Tolnai Népújság, 2007. október (18. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-02 / 230. szám
2007. OKTÓBER 2., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2007 41 GYONK 5 mmwmmmm Mi tetszik önnek Gyönkben? KOVÁCS JÓZSEFNÉ, HÁZIGONDOZÓ: - Valójában egy másik településen lakom, de szinte minden ideköt Gyönkhöz. A gondozottam és saját családom számára ide járok bevásárolni, az ügyeket intézni. Itt van az orvos, a gyógyszertár. Gyönk nagyon kedves, kellemes település, és az sem utolsó szempont, hogy mindent megtalálni itt, ami a mindennapi élethez szükséges. FAZEKAS ISTVÁN, VÁLLALKOZÓ: - Szeretek itt élni, nem foglalkozom azzal a gondolattal, hogy máshová költözzek. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van munkám, biztosított a megélhetésem. Szép, nyugodt település a miénk, és jól kiépített. Persze azért, mint mindenütt máshol, itt is van még mit tenni, hogy még szebb, még élhetőbb legyen Gyönk. HORVÁTH ISTVÁNNÉ, ALKALMAZOTT: - Szép, csendes település Gyönk. Ide jöttem férjhez, és nagyon megszerettem. Minden megvan, ami kell, óvoda, iskola, gimnázium, nem kell a gyerekeknek máshová járni. Van egy nagyon szép és nagyon jól működő szociális otthonunk is, ami az egész megyében ismert. Örülök annak, hogy itt élek, és remélem, tovább fejlődik és szépül a község. Jakab Edéné tanárnő (balról) segít a nyolcadikos János Dorinának (középen) és Pápai Szandrának németórán a korszerű nyelvi laborban Hisznek az összefogásban fejlődés Több település együtt jobban boldogul, mint egyedül Rendezett, szervezett és megfontolt. Talán ezek a jelzők illenek leginkább Gyönkre. Venter Marianna Gyönk kisvárosi hangulatot árasztó központjában egyetlen kényelmesen sétáló embert sem lehetett látni a déli órákban. Akik az utcákat járják, szemmel láthatóan siettek, gyorsan intézték a bevásárlást, hivatali ügyeket. Úgy tűnt, mindenkinek van elfoglaltsága, ha nem a munkahelyén, akkor otthon, a ház körül. Gyönk, bár nem város, városi jellegű feladatokat látott el a múltban, és erre készül a jövőben is. Adottságai ehhez a szerephez igazodnak. Két nevezetes intézmény is működik itt. Az egyik a megye egyetlen kéttannyelvű gimnáziuma, a másik a módszertani szociális otthon. A festői völgyek között fekvő hangulatos község, hasonlóan a magyarországi települések többségéhez, azért küzd, hogy fenn tudja tartani azt, amit idáig elért. Szerencsésnek mondható a község abból a szempontból is, hogy megvan az a nem is olyan kicsi csoport, az a lelkes mag, amely szervezi a közösségi rendezvényeket, életet, és koordinálja az ebben részt vevő civil csoportokat. Talán nem csak gyönki jellegzetesség, de itt nagyon is érezhető, hogy hisznek az összefogásban. Nem csak a civilek, a vállalkozók is létrehozták a maguk egyesületét, mert tudják, közösen nagyobb sikerrel paiya*. hatnak, és a településért is együtt tehetnek a legtöbbet.- Nagy tervekkel és kedvvel vágtunk bele az új önkormányzati ciklusba - mondta Fekete József polgármester. Egyelőre azonban kétséges, mennyi tud ebből megvalósulni a jövőben. A polgármester hisz az összefogás erejében, úgy véli, a településeknek össze kell fogniuk azért, hogy fejlődni tudjanak. A szeptember 1-jétől indult, 9 települést összefogó óvodafenntartó társulás már bizonyított. Ezt a társulást egy jövendő, 14 települést magában foglaló, gyönki központú integrált kistérségi kulturális és oktatási központ alapjának tekintik. Kilenc településsel már létrehoztak egy társulást az óvodákra és az iskolákra, ez bővülne ki a jövőben a gyönki kéttannyelvű gimnáziummal. Hasonló összefogással integrált egészségügyi és szociális alapellátó központot is létre kívánnak hozni, szintén gyönki központtal. Ez a társulás tíz települést foglal majd magába. Mint a polgármester elmondta, a társulások elsődleges célja, hogy a már meglévő intézmények, ellátó rendszerek felszereltsége jelentősen javuljon. Ugyanez vonatkozik a személyi feltételekre is. Nem kis tervek ezek és nem kis feladatok. Komoly szervezési munkával járnak, és csak akkor működnek igazán, ha megfelelő az együttműködés a partnerek között. Ez csak úgy valósítható meg - tette hozzá Fekete József, - ha elkötelezetten végigviszik, amit felvállaltak. Fekete József polgármester szerint élni kell a lehetőségekkel Keresik a pályázati lehetőségeket a terveikhez a jövőre un« nem szűkölködik tervekben és elképzelésekben a település. A már meglévő infrastruktúra és intézményhálózat fenntartása, karbantartása mellett bővítésekre is szükség van. A pályázati lehetőségeket keresik az ivóvíz minőségének javítására, amely régi és jogos igény a községben. Időszerű a művelődési ház rekonstrukciója és a településközpont rehabilitációja. Szeretnék felújítani a német nemzetiségi tájházat, és pályáznak a köz- intézmények akadálymentesítésére. A szennyvíztelepen bővítésre és korszerűsítésre egyaránt szükség van, a szeméttelepen pedig a rekultivációt szeretnék megoldani. Fekete József polgármester és Rackzó Árpád jegyző hivatali időben tart ügyfélfogadást. Sárosdy János falugazda csütörtökönként a polgármesteri hivatalban várja a hozzá fordulókat munkaidőben. Evangélikus istentisztelet és református isten- tisztelet vasárnap 9 óra 30 perckor van a községben. A római katolikus mise vasárnaponként 10 óra 30 perckor kezdődik. A polgármester Fekete József, az alpolgármester Petz Péter, a jegyző Raczkó Árpád. Önkormányzati tagok: Bércesné Jankó Anikó, Czombos Ferencné, Waffenschmidt Ibolya, Fehér Jó1 zsef, Guttmann Henrik, János Zoltán, Németh Kázmér és Simigh János. A német kisebbségi önkormányzat elnöke dr. Humné Szentesi Katalin, tagjai Weil Gabriella, Kocsis Sándorné, Streicher Györgyné és Kemler Hajnalka. A roma kisebbségi önkormányzat elnöke Kalányos János, tagjai Kalányos Anetta, Kalányos László, Kovács Róbert és Szalai Tibor. Lélekszám: ____________2041 Óv odásak száma: 77 Iskolások száma: 335 Költségvetés: 395 343 000 forint Vállalkozások száma: 104 AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST VENTER MARIANNA ÍRTA, A FOTÓKAT MÁRTONFAI DÉNES KÉSZÍTETTE. AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A GYÖNKI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA. Minden rendezvényen jelen van a baráti kör csapata A Gyönki Baráti Kör 2004-ben alakult abból a célból, hogy ösz- szefogja a településen lévő öntevékeny csoportokat. A körön belül tevékenykedik a faluszépítő és a hagyományőrző egyesület, a különböző ifjúsági csoportok és az igen népszerű népfőiskola. Guttmann Henrik, aki tavaly óta tölti be a baráti kör elnöki tisztét elmondta, hogy a népfőiskola a legnépszerűbb programok közé tartozik, már most sokan várják a hamarosan kezdődő előadás- sorozatot. A Gyönki Baráti kör igazán tevékeny. Részt vesznek a település minden rendezvényén, mint szervezők és természetesen mint szereplők. Már szervezik az adventét, a főtéren felállított betlehemnél ilyenkor bejglivel és forralt borral látják vendégül a falubelieket. A másik, hasonlóan nagy és népszerű megmozdulást hús- vétkor tartják. A baráti kör harminc tagú lelkes csapat, és jól tudnak együtt dolgozni. Jó kapcsolatot tartanak fenn a helyi vállalkozókkal és az ön- kormányzattal. A közösség működését az önkormányzat támogatja anyagilag, másik jövedelemforrásuk a befizetett személyi jövedelemadó nekik címzett 1 százaléka. ■ Három könyvet adtak ki a község történetéről. Egyre többen kíváncsiak a fogathajtó versenyre A gyönki fogatversenyt számon tartják a lósportot kedvelők. Hagyományosan pünkösdhétfőn tartják a versenyt, amit az idén már az új lovaspályán rendeztek meg. A tízéves múltra visz- szatekintő rendezvény minden esztendőben nagy közönségsikert arat, egyre több a néző, és versenyzőkben sincs hiány. pellet Környezetbarát tüzelőt gyártanak és értékesítenek Lelkesen készülnek a szüreti napokra Gyönkön hosszú évek óta hagyományosan október első hétvégéjén tartják a szüreti napokat. A nagy népszerűségnek örvendő esemény különlegessége, hogy a szüreti felvonulás résztvevőit minden utcában megvendégelik. A szereplők pedig tánccal, dallal hálálják meg a vendéglátást. Az idei alkalommal a németországi Griesheim partnertelepülésről érkezik 40 tagú delegáció. A német vendégek felvonulnak, és hangszerestáncos bemutatót tartanak pénteken este a művelődési házban. ják, majd szárítás után az úgynevezett pelletáló gép préseli a végső formájába. A tervezett termelés, amely várhatóan a hónap közepén indul, napi 8 tonna. Megrendelés már van, egyelőre inkább külföldről, Olaszországból és Németországból. Mint azt a kft. vezetője, Müller György elmondta, a közel 40 milliós beruházással készült üzem létrehozásához 15 millió forintot uniós pályázaton nyertek. A cég nem csak a fűtőanyagot forgalmazza majd, hanem pellet kazánokat és kandallókat is. A környezetbarát fűtőanyaggal a számítások szerint fele annyi pénzből lehet ugyanannyi hőt termelni, mint gázfűtéssel. forgalmazásába. A pelletnek nevezett fűtőanyag energiafűből és erdőgazdasagi hulladékból készül. Az anyagot aprítják, darálA szalmából Is kiváló fűtőanyagot lehet gyártani - mutatja Müller György IDŐPONTOK ADATOK Biofűtőanyaggal törik az utat A gyönki Energo Pellet Kft. úttörőnek számító vállalkozásba kezdett, amikor belefogott a bioener- giás fűtőanyagok gyártásába és ■ A társulástól minőségi javulást várnak.