Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-02 / 77. szám

2007. ÁPRILIS 2., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 A demokráciát tanulták a civilek Várdombon is SZEKSZARD ES TÉRSÉGÉ Tolna öt új státuszt szeretne a helyi rendőrőrsre. Képünkön dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere és dr. Varga Péter, Szekszárd rendőrkapitánya Több rendőrt szeretnének járőrhiány A kapitány ígéri, folyamatosan töltik fel a létszámot A képviseleti demokrácia mel­lett a részvételi demokrácia fel­adataihoz is fel kell nőniük a ci­vil szervezetek vezetőinek, akti­vistáinak. Ebben a megyei Civil Szolgáltató Központ (CISZOK) kistérségi civil érdekképviseleti mintaprogramja támogatja őket. Az első tréning Várdombon volt pénteken. A programhoz az Együtt Vár­dombért Egyesület, a zombai ha­gyományőrzők, a kistérségi tár­sulás munkaszervezete csatla­kozott. Dér Miklósné, a CISZOK településszintű közösségi fej­■ Sokan a legalapvetőbb fogalmakkal sincsenek tisztában. lesztője elmondta, erősödik az az az európai uniós elvárás, hogy egy-egy település lakóit az önkormányzat mellett a külön­böző civil szervezetek is képvi­seljék, így tehát a részvételi de­mokrácia kialakítása kötelező feladat. Rács László, a várdombi egye­sület vezetője, a település polgár- mestere elmondta, sokan alapve­tő fogalmakkal sincsenek tisztá­ban, azt sem tudják, mit jelent a demokrácia vagy az önkormány­zat. Az érdeklődő civilek május­ban tréningeznek újra, de a prog­ram több programmal, megbe­széléssel egészül ki, és a résztve­vők a kistérségi majálison is ott lesznek áprilisban. ■ B. K. Rács László, Várdomb polgármestere Míg az országban nemrégi­ben még sokan rendőrálla­mot kiáltottak, addig a végeken, így a szekszárdi kistérség településein is, több rendőrt szeretnének. Steinbach Zsolt Kevés a rendőr a szekszárdi kis­térség településein. Sommásan így foglalható össze a szekszár­di rendőrkapitányság elmúlt év­ről szóló beszámolója. Legalább­is ha a lakosságot leginkább fog­lalkoztató rendőrségi kérdések­ről beszélünk. A beszámolót a múlt héten több képviselő-testü­let is tárgyalta. A létszámproblé­ma a legélesebben a faddi ülésen vetődött fel. A nagyközség egyes részein úgymond csikágói álla­potok uralkodnak. Az egyik kép­viselő szerint félő, hogy néhány helybéli gátlástalan garázdálko­dása miatt hamarosan elszaba­dulnak az indulatok. A nem mai keletű probléma megoldására a faddi önkormányzat saját erőből is sokat áldozott már. A helyi ve­zetés ezért azt várná, hogy a rendőrség is növelje erőit a tele­pülésen. Ehhez képest a két fad­di körzeti megbízott nem hely­ben dolgozik, mivel a tolnai rendőrőrs állandó szolgálat-ellá­tásához a faddi kmb-sekre is szükség van. A Bogyiszlót, Fácánkertet, Fadd-Domborit és Tolnát ellátó tolnai őrsnek 14 közrendvédel­mi státusza van, de jelenleg csak 9 egyenruhás teljesít szolgálatot. Ez éppen csak elég arra, hogy naponta két rendőr folyamato­san járőrözzön - a teljes terüle­ten. Fülöp lános faddi polgár- mester kezdeményezésére az érintett négy önkormányzat öt új státuszt kér a tolnai őrsre. A Fülöp lános által készített kimu­tatás szerint ugyanis a megyé­ben az adott lakosságra eső rendőri létszámot, illetve bűn­esetek számát tekintve a tolnai őrs van a legrosszabb helyzet­ben. Az újabb státuszokról hús­vét után egyeztetnek a megyei főkapitánnyal. A szekszárdi ka­pitányság másik rendőrőrsén, a bátaszékin sem ideális a lét­szám. Itt három rendőrre lenne még szükség. Az egyenruhás rendőrök a szekszárdi kapitány­ságon belül is kevesebben van­nak a lehetségesnél, jelentős a hiány az őr- és járőrszolgálati al­osztálynál. Csökkent a körzeti megbízottak létszáma is. Dr. Varga Péter szekszárdi rendőrkapitány lapunknak el­mondta: létszámhelyzetük való­ban nem optimális, de ez más ka­pitányságoknál is így van. Ugyan­akkor hozzátette, hogy tervszerű­en folyik a meglévő státuszok fel­töltése, ebben a megyei főkapi­tányság is támogatja Szekszár- dot. A legkritikusabb létszám­helyzetben levő tolnai rendőrőrs­ről azt mondta: bízik benne, hogy a meglévő státuszokat néhány hó­napon belül sikerül feltölteni. Rendkívüli okok miatt is halványult a láthatóság A lakosság zömének bizton­ságérzetét növeli, a bűnre hajlamosakét pedig csök­kenti, ha - békés körülmé­nyek között - rendszeresen lehet látni egyenruhás rend­őrt az utcán. Ezt a fajta lát­hatóságot tavaly nem csu­pán az halványította, hogy eleve kevés volt a rendőr. AZ ELMÚLT évben a rendőr­ségnek számos pluszfelada­tot is el kellett látnia. Év ele­jén az árvíz, a madárinflu- enza-járvány, a választások adtak többletmunkát. A SZEPTEMBER-OKTÓBERI fővárosi események miatt Tolna megyéből is sok rend­őrt vezényeltek Budapestre. Emellett a megyeszékhelyen tartott rendezvényeket is biz­tosítani kellett. Most pezsgő kerül az Aranykulacsba születésnap Aki egyszer betért ide, az máskor is vissza szokott találni Lemondtak a tiszteletdíjról a képviselők szedres Hatályon kívül helyezte a képviselői tiszteletdíjról szóló rendeletét a szedresi képviselő- testület - tájékoztatott Honti Sán­dor, a község jegyzője. A döntést a nehéz pénzügyi helyzet miatt hozták meg. Korábban az önkor­mányzat alkalmazásában álló dol­gozók juttatásait is csökkentette, illetve zárolta a testület Várható volt, hogy a spórolásból a képvise­lők is ki fogják venni a részüket. Szedresen egyébként a képviselői ■ Szedresen a képviselői alapdíj bruttó huszon­egyezer forint. alapdíj bruttó huszonegyezer fo­rint. A bizottsági tagságért plusz hatezer, a bizottsági elnökségért plusz tizenkétezer forint jár. A tiszteletdíjak kérdésére augusz­tusban tér vissza a testület. Ad­digra kiderül, hogy a szedresi ön- kormányzat nyer-e az önhibáján kívül hátrányos helyzetben levő önkormányzatok plusz állami tá­mogatását célzó úgynevezett önhiki pályázaton. ■ S. K.- Köszönöm szépen, nem pa­naszkodhatunk! Ezt a manapság ritkán hallható választ adja a szekszárdi Aranykulacs vezető­je, amikor a családi vállalkozás­ban működő vendéglő „hogyléte” felől érdeklődik nála valaki. Schil­ling Péter azonban nem csupán udvariasságból mondja ezt. Igaz, egy közelgő jubileum előtt in­kább a szépre emlékezik az em­ber. De az április 7-én tízéves szü­letésnapját ünneplő Aranykulacs vendéglőről szinte csak kellemes emlékei vannak a tulajnak. Például az, hogy már működé­sük elején megkapták a Szek­szárd város kiváló vendéglője cí­met Az egy borospince átalakítá­sával induló étteremhez ma már egy újabb, párhuzamos pince­szárny is tartozik, a nem dohány­zó vendégek számára. Népszerű a jó fekvésű terasz is, amely - im­már a téliesítés lehetőségével - a zordabb napokon is fel tudja üdí­teni a vendégeket. A családias miliőhöz, a piros | kockás abroszhoz, a kerámia ki- * egészítőkhöz igazodik az Arany­kulacs konyhája is: hagyomány- őrző, házias ízek, nagy adagok. Az étlapon szereplő több mint száz ételféleség között persze bárki talál a fogára valót. És ha a vendégnek saját ötlete van, hát azt is megfőzik neki. A remek konyhához ahhoz illő italválaszték jár. Az Arany­kulacsban nem kérdés, hogy Szekszárdon szekszárdi bort kínálnak, a legnagyobb helyi borászoktól. A színvonalas sör­kínálat mellett figyelemre mél­tó a pálinkafelhozatal is: tizen­nyolc féle, különleges Agárdi­pálinka közül lehet válogatni. Mindezeken kívül már csak egy dolog kell, hogy a betérő jól érezze magát: a mindent a vendégért típusú, szívvel-lé- lekkel történő, megbízható ki­szolgálás. Ez is megvan. Gyara­podik is a vendégkör, folyama­tosan. Fiatalok, idősebbek, csa­ládok, baráti társaságok, üzlet­emberek, zömmel visszatérők, közöttük sok külföldi. Nem vé­letlen, hogy német, angol, olasz és finn étlapjuk is van. Schilling Péter szerint, aki egy­szer betér az Aranykulacsba, az máskor is oda fog találni. Minden bizonnyal így lesz ez április 7-én, a tizedik születés­napon is. Ahol minden vendég­nek egy szelet tortával és egy pohár pezsgővel kedvesked­nek. Az Aranykulacs első sike­res évtizede alapján megálla­pítható: legalább egy napra el­jött a pezsgőzés ideje. CÍM: SZEKSZÁRD, NEFELEJCS KÖZ 3. TELEFON: 74/413-369 INTERNETES HONLAP: www.aranykulacs.hu . ▲ Egy hajdani borospince átalakításával tíz éve Indult az Aranykulacs k Kiállítással emlékeznek a várossá nyilvánításra bonyhád A várossá nyilvá­nítás 30. évfordulójára kiál­lítást rendeztek a Völgységi Múzeumban. A szeptembe­rig látható fotók, tárgyak, korabeli újságcikkek és más dokumentumok a ‘70-es évek végét, a ‘80-as évek elejét idézik. Potápi Árpád polgármester megnyitójá­ban elmondta: a múzeumi bemutató a várossá avatás tiszteletére rendezett prog­ramok közül az első, a töb­bivel augusztusban, a Tarka Fesztivál ideje alatt találkoz­hatnak az érdeklődők, (pá) Folytatódik a partfal felújítása a faluban harc További partfalfelújí­tás is szerepel a harci ön- kormányzat által elfogadott idei fejlesztési programban - tudtuk meg Bóni Zoltán polgármestertől. Folytató­dik a Fő utcai partfalépí­tés, emellett a templom alatti, veszélyessé vált partfalat is helyre kívánják állítani, (sk) Tamási festő képei a földvári galériában dunaföldvár Tóth Attiláné Szalay Ágnes tamási festő­művész képeit láthatja a kö­zönség április végéig a dunaföldvári művelődési házban. A Bárka Művészeti Szalon alkotója főként a leg­utóbbi időszak festményeit mutatja be legfrissebb tár­latán. A kiállítás munka­napokon 8-tól 17 óráig te­kinthető meg. (vm) Szászvári Zoltán és Vlda László Döntöttek az idei közbeszerzési tervről siMONTORNYA A képviselő- testület megtárgyalta és el­fogadta az idei közbeszerzé­si tervet. A legfontosabb fel­adatok közé sorolták a folyé­kony hulladék ártalmatlaní­tását, a városközpont reha­bilitációját, a szennyvíztelep kialakítását, szakorvosi ren­delő létesítését és a ravata­lozó felújítását, (vl) Pámerné Bükky Klára a sportcentrum vezetője tolna Pámerné Bükky Klá­rát nevezte ki a tolnai kép­viselő-testület az újonnan létrehozott Bezerédj Pál Sport- és Szabadidőközpont intézményvezetőjévé. Az új intézmény - és részben a művelődési központ - a volt lovarda átalakításával létrehozott közösségi ház és tornaterem működteté­sét végzi, (sk) @ további hírek: www.tolnainepujsag.hu

Next

/
Thumbnails
Contents