Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-23 / 196. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG PAKS, DUNAFÖLDVAR ES TÉRSÉGÉ 3 Pfujd László (balra) és Kunner József bíznak abban, hogy ha lefedik az árkot az utcájukban, nem lesz gond a csapadékvíz elvezetésével A csapadék viszi a pénzt áradás Folyamatosan javítják a víz elvezetését Pakson Újabb pályáza írnak ki a Bilié 2007. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK imüh» mmmmmmmmmm v Pályázati úton jutott pénz az új nyílászárókra NAQYD0R0G Egy CÉDE pályázaton nyert hárommilliós támogatás segítségével szinte teljes mértékben befejeződött az ön- kormányzati intézmények épületein a nyílászárócsere. Az említett összeg, illetve 2,3 millió forint önerő jóvoltából az egészségház, a könyvtár és az orvosi rendelő kapott új ajtókat, ablakokat. Dobri István polgármestertől megtudtuk, hogy az utóbbi épület a háziorvosi, a gyermek- orvosi és a két fogorvosi rendelő és váró mellett három szolgálati lakást is magába foglal. A munkákat a nagydorogi érdekeltségű Doyron Kft. végezte. A polgármester arról is beszámolt, hogy még egy önkormányzati tulajdonú épület, nevezetesen a rendőrőrs vár nyílászárócserére, de ott további munkákat is szeretnének elvégezni. Az épület teljes felújításra szorul, tetőt kellene cserélni, homlokzatot újítani, így igyekeznek pályázati forrást találni erre a beruházásra is. ■ V. T. Egyesítik erőiket a civil szervezetek Györkönyben györköny A településen működő tizennégy szervezet Civil kerekasztalt hozott létre. Elnökké Kuti Imrénét választották, aki azon túl, hogy alpolgármestere a falunak, a Györkönyi Hagyományőrző Egyesület titkára. Alelnök Vígan Gyula, titkár Kövérné Horváth Szilvia lett. A kerekasztal működésére a Területfejlesztési és Önkormányzati Minisztériumtól negyedmillió forint támogatást nyertek. Kuti Imréné elmondta, régi igény volt egy ilyen összefogásra, melyhez az önkormányzat is csatlakozott. Az elnök úgy véli, így nem forgácsolják szét erőiket, és sok olyan elképzelést meg tudnak valósítani, amelyekkel eddig külön-külön hiába próbálkoztak, vagy nem is álmodhattak róla. Egyik ilyen egy civilház építése, melynek terveit szeretnék elkészíteni az önkormányzattal közösen pályázati segítséggel. Rendeznek civil szüretet a falu hagyományos szüreti felvonulásához csatlakozva, itt minden Györkönyben működő civil szervezet bemutatkozik majd. ■ T. V. Két hét alatt kétszer zúdult felhőszakadás Paksra. Olyan hirtelen és intenzitással jött az eső, hogy semmilyen hálózat nem birkózott volna meg vele a szakemberek szerint. Vida Tünde Először augusztus 9-én érkezett meg hosszú száraz hetek után az égi áldás. Másfél óra alatt kéthó- napnyi eső esett. A Kömlődi utcán konténert, a Keskeny utcában mobil wc-t sodort el az áradás. A víz magával vitte a termő- területekről a földet, az árkokban összegyűlt szemetet. Az utakon félméteres víz hömpölygött, másutt szuterénok, pincék, garázsok teltek meg. A következő felhőszakadás 20-án, az ünnepi programok idején érkezett. Az eső hasonló helyzetet teremtett, tetézve azzal, hogy az ünneplők közül néhányan a sáros víz fogságában rekedtek. Sátor Géza paksi tűzoltóparancsnok elmondta, tucatjával érkeztek mindkét napon a bejelentések. A szakember szerint több neuralgikus pontja van a városnak, így például a mélygarázsok a Tolnai és Kosár utcában. Artim András, a Paksi Vízmű Kft. ügyvezetője erre azt mondta, ezek egyedi problémák, melyek többnyire már az építéskor előre láthatóak. Ilyen helyeken átemelő szivattyúkat kellene telepíteni, de a költségeket általában a tulajdonosok igyekeznek megspórolni. Akadnak olyan utcák is, ahol megoldatlan a csapadékvíz elvezetése. Ilyen a Kömlődi és a Rókus utca egyebek között. Itt a magasabb helyekről az utakon ömlik a víz, ami számos hátránynyal jár. Rongálja az ingatlanokat, utakat, járdákat, kimossa az altalajt az úttest alól. Befolyik a szennyvízcsövekbe, s így a telepre bekerülve feleslegesen növeli a tisztítási költségeket, nem beszélve arról, hogy a szennyvíz- hálózat nem felhőszakadásra. van méretezve, így hát megtelnek a csatornák, visszabuggyan szennyvizestől mindenestől az esővíz. A vízmű ügyvezetője szerint egyébként a csapadékvízelveze- tő-rendszert illetően Pakson nincs ok panaszra, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs teendő. Az augusztusban történt két eset nem azt jelenti, hogy gond van a hálózattal. Nem várható el, hogy ilyen nagy mennyiségű, hirtelen lezúduló esővel megbirkózzon. A hálózatot Artim András szerint nem lehet ilyen extrém esetekre tervezni, hiszen annak kivitelezési és fenntartási költségei vállalhatatlanok lennének. A cégvezető elmondta, Pakson az elmúlt hét év során elég sokat költött az önkormányzat csapadékvíz elvezetésére, EU-s források pedig most várhatóak. Elsőként az ivóvíz, majd a szennyvíz elvezetésére lehetett pályázni, a következő lesz a csapadék. Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy az Árok utcánál és a Páli-ároknál pályáznak a vízátemelő korszerűsítésére. Itt zsilipek vannak, melyek magas vízállásnál zárt állapotban vannak, s szivattyúkkal kell a Dunába emelni a vizet. Az Árok utca egyébként azon kevés utcák közé tartozik, ahol nem zárt a vízelvezető rendszer. Ez már nem sokáig lesz így, hiszen az önkormányzat tervezi az utca rekonstrukcióját. A lakosság határozott igénye miatt a jövőben már itt sem lesz nyílt árok. Újabb pályázatot írnak ki a Biliárdra TOLNA Újabb pályázatot írt ki a tolnai önkormányzat a Bajcsy-Zsilinszky utca 11. szám alatti helyiségének bérbeadására. Ezen a helyen éveken át népszerű szórakozóhely, a Biliárd Szalon működött. A korábbi bérlő június elsejétől kérte a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését. Ezután a város kiírta a pályázatot az újabb bérbeadásra, ám arra a határidőn belül nem érkezett ajánlat. Az új pályázatokat szeptember 21- ig bírálják el. A 112 négyzet- méteres helyiség korábbi havi bérleti díja mintegy nyolcvanezer forint volt. (sk) Kalaznói emberek, tájak a fotókon KALAZNŐ Tájak, emberek címmel a Kalaznón élő budapesti Nagy Lóránt fotóiból rendezett kiállítást a községi művelődési ház. Nagy Lóránt képein a kisközségben élő embereket, a kistelepülés hétköznapjait, ünnepeit, a házakat, a falut ölelő erdőt, mezőt örökítette meg. Az amatőr helytörténész a kalaznói német temetőt is feltérképezte, 162 sírhelyről készített digitális képet, (fké) Jubileumot ünnepel a hatosztályos gimnázium SIMONTORNYA Szeptemberben 10 éves lesz a hatosztályos gimnázium. Ebből az alkalomból találkozót szerveznek, melyre mindenkit meghívnak, aki itt végzett. Megkezdték egy emlékkönyv összeállítását is, mely az elmúlt 10 év történéseit tartalmazza, (vl) Szekszárdi grafikus lett az első a pályázaton SZEKSZÁRD Kilenc pályázó közül nyert Bucsányi Endre. A szekszárdi grafikus alkotásának ítélték a Lázadó dalnok 2007 pályázat festmény-grafika kategóriájának első díját. Az alkotó minőségi ellenőrként dolgozik, s csak szabadidejében rajzol. A pályamű egy könyvborító, a kötet ősszel jelenik meg, Ady Endre születésének 130. évfordulójára, (wg) Tegnap kezdték el éppen a rendszer felújítását Pakson íoo km ivóvízhálózat, 66 km szennyvkhálózat és 65 km csapadékvíz-elvezető van, az utóbbiból 31 km zárt, 34 km nyitott árok. Annak ellenére, hogy ugyanannyi a szennyvíz és a csapadékcsatorna hossza, s az utcák szinte kivétel nélkül csatornázottak, nincs mindenhol megoldva a csapadékvíz elvezetése, hiszen a nyüt árok az utca két oldalára értendő. a városban egyébként éppen tegnap kezdődtek meg azok a munkálatok, melynek keretében a csapadékvíz-elvezető rendszer egyes részeinek felújítását végzi el a Mikrocenter- Paks Kft. A beruházás értéke 11 millió forint. Keresztvíznyelőket cserélnek majd a Pál utca végén, a Dobó, a Nádor és a Bercsényi utcában. A Rákóczi, a Kápolna, a Péter, a Vásár és a Ságvári utcában, valamint Csámpán két helyszínen pedig felújítják őket. \ A Suzuki Mild ( ) márkakereskedésben Vl Ajánlataink 2007.'július 2-től augusztus 31-ig. illetve az akciós készlet erejéig érvényesek. A különböző akciöK nem vonhatóak össze és nem válthatóak készpénzre. Swift és Ignis 2 millió alatt1 Swift és Ignis havi 11 984 Ft1 SX4 havi 3 775 Ft pluszért3 ‘ 3 ajtós Swift 1,3 GC és ignis 1.3 6L Ár:l JSCúöÖÖ Ft Töriesztőrésziet a2 első 3 évben. 3 ajtós Swift 1.3 GC vagy Ignis 1.3 Gt vásárlásánál. 2G% önrész és 120 hónap futamidő esetén I. ■ $X4 1.5 GC vásárlásánál, 20% önrész és 120 hónap futamidő esetén, az 5 ajtós Swift 1.3 GC azonos hitelkonstrukciójához képest. Üzemanyag-fogyasztás {kombinált}: 5,0-7,61/100 km * COrkibocsátás (kombinált): 322-182 g/km. A mi autónk Mild-lnvest Kft márkakereskedés Dunaföldvát, Kéri út 19. Nyitva tartás: H-Sz: 7:30-17-ig; V: 08:30-12:30-tg Tel.:7Ö/?788-909, 70/7788-920 A DUNA AKKREDITÁLT AUTÓSISKOLA tanfolyamot indít moped-, motorkerékpár, személygépkocsi-vezető kategóriában Leveles János iskolavezetőnél 20/9430*355 Az Ifjúsági Irodánál: 75/519-155 telefonszámon. Használt és új japán és olasz robogók nagy választékban?, garanciával nagy jj ^ kedvezménnyel i Paks, Tolnai öt. 6/b. Tel.: 30/267-8583 *153681* Eladó ingatlanok PAKSON- a Táncsics u. 12 sz„ 2. emeleti, kétszobás lakás eladó. Irányár 8,3 M Ft- az Arany J. utcában 10 éve épült, 4 szobás, garázsos, összkomfortos családi ház eladó. Irányár: 27 M Ft- a Tavasz utcában 40 m2-es, komfortos családi ház eladó. Irányár: 5,9 M Ft- a Kápolna utcában összkomfortos családi ház eladó. Irányár 28 M Ft-Pollack M. utcában 2,5 szobás, felújított lakás eladó. Irányár 8,8 M Ft DUNAFÖLDVÁRON- a 6-os főút mellett 700 m! alapterületű teljes közműves, gázzal fűthető, azonnal üzemeltethető DISCO kiszolgáló helyiségekkel eladó. Telek terület 2860 m2. Irányár: 37,5 M Ft- a Dózsa György u.-ban 930 m2-es telken 150 m2-es 3 szobás összkomfortos villanykályha-fűtéses családi ház berendezéssel eladó Irányár: 8,1 M Ft- a Kéri utcában 4 szobás összkomfortos gázfűtéses családi ház nagy terasszal, szuterénnal eladó. 1,5-2 szobás dunaújvárosi, dunaföldvári, paksi lakást az árba beszámítunk Irányár: 24,8 M Ft RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS: Fonyó Lajos ingatlan értékbecslő, közvetítő Tel: 70/310-8374 e-mail: fonyolajos@freemail.hu fonyolajos@citromail.hu f > * < á