Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-06 / 130. szám
2 Az országos döntőn bátai nyugdíjas versenyezhet báta Sümegi Józsefné, bátai nyugdíjas nyerte a regionális dalosverseny döntőjét. A' megmérettetés a Tavaszváró elnevezésű gunarasi rendezvény része volt. Sziebert György bátai polgármester elmondta, Sümegi Józsefné képviseli a régiót a győri országos döntőn, (bk) Harmadszor keresnek körjegyzőt Gyulajon gyuuu Harmadik alkalommal írt ki a körjegyzői állás betöltésére pályázatot Gyulaj és Pári képviselő-testülete. Az első két alkalommal nem sikerült megfelelő személyt találni az állás betöltésére. Dobos Károlyné, Gyulaj polgár- mestere azt reméli, hogy július közepére lesz hivatalvezető, és megkezdheti működését a közös jegyzőség. (tgy) Afrikába kalauzolták társaikat a nyolcadikosok gerjen Egyiptomot mutatták be a Népek megismerése című virtuális utazássorozat részeként társaiknak az általános iskolások. Ráhangolódás gyanánt négy nyolcadikos lány egyiptomi hastáncot adott elő, nagy sikerrel. Majd a diákok megismerkedhettek az ország földrajzával, társadalmi és politikai felépítésével, történelmével és mindennapi életével, (vt) Nyolcadikos lányok táncoltak Igazi tehenészruhában ropják a cowboy táncot PAKS-CSÁMPA Fellépőruhákat kap a Csámpai Country Klub. Az idén januárban alakult társaságnak elsőként Kovács Sándor nyújtott támogatást egyéni képviselői keretéből. Most a külső városrészek részönkormányzata és a paksi atomerőmű is támogatta a klubot. A fellépőruhák mellett egy cd-lejátszót is vesznek. (vm) Előadássorozat indult Beszéljük meg! címmel tolna A szekszárdi kistérség, ezen belül a tolnai mikro- térség lehetőségeiről szól a tolnai képviselő-testület MSZP-frakciója által szervezett előadássorozat. Stróbl József frakcióvezető elmondta, a referátumokra a mikro- térség önkormányzati vezetői és tolnai vállalkozók kapnak meghívót. A sorozat első előadója Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere volt, aki tegnap a régiós pályázati lehetőségekről beszélt, (sk) @ TOVÁBBI hírek: WWW.TOLNAINEFIJJSAG.IUJ DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JÚNIUS 6., SZERDA A foltvaiTÓk is kiállítottak Kapospillán Helyi alkotók, köztük a foltvarró klub tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás a volt iskola épületében. A foltvarró klub október óta működik a településen, és egyre több taggal tartják meg kéthetente összejöveteleiket. A képen Markovits Edit, a klub vezetője és dr. Ribáné Fülöp Erika a tagok által készített alkotásokkal láthatók. A klub működéséhez a falu polgármestere is hozzájárult, hiszen Markovits Géza saját pénzéből három varrógépet vásárolt a foltvarróknak Előny a megújuló energia energiaforrások Új környezetipari innovációs központot adtak át A környezetipar és a megújuló energiaforrások mind nagyobb hasznosítása visszaadhatja az Európai Unió versenyképességét. Tulézi György kaposszekcső Megalakult a Dél-Dunántúlon a Környezetipari és Megújuló Energetikai Kompetencia és Innovációs Központ (KÖMEKIK). A szervezet irodáját kedden adták át a Dombóvári Ipari Parkban működő Kapos Innovációs Központban. Első hallásra nagyon száraznak tűnhet ez az információ. Annak ellenére is, hogy napjaink egyik slágertémája a környezetipar és a megújuló energiaforrások használata. Az Európai Unió versenyképessége az elmúlt években rohamosan romlott az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és a távol-keleti országokkal szemben. Ezért is fektetnek nagy hangsúlyt a versenyképesség helyre- állítására - mondta el Vér Csaba, a KÖMEKIK vezetője. Ennek egyik lehetséges megoldása az innováció lehet. A most átadott iroda célja is az, hogy a vállalkozókat, önkormányzatokat és a tudomány területén dolgozókat összehozza. Ebben a formában a környezetiparhoz és a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódóan olyan szellemi termékeket lehet előállítani, amelyek a világ minden pontján érdeklődésre tarthatnak számot. Kézzelfogható gazdasági előnyökkel is járhat a KÖMEKIK megalakítása - mondta dr. Ivelics Ramon tudományos tanácsadó. A központ segítségével összehangolt beruházások valósulhatnak meg, melyek következtében nőhet a megújuló energiaforrások felhasználása. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek az oktatásra is. Az ipari, mezőgazdasági vállalkozóknak, az önkormányzatok munkatársainak képzésére már folyamatban van egy elektronikus tananyag kidolgozása. Ugyanakkor a programok feltérképezésére egy adatbázis létrehozása is elkezdődött, amely akár a villamos energia vagy a földgázfelhasználás nyomonkövetésére is alkalmas lehet. Természetesen a központ az egész régió érdekeit szolgálja, köztük a dombóvári és a környékbeli vállalkozásoknak is segítséget nyújt. Vér Csaba szerint akár egy könnyűiparban működő cég is felkeresheti őket. Ha például túl sok hulladék keletkezik, segíthetnek a probléma megoldásában. Ezzel egyrészt az alapanyagok takarékosabb felhasználására nyílik lehetőség, másrészt a hulladékkezelés is egyszerűbbé válhat. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek a kapcsolatok kialakítására olyan vállalkozásokkal, amelyek részt vettek és részt vesznek környezetipari technológiák kialakításában. Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere köszöntőjében kiemelte, a város önkormányzata elkötelezett a környezet- és természetvédelem területén. Ezért is örül a központ megalakításának. A jövő egyik legfontosabb feladata lesz a megújuló energia- források hasznosítása. Be kell hozni azokat a példákat, amelyek máshol már jól működnek. Meg kell találni a tudományos élet, a vállalkozói és az önkormányzati szféra azon szereplőit, akik ebben hajlandóak együttműködni. Éppen ezért az alapok megteremtése lesz a legfontosabb feladata a központnak - tette hozzá Szabó Loránd. Sok új, de ismeretlen technológia van Az iroda átadásához kapcsolódó szakmai napon Vér Csaba több innovatív technológiára is felhívta a figyelmet, amelyeket a későbbiekben hasznosítani lehet, ilyen például a műanyagpalackok feldolgozása. Ezeket közel ötszáz fokos hőmérsékletre melegítik fel. Az ekkor keletkező gázok egy részét fűtésre lehet használni, míg a másik részéből olajat lehet előállítani. Szintén érdekes eredményt hozott egy pécsi végzős gimnazista kísérte te. A fiatalember növényi hulladékból körülbelül két év alatt szenet tudott előállítani. A jóminőségű barnaszén felett van a kapott szén fűtőértéke, pedig egy otthoni kísérletről van szó. A szőlőhegyi óvoda helyett a városba járnak a kicsik dombóvár A szőlőhegyi óvoda helyett a városban lévő Erzsébet óvodába járnak a következő tanévtől a külterületi városrész gyerekei. Erről hétfői ülésén döntött a város képviselő-testülete. A gyereklétszám csökkenése miatt az óvodai csoportok számát is csökkenti az önkormányzat. 2005-ben, a Regionális Operatív Program által támogatott óvodafelújítás és pedagógiai program bevezetésénél az ön- kormányzat vállalta, hogy megfelelő kihasználtsággal működteti az intézményt öt évig. Ezt pedig csak a szintén kis gyereklétszámmal működő, szőlőhegyi óvoda gyermekeinek városi elhelyezésével tudják biztosítani, így a 85 millió forintos támogatást nem kell visszafizetni. Mindezt úgy oldják meg, hogy a gyerekek egy csoportban és a megszokott pedagógusokkal együtt maradnak. A kicsik utaztatását iskolabusszal, vagy menetrend szerinti járattal oldaná meg az önkormányzat - tudtuk meg Szabó Loránd polgármestertől. ■ Galló József nevét viseli majd a gyulaji iskola gyulaj Galló József nevét viseli augusztustól a helyi általános iskola. A képviselő-testület három lehetséges név közül választotta ki a névadót. Galló József közel negyven évig volt az iskola pedagógusa és igazgatója. Igazi néptanító volt, aki generációkat oktatott a faluban - tudtuk meg Dobos Károlyné polgármestertől. Közben megtörtént az iskola műszaki átadása. Uniós pályázatnak köszönhetően kezdődött el az oktatási intézmény felújítása az elmúlt évben. A bővítésre száznegyvenegymillió forintot a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjától, közel hatmilliót a Belügyminisztériumtól nyert az önkormányzat, míg a másfélmillió forintos önrészt saját forrásból teremtették elő. Mára az építési munkák befejeződtek, csak a bútorok és a számítástechnikai eszközök beszerzése van vissza. Az iskola avatására és a névadó ünnepségre is augusztus 18-án, a falunapon kerül sor. ■ Rászállnak a gyorshajtókra rendőrség Véget ért a polgárőrök felkészítése Dombóváron dombóvár Véget ért a polgárőrök képzése Dombóváron. Az önkormányzat és a városi rendőrkapitányság a polgárőr egyesülettel kötött szerződés alapján harminc órás oktatást szervezett a polgárőröknek. Ez alatt az idő alatt jogi képzést kaptak az egyesület tagjai, akik így közösen jár- őrözhetnek a rendőrökkel és a közterület-felügyelőkkel. Ennek gyakorlati akadálya már nincs, a rendőrség részéről akár már holnap kezdődhet a közös munka - mondta el dr. Szíjártó István, a városi kapitányság vezetője. A képzés mellett szintén nagyon fontos dolog a kapitányság életében, hogy a Tamási kollégákkal együtt egy traffipax berendezést Dr. Szíjártó István használhatnak. Azt, hogy mikor és hol állítják fel a sebességmérőt, nem árulta el dr. Szíjártó István. A rendőrkapitány kiemelte, nem megelőzni szeretnék a gyorshajtásokat, hanem kiszűrni azokat, akik nem tartják be a sebességhatárokat. Éppen ezért várják nagyon azt a készüléket is, amelyet a többcélú társulás ajánlott fel a rendőrségnek. Ez utóbbi ráadásul mozgó járműből is tud mérni. Amennyiben ez a készülék is megérkezik, sokkal több traffipaxos mérésre számíthatnak a kistérségben az autósok. Természetesen nemcsak a 61-es főúton, hanem Dombóvár belterületén és a környező falvakban is. ■ T.Gy. ________________________________________________HIRDETÉS „K OKO-BETON” ......KFT....... Do mbóvár, Vasút út 1. Telefon: 74/465-768 Nyitva tartás: 7-17 h-ig-> Készbeton -> Cement, hidrát oltott mész, homok folyamkavics és zúzottkő FUVARÜGYINTÉZÉS HELYBEN! Az erdei iskolába kirándultak, az alapítvány fizette döbrököz Az iskola minden diákja Lengyel-Annafürdőre kirándult a gyereknap alkalmából. Az utazás költségeit a Gyermekeinkért Alapítvány vállalta magára, így három autóbusszal mintegy százötven kisdiák vehetett részt a kiránduláson - tudtuk meg Andikné Schmidt Mária igazgatótól. Az általános iskolából minden évben egy osztály egy egész hetet tölt az erdei iskolában. Most azonban a támogatásnak köszönhetően minden tanulót sikerült egy napra elvinni Lengyelre. A diákok túráztak, játékos vetélkedőn vettek részt, sőt, a diáktanács jóvoltából a gyönyörű környezetben még fagyizhattak is a gyerekek. ■ Gy.T. * * 4 >