Tolnai Népújság, 2006. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
2006-11-03 / 257. szám
2006. NOVEMBER 3., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR 3 Ne menjünk j a híd alá | jól GONDOLJA meg mindenki, hogy tesz-e afféle megjegyzéseket, hogy inkább a híd alá költözik, mint az anyósához, lányához vagy a barátjához, akinek a háza teszem azt messze nem olyan puccos környéken van, mint az elvárható lenne. És gondolom, ilyen hideg, szeles időben meg is gondolja mindenki az efféle marhaságokat. Mert a híd alatt, sőt a pályaudvaron is, ahol nyüzsög a nép és nagy a cúg, a préri romantikájához nem szokott embernek egyrészt meg kellene válnia nem kevés személyes holmijától is, másrészt a hátsója is befagyna. Sokunknak persze elképzelhetetlen, hogy miként képes valaki éveket kibírni az utcán. Pedig a megyében körülbelül kétszáz hajléktalan él. Igaz, hogy többségük legalább részben a saját hibájából maradt fedél nélkül, ám gyanítom lehetnének töl>- ben is, ha azoknak a többeknek nem lenne szerető és kitartó családja. De szerencsére van, így gyarlóságuk, gyengeségük dacára sem kényszerülnek az alá a bizonyos híd alá. Egyre több gyerek tanul németet már az óvodában SZEKSZÁRD Nem csökkent a megyeszékhely óvodáiban a német nemzetiségi nyelvoktatás iránti igény, miközben az utóbbi három évben hetvennel lett kevesebb az óvodás. Sebestyénné Miklós Julianna, a polgármesteri hivatal irodavezetője elmondta, az 1-es óvodában tíz csoportból négyben van német foglalkozás. A Kindergartenben pedig tizenegy csoportból tízben folyik kisebbségi nevelés. A mintegy 500 szekszárdi óvodás közül közel 300 ismerkedik a nyelv és a hazai német kultúra alapjaival. A 14 csoport nemzetiségi programját 15 pedagógus segíti, közülük 14-nek van német nemzetiségi óvodapedagógus diplomája. ■ 1.1. Jut még meleg szoba és étel fagy Egyelőre nincs telt ház a megye hajléktalanszállóin Gotriánné Arany Angéla (balra) 8 éve dolgozik a melegítőkonyhán. Borcsáné Torméz Mária pedig rendszeresen itt ebédel Még nincs telt ház a hajléktalanszállókon, pedig éjszaka erősen fagy! Kihűlni pedig akár plusz tíz fokban is lehet a szakemberek szerint. Budavári Kata- Ha létezne női szálló, itt aludnék - mondta Borcsáné Torméz Mária, aki négy éve él fedél nélkül. - A szekszárdi éjjeli menedék 26 férfinak nyújt szállást, a nappali melegedőben pedig további 20 ember melegedhet napközben, de ha tartósan röpködnek a mínuszok, akkor a melegedőt is szálláshellyé alakítják az itt dolgozók. Itt ráadásul meleg ételt is kapnak a hajléktalanok- tudtuk meg Szilágyi Jánostól, a szálló munkatársától. - Nincs még telt ház, úgy 90 százalékos a kihasználtság. Vannak, akik nem szívesen húzódnak be hozzánk, őket 2 utcai szociális munkás látogatja minden nap reggel és este. Tartós élelmiszert, takarót adnak - tájékoztatott Szilágyi János. A szekszárdi hajléktalan- szálló évek óta jó kapcsolatban van a rendőrséggel és a mentő- szolgálat munkatársaival, de munkájukat a civilek, járókelők is segítik. A szociális munkások tavaly 40-50 telefonhívást kaptak, melyben az utcán fagyoskodó fedél nélkül élőkre hívták fel a figyelmüket. A megyeszékhelyen az elmúlt években nem is fagyott halálra senki. A paksi szálló férfiakat fogadó, 12 személyes része megtelt, de a háromágyas női szálláshelyből csak egy foglalt. Ez a szálló folyamatosan nyitva van, és akárcsak Szekszárdon, nagy hidegben itt is éjszakai menedékké változik a nappali melegedő. - Egy munkatársunk havi 40 órában járja az utcákat, és mi is számítunk állampolgári bejelentésekre - mondta Bozsó Károly, a szálló vezetője. - Idén már egy férfi így került hozzánk. A paksi hajléktalanok közül azok, akik nem a szálló biztonságát választják, elsősorban az ürgemezei hétvégi házaknál, pályaudvaron, állomáson húzzák meg magukat. A lépcsőházakból viszont egyre inkább kiszorulnak, mert jobbára zárják őket - tette hozzá.- Megváltoztatjuk télen a nyitva tartásunkat, hiszen az éjjeli menedék nem este hatkor, hanem délután négy órakor, azaz a nappali melegedő zárásakor nyit - tájékoztatott Fehér Jánosné, a dombóvári átmeneti szálló igazgatója. Hétköznaponta náluk is meleg ételt kapnak a hajléktalanok, hétvégén viszont egy pályázati nyereményből hideg csomagokat állítanak össze nekik. Ebben melegíthető konzerv is van, így tulajdonképpen hétvégén is meleg ételhez jut a fedél nélkül élő. Fehér Jánosné azt is elmondta, hogy a városban teajárat indul. A meleg itallal a polgárőrök járják majd Dombóvár utcáit. Krízisszolgálat működik a megye területén A krízisszolgálat a megye egész területéről várja azoknak a hívását, akik fagyoskodó hajléktalannal találkoztak, tudtuk meg a szekszárdi hajléktalanszálló munkatársától, Szilágyi Jánostól A szolgálatot a szekszárdi Hajléktalan Gondozási Központ működteti. Két-két munkatárs dolgozik itt heti váltásban, szolgálatukat nagyban segíti az Országos Hajléktalanokért Közalapítvány pályázatán nyert autó. A szolgálat munkatársait a 74/511-392-es vagy a 30/277-2622-es telefonszámon lehet elérni. Zsikó Zsuzsanna nívódíjat kapott a találkozón ALSÓNYÉK Zsikó Zsuzsanna, fivéréhez, Zsikó Zoltánhoz hasonlóan, szép sikereket ér el népdalénekesként. Az alsónyéki lány legutóbb a 12. Országos Népzenei Találkozón kapott nívódíjat. Zsuzsannát a bonyhádi zeneiskolában Siklósi Krisztián készítette fel a versenyre, (bk) Januárban kell újra szavazni Dombóváron DOMBÓVÁR A helyi választási iroda határozata alapján 2007. január 21-én tartanak időközi önkormányzati választást Dombóváron. A város hármas számú egyéni választókörzetében szavazat- egyenlőség alakult ki a fideszes dr. Antalffy Zsolt Ferenc és az MSZP-s Krauss Péter között, (tgy) Ritkábban jár a komp a Duna két partja közt PAKS Megváltozott a Paks- Géderlak között közlekedő kompjárat menetrendje. A komp 7.00-12.00 és 14.00- 16.00 óra között óránként közlekedik ezentúl. Az üzemeltető kérésre különjáratot biztosít az említett szakaszon. (vm) Szünidei programot szervezett a szolgálat SIMONTORNYA Az ŐSZÍ iskola- szünet idejére több programot szerveztek a gyermekjóléti szolgálat munkatársai. Az alsósok szüleit segítették azzal, hogy tartalmas elfoglaltságot biztosítottak számukra. Kézműves foglalkozásokat, szellemi vetélkedőket rendeztek, melyen kérdésként az ország, a megye és a város nevezetességei, valamint a környezetvédelem szerepeltek, (vl) Elkészült a nagyszabású úthálózat-felújítás siőagárd Elkészült a Sióag- árd szinte minden utcáját érintő útfelújítás - tudtuk meg Háry János polgármestertől. Ilyen jelentős útépítésre az elmúlt tíz évben nem volt példa a településen. Az átadási ünnepség ma, pénteken 15 órakor kezdődik, (sk) Átruházták a közbeszerzést döntések Szakmai, nem pedig politikai kérdések Szüret után adatszolgáltatás jó minőség Savra, cukorra, zamatra figyelni kell tolna A közbeszerzéssel összefüggő kérdések nagy részében a képviselő-testület helyett - szükség szerint a polgármester által megbízott szakértőkkel kiegészített - képviselői bizottságok fognak dönteni a jövőben Tolnán. Tegnap erről is határoztak a városatyák és -anyák. Dr. Sümegi Zoltán polgármester elmondta: a közbeszerzési szabályzat módosítására az önkormányzati munka gyorsítása, a hatékonyság növelése miatt van szükség. Eddig indokolatlanul sokszor kellett közbeszerzési kérdésekben ösz- szehívni a testületet. A téma tárgyalása során Takács János nem tartotta szerenDr. Sümegi Zoltán esésnek, hogy a jövőben a tizennyolc tagú testület helyett csupán néhány ember dönt, ki kapja az önkormányzati megbízásokat. Kifogásolta, hogy a mözsi településrész képviselői is kimaradnak a döntéshozatalból. Ezerné dr. Huber Éva jegyző rámutatott, hogy a közbeszerzési szabályzat ilyen irányú módosítása jogszerű. Dr. Hegedűs Brigitta, a városháza osztályvezetője hangsúlyozta, hogy a közbeszerzési döntésekbe elsősorban szakértőket kell bevonni. Dr. Sümegi Zoltán azt hangoztatta, hogy a közbeszerzés szakmai, nem pedig politikai kérdés. ■ S. K. A Szekszárdhoz tartozó ezerhektáros területről eddig 88 hektárról van adata a hegyközségnek. Számításaik szerint, hektáronként átlagosan 62 mázsa szőlő termett, ami a fele egy jó évnek, mondta Kelemen Erika. Az adatszolgáltatáson kívül a törköllyel is el kell számolniuk a termelőknek. A megyei borászok többsége Kunfehértóra szállítja a mellékterméket, amit előzetesen már egyeztetett. A kötelezettségeknél maradva, ha egy kiló szőlőből kevesebb mint 6,5, illetve több mint 7,5 deci bort nyernek ki a borászok, akkor azt is jelenteni kell a hegyközségnek, ahol. a lékinyerésről igazolást állítanak ki. Az igazolás nélkül az Országos Borminősítő Intézet nem adhat ki forgalomba hozatali engedélyt. Richter Lászlóné, a szekszárdi Borlabor vezetője elmondta, a borászoknak csak egy szűk rétege keresi fel a szakembereket, akik segítenek a must kezelésében. A fehér szőlőknél a savtartalmat literenként legalább 10 gramm alá kell csökkenteni, a vörös szőlőnél pedig a literenként 8 grammos savtartalom az ideális. Az sem szerencsés, ha túl alacsony a savtartalom, mert akkor felborul a bor harmóniája, íze, zamata - mondta Richter Lászlóné. ■ M. I. Tolna megye borvidékei Szekszárdi borvidék: 2304 ültetvényterület, 495 hektár fehér és 1654 hektár vörös szőlővel Az ide tartozó települések Alsónána, Alsónyék, Báta, Bátaszék, Decs, Harc, Medina, Őcsény, Siőagárd, Szálka, Szekszárd, Várdomb, Zomba. Tolnai borvidék 1196 ültetvényterületen 474 hektár fehér és 436 hektár vörös szőlő terem. A borvidékhez Bölcske, Dunaföldváír, Dunaszent- györgy, Gyönk, Györköny, Kötesd, Madocsa, Paks, Sárszent- lőrinc, Tengelic, Tolna tartozik.