Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-31 / 76. szám
2007. MÁRCIUS 31., SZOMBATyQ HITELÉT JöpHír Tolnai Népújság X W&töít Aü M -riW' Tisztelt Olvasó! Ön a Pécsi Egyházmegye területén élő történelmi egyházak és két napilap - az Új Dunántúli Napló, valamint a Tolnai Népújság - kezdeményezésének húsvéti ajándékát tartja kezében. Kérjük, fogadják mindnyájan olyan szeretettel tőlünk, mint amilyen szeretettel és odaadással készítettük ezt az Önök számára. Ádámtól Mózesig, Mózestől Krisztusig, Krisztustól mindennapjainkig megélt hitünk, vallásos szertartásainkon keresztül, vagy csak éppen a naptár által jelzett húsvéti ünnep népszokásainak megtartásában. Ünnep, melynek igazi tartalmát, az Istent kereső és megtaláló ember, zsidó, katolikus, evangélikus vagy református egyháza szerint üli meg. Fontos minden ünnep, amely lehetőségeket ad számunkra. Amikor a mindennapok forgatagában megállunk ünnepelni, visszatekintünk az elmúlt időszakra, amely mögöttünk áll. Az ünnep lehetőséget biztosít arra is, hogy felelevenítsük hagyományainkat, átéljük a múlt kellemes perceit, a közösen megtapasztalt problémákat, nehézségeket. Azonban mindez csak úgy jöhet létre, ha hagyjuk, hogy a bennünk élő szeretet irányítson minket. Ha hagyjuk, hogy amit a szív megkíván, az beteljesüljön. Az igazi ünnep nem az ember alkotása. Isten rendezte meg kezdettől fogva az ember számára. A mélyben az ünnep és a nemünnep egy tövön fakad: a teremtő adománya. Aki az ünnepet visszaállítja maga eredeti erőterébe, az a munkás hétköznapokat is beemeli a megújulás, az újjászületés világába. E nyolcoldalas kiadvány létrejöttével szeretnénk hozzásegíteni olvasóinkat a közelgő húsvéti öröm, az ünnep létrejöttének megéléséhez. „Áldott, a ki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, a kik az Úr házából valók vagytok! Isten az Úr és ő világosított meg minket. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához. Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme” (Zsoltárok könyve, 118. rész). Mondj áldást, lelkem, az Urnák: csodálatos a te nagyságod, Uram, istenem! Fölséget és pompát öltöttél magadra, a fényesség a te palástod. Kifeszíted az eget mint egy sátort vizek fölött áll a palotád. Föl- szállsz a felhők fogatára, és a szelek szárnyán utazol... Mennyi mindent alkottál Uram! Bölcsességgel rendeztél el mindent betöltik a földet teremtményeid... Legyen örök az Úr dicsősége! (103. zsoltár) Gondolatok a húsvéti szent időről a vigasztaló elküldéséig A feltámadás titkából fakadó, még a halál által sem megrendíthető öröm A húsvétvasárnaptól pünkösdig bezárólag tartó időszakot nevezzük húsvéti időnek. Hét hétnyi idő ez, vagyis negyvenkilenc nap, melyet az ötvenedik, a pünkösd zár le. A pünkösd szó a görög „pentekosten”, vagyis „ötvenedik” szóból érkezett a magyar nyelvbe a körülöttünk élő szláv nyelvek közvetítésével. Ezen idő számbeli tartalma - negyvenkilenc plusz egy nap - mélyen szimbolikus tartalomról beszél: Isten hat nap alatt teremti meg a világot és benne minden létezőt, és a hetedik napon megpihent. A teremtés ideje tehát egy hét, a teljes idő, és ha ezt héttel megszorozzuk, az egész világmindenség, a kozmosz, és a történelem teljes ideje fejeződik ki - mivel a hetes a teljesség száma a zsidó számmisztikában. A plusz egyedik nap, az ötvenes, mely e világ, e teremtés idején túl van eggyel: ezen a napon ünnepeljük a Szentlélek kiáradását, vagyis Isten Lelke betölt mindent, „Isten lesz minden mindenben” (1 Kor 15, 28) - ez a mennyország, a világ, a történelem idején túli „egyetlen örök nap”. A húsvéti idő az evilág ideje, a történelem ideje, a mi időnk. De nem valami sorsszerű, könyörtelenül mindent maga alá gyűrő folyamat a vég felé, hanem a feltámadott Krisztus ideje, amikor megjelenik közöttünk, hogy „örömünk legyen, és ez az öröm teljes legyen bennünk” (vö. Jn 15, 11). Ezén időszak alapja a feltámadás titkából fakadó, még a halál által sem megrendíthető öröm. Ezen idő szentmiséinek olvasmányai, szentleckéi (Apostolok cselekedetei, János apostol levelei, Jelenések könyve) a tanúságtétel, a szeretet, és a mennyei Város, az Öröklét öröméről akarnak meggyőzni bennünket, míg az evangéliumok, és főleg ■ A húsvéti időszak sajátos csúcspontja Urunk mennybemenetelének ünnepe János evangéliuma, melyet ezen időszakban gyakorta olvasunk, a keresztény élet alappilléreit mutatják meg nekünk: oltáriszent- ség, Jézus mint jó Pásztorunk, a Szentlélek, a Vigasztaló elküldésének ígérete. A húsvéti időszak sajátos csúcspontja Urunk mennybemenetelének ünnepe. Régebben ezt a napot, a szentírási leírást pontosan követve, a húsvétot követő negyvenedik napon ünnepeltük - csütörtökön -, ma ez az ünnep a negyvenedik napot követő vasárnapra került, mivel a csütörtöki nap miatt számosán nem tudtak volna e napon misére menni. Jézus mennybe megy a feltámadást követő negyvenedik napon: e világon, a megtestesüléskor magára vett, és a húsvétjában megdicsőített, romolhatatlan emberi mivoltával helyet foglal az Atya jobbján. Emberségünk, testi, teremtett mivoltunk, mely oly sokszor „harcmező” számunkra, megdi- csőülve, megszentelődve az Atyaisten trónusán! Ez életünk igazi jutalma, értelme. Aztán következik, ezen ünnepre tíz nappal, a pünkösd ünnepe, vagy ahogyan az Ószövetségben olvassuk - mert az ünnep gyökérzete oda nyúlik - a „hetek ünnepe”: az Egyiptomból való kivonulást követő ötvenedik napon Isten szövetséget köt népével, el- jegyzi magának örökre választottját a szent hegyen. A Szentlélek kiárasztásával beteljesedik Jézus húsvétja, vagyis a bűneink, erkölcstelenségeink „Egyiptomából” való kivezetésünk: saját Lelkét oltja belénk. Pünkösd a beteljesedés és a kezdet ünnepe is: pünkösdhétfő már nem része a húsvéti időnek, a protestáns testvéreknek szánt figyelmességből fakadó állami konszenzus eredményeként lett munkaszüneti nap, a katolikus naptárban az ún. évközi idő, a „zöld időszak” napja ez, amikor is az Egyház a pünkösdi örömtől megittasodva elindul a világba hirdetni a Feltámadott örömét. ■ Kajtár Edvárd plébános Az Úrral való közösség ünnepe: Utolsó vacsora Az elkerülés, a szabadság és a kovásztalan kenyér Valóban feltámadt! - Jézus mindent vállaló áldozata A mai ember, amikor húsvétra gondol, maga elé idézi a nyuszit és a piros tojást. Ehhez kapcsolódik a hosszabb hétvége kirándulással vagy rokonlátogatással, avagy visszatérés a származási helyre. Tartalmat a találkozás, az ajándék és esetleg az üdvözlőlap jelent, amelyet megírunk vagy postán megkapunk. Számunkra, értéket kereső ember számára elegendő az ilyen húsvét? Elegendő az a nyuszi, amelyet egyik-másik gyerek kiharcol és egy hét után elajándékozzuk, mert nem tudunk vele mit kezdeni, a gyerek pedig ráunt és a szülőnek vagy nagyszülőnek „örökségül” adja. ► IL OLDAL Szokás szerint együtt vacsoráztak, a Mester és a tanítványai, a Házigazda és a vendégei. Az akkori tanítómester együtt élt a tanítványaival: szavai és életfolytatása igazolták tanítását. János evangéliumában a Jánostól Jézus után meginduló tanítványok félénken érdeklődnek - voltaképpen azonban tanítványul szegődnének: „Uram, hol laksz?” - Jézus pedig meghívja őket. A meghívás, a tanítvány elvállalása a tanítványért való felelősségvállalás is egyben. Mert a házigazda - a tanítómester - az életével felelt azért, akit magához fogadott, akit az asztalához ültetett. Ünnepet ülni akkoriban zsidónak csak Jeruzsálemben volt szabad, a jeruzsálemiek pedig kötelesek voltak a náluk kopogtatót -befogadni - ha még nem volt vendégük. A házon megosztoztak: a tulajdonos családja a földszinten maradt, az ünnepre jött vendégeké a tetőteraszról nyíló emeleti szoba volt. Sok külső és szokásbeli eltérés volt az akkori keleti és a mai európai vendéglátás között. Például ma a háziasszony mindenből köteles elsőként a vendégei előtt venni, mintegy garantálva az étel minőségét. ► IU. OLDAL Az esztendő legkiemelkedőbb időszaka a nagyhét A teremtés értelme veszett volna el Jézus Krisztus nélkül. Minden mozzanat, minden tanítás, minden szabadító csoda fontos Jézus életében. S mindez csúcsosodik ki nagyhéten, az akkor elmondott tanításokban, és lesz mindennél beszédesebb nagypénteken a kereszten és húsvétkor a feltámadásban. Jézus nélkül a teremtmény a bűneset miatt csak így kiálthat fel: Óh, én nyomorult ember! Kicsoda szabadíthat meg engem a halálnak ebből a testéből? A halálra ítélt testből! De sóhajtozik és nyög az egész teremtett vüágegyetem is. Mit várhat, mi a célja? Jézus a nagy Váltó, a nagy Átszállás a halálba való vonatról az életre vivő vonatra. ► IV. OLDAL Egy nép, a zsidó nép évszázadokig Egyiptomban, szolgaságban élt. Ott megtanulta, mit jelent, ha másnak van alávetve, mi a rabság. Roskadozva, véresen hordta a köveket, húzta az igát. Egyszer csak megjelent egy ember-Mózes és emlékeztette őket az ősökre, az ősök Istenére. Aztán beköszöntött a szabadság, maguk sem értették, hogyan. Nem ők harcolták ki, nem is voltak rá igazán elkészülve sem lelkileg, sem testileg. Tudták: Isten belenyúlt a sorsukba és új irányt adott nekik. Most képzeljük el ezt a népet ezzel a két nagy élménnyel: Egy az Isten és ne legyen bálvány; egy az ember és ne legyen rabszolga Megfogadják, hogy mindig e két örök - egy eszme szolgálatában állnak. De kellene valami emlékeztető jel, szokás, törvény vagy írás, hogy minden nemzedéket megtanítson rá: csak Isten előtt borulj le, csak egyfajta ember van! „Ne egyél kovászosat hét napon át egyél kovásztalant, a sanyarúság kenyerét, mert sietséggel jöttél ki Egyiptom országából; ezért, hogy meg emlékez a napról, amelyen kijöttél Egyiptom országából egész életedben. És ne lássanak nálad kovászt egész határodban hét napon át...” (Mózes IV. 19.3-4) ► V. OLDAL i i 1
