Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-27 / 277. szám
FOTÓ: KISS ALBERT 20 06. NOVEMBER 27., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG TÉLI VÁSÁR 5 ajándék Egymást érik az akciók az üzletekben. Az árleszállítások kímélik a pénztárcát, és ötletet adhatnak azoknak, akik még nem döntötték el, mivel lepjék meg szeretteiket. Nem árt azonban már vásárlás előtt tájékozódni az aktuális ruha- vagy mobiltrendekről INDUL A VÉGTELENÍTETT CSENDES Él Egyre inkább jellemző, hogy a vásárló már októberben, novemberben szereti tudni, mi lesz a tél slágere. Ez nem csak az öltözködésre, de a műszaki cikkekre, bútorokra is igaz. Budavári Kata A karácsonyi ajándékvásárlás sokaknak nyűg, egyrészt a pénzkiadás okán, másrészt ötlet híján, legfőképpen pedig azért, mert az utolsó pillanatra hagyják. Ők azok, akik legszívesebben azt kérnék a Jézuská- tól, hogy ugyan találná már ki, minek örülnének a családtagjaik, és persze jó volna, ha be is szerezné ezeket. Akadnak olyanok ugyanakkor, akik a tél eleji időszakban hódolnak vásárlási szenvedélyüknek, illetve év közben apránként veszik meg az ajándékokat. Az apránként vásárlók nem csak a pénztárcájukat nyitogatják, hanem ki is gondolják, kinek mit érdemes venni. A jó ötlet megvalósítását gyakran akciót hirdető üzletek segítik. A rendszerváltás előtt a nyári és a téli leárazás kezdetének időpontját minisztérium határozta meg. Ma viszont egymást érik az akciók, bár az üzletek a szezon végi árleszállítást a nemzetközi trendhez igazodva hirdetik meg. Ennek .egyik legfőbb oka, hogy az üzletek nem kívánnak nagy készletet felhalmozni, szeretnének minél előbb túladni a portékán. Egyre inkább jellemző, hogy a vásárló már októberben, novemberben szereti tudni, mi lesz a tél slágere. Ez nem csak az öltözködésre, de a műszaki cikkekre, bútorokra is igaz. A divat határozza meg a lakberendezési boltok kínálatát és a mobiltelefonok piacát. A magyarok többsége is ilyenkor szereti elkölteni ajándékokra szánt pénze döntő részét. Sok család ilyenkor cseréli le a megunt vagy elromlott tévét, hűtőgépet, ilyenkor vásárol telefont és számítógépet. A háziasszonyok pedig jóval többet lásmrmw 3S3 Kedves Nénik és Bácsik! A Korzó Áruház játékosztályán a magyarul beszélő Chou-Chou baba, a szintén magyarul beszélő póni, tündér Barbie, Barbie lova, a Varázsnapló és a Minimaxon hirdetett játékok várják kis gazdáikat. Korzó Áruház, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 2-4., 74/415-122 foglalkoznak tél elején a lakás csinosítgatásával, mint az év többi szakában. Egyrészt, mert kertészkedni nem lehet, másrészt pedig az adventi koszorú elkészítésével, az ünnepi terítő, futó, és az ehhez passzoló függöny felhelyezésével ünnepi hangulatba kerülnek. A látszó■ A magyarok többsége ilyenkor költi el pénze nagy részét. lag korai leárazáson egyébként már csak azért sem kell csodálkoznunk, mivel a húsvéti nyu- lak felderítőcsapatával, a csokimikulások tömegével már az ünnepek előtt két hónappal találkozhatunk, és sok üzletben már novemberben felcsendül a végtelenített Csendes éj. A karácsonyi ajándék jó esetben nem csak az ajándékozótól függ, hanem attól is, hogy ki kapja. A lényeg, hogy tessék. De bárki megkönnyítheti családtagjai dolgát azzal, hogy összeírja, mit is szeretne igazán. Bár a férfiak jó része imádja az elektronikai eszközöket, a vágó és forrasztó szerszámokat, érdekes, hogy a legtöbb feleség nem meri megvenni nekik a szerkentyűt, nehogy a második vagy harmadik, típusban és hangerőben is egyező fúróval, esetleg otthoni használatra teljesen alkalmatlan présgéppel állítson haza. Jó ajándék lehet viszont a szülőknek a mozijegy, feltéve ha nem horrorfilmre fizetik be őket gyermekeik. A karácsonyi hajrában megfáradt anyákat kozmetikushoz, az apákat meccsre érdemes befizetni. Az ifjak többsége pedig lelkesedik a márkás és divatos cuccokért. A kicsi játékra, a nagy műszaki cikkre vágyik KÖZELEDIK A KARÁCSONY, és mi mást is kaphatna egy gyerek ajándékba, mint játékot A kisgyerekek ajándékán általában nem kell gondolkodnia a szülőknek. A vágyak tárgyait tehát jó előre megnézni magunknak, nem csak az ára miatt Nem biztos ugyanis, hogy az megfelel a gyerek életkorának, s hogy tud majd vele játszani A nagyobbakat is érheti csalódás. Mivel igen borsos árúak a jó minőségű és népszerű játékok, érdemes az amúgy is ajándékozási gondokkal küzdő nagyszülőkkel összefogni, s a drágább ajándékot közösen beszerezni A kamaszok és persze a fiatal felnőttek már másra vágynak. Mivel a mobiltelefonhoz, számítógéphez vagy éppen navigációs eszközhöz ők gyakran sokkal jobban értenek, mint szüleik, s azt is tudják, hogy nem a jézus- kának kell címezni a kívánságlistát, érdemes velük együtt meg venni az ajándékot A díszítés a készülődés legkellemesebb része A JÓ SZŐNYEG ÖLTÖZTETI ü lakást, főként ha színben és stílusban is megy a bútorokhoz. A szőnyeg és kelim azonban nem csak a padló dísze lehet, hiszen a falra is akaszthatjuk. A szőnyeg mellé szép függöny, futó és terítő is dukál. S míg az előbbit kevésbé szoktuk variálni, a többi lakástextilt váltogathatjuk az évszaktól, a kedvünktől függően. Már most érdemes felrakni a karácsonyi kiegészítőkkel, a fa díszeivel harmonizáló függönyt és térítőt. Az ünnepi készülődésnek persze a lakásdíszítés a legkellemesebb része. Pedig a karácsony előtti vásárlásnak sem kell nyögvenyelősnek lennie. Kedvezhetünk magunknak például úgy, hogy egy vidám bevásárlópartnert, barátnőt, havert kerítünk magunknak. Esetleg, a boltba be, boltból ki járatot megspékeljük egy kávéházi betérővel is. Az ÓNIX Számítástechnika használt, márkás számítógépek, monitorok, notebookok eladásával, szervizelésével foglalkozik. Termékeiket garanciával kínálják, sőt hitelre is van lehetőség. A vásárló a termék árának felét fizeti, majd a következő 4 hónap alatt törleszthet kamatmentesen. Kínálatukban Pentium lll-as komplett konfigurációk már 34 900 forinttól kaphatók. ÓNIX Számítástechnika, Szekszárd, Széchenyi u. 55., 74/415-443 HIRDETÉS Legyen SZÓ karácsony előtti céges buliról vagy rokonlátogatásról, a Digitel Mobiltelefon Szaküzletben kapható navigációs készülékek és tartozékaik segítségével mindig hazatalál. Ha esetleg így is gondjai támadnának, vagy csak barátait szeretné értesíteni hazatéréséről, ugyanitt korszerű mobiltelefonját is beszerezheti. Digitel Mobiltelefon Szaküzlet, 7100 Szekszárd, Mészáros Lázár u. 3., 74/411-446, digitel@tolna.net