesség, • jó kapcsolatteremtő és kommunikációs készség, valamint szervezőképesség. Az önéletrajz mellé maximum 2-3 oldalas tanulmányt is kérünk csatolni, amelyben a fiókra vonatkozó üzleti elképzelések, és annak megvalósíthatósága kerül ismertetésre. Ezen tanulmányt a fiók helyi sajátosságainak, gazdasági környezetének figyelembevételével kérjük elkészíteni. Jelentkezési határidő: 2007. október 20. Az álláshirdetésünkre jelentkezni lehet az MKB Bank Zi i. honlapján ( www.mkb.hu ), az álláslehetőségek menü kiválasztásával, valamint az 1821 Budapest, MKB Bank Zrt. Humánpolitikai Igazgatóság postai címen. évvégén megnyíló paksi fiókja HIRDETÉS pénzügyi Az MKB Bank Zrt. 2007. év végén megnyíló paksi fiókja munkatársat keres. Főbb feladatok: • a bank felelős képviselőjeként kapcsolatépítés, és kapcsolattartás az ügyfelekkel, az ügyfelek szakszerű, gyors, pontos és udvarias kiszolgálása, tájékoztatása, • a részére allokált lakossági és mikrovállalkozói ügyfélkör személyes kiszolgálása, portfolió szintű kezelése, folyamatos telefonos kapcsolattartás, • aktív közreműködés a meglévő ügyfelek banki aktivitásának fokozásában, termékhasználatának bővítésében, a cross selling lehetőségek és módszerek maximális kihasználásában, • pénzügyi és befektetési tanácsadás az allokált ügyfélkör részére, szükség szerint ajánlatok készítése, javaslatok a befektetési portfolió összetételére vonatkozóan, a befektetési termékek értékesítésének lebonyolítása, • aktív részvétel a fiók ügyfél-akvizíciós tevékenységében, • háttérfeladatok elvégzése. Elvárások: • a Bank értékesítési filozófiájának, értékajánlatának, módszereinek készségszintű ismerete, az azt támogató eszközök és segédletek alkalmazása és napi szintű használata, • a munkakör elvégzéséhez szükséges tanfolyamok sikeres elvégzése, az ott elsajátított ismeretek alkalmazása a napi munkavégzés során, • a munkakör ellátásához kapcsolódó szabályzatok, utasítások, körlevelek, törvényi előírások, kondíciós listák, stb. folyamatos ismerete, azok alkalmazása, előírásainak betartása, • a befektetési termékcsoport vonatkozásában szakértői szintű ismeretek elsajátítása, • kőzépfokú/felsőfokú végzettség, • angol/német középfokú nyelvismeret, • legalább 2 éves szakmai gyakorlat, • értékpapír jogi vizsga, • számítástechnikai felhasználói ismeretek, bank belső rendszereinek ismerete, • nyitott, ügyfélorientált gondolkodás. Jelentkezési határidő: 2007. október 20. Az álláshirdetésünkre jelentkezni lehet az MKB Bank Zrt. honlapján ( www.mkb.hu ), az álláslehetőségek menü kiválasztásával, valamint az 1821 Budapest, MKB Bank Zrt. Humánpolitikai Igazgatóság postai címen. A héten javítják ki a leszakadt aszfaltrészt szekszárd Mintegy két hete akadályozza a forgalmat egy leszakadt aszfaltrész Szekszárd központjában, az Augusz Imre utcában. Csukle Tibor, az Alfa- Nova távhőszolgáltató távfűtési osztályvezetője lapunk érdeklődésére elmondta, a szóban forgó területen a szolgáltató egyik ak■ Az aknakeretet húsz évvel ezzelőtt szakszerűtlenül építették. nakerete szakadt be, mialatt a közelben akadálymentesítési munkálatokat végzett az önkormányzat. Hozzátette, a kérdéses aknakeretet szakszerűtlenül építették be mintegy húsz évvel ezelőtt, ezért nem bírta a közelben dolgozó munkagépek súlyát. A hibát feltehetőleg a héten javítják ki. A költségeket az Alfa- Nova állja. Az osztályvezetőtől megtudtuk, a javítás azért húzódik el, mert új aknakeret kerül a régi helyére. Ezt már legyártották, azonban csak akkor lehet beépíteni, ha már teljesen megkötött, egyébként nem bírná a rá nehezedő terhelést ■ S. V. i t