Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-23 / 196. szám

4 TOLNA MEGYE LEGJOBB TANULÓI TOLNAI NÉPÚJSÁG/- 2007. AUGUSZTUS 23., CSÜTÖRTÖK jutalom Olvasóink szavazatai döntik el, hogy huszonkét kiváló, sokoldalú diák közül ki nyeri el a százezer forintos iskolakezdési támogatást. A szavazatokat beküldők között is értékes nyeremények találnak gazdára A KITŰNŐ DIÁKOK VERSENGENEK Bodor Gábor focizik és kézmtíveskedik Rábóczki Bettina kedvence a matematika Bodor Gábor a gyönki általá­nos- és zeneiskola tanulójaként most kezdi meg a felső tagoza­tot. A miszlai kisfiú kitűnő ta­nulmányi eredménye mellett szeret különböző szakkörökre járni, többek között matemati­kából és német nyelvből is. A kisebb versenyeken eddig eredményesen szerepelt. Zenei foglalkozásokra is jár, ahol a hangszerekkel is ismerkedik. Szabadidejében szeret a baráta­ival focizni, vagy otthon kézműveskedni. A Tolnai Népújság és Tolna Megye Önkormányzata az idén is keresi a megye legjobb tanulóját. A mai és holnapi számunkban olvasható bemutatkozó cikkek alapján a közeljövőben megjelenő szavazó­lapok beküldésével önök dönthetik majd el, kik lesznek a nyertesek. A legjobb tanuló jutalma töb­bek között 100 ezer forint értékű iskolakezdési tá­mogatás lesz. Olvasóink az összegyűjtött szavaza­tokat a Tolnai Népújság címére küldhetik majd, egy borítékban akár több szavazólapot is elhelyez­hetnek. A beküldők között a Népújság ajándékcso­magjait sorsoljuk ki. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra írják rá: Tolna me­gye legjobb tanulója. í f f ti Rábóczki Bettina a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskola hetedik osztályos tanulója lesz szeptemberben. Kitűnő tanul­mányi eredményei mellett kü­lönféle versenyeken is szép ered­ményeket ért el. Minden tantár­gyat szeret, a kedvencei a mate­matika, a magyar és a rajz. Sza­badidejében szívesen bringázik, kirándul, de szeret olvasni, fil­meket nézni és számítógépezni is. Ügyes, nyitott és érdeklődő fi­atal hölgy, aki megtalálja a hangot a körülötte levőkkel. Müller Dóra színjátszással is foglalkozik Müller Dóra a györei általános iskola hatodik osztályos diákja lesz az ősszel, eddigi tanulmá­nyai során minden évben kitű­nő bizonyítványt vitt haza. Ked­venc tantárgyai a nyelvtan, a történelem és a rajz. Több ver­senyen is kiemelkedő eredmé­nyekkel végzett. A bonyhádi 3. számú iskola rajzpályázatán, színjátszó, szavaló és tanulmá­nyi versenyeken bizonyította tu­dását. Szereti az állatokat, lovagolni is tanult, hiszen otthon is van néhány lovuk. Kerner Bálint horgászik és lovagol Kemer Bálint, 11 éves nagydorogi kisdiák szeptember­ben kezdi meg a hatodik osz­tályt a helyi általános iskolá­ban. Minden évben kitűnő bizo­nyítványt vitt haza, idén hat szaktanári dicsérettel. Több ver­senyen is részt vett, természetis­meretből, matematikából, rajz­ból, de megmérettette magát at­létikában is. Az egyik legjobb eredménye egy országos termé­szetismereti versenyen elért első : helyezés. Szívesen horgászik, , lovagol, zongorázik és táncol. 1 Farkas Fanni kedvence a német nyelv Farkas Fanni idén lép a gyönki általános- és zeneiskola hetedik évfolyamába. A kistormási ifjú hölgy eddig minden évet kitűnő eredménnyel zárt, és korábban több versenyen is részt vett. A kedvenc tantárgya a német nyelv és az irodalom. Jár bioló­gia és kézműves szakkörre, emellett tagja a kistormási nép­tánccsoportnak. Szabadidejé­ben is szívesen foglalkozik kézműveskedéssel, olvas, brin­gázik, vagy kézilabdázik a ba­rátaival együtt. Szentgyörgyi Rita négy éve teniszezik Szentgyörgyi Rita az őcsényi ÁMK hetedik osztályos tanulója lesz az idén. A német nyelv és a matematika a kedvence, utóbbi­ból több szép versenyeredményt is a magáénak tudhat. Többek között a Zrínyi Ilona matemati­kai versenyen megyei második helyezést ért el. Négy eve rend­szeresen teniszezik, a 2006- 2007-es szezonban a területi mesterversenyen harmadik he­lyezést ért el. Szabadidejében kézműveskedik, bringázik, ját­szik, vagy zenét hallgat Lovász Lóránd sportban és elméletben is jó \ Lovász Lóránd a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskolában végzett az idén. Alsó tagozatosként az iskola házi versenyein, felsőben pedig szá­mos körzeti, megyei, valamint országos tanulmányi versenyen képviseltette magát eredménye­sen. Elnyerte az iskola legjobb tanulója, legjobb sportolója, va­lamint Széchenyi-díját. Verseny­szerűen úszik, de emellett foci­zik is. Sportteljesítményével 170 érmet, 94 oklevelet és 15 külön- díjat érdemelt ki. Farkas Tamás Barnabást a történelem érdekli Farkas Tamás Barnabás idén lesz hatodik osztályos a bátai általános iskolában. Kiemelke­dő tanulmányi eredményei mel­lett számos versenyen is bizonyí­totta tudását többek között ma­tematikából és közlekedési is­meretekből. Kedvenc tantárgya a történelem, de a környezetis­meret és a biológia is érdekli, valamint részt vesz a Táltos Is­kolai képzésen. Szabadidejében szívesen rajzol, olvas, vagy fil­met néz. Utóbbiak közül a Csil­lagok háborúja a kedvence. Major Tünde Kármen sokfelé szívta magába a tudást Major Tünde Kármen a gyönki általános iskola nyolcadik osz­tályos tanulója lesz az idén. Az elmúlt hét évben tanult a szi­getbecsei, a gyönki és a nyíradonyi általános iskolában is, így sok embert ismerhetett meg, ami érzése szerint előnyé­re vált. Tanulmányi eredményei mindig kiválóak voltak, és szép eredményeket ért el matemati­ka, fizika, német nyelvi és nép­daléneklési versenyeken is. Ér­deklik a természettudományok, a zene és az idegen nyelvek. Korsós Dóra a humán tárgyak iránt érdeklődik Korsós Dóra hatodik osztályos lesz a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolában. Kitűnő ta­nulmányi eredményei mellett, főként alsó tagozatosként vett részt például versmondó verse­nyeken, nyelvtan és matematika megmérettetéseken. A legkedve­sebb tantárgya a történelem és a magyar. Tervei szerint a bony­hádi gimnáziumban folytatná tanulmányait, a későbbiekben is a humán irányvonalat folytat­va. Korábban tanult gitározni is, de idén ezzel felhagyott. Fábián Alexandra táncol és népdalokat énekel Fábián Alexandra Piroska most ősszel kezdi meg tanulmányait a simontomyai Vak Bottyán Általános Iskola ötödik osztályában. A tizenegy éves ifjú hölgy eddig minden évben kitűnő bizonyítványt vihetett haza, emellett népdal éneklő, versmondó, és mesemondó versenyeken is szépen szerepelt. Szabad­idejében szívesen olvas, hip-hop táncot tanul, kézműves szakörre jár, a zeneiskolában pedig zongorázni tanul.

Next

/
Thumbnails
Contents