Tolnai Népújság, 2006. október (17. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-26 / 251. szám

PANASZFAL Túl sok,túl nehéz Nagyon szeretem az iskolát, mert jól felszerelt az épület, jó a hangulat Ám mostanában na­gyon sokat kell tanulni, ami elég fárasztó, emiatt kicsit elegem lett belőle. Mert bizony a tanárok nem mindig mérik fel megfelelő­en a teherbíró képességünket, így túl sok írásbeli feladatot és megtanulandó anyagot adnak fel. Sőt, az sem ritka, hogy nem egyeztetik egymással a tanme­netet, ezért vannak nyugisabb időszakok, majd elölről kezdődik a nagy hajtás. Mi, diákok pedig megszakadunk a tanulásban, mert bár a házirend szerint egy napon három témazárónál töb­bet nem írathatnak egy osztál­lyal, mi ezt is soknak érezzük. EGY TÚLTERHELT DIÁK Tisztább környezetünkért Gyakran hallani embereket ar­ról beszélni, hogy jobban kéne vigyázni a környezetünkre. Ám az is igaz, hogy ezeknek az em­bereknek a többsége, ha csak te­heti, valószínűleg az autóval va­ló közlekedést választja a gya­loglás helyett. Máskor megJus- ták megtenni azt az öt-tíz mé­tert, ami elválasztja őket a kuká­tól. Biztos nem ilyenek azok az emberek, akik naphosszat a vá­rosok utcáiról söprik fel a büdös szemetet havonta néhány ezer forintért K. Á. ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, PAKS Szecskaavató tamási gimis módra Számos iskolában lezajlottak a szecskaavatók vagy gólyabálok. Ez történt nálunk is, a Béri Ba­logh Ádám Gimnáziumban. A suli új tanulóit, kicsiket és na­gyokat egyaránt a végzősök szecskáztatták. Vicces öltözé­kek, poénos feladatok és szi- vatások tömkelegé volt jellemző az első másfél órára. Szegény szecskákat ott szívatták, ahol tudták, persze mindannyian jót mulattak egymáson! Az avatás után a Digitál együttes gondos­kodott a jó hangulatról. A bál éj­félig tartott és még takarítani sem volt mit. Tanúsíthatom, hogy mindenki jól érezte ma­gát, és vidáman táncoltuk végig az éjszakát. BARTAKOVICS BETTINA, TAMÁSI, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM $A7XÓ ti TANUS-ÁJ TOLNAI NÉPÚJSÁG további képek és cikkek: www.toinainepujsag.hu 2006. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK Örök élmények, barátságok testvériskola Német gimnazisták töltöttek egy hetet Gyönkön A gyönki Tolnai Lajos Né­met Nemzetiségi és Két Tannyelvű Gimnázium és német társintézménye között évek óta működő cserekapcsolat idén új fe­jezettel bővült. Ezúttal mi, gyönkiek láttuk ven­dégül a német testvérvá­rosban, Darmstadtban működő Georg-Büchner- Schule tanulóit. Osztályfőnökünkkel, Rózsa né­nivel már az előző tanévben megkezdtük a készülődést, igyekeztünk színes, változatos programot összeállítani. 15 diák és kísérőtanáraik szálltak le szombaton este a fe­rihegyi repülőtéren. Az utazás- I ban megfáradt vendégeket a gimnázium udvarán, bogrács­ban főtt gulyással fogadtuk. A vacsorát közös éneklés, tánc kö­vette, nagy sikert aratott a csár­dás és az Az a szép kezdetű dal. A következő napokban elláto­gattunk a környék városaiba, hogy újdonsült barátaink meg­ismerjék a helyi nevezettessé­geket, s ízelítőt kapjanak az itte­ni kultúrából. Első utunk Pécs­re vezetett, majd Sikondán az élményfürdő nyújtotta lehetősé­geket használtuk ki. Pakson be­pillantást kaptunk az atomerő­mű működésébe, végül pedig egy keüemes dunai sétahajó- útón vettünk részt. Ezt követően a diákoknak szállásadó családjaik rendeztek különböző programokat. Egy kisebb csoport Simontornyára utazott, ahol a Varga pékségben megkóstolták az ottani ínyenc­ségeket. A hét másik felét Gyönkön- A legnehezebb a búcsúzás volt, hiszen nagyon összebarát­koztunk. A kapcsolatot folya­matosan tartjuk, e-mailezünk és megbeszéltük, hogy a tava­szi szünetben a Balatonnál töl­tünk pár napot.-Az én vendégem Carolin Götz volt. Budapestre vittem, ahol a mamám kalauzolt min­ket Este a Szabadság szobor töltötték a német diákok, meg­ízlelték a falu mindennapjait, megismerkedtek a gimnázium­mal és a tájházzal, ahol a pol­gármester is üdvözölte őket. Es­te a szecskaavató ünnepség kö­vetkezett a gimnáziumban, ami egy bulival zárult. Bezzegpusztai utunkra szom­bat reggel indultunk. Első állo­más Nagydorogon a kalapmú­zeum volt. Bezzegpusztán lo­vasbemutatóval és disznótoros ebéddel vártak minket, és ha valakinek kedve támadt lova­golni, azt is kipróbálhatta. A szombat este volt a hazau­lábától megnéztük a kivilágí­tott várost, de voltunk a vásár­csarnokban és egy gyorsétte­remben is.- Nagyon megkedveltük egy­mást és kívánom, hogy aki eb­ben még nem vett részt, feltétle­nül próbálja ki. Sok baráttal, mosollyal és még több felejthe­tetlen élménnyel lehet gazda­gabb. tazás előtti utolsó közös vacso­ránk. Ezt a napot nem várta senki. Bár csak egy hetet töltöt­tünk együtt, örök életre felejt­hetetlen élmények, barátságok születtek. , VARGA ANDREA ÉS SCHMIDT ANETT A testvérvárosi diákok láto­gatását szervezte: a gyönki Tol­nai Lajos Német Nemzetiségi és Két Tannyelvű Gimnázium 11. a osztályának német nem­zetiségi csoportja. Osztályfő­nök Fork Rózsa, kísérőtanár Kiss Katalin. Barátságok szövődtek így emlékeztek a gyönki diákok a vendégekre SÄ Itt van az ősz, itt van újra, kezünkben toll, kréta, elindult a SÉTA újra Az idei tanévben is elindította az Axel Springer Kiadó a SÉTA=Sajtó és Tanulás elneve­zésű diákprogramját Tolna me­gyében. A program célja, hogy tájékoztassa a diákokat, illetve segítséget próbál nyújtani a diá­kok világképének kialakulásá­ban, formálódásában azzal, hogy bemutatja a sajtó és az új­ságok fontosságát, szerepét a mai vüágban. Idén is több (négy) iskola csat­lakozott a sétához, köztük a paksi Energetikai Szakközépiskola is. Tehát idén is kapunk újságot reg­gelente, hogy legyen mit olvasni a suliban©. De ennél haszno­sabb, hogy feleleveníthetjük a ta­valy megszerzett technikákat, új­ságírási ismereteket és újakat szerezhetünk, beleértve a csopor­tunkhoz újonnan csaüakozott gó­lyáinkat is, akik megismerked­hetnek a sajtó tulajdonságaival, szakterületeivel, típusaival. Majd ezeket alkalmazva szerkeszthe­tik a cikkeket. Ezek az elméleti és gyakorlati ismeretek fejlesztik a szövegszerkesztési és a kommu­nikációs képességeket, tehát jól jöhetnek egyéb területen is (például magyarórán©). Szóval ‘ elég sok pluszmunkával is jár, de úgy gondolom, hasznára válhat mindenkinek, akit kicsit is érde­kel ez a műfaj. Természetesen lehetőség nyí­lik szórakozásra is. Egyrészt a mi csoportunkon belül kifejezet­ten jó kapcsolat alakult ki az elő­ző évben, és jó társaságban még az idő is gyorsabban jár. Emel­lett a kiadónak köszönhetően bepillanthattunk a program ke­retén belül a szekszárdi szer­kesztőségbe is tapasztalatszer­zés céljából, illetve meglátogat­tuk a pécsi nyomdát is. Sőt! Olyan szerencséje volt az újság­író szakkörnek, hogy az ESZI testvériskolája révén a tanév kezdetekor kiutazhatott Krakkó­ba pár napra. Tehát kifejezetten kellemesen és hasznosan telt el az előző idő­szak. Remélem az elkövetkezen­dőkben is legalább olyan jól mű­ködhet együtt a suli és a kiadó, mint az elmúlt évben. KENNY ENERGETIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, PAKS anyukájával énekel Decemberben jelenik meg Gwen Stefani várva várt máso­dik lemeze (The Sweet Escape), amin többek között az édesany­jával is énekel egy duettet. Az énekesnő saját bevaüása szerint az új lemez hangzása teljesen eltér majd a nagy sikerű bemu­tatkozó korongtól. A rajongók számára további jó hír, hogy a The Sweet Escape megjelenésé­vel párhuzamosan Gwen egy koncert DVD-t is kiad, Harajuku Lovers Live címmel. STIER NIKOLETT, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM, TAMÁSI Csendet kérek, a tárgyalást megnyitom évforduló Az 1956-os forradalomra emlékeztünk a TLG-ben ARANYKÖPÉSEK Amitől a tanórák sem unalmasak... A gyönki Tolnai Lajos Gimnázium végzős diákjai az évforduló alkalmából emlékműsort rendeztek. A program két részből állt. A megemlékezés első fele a fiata­labb évfolyamok számára nyúj­tott betekintést az 1956-os ese­ményekbe - prezentáció formájá­ban -, mely megkönnyítette az 50 évvel ezelőtti történések megér­tését A programokon a BORG- Bad Radkersburg osztrák test­vériskola éppen itt vendégeskedő diákjai, tanárai is részt vettek. „Csendet kérek! A bíróság ne­vében a tárgyalást 1957. január 10-én, reggel 9 órakor megnyi­tom...” Ezzel a mondattal kezdő­Az osztrák BORG-Bad Radkersburg gimnázium is tartott bemutatót dött a következő műsorszám, amely az 1956-os forradalmat követő politikai helyzetet mu­tatta be. Mi is ebben a darabban szerepeltünk, amely mindenki­re nagy hatást gyakorolt, külö­nösen azokra, akik maguk is át­élték az akkori eseményeket. A délelőtt zárásaként a ha­gyományokhoz híven néhány diáktársunk szavalt és énekelt. Majd az összefogást szimboli­zálva egymás kezét fogva áll­tunk és emlékeztünk az ötven évvel ezelőtti hősökre, akik éle­tüket adták a hazáért és „igen, a világszabadságért!” BALÁZS ANNA ERZSÉBET, PATAKY LILLA, 12. ÉVFOLYAM, TOLNAI LAJOS GIMNÁZIUM, GYÖNK © A folyami disznó nem egy részeg, aki beleesett a tóba. © Én is olyan diffúz vagyok, mint ti! © A néma Katrin hallgatag lett... © A Csongor alá felsorakozó szereplők: Tünde... © Jóbot számos csapás érte: el­vesztette gyermekeit, barmait, s mindezek tetejébe egyedül kellett élnie a pusztában a feleségével. © Az Erzsébet királyné férje az Erzsébet király! © Petőfi nagyon szerette édes­anyját. Meg is írta egyik ver­sében: „Bár maradtam volna benne végig...” BARTAKOVICS BETTINA, TAMÁSI, BÉRI BALOGH ÁDÁM GIMNÁZIUM i l l I i Az atomerőműben tett látogatáskor a paksi halászcsárdába is betértek egy ebéd erejéig. A beszélgetések során gyorsan oldódtak a nyelvi akadályok

Next

/
Thumbnails
Contents