Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-12 / 213. szám
2007. SZEPTEMBER 12., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR Kevés a szívbarát főnök pályázat A jó munkahelyi légkör a munkaadónak is érdeke Nagy Angéla, a szekszárdi Van de Velde varrónője szereti a munkáját. A szekszárdi cég rendszeresen méri a dolgozók elégedettségét Péntek esti kocsmazaj egy bolt vezetője, egy tanár és egy festő beszélgetett az egyik vendéglátó egység asztalánál. Szellemileg kezdtek némileg romosodni, főként a rumtól. A munkahelyekről beszélgettek.- Nincs is annál jobb, mint bemenni egy olyan osztályba, ami tele van okos gyerekekkel. De ezekkel egyszerűen nem bírok - mondta a tanár úr.- néha én legszívesebben egy-két vevő száját teletömném a cipőkkel, annyira bunkók velem - kontrázott rá az üzletvezető. A festő egy szót sem szólt. Végül megállapították, szeretik a munkahelyüket, de néha egyszerűen kiborulnak idegileg. Ilyenkor jön a péntek esti rumos parti. Három körrel később kiderült: a gyerekek és a vevők sem lennének olyan idegölők, ha a fizetésből mindig telne a lakás- és autóhitelre, meg a rezsire és a kosztra. ha nem kellene csekkekkel mindig variálni. Akkor szeretnék igazán a munkahelyüket. Végül a festő azt mondta, ő sosem ideges. Hozzátette, mennyit keres. A kocsma elcsendesedett. A másik kettő újra a szájához emelte a poharat, de úgy tűnt, annyira nem esik jól nekik az ital. Igazságosabban osztják jövőre a támogatást Budapest Tóth Gyula dombóvári szocialista képviselő ismertette tegnap az országgyűlésben az emberjogi bizottság többségi véleményét. A bizottság tárgyalásra alkalmasnak tartotta az előterjesztést a szociális törvény módosításáról. Eszerint bővíteni akarják a szociális étkeztetésben és a házi segítségnyújtásban részesülők körét. A leginkább rászorulók számára jövőre külön normatívát kapnak az önkormányzatok a központi költségvetésből. Mivel az elmúlt években sok esetben sérültek az idősek otthonaiban élők jogai, a módosítás lehetővé teszi szociális bírság kiszabását - mondta el lapunknak a képviselő. ■ 1.1. Tóth Gyula: külön normatíva lesz A sokezer hazai cég közül eddig mindössze 40 jelentkezett az egészségfejlesztési intézet pályázatára, amelynek a célja a szívbarát munkahelyek támogatása. A tartós munkahelyi feszültség ugyanis megbetegít. Ihárosi Ibolya Szívbarát munkahelyek számára hirdetett pályázatot az ÁNTSZ Országos Egészségfejlesztési Intézete (OEFI). A pályázat nem támaszt különleges követelményeket. Bármely cég jelentkezhet, amelyik tett valamit, hogy jobb legyen a dolgozók étkezése, csökkenjen a munkahelyi stressz, és mozogjanak valamennyit a munkatársak. Monspart Sarolta, az OEFI életmódosztályának vezetője szerint a cél, hogy ráirányítsák a cégek figyelmét, a jó munkahelyi légkör nem csak a dolgozók, hanem a munkaadók érdeke is. A pályázatra még a szeptember 15-ig lehet jelentkezni. Mindenki hallott már ismeretségi körében rémesnél rémesebb munkahelyi légkörről. Egy neve elhallgatását kérő hivatalnok mesélte: szívbajt kap, hanagyszokoly Hétfőn kilakoltatták Bergmann Andreát Nagyszo- kolyon az általa a helyi önkormányzattól 1997-ben megvásárolni szándékozott házból. A kilakoltatás egy lassan tíz éve húzódó pereskedés, legalábbis annak egy szakaszának a végére tett pontot. Mint megírtuk: Bergmann Andrea és az önkormányzat közti jogvitában jogerős bírói ítélet mondta ki, hogy az önkormányzatnak 230 ezer forintot kell fizetnie Bergmann Andreának, az asszonynak pedig ki kell költöznie a házból. Az önkormányzat nem fizette ki a pénzt, Bergmann Andreát érvényes bírósági végzés alapján mégis kilakoltatták. Az ötvenes évei közecsak a főnökére gondol. „Szeretem a munkámat, húsz évig örömmel jártam dolgozni, értek az ügyfelek nyelvén. Frissen kinevezett közvetlen főnököm azonban kikészít. Minden apróságba beleköt, követelményei kiszámíthatatlanok. Amiért egyik nap dicséret jár, másnap letolás” - mondta a maholnap ötvenéves asszony. Nem lát sem kiutat, sem egérutat. Altatóval alszik, kiabál a férjével, és görcsbe rán- dult gyomorral lép be reggelente a munkahelyére. Még mindig magányos példa a szekszárdi Van de Velde Kft. Harmadik éve, hogy megszerezték az SA 8000 nemzetközi szociális minősítést. Ismert hazai a szívroham már nem csak menedzserbetegség - mondta dr. Vendég Magdolna, az ÁNTSZ regionális intézetének tisztiorvosa. A munkahelyeken egyre nő a követelményszint, gyakoriak a leépítések. Az alacsony és közepes szintű stressz jótékony hatású lehet, addig a feszültség fokozódása és állandósulása következtében a teljesítmény gyors hanyatlásién járó, korábban sikeres budapesti közgazdász-vállalkozó a családsegítő szolgálat révén Pécsett kapott átmeneti szállást. A múlt héten megjelent cikkünk után több telefonhívást is kaptunk a községből. Három helybéli asszony is arra hívta fel a figyelmet, hogy Bergmann Andrea rendkívül elhanyagolta lakhelyét Szabadon kószáló két kutyája pedig sokakat félelemben tartott és tart még ma is a faluban. Bergmann Andrea elmondta, hogy nem volt lelkiereje elaltatni őket. Miután gazdájuk még hétfőn délelőtt elutazott a faluból, az ebek Nagyszokolyban maradtak. Nem tudni, mi lesz velük. ■ S. K. cégek próbálkoztak már ezzel, de rajtuk kívül még senkinek sem sikerült. Márka István igazgató elmondta, éppen a múlt héten jártak náluk az auditorok. Diszkriminációellenes megbízottat választottak, megfelelő jogosítványokkal. Azt szeretnék, ha a 380 alkalmazott jól érezné magát a munkahelyén. Ennek jegyében hozták létre például a belső rádiórendszert. Hetente egyszer vehetik igénybe az alkalmazottak az ingyenes uszodabérletet. Harmincnégy alkalmazott angol tanfolyamát fizeti a társaság. Önmagában is hozzájárul a jó közérzethez, hogy évente négyszer, a két külső és a két belső, nak indul. A feszült munkahelyi légkör rontja a hatékonyságot, árt a csapatmunkának. Az egyes emberre is rossz hatással van a fokozott és tartós stresszhelyzet. A csillapítására használt alkohol vagy gyógyszerek komoly károkat okozhatnak. A tartósan, súlyos stressznek kitett embernek előbb-utóbb veszélybe kerül az egészsége. A légi növényvédelem az európai közösségbeli jövőjéről tanácskoznak a szakemberek Tolnán, a Thelena Hotelben. Az Európai Tanács mezőgazdasági munkacsoportjának tegnap kezdődött, kétnapos, kihelyezett ülése alapozhatja meg azt a későbbi uniós döntést, amely alapján elválik, hogy a jövőben is lehet-e repülőgépről, helikopterről permetezni. Dr. Gólya Gellért, a földművelésügyi minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta: a légi növényvédelmet az unió környezetvédelmi okból be akarja tiltani. Magyarország viszont más uniós államokhoz hasonlóan ezt a lehetőséget megtartaná. Az ország ugyanis közel ötvenúgynevezett auditnapokon beszélhetnek a dolgozók a problémáikról. Rendszeresen mérik az elégedettséget, ez legutóbb 76 százalékosnak bizonyult. A motivációs tényezők közt természetesen szerepel a munkabér. A dolgozók 100-120 ezer forintos nettó fizetéssel lennének elégedettek. Ezt a bérszínvonalat 2-3 év alatt el is lehetne érni, de várható, hogy addigra az igények is nőnek. Herman Van de Veidétől, a cégcsoport fő részvényesétől is hallotta már, hogy ő sem nem teljesen elégedett a fizetésével - tette hozzá némi iróniával az ügyvezető igazgató. Mindemellett a hatékonyság azon is múlik, hogy mennyire érzik magukat képesnek a dolgozók arra, hogy elvégezzék a megkívánt minőségű munkát. Ezért a motivációkkal finoman kell bánni, hogy az ösztönzés eredményes legyen - vélekedik az igazgató. A gyár nyáron három hétre leáll. Decemberben a két ünnep közt szintén nem dolgoznak. Jó látni a szabadság után a mosolygós arcokat - fogalmazott Márka István. Majd hozzátette, hogy a felesleges stressz ellen nem csak a munkáltatók tehetnének többet. A társadalmi feszültségeket ugyanis nem lehet a gyárkapun kívül hagyni. éves tapasztalatokkal rendelkezik a légi növényvédelem terén. A biztonságra pedig garancia, hogy idehaza nemzetközi összehasonlításban is igen szigorú szabályok alapján végzik ezt a munkát. Benedek Fülöp, a minisztérium államtitkára hozzátette: az uniós tagországok közül tíz államban gyakorlat a légi permetezés. Idehaza és a csatlakozott egykori szocialista országokban korábban a nagyüzemi gazdaságok domináltak, ott általánosan elterjedt a légi védekezés. Ami lehet szúnyoggyérítés, gyomirtás vagy akár egy hirtelen jött gyapjaslepkejárvány elleni gyors és hatékony fellépés. HIRSAV Egy könyv volt a belépő a koncertre dombóvár Nagy sikerű koncertet adott a Reménysugár zenekar a Térségi Foglalkoztatási Központban. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megrendezett esten az együttes fellépése mellett bemutatkoztak a központban működő szervezetek is. A belépőjegyet pedig nem pénzért lehetett megvásárolni, hanem a szervezők azt kérték, egy könyvet vigyenek a polcukról mindazok, akik a koncertet szerették volna meghallgatni. (így) Fiókintézetet nyit a Völgység Takarék váralja A polgármesteri hivatal épületében kap helyet a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet helyi fiókja - mondta el Filczinger Ágnes polgármester. A pénzintézet és az önkormányzat közösen végzi el a külső és belső átalakításokat, köztük a homlokzat felújítását, (rt) A gólya családról szól Darvas legújabb meséje szekszárd A gólya család címmel megjelent Darvas Ferenc szekszárdi író, költő legújabb kiadványa. Az Anyu mesélj... sorozat harmadik könyvecskéjét ezúttal is Tövisháti Béla rajzai illusztrálják. A képeket a gyerekek kiszínezhetik. A nemrégiben kitüntetett író harmincegyedik kötete a Séd Nyomda gondozásában készült, (fv) \i»yti meséli... DARVAS FKRfcNC A gólya egalád Szép rajzok színesítik a könyvet @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainefujsag.hu Azokban a régebbi uniós tagországokban viszont, ahol általában kisebbek a parcellák, nem volt jellemző a légi védelem. Ott nagyobb az ezzel kapcsolatos félelemérzet is. A repülős permetezés azonban bizonyos körülmények között olcsóbb, hatékonyabb, gyorsabb, mint a szárazföldi gépekkel végzett növényvédelem. Például meredek lejtőkön, vagy felázott talajon pedig csak az előbbi jöhet szóba. Az EU-s munka- csoport jórészt a tolnai konferencia tapasztalatai alapján alakítja ki álláspontját a légi permetezésről. Az államtitkár szerint a legmagasabb szintű döntés fél év múlva várható. ■ S. K. Kilakoltatták a faluval jogvitában álló asszonyt Kell a légből kapott védelem konferencia Olcsóbb, hatékonyabb a repülős permetezés Tényleg árt a szívnek a tartós stressz