Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-31 / 76. szám
Húsvét vigíliája: a fény, a szó, a víz és a kenyér mint jelkép A vigília szertartása a maga teljességében visszamutat a 4. századra. Már akkor szerepelt a szertartás négy részének lényege: a FÉNY liturgiája, a SZÓ liturgiája, a VÍZ liturgiája, a KENYÉR és a BOR liturgiája, EU- KARISZTIA. A VIGÍLIA ÜNNEPLÉSE L A FÉNY LITURGIÁJA Első jelkép a fény, amellyel Krisztus fóltámadása bevilágítja ezt az éjszakát. A tűzszentelés szertartása, a húsvéti gyertyának és a hívek gyertyáinak meggyújtása, valamint a templom teljes kivilágítása jelzik Krisztus világosságának szétáradását. Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa: és ujjongjanak Isten csodálatos művei: felséges nagy Királyunk győzelmét búgó kürtnek hangja áldva áldja! II. A SZÓ LITURGIÁJA A második jelkép a szó, az Isten igéje, amely az ószövetségi előképekben és az Újszövetség beteljesedésében adja elénk megváltásunk nagy művét. A húsvét liturgiájának ebben a részében Isten szabadító tetteire emlékezünk. Ahogy a zsoltáros mondja: Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elelmélkedem dolgaidon. Szent a te utad, Istenem! Van-e olyan nagy Isten, mint a mi Istenünk? Te vagy az Isten, csodát tesz hatalmad, a népek között erődet megmutattad. III. A VÍZ LITURGIÁJA A keresztelő víz Krisztus halálából és fóltámadásából fakadó élet és kegyelem jele. A húsvét szent titka által a keresztségben mindnyájan eltemetkeztünk Krisztussal együtt, hogy vele együtt járjunk az élet útján. A keresztség liturgiája és a ke- resztségi ígéret megújítása tudatosítani akarja bennünk, hogy Krisztussal együtt nekünk is meg kell halnunk a bűnnek, és vele együtt fóltámadva Istennek kell élnünk. IV. A KENYÉR ÉS A BOR LITURGIÁJA, EUKARISZT1A A kenyér és a bor is jel, anyaga és eszköze Krisztus halálának és feltámadásának euka- risztikus ünneplésében, hiszen a szentmise a húsvéti titok szentségi megjelenítése. KATOLIKUS EGYHÁZ 2007. MÁRCIUS 31., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG ' ' - '' " '"v » •" I & WM § » ÄP& :>t *• i'i-, Vs'i#V ä«M-mmXHM Valóban feltámadt az Úr! ünnep Jézus mindent vállaló áldozata a szeretet legnagyobb mélysége Az egyházmegye anyatemploma a Szent Péter és Pál pártfogása alatt álló pécsi Bazilika. Mai neoromán stílusú alakját a XIX. század végén kapta A mai ember amikor húsvét- ra gondol, maga elé idézi a nyuszit és a piros tojást. Ehhez kapcsolódik a hosszabb hétvége kirándulással vagy rokonlátogatással, avagy visz- szatérés a származási helyre. Tartalmat a találkozás, az ajándék és esetleg az üdvözlőlap jelent, amelyet megírunk vagy postán megkapunk. Számunkra, értéket kereső ember számára elegendő az ilyen húsvét? Elegendő az a nyuszi, amelyet egyik-másik gyerek kiharcol és egy hét után elajándékozzuk, mert nem tudunk vele mit kezdem, a gyerek pedig ráunt és a szülőnek vagy nagyszülőnek „örökségül” adja? Elegendő-e a csokoládés tojás, mert a valódit úgyis megkapj a reggelire vagy vacsorára, akkor pedig mi értelme van húsvét napján?! Szép családi ünnep csupán a húsvét, amikor a nagycsalád találkozik és a szűk család felfüggeszti a széthúzó érdekeket? Van, akinél külsőleg több nem látszik! De ez is több, mint a heti robotolás, mint a rabszolgasors, amely életünk jellemző kifejezése. Mi, vallásos emberek miként éljük meg a húsvétot? Milyen tartalmat adunk neki, avagy milyen tartalmat ad nekünk? Nagyon sokakban ott él a madáchi felfogás Az ember tragédiájából: A mű elkészült, az Alkotó pihen. Számukra az Isten távoli Szellem, aki oly távol és magasan áll felettünk, hogy az emberhez nincs viszonyulása, az ember éli a maga kicsinyes életét Isten odafigyelése nélkül. Ezt a távoli rideg istenképet a személyes szabadság és függetlenség bálványozásaként sokan teszik magukévá. Az előző felfogás elméleti igazságát szétzúzza az a történelmi tény, hogy lézus Krisztus, az Isten fia emberré lett. Az ószövetségi ígéretek beteljesedtek. Közénk lépett az Istenember, hogy rajta keresztül megismerjük ki és müyen az Isten. Megtapasztaljuk, hogy Ő nem valami világszellem, hanem személyes valóság. Személyes szeretet kapcsolatban lehetünk vele. Nemcsak tanított, nemcsak betegeket gyógyított, nemcsak csodákat tett, hanem mindezeken keresztül megmutatta elkötelezettségét irányunkban. Ez az elkötelezettség több mint emberi gesztus. Elment a szeretet kiszolgáltatottságában a vérrel verítékezésen keresztül a kereszthalál teljes elhagyottságáig. Nem a kínzás emberi kegyetlenségére figyelünk, hanem az irántunk való szeretet végső vállalásáig. „Azt akarom, hogy életük legyen és az bőségben legyen”. Akiért nem hoztunk még áldozatot, azt még nem szerettük - mondja az emberi tapasztalat. Akiért sok áldozatot hoztunk, azt nagyon szívünkbe zártuk. A szeretetnek ezt a mércéjét élik a szülők, különösen is az édesanyák. Nos lézus mindent vállaló áldozata, amely a halálig teljesedett ki, az áldozat csúcsa és ezért a szeretetnek is a legnagyobb mélysége. Isten nem érzéketlen az ember iránt, érző szíve van. E tapasztalat megelőzi és megalapozza a húsvétot. Jézus meghalt értünk, de amint kijelentette, számára Jónás próféta jel, a Táborhegy jelenése egy kis ablak volt a mennybe tekintéshez és ezért hangzott el a hegyről lejövet: Erről addig ne beszéljetek, amíg az emberfia halottaiból fel nem támad. Ekkor azonban még nem értették meg, mit jelent a halálból való feltámadás. Húsvét számunkra a megvalósult szeretet és elkötelezettség élő valósága. Amikor az apostolok elszaladnak a sírhoz és betekintenek, nem találják a pénteken eltemetett Krisztust Az angyali üzenet juttatja eszükbe a valóságot: „Nincs itt, feltámadt!” A húsvét a feltámadás ünnepe. Amint az üregi nyúl kijön üregéből tavasszal, úgy jött ki sírjából Jézus. Amint a tojásból kibújik a kiscsibe a maga erejéből, úgy jön elő Jézus a föld gyomrából. A szimbólumok jelzései igazságot ■világítanak meg. Ha a szimbólum már nem szimbólum, üressé és tartalmatlan külsőséggé válik. Nem igazságot szolgál, hanem igazságot borít be lepelként Remélem, hogy a húsvéti pir- kadás pirosló fénye ebben az évben lelkűnkben és általunk társadalmunkban felvirrad! A keleti egyház húsvét napján így köszönti az ismerősét: Krisztus feltámadt! A válasz: Valóban feltámadt! Én is ezzel a köszöntéssel szólok ma mindenki felé. Remélni szeretném, hogy a válasz felém meggyőzően ugyanaz: Valóban feltámadt! ■ Mayer Mihály megyés püspök Wass Albert: Nagypénteki sirató Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk, messzi út[xrából köpönyegetveszünk Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta. így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta. Véreim! Véreim! Országútak népe! Sokszázéves Nagypénteknek soha sem lesz vége? Egyik napon Tamás vagyunk, másik napon Judás vagyunk, kakasszónál Péter vagyunk. Átokverte, szerencsétlen nagypéntekes nemzet vagyunk. Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfákat mindég kettőt soh'se hármat Egyet felállítunk jobbról, egyet felállítunk balról, s amiként a világ halad: egyszer jobbról, egyszer balról fölhúzzuk rá a latrokat Kurucokat labancokat közülünk a legjobbakat mindég csak a legjobbakat Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve. Egyszer a jobbszélső alatt, másszor a balszélső alatt, éppen csak hogy a középső, az igazi, üres marad. Nincsen is keresztfánk közbül, nem térdel ott senki, senki. A mi magyar Nagypéntekünk évszázadok sora óta évszázadok sora óta ezért nem tud Húsvét lenni. így lettünk országút népe, idegen föld csavargója, pásztortalan jószág-féle. Tamással hitetlenkedő, kakasszóra péterkedő, judáscsókkal kereskedő. Soha-soha békességgel Krisztus-Úrban szövetkező. Te kerülsz föl? Bujdosom én. Én vagyok fönt? Bujdosol Te. Egynek közülünk az útja mindég kivisz idegenbe. Bizony, jól mondja a nóta, hogy elmegyünk, el-elmegyünk, messzi nagy útakra megyünk. Messzi nagy útak porából bizony, köpönyeget veszünk. S ebben a nagy köpönyegben, sok-sok súlyos köpönyegben bizony pajtás, mondom Néked: rendre, rendre mind elveszünk. „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (János 14,6) az ember jézus Ott van jelen, ahol a világ leginkább eltávolodott Istentől, az önmagát abszolutizáló végesség poklában Egyre inkább átfogja vagy átfogta egész életünket az a tény, hogy a jó és a rossz összekeveredik. Nincsenek szilárdan szétválasztható események - folyamatokban éljük az életet, ugyanakkor lelkiismeretünk mélye követeli az igazságot. Egy olyan életben, ahol mindenkinek van árnyéka, hol találunk igazi utat? Egy további következmény, hogy az élet zsinórmértékének „elvesztése” nem a jó és a rossz valami egyenlő küzdelmét jelenti, hanem az értelmetlenség alapvető térnyerését, a reménytelenség, a halál uralmát. Lessing nem véletlenül teszi fel a kérdést: megillette egyáltalán egy történelmi eseményt a feltétlen igazság? Isten, mint feltétlen irgalom, élet ugyanakkor, mint a szövetség egyik tagja cselekszik. Az Úr szolgájáról szóló énekben (íz 52,13-53,12) kitűnik, hogy lah- ve szolgája a bűnös agresszióját önként elfogadja úgy, hogy nem áll bosszút. Feltétlen szolidaritásával nem idézi elő ugyanazt, amit vele szemben tettek, nem semmisíti meg azokat, akik őt akarták kiirtani. Nem helyükbe lép, hanem képviseli őket. Annak lehetőségét teremti meg, hogy hazugság nélkül a másokra való áthárítás nélkül, betölthessék személyes életüket. Ha Isten nem gyámság alá akarja helyezni a bűnöst, hanem felszabadítani, akkor csak vele Egy olyan életben, ahol mindenkinek van árnyéka, hol találunk igazi utat? együtt - az összetört élet reménytelenségén keresztül - cselekedhet Ennek a tettnek, amely a legmélyebb reménytelenségben is él, erősebbnek kell lennie a kereszt- refeszítéstől sem visszariadó gyűlöletnél. A háromságos Isten a feltétlen szeretet, és nem akar más lenni még ott sem, ahol a kapcsolat ellentéte, a bűn uralja az életet. Jézus egyedülisége pontosan az, hogy Ő nem tesz tönkre semmit, nem diadalmaskodik a bűnös fölött. Ugyanakkor ő, az Úr szolgája akkori kapcsolat Istennel, amikor a halál el akarja emészteni. Az ember Jézus ott van jelen, ahol a világ leginkább eltávolodott Istentől, az önmagát abszolutizáló végesség poklában. Jézus kapcsolata az Istennel mint testvéreivel való feltétlen szolidaritás valósul meg. Ő a fizikai halál közepette is feltétlen kapcsolat, szeretet az Istennel, aki úgy ölel magához, hogy a megtagadott szeretet legmélyéből is kiutat nyit. „Ennek az útnak a követői” (ApCsel 9,2) Krisztusban az igazság útján haladnak. A jó cselekvéseiben már jelen van az „élet”, amely reménnyel teljes. Jézus kijelentése tanítványai felé és későbbi követői felé is egyértelmű: „Én vagyok a feltámadás és az élet... És minden élő és bennem hívő nem hal meg örökre.” (Jn 11,25a; 26a) ■ Kvanduk Frigyes kanonok i V «I J á \
