Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-06 / 130. szám

2007. JÚNIUS 6., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR i 8 1 Kitüntették a TETT-et, mert mindent jól tett Kitüntetésben részesítette a Társadalmi Ellenőrző Tájékoz­tató Társulást (TETT), mint szervezetet, illetve annak kép­viselőit Fodor Gábor környe­zetvédelmi és vízügyi minisz­ter. A kiemelkedő tevékenysé­gért megítélt elismerést, és az azzal együtt járó 360 ezer fo­rint pénzjutalmat tegnap, a Környezetvédelmi Világnap al­kalmából tartott minisztériu­mi ünnepség keretében Nyír­egyházán vette át Krachun Elemér, Mőcsény polgármeste­re. A TETT azon önkormány­zatok szövetsége, amely a bátaapáti kis- és közepes ra­dioaktivitású hulladéktároló­val kapcsolatos munka ellen­őrzésére és a lakosság tájékoz­tatására hivatott. A társulás egyébként tagja a hasonló kö­zösségeket tömörítő európai szervezetnek is. ■ Sz. Á. JEGYZET RÁCZ TIBOR Kell még néhány reform kétségtelen: reformokra szükség van. Az is igaz, hogy rengeteg rokkant- nyugdíjas, él, virul, rohan, tolakszik. Azt is tudjuk, ad­dig, míg nem kapnak a ma­gyarok rendes fizetést, min­dig megtalálják, hogyan le­het egy kis pluszhoz jutni. Akár úgy, hogy leszázalé- koltatják magukat, és mel­lette elmennek dolgozni. persze az éremnek van má­sik oldala is. Amikor a rok­kantnyugdíjas valóban rok­kant, és gyógyszerre kelle­ne neki az a pár tízezer fo­rintos kereset. Ám miután elvállalta a munkát, néhány hónapon belül ismét rá kell döbbennie: megint átverték, így járt néhány Nógrád me­gyei nyugdíjas is, akiknek lefolyótisztítóval, öblítővel, fogkrémmel kellett házalni. Volt köztük olyan, aki mind­ezt tolószékben csinálta. Az első hónapban kaptak 53 ezer forintot, amiből 45 ez­ret regisztrációs díjként be kellett fizetniük. A maradé­kot kellett beosztaniuk. Per­sze a béreket nem volt kin behajtani. Erre is kellene valami reform, nem? Munka váltja a nyugdíjat rehabilitáció Az érintettek tartanak a rendszer átalakításától A jelenlegi rokkantsági nyugdíj összege (Ft) Nyugdl típusa Létszám Főellátás Teljes ellátás 58738 63120 802506 Korhatár alatti rokkant 451953 55255 57520 Korbetöltött rokkant 350553 63227 70339 Kecskeméti Mária (balról) rokkantnyugdíjasként dolgozik Szekszárdon, a Kék Madár Alapítvány nemrégiben megnyílt éttermében A rokkantsági nyugdíja­zás rendszerének átalakí­tása 2008 januártól lép életbe. Fokozatosan veze­tik be, és az újonnan be­lépőkkel kezdik. Hargitai Éva A rokkantsági nyugdíjazás rendszerének átalakítása szá­mos érintett emberben vet fel kérdéseket, és kelt félelmet. Az új szabályozásról a Mozgáskor­látozottak Tolna Megyei Egyesü­leténél is folyamatosan érdek­lődnek, de ők sem tudnak még sokat. A megyében jelenleg csak­nem 15 ezer, az országban 800 ezer ember kap rokkantsági nyugdíjat. A Szociális és Mun­kaügyi Minisztérium tájékozta­tása szerint a rokkantsági nyug­díjasok csaknem fele bizonyos mértékben még munkaképes. A felmérések szerint pedig az új belépők 30-40 százaléka még visszavezethető a munka világá­ba, amely képes is lesz befogad­ni őket. Emellett a visszaélések visszaszorítása és az igazságta­lanságok kiküszöbölése a 2008. januárjával életbe lépő változta­tás célja. Ugyanis a becslések szerint a megváltozott munka­képességűek 30-40 százaléka dolgozik bejelentés nélkül, míg 10 százalékuk hivatalosan. Ha a reform beváltja a hozzá fű­zött reményeket, mindannyian a legális munkavál­lalásban lesznek ér­dekeltek. Átalakul a minősí­tés rendszere. Az egészségkárosodás mértéke mel­lett a fejleszthető képességeket is feltárják majd. Amennyiben vala­kit rehabilitálhatónak találnak, megpróbálják visszavezetni a tel­A munkaválla­lásban legyenek érdekeltek. jes értékű munka világába. Amíg ez a folyamat tart - legfeljebb há­rom évig-rehabilitációs járadékot kaphat a megváltozott munkaké­pességű. Ezután pedig vagy rok­kantsági nyugdíj, vagy szociális el­látás, illetve álláskere­sési támogatás jár. Az új rendszerben az Állami Foglalkoz­tatási Szolgálat is ki­emelt szerepet kap. A rokkantnyugdíjasokkal együtt­működési megállapodást kötnek majd, hiszen a közös munka a já­radék folyósításának feltétele A rehabilitációs járadék igénylésének folyamata Igénylés, orvosi papírok beadása a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervhez Ha jogosult (mert megvan a szolgálati ideje) Ha nem jogosult (pl. csak a fele szolgálati ideje van meg), még kaphat szociális ellátást. | Az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői intézet bizottságának vizsgálata ( az egészségkárosodás mértékéről, munkaképességről) A nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv határozatot hoz Ha rehabilitáció, akkor jár a rehabilitációs járadék Ha nem rehabilitáció, akkor jár a rokkantsági nyugdíj A munkaügyi központ együttműködési megállapodást köt (kijelöli a rehabilitációs szolgáltatót) FORRÁS: SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM lesz - tájékoztatta lapunkat Lovigné Koroknál Anna, a Dél­dunántúli Regionális Munka­ügyi Központ rehabilitációs ta­nácsadója. Emellett szorosabb kapcsolatot alakítanak ki az Or­szágos Orvosszakértői Intézet­tel, és a fejleszthető képességek felmérésében saját szakembere­ik is részt vesznek, akik a mun­kavállalók rehabilitációját is se­gítik majd. Az átalakítás fokoza­tos lesz, elsőként az újonnan be­lépőket vonják be - tette hozzá a szekember. Ugyanakkor pedig a foglalkoztatáshoz szükséges tá­mogatásokat is folyósítani fog­ják, illetve már folyósítják. Egyébként július elsejével megváltozik a munkáltatók tá­mogatási rendszere is. Tóth Fe­renc, a Szekszárdi Szociális Fog­lalkoztató vezetője elmondta, itt is a visszaéléseket próbálták meg kiküszöbölni, de várhatóan az is rosszul jár, aki becsülete­sen működteti vállalkozását. A támogatásokat lecsökkentették, és megpróbálják piacképes tevé­kenységre sarkallni őket, ami ezen a területen nem feltétlenül megoldható. Ennek következmé­nyeként számos csökkent mun­kaképességű dolgozó vesztheti el állását, azok mellett, akik már el is veszítették. Gyermeke nevében i$ dönt a szülő nő élet A szakma és az otthoni vajúdást választók álláspontja közelítésre vár Nyíri Sándorné Erzsi néninek nem volt választási lehetősége. Több mint fél évszázada a Bé­kés megyei Bucsán éltek és ak­koriban minden gyermek ott­hon született. A kórházakban nem is volt szülészeti osztály. A vajúdó nőhöz bábát hívtak, aki a segédbába társaságában érkezett a házhoz. A szülés után a segédbába még marad néhány órát, megfürdette az újszülöttet, kimosta az ágyneműt és szem­mel tartotta anyát és gyermekét. A szülést követő hetekben az édesanya, az anyós, vagy más nőrokonok gondoskodtak a kis­mamáról. Bár voltak védőnők, a mai értelemben vett terhes­gondozásnak akkor még csak a csírái voltak, a legtöbb asszony tudatlanul vágott neki az első gyermek megszülésének. Ma már van terhesgondozás, a nők felvilágosultak, felkészültek- az emberi jogokat tisztelet­ben kell tartani, ha valaki ott­hon akar szülni, tegye - mond­ta a témával kapcsolatban dr. Winkler László bonyhádi n& gyógyász főorvos. Azt azonban hozzátette: az édesanya nem csak saját magáért felelős, egy másik ember életéről is szó van. A szülés az a folyamat, és szülészeti osztályok is vannak a kórházakban. Mégis akadnak, akik azt vállalják, hogy odahaza szülik meg gyermeküket. A Nagyszékelyben élő Erdős Ildi­ahol soha, semmilyen módon nem lehet előre száz százalé­kosan tudni, milyen komplikáció fordulhat elő. SZERINTE AZ OTTHON Szüléshez olyan feltételek kellenek - utak, kórházak, a ház előtt várakozó mentőautó - amelyek manapság Magyarországon még nem biztosítottak. kónak öt gyermeke van, közülük négy otthon született. Ildikó bá­ba és dúla segítségét kérte. Mint mondta, azért ezt választotta, mert fontos neki, hogy gyerme­ke olyan körülmények között jöj­jön a világra, amely számára a legjobb. Meggyőződése, hogy jobban tudtak így vigyázni rá­juk, szülés közben és utána is. Nagyszékelyben nem tartják furcsának, hogy nem a kórházat választotta. Ebben a faluban még 1978-ban is szültek otthon, és ma is néhányan ezt a megoldást választják. Ildikó úgy gondolja, az orvosoknak is el kell fogadni­uk, hogy a nők dönthessenek ar­ról, hogyan és hol történjen a szülés. ■ Venter M. Az édesanyák két ember életéért felelősek A gyerekek kedvence a most látható kiállítás bátaszék Június 15-ig néz­hetik meg az érdeklők Dö­mötör Éva hobbi kiállítását a bátaszéki könyvtár mini galériájában. A Kinder tojás figura-gyűjteményt eddig is sokan látták. Csiki Béláné igazgató elmondta, óvodás és iskolás csoportok is szép számmal érkeztek, (bk) Németországban jártak a bogyiszlói diákok bogyiszló Egy hetes tanul­mányi kiránduláson járt egy bogyiszlói iskolásokból álló küldöttség a német testvér- településen, Schlitz-ben. Boda Zoltán igazgató el­mondta, tíz éve tart a kap­csolat a két iskola között, fel­váltva utaznak a diákok. A németországi látogatások ki­váló alkalmat nyújtanak a nyelv gyakorlására, az ottani kultúra megismerésére, (sk) Telt házvanamözsi idősek napközijében tolna-mözs Teljes kihasz­náltsággal működik a mözsi idősek napközije - tudtuk meg Molnárné Pleck Rózsa szociális gondozónőtől. A tíz ellátott délelőtt kilenctől délután fél négyig van a napköziben, ahol reggelit, ebédet és uzsonnát kapnak. Rajtuk kívül még harminc­hat mözsi idős ember viszi a napköziből az ebédet, vagy kapja otthonába ki­szállítva az ételt, (sk) Újságolvasásra is jut idő Első helyezést értek el a Sárgalábúak tolna Első helyezést ért el a Nagycsaládosok Tolnai Egye­sülete Sárgalábúak nevű csa­pata a regionális nagycsalá­dos találkozó csapatverse­nyén - tudtuk meg Baksainé Kenessei Éva elnöktől. A ka­tasztrófavédelmi vetélkedőn harmadik helyezést szerez­tek. A somogyi Hetesen a tol­naiak a harmadik legnépe­sebb küldöttséggel képvisel­tették magukat, (sk) Harmincötén megyénkből az APEH szégyenlistáján szekszárd Az adóhivatal negyedévenként nyilvános­ságra hozza, kik azok az egyéni vállalkozók, akik 180 napon túl, tíz millió fo­rintot is meghaladó adótar­tozással rendelkeznek. Az 1908 magánszemély kö­zül harmincötén Tolna me­gyeiek. A teljes lista megte­kinthető a www.apeh.hu honlapon, (mi) @ további hírek: www.tolnmnefiijsag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents