Tolnai Népújság, 2007. február (18. évfolyam, 27-50. szám)
2007-02-01 / 27. szám
2007. FEBRUAR 1.. CSÜTÖRTÖK ELETMOD Gyógyítsa megtépázott idegeit vitáminterápia A személyre szabott tápanyagbevitel is felel a jó hangulatért Rossz hangulatunk javításához nem kell tablettához nyúlni: elég változtatni az étrendünkön. Dreissiger Ágnes Az erős vagy gyenge idegzet nem feltétlenül genetika, tehát öröklődés kérdése, hanem sokkal inkább a táplálkozás függvénye. Azaz: a megfelelően védett és táplált idegek optimizmust és frissességet termelnek. A mikrohullámú sütő árnyoldala: kutatók szerint növeli a rák esélyét A második világháború vége felé egy amerikai mérnök mikrohullámokkal végzett kutatást úgy, hogy az árnyékolt terület mögött volt a szendvicse. Éppen végzett a munkával, és amikor megfogta a kenyeret, hogy falatozzon belőle, meglepődött, hogy az étel forró, de nem értette, mitől. Csak később jött rá, hogy az árnyékolás nem védte a szendvicsét, így azt a mikrohullám melegíthette át. Ekkor született meg az ötlet, hogy ezzel a módszerrel más ételek is hőkezelhetők. Megoldották, hogy az egészségre ártalmas sugárzás ne jusson ki a szerkezetből, s hogy az étel minden oldalról egyenletesen kapjon a mikrohullámból. 1946-ban így indult a mikrohullámú sütő napjainkig is tartó karrierje. ■ A mikrózott ételekben a fehérje másképp alakul át, mint a tűzhelyen főtt ételeknél. A szerkezet praktikussága vitathatatlan: az élelmiszer a mikrobán rövid idő alatt elkészül. Azt viszont nem kutatták, vagy ha mégis, az eredményeket nem hozták nyilvánosságra, hogy a mikrózott fehérjék miként alakulnak át a hagyományos tűzhelyen készített ételekhez képest. A fehérjék azért melegszenek fel, mert a mikrohullámok rezeg- tetni kezdik a táplálék molekuláit A rezgés hőt termel, amitől az étel átmelegszik. A villámgyors rezgés miatt azonban az ételek molekulái gyorsan degenerálódnak. Weixl-Várhegyi László mérnök radiesztéta, életmód- és táplálkozási tanácsadó szerint az ilyen ételt fogyasztó ember szervezetében nem lesz egészséges sejtépítés. Előbb-utóbb degeneráció indul meg, épp ott, ahol a leggyengébb az immunrendszer. Egyes kutatók szerint ez már a rák előszobája. Aki rendszeresen mikrózott ételt fogyaszt, előbb- utóbb daganatos beteggé „eszi” magát. Régebben például alig voltak rákos gyermekek, ma viszont a kórházakban gyermekrák- osztályok is vannak. A daganatos betegek száma pedig napról napra emelkedik. ■ D. Á. Mivel nem egyformán vagyunk gyenge idegzetűek, a vita- minkutatók szerint a nekünk legmegfelelőbb kúrát válasszuk. Annak, aki „mindenre ugrik”, nem tud koncentrálni, nincs kedve semmihez, A- és C-vitamin- hiánya lehet. Ezt napi 3 deci narancs- és répalé fedezi, de szükség van E-vitaminra is. Vaj helyett használjon olívaolajat, de pi- rítósra is csepegtethet belőle. Ugyancsak a vitaminhiányra utal, ha néha nem jutnak eszünkbe a szavak. Ha gyakran használja az „izé” vagy a „hogy is hívják” kezdetű mondatokat, akkor növelje a C-vitamin-bevitelL Az agyban ugyanis összetapadhatnak és elhalhatnak a fehérjék, melyek feloldásához ez a vitamin kell. Kezdjen minden napot citrommal, s ha nassolhatnékja támad, magokat, diót, mogyorót egyen. Vegyen magához sok citKalciumban gazdag tejtermékek a jókedvért szervezetünknek AZ optimizmushoz kalciumra van szüksége. Bár ezt az erős csontokért és ép fogakért ajánlják, hiszen 99 százaléka oda épül be, a maradék egy százaléknak kedélyállapotunk javításában van fontos feladata. A tejterméket azonban mértékkel fogyassza, mert nagy mennyiségben halai. rusfélét, és fogyasszon heti négyszer tojást. A nőknél általában hamarabb „pattan el a húr”, mint a férfiaknál. A nők szervezete csak 300 gramm vércukrot képes tárolni, szemben a férfiak 400 grammjával. Az agy- és idegsejtek a glükózt fogadják be. Ha a vércukor- szint túl alacsony, az ember képes egy szótól a plafonig ugrani. Ennek elkerülésére összetett szénhidrátokat kell fogyasztani: teljes kiőrlésű gabonát, barna rizst és rengeteg gyümölcsöt. i 02.07*% « kémité frömb&várK&H&r u.v •cHftyMdl 0»ökHtm: Mid a SawMérd diri Aá&rrs a. wopos «rogy írawfwbö»« Két}«« megérm* its 0Íé? és éííisáSk. www.ildl.hn ... - -- .....jtóAdStfö-tk ( Udt Ax tem évMs©?, swagy e a* *%*$ JCfennfacfaint* Bu í Z&7 rMs&téri. taMavt && n*«a tdddmae?, Áf«í?& k. K?. V; {)) $4643^0 ' hír sav Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT SZERDA AUTÓ & MOTOR ►CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÄD&NEVELÉS Mindenkit másképp fogyasztott le Norbi MEGJELENT A KISKEGYED legfrissebb száma. Benne Norbi lefogyasztott sztárjai. A fitneszguru 263 sztárkilót olvasztott le. A csúcstartó Kovi,-75 kg. Még több sztárfogyókúra a kishegyed legújabb számában. Lehet eltérően díjazni az orvosok ügyeleti idejét NEM ELLENTÉTES az európai uniós joggal az Európai Bíróság szerint az olyan tagállami szabályozás, amely eltérően díjazza az ügyeleti időt, ha közben tényleges munkavégzés nem volt. Az ügyeletben eltöltött időt ugyanakkor teljes munkaidőnek kell beszámítani. Abortuszkampány kezdődött Portugáliában ELKEZDŐDÖTT az abortuszti- lalom feloldásáról február 11-re meghirdetett népszavazást megelőző kampány Portugáliában. Jelenleg csak akkor végezhetnek terhességmegszakítást, ha veszélyben forog az anya élete. Most arról szavaznak, engedélyezzék-e az abortuszt a terhesség tizedik hetéig mindenkinek. Dohányzási tilalom Franciaországban TILOS DOHÁNYOZNI februártól a francia munkahelyeken. Jövő januártól pedig valamennyi közterületről kiszorulnak a füstölők. Franciaországban a felnőttek 32 százaléka dohányzik. A dohányzással összefüggő halálesetek száma évi 65 ezer. A lézernyomtatók is allergiát okozhatnak MEGEMELKEDIK a porterhe- lés azokon a munkahelyeken, ahol lézernyomtató működik - állítják német orvosok. A készülékek festékkazettájából ugyanis ult- rafinom por kerül a levegőbe, melyben allergiát kiváltó nehézfémek is vannak. @ További érdekességek: www.reggel.hu