Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-27 / 277. szám
4 ___________________SIMONTORNYA TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2006. NOVEMBER 27., HÉTFŐ Félszáz fiatal kap támogatást tanulmányaihoz a várostól Kenyérre is jutott a programból fejlesztés Európai uniós támogatással készül az új pékség és a cukrászda Minden eddiginél több volt a pályázó és többen is jutnak támogatáshoz a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázaton. Míg tavaly harmincöt, idén ötvenegy igény érkezett felsőoktatásban tanuló simontornyai diákoktól. Az A-típusú pályázatban a már főiskolán, egyetemen tanulók igényelhettek szociális rászorultság alapján ösztöndíjat. Itt negyvennyolc jelentkező volt, s mind megfelelt a pályázatban foglalt kritériumoknak. B- típusú, azaz végzős középiskolások által benyújtott pályázat három érkezett az önkormányzathoz. A havi átlagösztöndíj, amit az önkormányzat nyújt, kétezer forint, ez a Bursa Hungarica rendszerének köszönhetően emelkedhet megyei és álÓránként 360 kiló kenyeret tud sütni majd a Varga Pékség. Az üzemet és a hozzá tartozó üzletet többségében saját forrásból hozta létre tulajdonosa, Varga István. Vida Tünde Varga István (Jobbról) pékségében a legmodernebb technológiával készül a kenyér és a sütemény, amelyekből a fővárosba is szállítanak Családja száz évre visszamenőleg a pékmesterséget űzte, ezért nem véletlen, hogy jobbára Pék Pistaként emlegetik. Varga István ezt cseppet sem bánja, főként azért, mert mindehhez érzi a város és az ott élők megbecsülését. A régi üzemből rövidesen átköltöznek a befejezés előtt álló újba. A tulajdonos tervei szerint még az idén megnyitja kapuit a Varga Pékség és Cukrászat. A terveket Varga István el- „ képzelései alapján Ribányi Jó-1 zsef - ma Tamási polgármeste- | re - készítette, a kivitelezésben | többek mellett a Debeli Kft. vál- * p lalt szerepet. A jövőben már s nem csak pékáruval foglalkoznak, lesz egy cukrászda is meg egy afféle gyorsétterem. Mindez egy légtérben, igényesen tervezve, kivitelezve. Hogy a betérő ne feledje, hogy alapjában véve pékségben jár, a helyiség egyik sarkában kemence áll, azon pedig egy olyan ajtó, mely három dinasztia óta a Varga Pékség tulajdona. A kétszintes, összesen 1200 négyzetméter alapterületű épület átalakítása, felújítása és a modern berendezések értéke eléri a százmillió forintot. Nagyobb részét saját erőből és hitelből teremtette elő, de a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program pályázatán is tízmillió forintot nyert el a vállalkozó. A pénz - mint a pályázatban áll - péküzemének modernizációját szolgálja csúcstechnológiát képviselő berendezések vásárlásával, mint péládul a két, úgynevezett etázskemence, amelyben óránként 360 kilogramm kenyér sül. Jelenleg átlagosan napi 16 mázsa kenyeret sütnek, ezt a mennyiséget természetesen növelni szeretnék. A cég szállít pékárut a helybeli üzletekbe, a környékbeli településekre, sőt, a fővárosba is. AZ ETÁZSKEMENCÉK mögött lévő forgókocsis sütőkben készülnek majd a sütemények, mégpedig Varga István saját keze munkája nyomán. ő ugyanis szinte kivétel nélkül minden nap süt annak ellenére, hogy mára jócskán megnőtt a pékség. Jelenleg tizenheten vannak, a létszám a közelmúltban duplázódott meg. Az üzem fejlesztése ugyanis azzal járt, hogy tíz új dolgozót foglalkoztat, s ehhez a Tolna Megyei Munkaügyi Központtól tízmillió forint támogatást kapott. Csőszné Kacz Edit lami forrásból nyújtott támogatással. Csőszné Kacz Edit polgármester szerint az, hogy tavaly 35, idén 51 pályázó volt, azt is jelzi, hogy egyre több simontornyai fiatal szerez diplomát. A Bursa Hungarica ösztöndíj pályázatra közel egymil- lió-egyszázezer forintot fordít egy év alatt a város önkormányzata. ■ V. T. Tolnai Grátisz Népújság 1 megjelenés esetén Vasárnapi Tolnai Népújság Tempó 25 szóig Összesen alapáron 2304 Ft 558 Ft 792 Ft ingyen 3654 Ft HA MINDEGYIK TERMÉKÜNKBEN HIRDET: ................................. 1 akciós ár 1613 Ft 558 Ft 792 Ft ingyen 2963 Ft alapáron 4608 Ft 558 Ft HA MINDEGYIK TERMÉKÜNKBEN HIRDET: 2 Tolnai Népújságban való megjelenés esetén akciós ár 3226 Ft 96 Ft 'Megtakarítás: 691 Ft 792 Ft ingyen 5958 Ft Tolnai Népújság Megtakarítás: 2540 Ft £*3 A hír velünk jár Szekszárdon, Gróf Pál u.-ban 3 szobás felújított lakás eladó. 70/503-0708 www.legator.fw.hu Ha kétszer fel adj a apróhirdetését a Tolnai Népújságba, akkor csupán 96-96 forintért adhatja fel azt a Grátiszba és a Vasárnapi Tolnai Népújságba! Akciónk csak a készpénzzel fizetett apróhirdetésekre vonatkozik! _____________________________________________________________________________________________________________________HIRDETÉS Kötelező Generali módra A november a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások kötésének időszaka. Jégl Valéria, a Generali-Providencia Zrt. területileg illetékes értékesítési igazgatója szerint, miért érdemes a Generali biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását választani? A Generali számára a legfontosabb ügyfelei biztonsága. A balesetmentes vezetőket kiemelt kedvezménnyel várjuk: aki kármentesen vezet, és ezt az előző biztosítója által kiadott kártörténeti igazolással is tanúsítja, kármentességi kedvezményben részesül. Számos egyéb kedvezményünk között szinte mindenki megtalálja a rá illőt: • Casco együttbiztosítási kedvezmény Azok az ügyfeleink, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat és cascójukat is a Generálinál kötik, jogosultak a casco együttkötési kedvezmény igénybevételére. • Hűségbónusz Azok az ügyfeleink részesülhetnek ebben a kedvezményben, akik autócsere vagy a családban történt új gépjármű vásárlás esetén ismét nálunk kötnek kötelező biztosítást. • Gyermekkedvezmény Ez a kedvezményünk a 14 év alatti gyermeket nevelő autótulajdonosok által vehető igénybe. • Mezőgazdasági kedvezmény Az őstermelők és a mezőgazdasági tevékenységet végzők számára ajánlott kedvezményünk. • Többszerződéses kedvezmény Azok az ügyfelek, akik a Generálinál több szerződéssel rendelkeznek, jogosultak erre a kedvezményre. • CIB-es ügyfeleknek extra kedvezmény A C1B Bank vagy a CIB Lízing ügyfelei, vagy a kötelezős szerződéssel egyszerre CIB Classic Magánszámlát is nyitók jogosultak a kedvezmény igénybevételére. • Közalkalmazotti kedvezmény A Generálinál számos kiegészítő szolgáltatást kínálunk, hogy ezzel is növeljük ügyfeleink biztonságát. • Aktív kárrendezés szolgáltatás ingyenesen Ha kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását és teljes körű casco biztosítását is nálunk kötötte, és egy másik vezető hibájából kárt szenved, a Generali, a károkozó kötelező felelősségbiztosítójának helyébe lépve, a teljes gépjármű kárt megtéríti, majd pedig elszámol az érintett biztosítótársasággal. • Autós Segélyvonal, amelynek segítségével ügyfeleink egy éjjel-nappal hívható telefonszámon kérhetnek tanácsot belföldön vagy külföldön történt baleset, műszaki hiba vagy gépjárműlopás esetén. • Lopás assistance szolgáltatás Az egész EU területén megtérítjük a gépjármű ellopása miatt keletkező extra költségeket, például a taxit, a szállásköltséget vagy az autó bérlést, a feltételekben megadott limitekig. Hogyan lépjen az érdeklődő olvasó tovább? Annak, akinek még nincs a Generálinál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása, és elnyerte tetszését szolgáltatásunk, 2006. december 1-ig lehet felmondani a jelenlegi biztosítójánál a szerződését, amellyel egyidejűleg akár tanácsadóink egyikénél, akár a Generali TeleCenter kék számán (06-40) 200-250, akár az Interneten ( www.generali.hu ) vagy ügyfélszolgálati irodáinkban megkötheti új szerződését. r A t Tíz dolgozónak ad munkát az új pékség